Székely-Máté László: Csompos vadócok

    1.

     

    – Miért tapostad el?

    – Mi van? Csak egy bogár volt.

    – Honnan tudod? Kis hülye...

    – Tanultam másodikban.

    Felpillantott a gesztenyefára, szemébe sütött a nap, hunyorgott. Nem akart a testvérére nézni, belerúgott egy kőbe, az elgurult. Megfájdult a lába. A kő nehezebb volt, mint gondolta. Kigombolta terepszínű kabátját, megdörzsölte merev csuklóját.

    – Mikor megyünk haza?

    Nyafogó hang, már unta. A tanárnéni megmondta, hogy határozottnak kell lenni. Nem értette, de csöndben maradt az óra végéig. Örült, hogy végre kimehet.

    – Láttad a csompos filmet? – kiáltott fel hirtelen. Egy galamb felszállt az iskolakerítés mellől, próbálta elkapni, nem sikerült, majdnem elesett.

    – Anyu azt mondta, nem szabad bántani őket. Apu meg azt, hogy kit érdekel.

    Szép idő volt, nem akart hazamenni egyikük sem. Bolond szarkák rikoltoztak a kerítésen, egy sólyom figyelt a töltés felett. Lassan vitorlázott, de nem volt esélye, hogy nappal patkányt, vagy vakondot kapjon el.

    – Mi az a csompos?

    – Háát, valami olyan, amit nem kéne látni.

    Megvakarta a füle tövét, felvette táskáját a földről. Hangyák mászkáltak rajta, rossz helyre tette le. Nem merte lesöpörni. A távolban fagyiskocsi zenélt. Tíraríram… Elmosolyodott, aztán lefittyedt a szája.

    – A bogárnak is fájt?

    – Mi van? Honnan tudjam?

    – Anyu azt mondta, mindenkinek fáj, ha bántják.

    – Hülyeség.

    Körülnézett, aztán mégis lesöpörte a hangyákat, beletörölte ragadós kezét a farmernadrágjába. Otthon kezet mosok, gondolta.

    – Megnézzük a Gangeszt?

    – Megint? Éhes vagyok. Amúgyis unom már. Mindig sárba lépek. Anyu lecsutakoltatja a cipőmet. Tegnap büdös volt.

    Ránézett a talpára, fogta a bokáját, odaképzelte a kutyaszart.

    – Apu azt mondta, mondjuk ki a nevét…

    – Minek?

    – Hát a dolgoknak.

    Az iskolában szirénáztak, felkapta a fejét.

    – Kirohannak? – kérdezte szipogva. Előkotorta a gyűrött zsebkendőt, szétkente az arcán.

    – Tényleg ikrek vagyunk?

    Nem nézett fel, a napfény súrolta az arcát, gyűrögette kabátja szélét. Egy autó hangosan dudált, felkapták a fejüket. Valaki ordított.

    – Menjetek haza, purdék!

    Nem értették, mi az a purdé, de elindultak a tavak felé. Szemben az igazgató néni ablakot tisztított. Tudta, hogy csak vakriadó. Mindenki teszi a dolgát. Megigazította melltartóját, aztán bezárkózott a fürdőszobába szőrteleníteni.

     

    2.

     

    Ültek a tóparton, nézték a ragyás vizet.

    – Megtanultad?

    – Melyiket?

    – Hát a petőfiset.

    – A tyúkosat?

    – Ja.

    – Még a ládára is fölszáll, vagy ilyesmi.

    – Már láttam tyúkot, ronda.

    – A kajáldában is azt eszünk. Kit érdekel.

    Beledobott két kavicsot a vízbe, békák ugrottak utána.

    – Láttad az eldobott kakaós csigát?

    A túloldalon egy horgász káromkodott, valami beakadt. Pár perc múlva kiszabadította a horgot, lenyalta a vért az ujjáról.

    – Utálom, ha eldobják. Odaát a gyesznók megennék.

    – Gyesznók? Megint olvastál valamit…

    Unalmasnak tűnt a nap. Két vadászgép játszott egymással, biztos valami gyakorlat. Mint két udvarló pillangó. Befogta a fülét, rezgett a térde.

    Hirtelen az egyik az égnek vette az irányt, új küldetést kaphatott. Kondenzációs kúp jelent meg a gép körül, mikor vízszintes repülésre váltott.

    – Szerinted eltalálnak? Véletlenül? Miért repülnek ilyen alacsonyan? Ez már Magyarország?

    Megállt, visszanézett rá, megcsóválta a fejét.

    – Nem érdekel. Menjünk. Jobb lesz odaát.

    Megfogta a kezét, húzta a gazos földön.

    – Ne taposd el, ha nem muszáj. Ők sem fognak téged.

    Lyukak tátongtak a kerítésen, átkúsztak. Végighasította a hátát egy drót, ordítani szeretett volna, csendben nyüszített, aztán elhallgatott. Melegség csúszott le a hátán.

    – Várj, öcsi. Várj, öcsi.

    Felültette, megtámasztotta a tarkóját, átjárta a hideg, de talpra állította. Mindjárt ott vagyunk, suttogta. Jövőre ezerkilencszázkilencvenöt lesz.

    – Nem taposok el semmit.

    Alig hallotta, egy ág recsegett, aztán beleesett a tóvárosi patakba.

    – Kis hülye.

    Halkan mondta, mert magának szólt.

     

    3.

     

    – Hol vannak a gyerekek?

    – Odalent.

    – A bombázások óta?

    – Normális vagy? Szerinted kibírják?

    Lassan, de biztosan ért véget a háború. A NATO csapatok minden fontos kereszteződést ellenőriztek. Kedd óta vadászgépeket sem láttak, de nem hitték, hogy véglegesen vége.

     

    4.

     

    – Nem adok interjút. Találgassanak. Túlélték, ez a fontos. Ön ott volt az erdőben a bombatölcsérek között? Beleestem, alig tudtam kimászni. Három évig nem hallottam semmit. Süketség. Apró tévedés volt, de már tudom, hogy ők is magukat védték. Közhely. Utálom a veteránokat, engedtessék meg nekem.

    Megdörzsölte bal kezét, alig hallotta a következő kérdést. Rögtön reagált.

    – Megbocsátás? Viccelődünk, vagy riportot gyártunk, kolléga? A cinizmus is komoly fegyver, oda-vissza elsülhet.

    – Mi az a csompos?

    Megfagyott a vibráló levegő. Két varjú szállt fel, kárálva köröztek a völgy fölött. Nem akart válaszolni, irritálta a divatos nyakkendő. Aztán mégis válaszolt, de nem szavakkal. Elmosolyodott.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf