Csernák Árpád: A VADŐR

Esténként ott ültünk a kórház májszínű csempével kirakott klór- és jódszagú folyosójának sötét végében, két csővázas, szakadt fekete műbőrhuzatú karosszékben, meg a kórtermekből kihozott kis fehérre mázolt vasszékeken: az idős, sváb parasztasszony, az öreg zsidó úriasszony, a frissen műtött nyugdíjas kárpitos, én és ő. M.G. a vadőr. Vérsüllyedéssel került be, aztán a vizsgálatok során kiderült, hogy három ciszta van a bal veséjében, és valószínűleg ki kell venni. Örökké izzadt, néha nyelési problémái voltak. Ilyenkor fuldokló köhögő-roham jött rá. Naponta négy-öt liter szénsavas üdítő italt megivott. Gyakran mondogatta: „Hej, de szerettem kint lenni!” Úgy járt, úgy is nézett, kissé összehúzott szemekkel, merev nyakkal, csontos arcát előretartva, mint aki örökké lesen van. Néhány évvel ezelőtt eltörött a lába, a csontokat rosszul illesztették össze, ezért az egyik lába kissé merevebb, a térde nem hajlik rendesen. Ezzel a lábával minden lépésnél kis kaszáló mozdulatot tesz.
    „A téeszt 1970-ben egyesítették. Na most, hogy az egyesített téesz Gy.-be került, ezáltal engemet megismertek kint a vadászok, és mivel jártam az erdőt, meg ugye este is a területet, így hívtak el ők engem vadőrnek...” Sokat beszélt, és mindig erről, hogy hogyan lett vadőr harmincnyolc éves korában, és hogy ettől fogva mennyire megváltozott az élete. Félt a műtéttől. Állandóan izzadt, sokszor kiszáradt a torka, de ha a vaddisznókról, a lesről, a szarvasokról, a hajtásról beszélt: derűsebb lett és nyugodtabb, elfeledkezett a betegségéről.
    Egyik este, amikor ott üldögéltünk a homályos folyosó végén berendezett „klubban”, mesélni kezdett. Közben behoztak egy gyomorvérzéses asszonyt, s miközben M.G. az életéről beszélt, ez az asszony egyfolytában jajgatott.

*

    „A papámék igyekeztek. Vettek egy pár hód fődet... az urakná szógátak... a nagyapám cseléd vót. Édesapám meg járt ilyen kepéstarlóra... ott kereste a kenyerét. A régi urak fogadtak ilyen aratókat... vótak ilyen arató brigádok... mittomén... részért... meg masinátak, csépeltek, és ők rendezték el az uraknak az összes terméseiket, és hát gyűjtötték össze, mert a gabonának valamikor nagyobb értéke vót mint most. Terménnyel fizettek, és ő eladta amire neki már nem vót szüksége a megélhetéshez. Meg hát ugye termett is azér, mert vót egy kis főd, és azon igyekeztek mindig az ilyen emberek, hogy ugye eladták, akkó befektették, mert jószágállomány örökké vót... marhák, disznók... saját... és hát abbó izétek... pénzűtek...
    Az öcsém énutánam tizenkét évre született. Akkor menekültünk pontossan, akkor jött be a háború. Előtte még jártam a nagymamámmal szántani... én mentem a tehenek előtt, ammeg szántott, fogta az ekét. Szóval így vótak a dolgaink... Aztán megjött a háború... az öcsém hét hetes vót amikor el kellett menekülnünk a falubú. B. az körülbelül úgy tizenöt kilométer hozzánk... ott már háború vót, és a községekbű el kellett menni. Mink R.-be vótunk, nagymamámnak a testvérgyiné... negyvenöt húsvétig... akkó tértünk csak haza... akkó ott osztották a fődeket...
    Hát aztán... az ezután következő időszakról sokat tudnék beszélni, de nem beszélek... mer én... én nagyon sok mindenen mentem keresztül, és mittomén mi jön még itt... úgyhogy arró kár beszélni... Szóval negyvenhatba osztották ki a fődeket... kaptunk mink is akkó másfél kataszter fődet... az urak földjeit kiosztották ugye... másfél kataszter fődet kaptunk, abban dógoztunk, dehát az ötvenes évek ugye... meló, meló, meló... Télen meg má jártunk az erdőre... amikor főcsiperedtem, negyvennyócba má jártam az erdőre napszámos munkára... ilyen takarittást meg csemetekert-ápolási munkákat végezni... Aztán mink a barátommal ötvenkettő tavaszán jelentkeztünk tiszti iskolára Budapestre. A barátomat T. G.-nek hívták, engem meg ugye M.G.-nek, na most én jelentkeztem a hadtáp tiszti iskolára, a barátom meg az egészségügyi tiszti iskolára... persze, hogy engemet vittek az egészségügyre, őtet meg eevitték a hadtápra... főcseréltek bennünket. Na most én ott nem bírtam maradni... nem bírtam a izét... a hullákat... hát a bonctani intézetbe kellett járnunk, és azt én nem bírtam, beteg lettem és leszereltek augusztus nemtom hányadikán... novemberben meg megkaptam újra a behívómat, mert kellett sorköteles katonai állományba menni. Sorkatona vótam ezerkilencszáz-ötvenkettő november tizenharmadikátú ezerkilencszáz-ötvennégy június tizenegyig. Csak azé vótam június tizenegyig, mer ötvennégy március tizenegyedikén bekerültem a kórházba. Kinn vótunk egész télen gyakorlaton és kaptam egy tüdő- és mellhártyagyulladást... legalábbis annak állították a izék... az orvosok, de főmentem egy iskolára Pestre, ott pedig eekűdtek bennünket vizsgálatra, és kiderült, hogy a bal tüdőcsúcsomra kaptam egy kis beszűrődést... így kerültem be kórházba. Három hónapot töltöttem benn, és hát utána hazajöttem dógozni. Ilyen olajkutató brigádhoz... vót ott egy ilyen csapat. Ott dógoztam ötvenöttő ötvenhat január nemtom hányadikáig, mer január tizennegyedikén esküdtem meg a feleségemmel, és hát attó fogva családi életet élünk... meg mindenféle...
    Arra jól emlékszek... az ötvenes évekbe lesöpörték a padlásokat... jöttek a végrehajtók... mindenféle...  Annyira vigyázni kellett! Pláne aki egy kicsit módosabb ember vót... annak nem hagytak semmit se, de vetni meg kötelezték. Az ellenőrök ott vótak a gépnél mikó masináták... csépelték el a gabonáját... Ott minden szemet be kellett akkó szógátatni. Vót akkó beadási kötelezettség. Csak kétszáznegyven kilót hattak meg per koponya... családtagokként egy évre, meg száztíz kilót hattak katasztrális hódakként vetőmagot, hogy tudjon még utána vetni... má akinek hattak... téesz az csak ötvenkilencbe jött... hatvanba... mittomén...
    Ez ötvenhatig ment. Akkó... hát tudják akkó mi vót... de nézzék... nálunk olyan nagy megmozdulások nem vótak, mer... tényleg... őszintén megmondom, hogy sem haláleset... semmi... hogy valakit kerhóra vontak vóna vagy valami. Nem úgy vót mint a városba... ott nem vót bántva senki. Én akkó jól éreztem magam... főztem a pálinkát... mindenféle... rengeteget... akkó nem köllött a fináncuktó féni... aztán ilyen dógok mentek... éltűnk, na. Akik ott vótak vezetők eetüntek. Rendőrök lettek, meg bementek nagyobb góréknak a városba. Ávósok Gy.-ben nem vótak... azok csak a városban vótak. Aki meg akart maradni, maradhatott a mivoltjában, senki se bántotta.
    Aztán hatvanhét nemtom mikó eekűdött a téesz egy ilyen továbbképző tanfolyamra. Hát végeztem több iskolát... erdészetet, meg ilyen vadgazdálkodást.. ilyen mezőőri ellátásokat kellett végezni. A téeszelnök fölkért, azt mondja, fogadd el, azt a fizetést megkapod mint azelőtt. Vót olyan ember akit főkértek... másokat is már erre a dologra, csak nem szerettek tanúni, és nem fogadták el. Ilyen alapfokú erdészeti tanfolyamot kellett elvégezni, és utána mindig vótak ilyen továbbképzések. Az erdőnek a művelése, ágazatai, termeléssi irányítás... satöbbi, satöbbi... ilyen dógok vódak... Hóógyne! És od vótam mondom ezerkilencszáz-hetvenig... ezzel foglalkoztam. És akkó ezerkilencszáz-hetven január elsején összekényszerítették... má az izét... a téeszeket egyesítésre... és ott má levették vóna a fizetésemet, és akkó nem maradtam ott. Három község lépett egybe. Akkó január elsejével átmentem vadőrnek. Hívott az a cég, akik ott vadásztak má... budapesti cég... magán vadásztársaság. A t.-i vadásztársaság. T. az egy puszta. Ott vót egy vadászház, Gy.-hez úgy nyóc kilométerre. a vadásztársaságnak a izéje... a területe az belenyúlt a mi gy.-i birtokunkba is, oszt így ismerkedtem velük össze, így hívtak el vadőrnek oda. Ezerkilencszáz-hetvenkettőben elvégeztem egy egyéves vadőri iskolát, utána végeztem még nagyvad továbbképző tanfolyamot V.-ben, az osztrák határon, úgyhogy... így lettem vadőr. Elég vót akkó a tanulás meg a munka. Otthon is a munka... ugye, azé csak vót otthon is terület... a feleségem a téeszbe maradt, annak is kellett segíteni, meghát a vadőrség, meg a tanulás... sokat kellett ám abba az időbe tanulni, hogy egy év alatt az ember három év anyagát bevegye! Hóógyne!
    A szarvas ugyanúgy ellik mint a tehén, kilenc hónap. A disznó három hónap, három hét, három nap... száztizenkettő vagy száztizenhat nap. Az őz az tizenegy hónapig viszi. Az július-augusztusban üzekedik, az időjárás hozza az üzekedés-párzás időszakot, és május-júniusban ellik, mint a szarvas. A szarvas szeptember-októberben üzekedik, párosul, és az is csak akkor ellik... Vemhes állatra, anyaállatra tilos lőni. Ez szabály. Hóógyne!
    A vadászatnak sokféle fajtája van. A leggyakoribb a hajtóvadászat. Meg van beszélve külföldi állampolgárokkal... be van ütemezve, hogy... mittomén, december első szombat-vasárnapjára várják őket. Csoportosan gyönnek disznóhajtásra. ez csak téli időszakban van, nyári időszakban hajtóvadászatok nincsenek. Ez már egy kialakult társaság, törzsvendégek. Meggyünnek ugye pénteken, kapják a jó vacsorát, meg evészet-ivászat van meg minden. Reggel ébresztő hat órakor, reggeli, satöbbi. Ott vannak a gépek, és kiszállítják az embereket, a hajtókat úgy mint a vadászokat, a területre, ami hajtva van. A területen a vadászmester, a vadásztársaság elnöke megadja az eligazítást, mire vadászunk, mire szabad legelsőbben lőni, emberekre vigyázni... Lovaskocsik is jönnek ki. A lovaskocsikkal a vadakat szedik össze a szűk utakba, ahova a gépek nem tudnak bemenni, A hajtók úgy tizenöt-húsz között vannak. A vadásztársaság elnöke kiadja nekem parancsba, itt van húsz puska, azokat nekem föl kell standúni... föl kell állítani, ezek különböző típusú puskák, a vadász hozza magával a saját puskáját, ezekhez mind érteni köll...
    Hogy kik vadásznak? Hát a vadásztársaság tagjai meg egy-két vendég meg van híva... Hogy milyen emberek? Hát különböző emberek... az egyik ilyen, a másik olyan... az egyik orvos, a másik ügyvéd, satöbbi, satöbbi... meg mit tudom én... Persze protokoll-vadászat izs van, de az megint másképp hangzik, az megint más... Szóval arra kíváncsiak, hogy kik vadásznak... névszerint... hát nézzék, tudnék neveket mondani, de nem mondok... mer... mondtam már, mittomén még mi lesz itt... én szeretnék még dolgozni, aztán rendesen nyugdíjba menni, meg családom is van... értik, nna! Hát... szóval a vadászmester kiadja a másik kollégámnak, hogy ő meg a hajtókat rendezi. A hajtók ugye hajtják a vadakat. Sokszor nem is látja az a hajtó... nem is lát egy vadat se, mert az elfut előle... aztán már szól a puska, azt lövik... Négy-öt kutya van egy ilyen hajtásnál. A foxik, az ír terrierek meg a jagdterrierek a legjobbak. Meg van szabva, hogy... mittomén... reggel kilenctől három órás hajtás, addig mindenki a standján maradjon, a standot senki el nem hagyhatja. Ha jön a hajtás, befelé nem szabad lőni... meg van adva a puskavonal, csak ha elkerüli a puskavonalat, a háta mögé lőhet... disznóra... így van. És amikor vége van a hajtásnak, akkó van egy kürtjelzés, hogy ez a hajtás befejeződött. Na most két-három ilyen felállításból tevődik össze a vadászat. Egy hajtásból nem lehet akkora területeket hajtani. Az nem lehet, hogy a vadász egy napig ott üljön-álljon. Összegyűlünk, attól függ hány óra van, akkó ebédeztetés, mink összegyűjtjük a vadakat, van egy kis szünet, aztán jön a másik felállás... satöbbi, satöbbi... peersze...
    Na most má nem tudok beszélni, innom kéne, kiszáradt a torkom...”

*

    Másnap meghalt a kettesben az a negyvennégyéves asszony, akit gyomorvérzéssel hoztak be. Azt mondták: nem jól égettek ki egy eret a gyomrában. Egész éjjel ajtók csapódtak, izgatott lépések kopogtak, tanácstalan, kétségbeesett sustorgás hallatszott... Alul-fölül dőlt belőle a vér. Hallottam amint ezt ismételgeti: jaaaj, jaaaj, jaaaj!...
    Tetemét kivitték a fürdőszobába, ott feküdt meztelenül két órán át, aztán jött csörömpölve a bádogtetős kocsi (a „fagyis”, ahogy az ápolónő-növendékek nevezték egymás közt, vihorászva). Megalvadt vérétől eldugult a WC-kagyló, káromkodtak a (még élő) betegek. Délután a lánya ott sírt a folyosón, amikor átvette a ruháit, óráját, nyakláncát, gyűrűit...
    M.G.-t áthelyezték az urológiára. Mielőtt elment, azt mondta: „Csak nehogy kivegyék a vesémet... akkó leszázalékolnak... akkó nem mehetek többet ki...”
    Kezet fogtunk, csuromvíz volt a tenyere. 

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf