Hajdu Imre: Szög – elhajolva

Az előadó a nagy festőt méltatta. In memoriam… merthogy a nagy festő már nem él.
    A falakon körben képek. Festmények, rajzok, miegyebek. A Mester hagyatéka. Azé, akit, mint mondtam, méltatott az előadó. Méghozzá nagyon szépen, nagyon szakszerűen. Arra gondoltál abban a pillanatban, hogy te nem tudod ilyen szépen és okosan egymáshoz kötni a szavakat, bármennyire is erőlködsz. Ettől támadt zavarodban a falon közvetlenül melletted függő grafika karvalyarcú férfiújára néztél, akinek olyan érdeke dekoráció volt a hajában. De mivel az semmiféle részvétet nem tanúsítva nézett vissza rád, szemed lesütötted, le a kiállítóterem kövezetére, amely reménytelenül szürke volt, s közben hergelted magadban a kisebbrendűség érzetét.
    Hisz te nemcsak, hogy nem tudsz olyan szépen beszélni, mint az előadó, de ilyen gyönyörű, vagy legalábbis érdekes képeket sem tudsz fösteni, rajzolni, mint ezek itt. Sőt, semmit nem tudsz! A beszéded gagyogás, a toll, a ceruza, nem is beszélve az ecsetről úgy állnak a kezedben, hogy… No, de ezt kár is ecsetelni!
    Ám ekkor, a zavarodottságodnak már-már csúcspontján, lehorgasztott fejjel, miközben azt a piszkosszürke kövezetet bámultad révetegen, hirtelen észrevetted… ni csak!…, hogy a falon függő, karvalyorrú férfi bekeretezett portréja alatt, lenn a földön, a kövezeten, ott hever egy szög. Egy, kalapácsütéstől elhajlott szögecske, aminek láttán hirtelen felvillanyozódtál, mert valami vagy valaki abban a pillanatban azt súgta neked: lám, te is jó vagy valamire, te ilyenhez értesz, az apróságok, a jelentéktelennek tűnő dolgok, a nüánszok észrevételéhez.
    Mert íme, ez a szög is az élet egy parányi nüánsza! Erre ugyanis – semmi kétség – rá akarták akasztani a jeles mester egyik művét, ám ez a szeg nem hatódott meg ettől a nagy-nagy megtiszteltetéstől. Ellenkezőleg! Inkább úgy döntött, nem tart ő egyetlen képzőművészeti alkotást sem, bárki festette is azt.
    Lám, még egy szög is lehet egyéniség! Inkább elhajlik, inkább földre hull, s fekszik ott a porban észrevétlenül. Inkább, minthogy… S nem zavarja, hogy onnantól kezdve végképp nem tartanak rá igényt, mert kinek kell manapság egy elhajlott szög? S nem érdekli az sem, hogy attól a pillanattól kezdve – miután már nem tartják használati eszköznek sem –, értéktelenné válik, s azután, hogy földre hullt, észre sem veszik.
    Persze kérdem én: ha tartaná a festményt, akkor más lenne a helyzet, akkor észrevennék? Nem, nem! A szög soha sem kerül középpontba, még egy tárlaton sem. Hát nem furcsa? Szög nélkül lehetetlen kiállítást rendezni, de lám, ez még a gondolat erejéig sem vetődik fel bennünk egészen addig, amíg erre épp egy tárlaton, egy földön heverő elgörbült szeg láttán rá nem döbbenünk.
    Pedig az „észrevétlen” szög igenis kulcsfigura! Erre magam is minap csak azon a kiállításon döbbentem rá, ahol egy nagy mester jeles műveiről nagyon szépen és szakavatottan beszélt az előadó. Ott, ahol véletlenül észrevettem a szegek közül egyet, éppen azt az egyet, amelyik „használva a fejét”, amelyik fellázadt a neki szánt funkció ellen és elhajolva ott feküdt a kiállítóterem kövezetén.
    A szögért – bár az előző napi szürettől fájt a derekam – természetesen lehajoltam, s felvettem onnan a földről. Sőt, úgy döntöttem, hogy meg is őrzöm, kifejezve ezzel iránta érzett nagyrabecsülésemet. Amiért volt mersze fellázadni a kiszolgáltatott eszközszerep és a fejére mért kalapácsütések ellen.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf