Radnai István: SZÁZ ÉV TANULSÁGAI

olofsson placidOlofsson Placid atya a gyakorlati kereszténység megtestesítője. Maga az örömhír. Jóságos és elnéző humorával mindenkit magával ragad. Volt alkalmam hallgatni őt és találkozni, beszélgetni vele.

    Egyszer elkísérhettem a Szent Imre templomtól a Bartók Béla útig.

    Kitörölhetetlen benyomást tett rám, amit meg kell őrizni!

    Mindig örültem, amikor hírt hallottam róla, ha a médiában láthattam vagy hallhattam.

    Az embernek két fontos célja lehet a Földön: megőrizni önmagát, szeretteit, a rábízottakat és szellem értékeit, örökségét fenntartani, hiszen nem évülnek el.

    Ha Földbolygó megsemmisül, ami lehet a bibliai utolsó nap, a valódi érték nem múlik el. A valódi érték, amit a szellem alakít. A tudomány, a művészet, a munka az alkotás maga az, amit léleknek nevezhetünk. A világmindenségnek feltétlenül iránya és célja van.    

    Ne keseregjünk, keressük a mindennapi apró örömöket, mutassuk meg és éljük meg értékeinket, legyen - okkal - önbecsülésünk! Legyen kapaszkodónk mindenkor, aki bízik a jövőben, annak könnyebb az élet. a jövő maga az Isten, Jézus ígéretei.

    A múlt század viharai minden ágat letörtek volna, ha nem lettek volna ilyen erős emberek, akik köszönik az Úrnak, hogy csak annyi terhet rakott rájuk, amennyit elbírtak.

    A mai zavaros idők is olyan súllyal nehezednek ránk, hogy hittel tudjuk csak túlélni.

    Magyar Hazánk egyik legnagyobb értékünk, a másik a hit. A kettő egymás nélkül elképzelhetetlen.

    A szeretet tulajdonsága, minél többet adunk belőle, annál több marad. Ez a csodálatos kenyérszaporítás.

    Mindenkinek hordania kell a sorsát, a keresztjét, még ha Jézussal együtt leroskadunk is időnként a súlya alatt.    

    A megoldás nem a menekülés, nem a drog, nem az öngyilkosság, nem az élet kioltása - a mások életéé sem. A megoldás a türelem és az akarat. A siker tegyen alázatossá. A kudarc emlékeztessen az alázatosságra.

    Az életben számtalanszor találkozunk a véletlenekkel, amely a legnagyobb gondjainkat is megoldják.    

                                                         >>>2>>>

    Véletlenek? Placid atya élete a bizonyság, honnan erednek és ki irányítja az életünket, ha magunk is az igazság ösvényén akarunk haladni. És az igazság a széles útról, amely a vesztünkbe vinne, mindig visszaterel.    

    Nem búcsúzom Placid atyától! Éltető humorával és gyakorlati példájával köztünk van és segít minket.

    Lehet, hogy kérnünk sem kell.    

    *    

    OLOFSSON PLACID ATYA BENCÉS SZERZETES AZON KEVESEK KÖZÉ TARTOZOTT, AKIK ÉVETIZEDES GULÁG FOGSÁGBÓL HAZATÉRTEK. Töretlen lelkiereje példánk lehet!
    

    http://www.hirado.hu/2017/01/16/elhunyt-olofsson-placid-atya/

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf