Baráth Zoltán: „Megújulás”

/Philip K. Dick emlékének ajánlva/


A Professzor pont úgy nézett ki, ahogy a férfi elképzelte. Középtermetű, átlagos testalkatú, ősz haj, kecskeszakáll és aranykeretes, körlencsés szemüveg. A férfi számára ismerősnek tűnt valahonnan. Kutatott egy kicsit a beépített adattárban és elé is ugrott egy kb. háromszáz éve élt pszichológus, Dr. Sigmund Freud arcképe és a hozzátartozó fülszöveg. Ez a folyamat a másodperc tört része alatt ment végbe az elméjében. Nem szakavatott személy észre sem vette volna azt a parányi lefagyást, amit a keresés okozott.
- Jó napot! Fáradjon be!  - mondta a professzor. – Ön az öt órára előjegyzett kliens, ugye? Szabad a nevét?
- Igen. Persze! Zlotan Brahat, azonosító szám: ZB-365.
- Üljön le, vagy feküdjön le, ahogy önnek kényelmesebb!
   ZB-365 az ülést választotta.
- Hallgatom! Mi a probléma, amely idehozta? Feltételezem, valamely paradoxon-csomó, mely összeütközésbe került a beültetett programmal!
- Nos, valóban! – válaszolta a férfi, miközben a látóidegi kamerával lepásztázta a szobát. Maga az épület, melyben a Professzor rendelője volt, egy átlag, high-tech fúziós, kívülről egy megdöntött paralelogrammára hasonlító épület-együttes egyik szárnya volt. Ám a Professzor szobája anakronisztikusan régi stílusú bútorokkal volt berendezve és a szoba így a Professzor kinézetéhez hasonló, Dr. Freud-korabeli hangulatot tükrözte. Kandalló, könyvespolcok, fektetett dívány, állólámpa és egy terebélyes tölgyfa-íróasztal. Maga a Professzor fehér köpenyben ült a dívány mellé helyezett fotelben, mely köpeny felső zsebéből egy toll-szár kandikált ki. ZB-365 kicsit furcsának találta a dolgot, ám tetszett is neki, mert az egész, mintha valamely ellenállást fejezett volna ki a Professzor részéről a jelenleg fennálló dolgok ellen. És ez megkönnyítette számára, hogy belekezdjen abba, ami miatt tulajdonképpen eljött ide.
-  Egy hete álmodtam valamit, ami kissé felzaklatott. Egész pontosan álmodok, merthogy minden éjjel ugyanaz történik velem. Megújulás - nélküliként jártam a Város utcáit és megrémültem attól, amit láttam. Az a rengeteg félig robot – félig ember lény az utcákon és az észvesztőnek tűnő konstrukciók, építészeti megoldások! Teljesen elképedtem. Felmerült bennem a gondolat, hogy miért? Miért van erre szükség? Mintha egy múltból érkezett idegen lettem volna, aki először jár a jövőben, érti?
- Mi volt az, amely a leginkább megrémítette?
- Nem is tudom! Talán az a rengeteg implantátum, melyet az emberek, vagy mik, viseltek magukon.
- És miért volt ez riasztó az ön számára?
- Miután felébredtem, én is egyből ezt kérdeztem magamtól. Az adat-tárat böngészve elmerültem népünk történelmében, és amit ott találtam, az meglepett, vagy nem is, inkább megdöbbentett. Régen az emberi faj, a Majdnem – Esemény előtt (tudja, itt a kis híján bekövetkezett kataklizmára utalok), szóval régen nem használtak ilyen dolgokat.
- Igen, valóban! Bár ők is jelentősen támaszkodtak a technikára, az még nem volt olyan fejlett fokú, mint manapság! Ám azt tudja, hogy pont ez okozta a Majdnem – Eseményt, ugye?
- Persze! Most tudom. Ám, amikor álmodtam, ennek nem voltam tudatában. És alig értettem, hogy lehet így élni. Számkivetettként bóklásztam az utcákon. Senkivel nem tudtam egy értelmes szót váltani. Mintha nem is lettem volna jelen! Sokáig nem hagyott nyugodni ez a dolog. Aztán múlt éjjel folytatódott az álmom és akkor megértettem, miről szól az egész!
- Mi történt?
- Az történt, hogy menekültem valami robot-zsaru egység elől és elkeveredtem egy földalatti helyre, amolyan csatornafélébe, ahol rengetegen éltek olyanok, mint én. Azaz Implantátum Nélküliek. Ők úgy nevezték magukat, hogy a Szabad Nép. Velük szót értettem érdekes módon egyből. Elvezettek a vezérükhöz, aki egy vörös hajú nő volt, valamilyen Noémi nevezetű. Ő pedig elmagyarázott mindent. Hogy a Majdnem – Esemény után és óta maradtak páran, akik nem voltak hajlandóak abszolválódni a „Megújulás” társadalmába és azóta üldözik őket, mivel kötelezővé tették az Implantátumok viseletét, melyek az érzelmeket is befolyásolják. De köszönték szépen, ők nem kértek belőle. És mivel én is Implantátum Nélküli vagyok, nyilván azért akartak elfogni, hogy megújítsanak. Szerencsém, hogy el tudtam menekülni! Mondta ő, a Noémi nevezetű vezérük. Ám, amikor reggel felébredtem, azt tapasztaltam, hogy nekem vannak Implantátumaim, így nem lehetek a Szabad Nép tagja! Ez valamiért szomorúsággal töltött el, azaz éreztem! És itt a paradoxon – csomó! Hogy érezhetek valamit, bármit, ha bennem van érzelem-szabályozó?
- Érdekes történet! – vakarta meg állán a kecske-szakállát a Professzor.  – Kér esetleg valamit inni? Kávét? Teát?
- Köszönöm! Egy tea jól esne! – válaszolta ZB-365.
- Egy perc és jövök!  - válaszolta a Professzor és kiment a konyha-fülkébe. Feltette a vizet és közben megérintette a Kom-techet a csuklóján. Aktivált egy jelzés-sorozatot, mely egyenesen a Központba irányította üzenetét. Majd elkészítette a teákat és nyugodtan visszaballagott a szobába a két csészével. ZB-365 megköszönte és átvette a csészét, melyet a Professzor felé nyújtott. Zb-365 aztán magyarázott tovább, a Professzor pedig hallgatta, közben elégedetten figyelte, ahogy a férfi elnyújtózik a díványon, beszéde pedig egyre lassabb és összefolyóbb, kásásabb lett. Majd elhallgatott. ZB-365 elaludt.
   A Professzor felállt az ajtó jelzésére. Beengedte a két technikust, akik egy hordágyra helyezték ZB-365 testét.
- Bánjanak vele óvatosan szállítás közben! Nem tudom, meddig tart a nyugtató hatása. Minden egységnél más és más ideig. Aztán pucolják ki a memóriáját teljesen! Állítsák be rendesen azt az Érzelem Szabályozót!
   A két technikus bólintott és megemelve a hordágyat, kigurították a szoba ajtaján. Ki a hideg, szürke falú folyosóra. A Professzor még utánuk szólt:
- Mielőtt kipucolnák a memória modult, térképezzék fel, merre járt esetleges álmában! Azt mondta, hogy találkozott a „Szabad Nép” vezetőjével, aki egy vörös hajú Noémi nevű nő. Hátha elvezet hozzá valóban! Utána viszont ne „csak felülírják” a programot, hanem teljesen töröljék! És telepítsék a legújabb verziót! Ráfér egy rendes Megújulás!
- Igen, Professzor! – felelték, aztán eltűntek a folyosó végén nyíló liftben. A Professzor visszalépett a szobájába és kikapcsolta a projektort. Eltűnt a szoba, eltűnt maga a Professzor is. A szintén hideg, szürkefalú helyiségben egy katonaruhába öltözött magas, szikár, fekete hajú, bajuszos férfi összecsukta az akta-táskáját, kilépett a folyosóra és bezárta maga mögött az ajtót.

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf