Csernák Árpád: Kártyavárak

Megpróbáltam. Én megpróbáltam. Senki nem mondhatja, hogy nem próbáltam meg. Tizenhat évig folyamatosan iskolába jártam, családban élek, fiaim vannak, unokám. De a kezdeteknél túl nagy volt a vérveszteség. Nem számíthattam senkire. Családban éltem akkor is, mint gyerek, de micsoda különbség! Mennyi álság, mennyi hazugság! Csak a gyanakvás, a hálára és alázatra nevelés, álszenteskedés, feszültség, félelmek, irigység... elorozni tőlem, ami csak az enyém... ezt nehéz feldolgozni... ehhez valóban bölcsnek kellene lenni...
    Gondolj a mackóra! „Deus est anima brutorum.” Így van ez? „Isten az állatok lelke.” A lényeg ez! Kerouacnal kétbalkezes mackó, Milnénél Winnie the Pooh, Karinthy fordításában: Micimackó, és Kerouacnál Bartos Tibor fordításában: „...nem tudjátok, hogy az Isten Micimackó?” Hát nem gyönyörű!? Karinthy közbenjárásával így fog kezet az ókor Kerouackal... az évezredeken át... idő nincs! Hát nem kell törődni apróságokkal, baromságokkal, irigykedésekkel, hiúságokkal, féltékenykedéssel, önzéssel, hazugsággal... nem kell törődni!... A nagy bumm és aztán létrejött az anyag és az anti anyag... E=mc2... Lehet. Lehetett így is. Ahhoz, hogy hívő légy, ahhoz, hogy szerény légy, hogy elcsendesülj, elég a világ keletkezésére gondolnod. A semmiből nem lesz valami... hogy öröktől fogva van... ez emberi aggyal felfoghatatlan... csak Istennel magyarázható... ha hitetlen vagy és hangoskodó, elég erre gondolnod. Hogy energia? Így is lehet mondani, de nem szebb azt mondani: Isten. „Amit érzünk, azt pontosan úgy kell mondani, ahogyan érezzük  világosan, ha világos; homályosan, ha homályos; zavarosan, ha zavaros  ; meg kell érteniük, hogy a nyelvtan eszköz, nem pedig törvény.”, mondja Pessoa (nagyon világosan) Pál Ferenc fordításában.
...megint vérzek...
...vérzek, elvérzek, kivérzek...
...vértanúk... október 25. 42 évvel ezelőtt, ezen a napon több száz ártatlan embert mészároltak le a parlament előtt az ávéhások, akik közül sokan itt sétálgatnak közöttünk... hatvanas-hetvenes „urak”... nem tudhatjuk mikor jön szembe velünk egy tömeggyilkos... Esik. Egész nap esik. Zuhog. Szürke az ég. Szomorú idő. Mintha zokognának az angyalok... Mivel Istenről még annyira sem tudnék regényt írni, mint a forradalomról, legalább ezt meg kellene próbálnom. Ennyivel „tartozom”... az biztos, hogy egy évemet elviszi, dehát mi ez ahhoz képest, akiknek az életét vette el... harc közben vagy harc után, börtönben, kötélen... Ennyivel „tartozom”...  nekik... Néha még azt is szégyenlem, hogy élek. Egy mentségem van: tizenhárom éves voltam akkor.
...az orvosok soha nem mutatnak ki semmit... a baj orvosilag nem kimutatható...

...pszicho-szomatikus... hát persze...
...vérzek, elvérzek, kivérzek...
...már nem is élek...
...ez már csak látszat... mintha élnék... játszottam harminc éven keresztül, mintha Henrik lennék, mintha Leon lennék, mintha király, mintha csavargó lennék... de most már ez sincs... most már csak azt játszom, hogy élek... hogy még élek... pedig már elvágták a torkomat, mint Hővér, fölakasztottak mint Pangloss... megaláztak, eltapostak, megöltek... vérzek, elvérzek, kivérzek...
    Álmom: Valami előadás. Kis nyitány után jött volna egy zenés-táncos előjáték, amit a rendező talált ki, és ami arra épült, hogy a nyitány után tapsol a közönség. De nem tapsolt. Csend volt. Süket csend. Vártunk. Aztán valaki tapsolni kezdett a függöny mögött, hátha átveszi a közönség. Nem vette át. Kis kupaktanács. Konzultáció a nézőkkel. Egyik szószólójuk  idősebb úr  felállt, és azt mondta, hogy köszönik szépen, de nem kérik az előjátékot, kezdjük el az eredeti darabot, ahogy az író megírta.
Elkezdtük. De a második felvonás elején már üres volt a nézőtér...
Miért gondolod, hogy meggyógyulsz? Hogy’ mersz ilyet gondolni?!
Nagyot robban a fűtőtest, vonat húz el a közelben, egy korty víz... Vasszínű szakállamat, hajamat levágom, az ingemet kigombolom, a nyakamat szabaddá teszem... ne legyen semmi gátló körülmény!
    Kártyavárakat építünk. Kártyavárakat építettem mindig is, csak régebben  valahogyan  magasabbra sikeredtek ezek a várak, még hittem abban: ha nem tudsz építeni, legalább ne rombolj, hittem abban, hogy ezt mindenki így gondolja, hogy senki sem gondolja, nem gondolhatja másként... nehezebb volt lerombolni, és ha mégis összedőlt, azonnal hozzáfogtam az újjáépítéshez... magamban kerestem az okokat, fel sem tételeztem, hogy másnak érdekében lehet lerombolni... az arányok romlottak az évek során... egyre alacsonyabb várak épültek, egyre silányabb alapanyagból, talán rosszabbul is helyeztem el a lapokat, vagy csak az igényeim nőttek... egyre könnyebben összedőltek, egy fuvallatra, egy legyintésre, egy fitymáló kézmozdulatra... és nem fogok hozzá... sokáig nem fogok hozzá... lamentálok, elemzek... egyre nagyobb erőfeszítésembe kerül, hogy megfogjam az első lapokat, az élükre állítsam és rájuk a tetőt... és így tovább... a látásom is romlik, a kezem is remeg... és minél alacsonyabb az építmény, minél kisebb (be)hatásra összedől, annál hosszabb idő telik el addig az elszánásig, hogy újra kezdjem... aztán  nyilván  eljön a nap amikor már nem fogom újrakezdeni... az lesz a szép nap, akkor lesz béke és nyugalom... de amíg mozogni tudok újrakezdem... új rafinériákon töröm a fejem... aztán nekiveselkedem...
...le kell néha feküdnöm... ez a rend...
...délután már „kimeredek...” ...
...aztán készülődöm...
...sok munka van ezzel...
...na még egy kicsit...
...na még ezt...
...hátha most...
...de közben készülődöm arra az egy órára éjfél után...
...ha az eredményt hoz...
...vagy ha az sem hoz eredményt...
...fáradtan dőlök el...
...le kell néha feküdnöm... ez a rend...
...ki kell pihennem a nap fáradalmait, hogy másnap újult erővel várjam azt az egy órát...
ÁLMOK!... ha meg tudnám jegyezni! De lehet, hogy jobb, hogy nem...
...vagy nem is akarom...
...csak foszlányok...
...de azok mégis...
Sötét utca mélyén fenyegető hangok. Emberek közelednek. Nem látom őket, csak a hangjukat hallom. Tudom: mindenre elszántak, mindenre képesek. A fal mellett rozsdás vasak. Azok mögé bújok, ott keresek menedéket. Lapulok. Hallgatom a hangokat: nem közelednek. Nő bennem a szorongás, a félelem. Mi lenne, ha előugranék és futásnak erednék?
Úgy érzem: nincs annyi erőm. Inkább felébredek.

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf