Hajdu Imre: H. Anna emlékkönyvébe

Rád gondoltam.

    Feketerigó fakadt dalra a pőre nyírfán, s a trillára megjelentél gondolataimban.

    Arcom – ha netán látta volna valaki – rezzenéstelen volt. S lelkem is nyugodt. Úgy gondoltam Rád abban a madárdalos pillanatban, mint valamelyik régi-régi emlékére gyermekkorom legelejéről.

    Nem volt váratlan a megjelenésed, nem okozott semmilyen meglepetést. Régóta bennem élsz. Mondhatnám úgy is, részem vagy, mint a végtagjaim, mint a szívem, vagy éppen a karóra a csuklómon.

    De már nem hevülök a gondolattól! Az öröm nem fényesíti orcám. Igaz, bánat, sőt harag és más kellemetlen emóció sem kínoz már.

    Szóval… csupán eszembe jutottál. Mint időnként eszembe jut az a légoltalmi víztároló medence, amibe gyerekkoromban majdnem belefulladtam. Vagy az orgonavirágos ballagásom napja, ott a hajdanvolt gimnázium falai között. Vagy azok a focimeccsek, amelyeken élőben láttam futballozni Puskás Öcsit.

    Míg élek, emlékszem mindezekre. Rád is. Inkább tűnődve, csodálkozva. Sőt, néha már kétkedve, hogy egyáltalán valóság volt-e ez a régmúlt, s bármi, ami velem történt. Vagy csupán álom az egész?

    Mostanában sok mindenről álmodom. Ébren alszom, nyilván ezért a sok összevisszaság. Egyébként az álmom rövid. A hajnal gyakran ébren ér. S ezután már nem tudok elaludni. Nyitott szemmel bámulom a még sötét mennyezetet, a falakon a tárgyak halván kontúrjait. Fekszem mozdulatlan, s várom a derengést. Lassan jön el, de türelmes vagyok. Vagy inkább beletörődő?

    Egy idő óta már csak várakozom. Passzívan, magamat a sorsnak átengedve. Nem lángolok, nem pörölök. Jöjjön, aminek jönnie kell! Semmi különöset nem várok, nem kívánok. Csalódások így ritkán érnek. Igen, szoktam máskor is gondolni Rád. Leginkább, amikor a létem képeskönyvében lapozgatok. Abban itt is, ott is feltűnsz mellettem. Hol nevetsz, hol szomorú vagy, hol vállamra hajtod a fejed, hol pedig csak nézel csodálkozva nagy, kerekre nyílt szemekkel.

    Nem tagadom, én meg csodálkozva nézem, idézem gondolataimban ezeket a képeket. Rajtuk öt-tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtti önmagamat idegennek látom. Mintha valaki más lenne!

    Pókerarccal szemlélem múltam fotográfiáit. S nem igazán értem, hogy Te hogyan, s főleg miért kerültél oda? Bár – hogy mit keresek én is ott – számomra ez sem teljesen világos. Egyáltalán, én lennék az valójában?

    Kérdéseimre nem tudom a feleletet. Mint ahogy azt sem tudom: mindezeket miért írom le Neked ilyen részletesen?

    Hisz csupán annyit akartam közölni: a nyírfán még nincs levél. A feketerigó ellenben optimista, mert dalol. S én ebben az ellentmondásosságban Rád gondoltam…

    …talán azért, mert próbálom megérteni a megérthetetlent!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf