Fehér József: A Szivárvány-híd legendája

Régóta készülődött már az áradó folyó, s egy hallgatag, nyári éjszakán elhagyta medrét. Feketén hömpölygött az ár a partjára telepített, magas törzsű fák között, leszaggatva halászhálót, magával sodorva varsákat, csónakot. Sírva-nyűszkölve menekültek előle a vidrák, riadtan vágtattak a közeli halászfalu felé az őzek, és fújtatva csörtettek – malacaikat sürgetve -a zöld kukoricások irányába a vaddisznók. Olykor egy-egy csapzott róka tűnt fel a tisztáson, kirázva ázott bundájából a vizet, és már rohant is tovább a falu házai közt vagy a veteményföldeken.

    Meleg, álmosító éjszaka volt. A part mentén elnyúló, kis halászfaluban már mindenki az igazak álmát aludta, még Tunyogi uram, az öreg templom tornyába kirendelt őr is. Amióta tudják, hogy árad a folyó, minden este egy-egy falubelit küldenek fel a toronyba őrködni; és amikor majd megpillantja a fák között habzó-bugyogó vizet, félre kell vernie a harangot. Hogy mindenki el tudjon menekülni. Az árvíz azonban koszosan, feketén megállíthatatlanul hömpölygött a falu felé.

    Tárnokiék portáján Marci, a kisbéres épp most óvatoskodott ki az istállóból, hogy bemásszon az öreg Tárnoki legkisebb lányának, Zsuzsának az ablakán, ahogyan azt minden hajnalban szokta. Nappal nem találkozhatnak egymással, csak hajnalban, amikor senki se látja. Ilyenkor még meg is csókolhatják egymást. Virradattól Zsuzsának még csak az istálló felé sem szabad néznie, ne hogy szóba elegyedjen Marcival, aki mindig pirkadatkor kel. Tárnoki Zsigmond többször is megmondta a lányának, hogy nem adja egy éhenkórászhoz, aki csak vinné a földet, nem pedig gyarapítaná a családi birtokot.

    …De mitől vizes ez az udvar? – nézett körbe döbbenten Marci, hiszen hetek óta még eső sem esett. Valahonnan pedig jön ez a víz! …És koszos, és hordalékos! Kiöntött volna a Tisza?.. - Itt az árvíz!.. Itt az árvíz! – kiáltozta. De ez a csendes éjszakán senki sem hallotta. – Mit tegyek, Istenem? - motyogta kétségbeesetten. Odaszaladt a lakóház udvari ablakához, és bedörömbölt rajta. Bent lámpát gyújtottak, hálóingben Zsófi néni nyitott ablakot: - Ki az, és mit akar?

    - Marci vagyok, a béres – kiáltotta -, kiöntött a Tisza, meneküljenek!

    Aztán átugrotta a kerítést, és futott a templomhoz. Ott felszaladt a toronyba, és megrángatta a vészharangot.

    – Mi az?.. Mi történt? – ocsúdott fel álmából Tunyogi uram.

    – Így őrködik maga? – esett neki Marci. – Nem látja, hogy jön az ár?!

    Az öreg csak habogott, és lerohant a toronyból, hogy a családját kimenekíthesse.

    Odalent lámpák gyulladtak, és hirtelen nyüzsgő méhkassá változott a falu. Kis idő múlva pedig már vágtató szekerek hagyták el a települést. Mire a fiú visszaért, már sehol nem találta Tárnokiékat. Zsuzsára gondolt és felsóhajtott. Akkor nem szerette őt igazán ez a lány, ha nélküle elment. …Vagy megorrolt volna rá, amiért ma hajnalban nem mászott be hozzá?

    No, mindegy; az állatokat ki kell szabadítania az ólakból és az istállóból! Nem fulladhatnak bele a vízbe!

    Az istállóban a tehenek és a lovak szügyéig ért már az ár, átázott a kötőfék, de azért sikerült elengedni őket. Amikor az egyik lóra felpattant, ismerős női hangot hallott az eperfa tetejéből.

    - Ejnye, ejnye Marci! Te elmennél, engem itt hagynál?..

    - Dehogy szerelmem – kiáltotta örömmel a fiú - ; én meg már azt hittem, hogy szó nélkül elmentél. Gyere le onnan, és ezzel a lóval mi is elmegyünk.

    Zsuzsa lemászott a fáról, és leereszkedett Marci elé, a lóra.

    Megdördült az ég. Hatalmas villám futott alá az égboltról, kettétörve a falú legnagyobb tölgyfáját, ahol minden tavasszal vidám ünnepen búcsúztatják el a telet. A nagy tölgyfa nélkül már nem lesz többé igazi tavasz-ünnepünk, gondolták; mi jöhet még?

    Hajnali zápor zúdult a földre. Nem elég az árvíz? …Most még az eső is?

    Mire kiértek a kapun, összedőlt a ház. De nemcsak a Tárnokiéké, hanem a faluban szinte valamennyi épület fala.

    - Ha majd visszavonul a víz, mondta Marcinak Zsuzsa, a folyótól kicsit távolabb kell egy új falut építenünk. …Mert itt , a folyó partján ledönti házainkat az ár.

    Közben elállt az eső, de az ár egyre emelkedett. A szegény ló már alig bírta el kettőjüket. Ekkor egy óriási szivárvány ereszkedett a földre. S ahogy a szivárványhoz értek, hosszú színes lépcsősort vettek észre a szivárvány-pillérek között. Szinte mindegyik lépcső más-más színben ragyogott.

    Marci és Zsuzsa egymásra néztek, és a lovukkal elindultak a Szivárványhídon fölfelé. Nem tudták, hová, merre tartanak, de arra gondoltak, ott fent minden olyan szép és csodálatos lehet, ahol nem érheti őket soha semmi rossz ezután. Ahogy egyre feljebb értek, tündöklő fény áradt feléjük, és olyan gyönyörű zenét hallottak, amilyet még soha életükben.

    Az újjáépített faluban még sokáig mesélték az egykori halászfalut történetét, és a Szivárványhíd legendáját. Sokszor elmondta maga Tunyogi uram is, hogy a saját szemével látta, amikor az öreg Tárnoki kesej lova Marcival és Zsuzsával fölvágtatott az óriás szivárványra.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf