Hajdu Imre: Derenk, az Istvánmajorba sodort falu

Tudják, hol van Istvánmajor? Ha most elő akarnak venni egy térképet, ne tegyék! Elárulom, legtöbb atlaszban nem találják meg. Nincs feltüntetve. De hát miért is lenne? Nem önálló település, s talán százan, ha lakják mostanság.
Mindenesetre létezik, sőt, Tiszaújvároshoz, vagy Mezőkövesdhez, légvonalban nincs is messze. Maximum 30 km a távolság, de lehet, hogy még annyi sincs. Na, de nem csigázom az érdeklődésüket (ha egyáltalán volt, van az ilyen témák iránt): Istvánmajor, Emőd mellett található, annak közigazgatási része, igaz a várostól - mert Emőd már város – mintegy négy kilométerre fekszik, s így olyan, mint egy önálló kis falu.
Hallom, azt kérdezik: no és? Ha ott van, ott van. Mi ebben az érdekes? Egyáltalán miért kellene egy tiszaújvárosinak, vagy bármilyen dél-borsodi településen élőnek tudnia Istvánmajorról? Mert mi van ott, amiért érdemes tudni arról, hogy létezik?
Jogos kérdések. Magamnak is feltettem, amikor ehhez az íráshoz hozzákezdtem. Szabad-e ide invitálnom bárkit is?
Azt tanácsolva, hogy üljön be a gépkocsijába, s mondjuk az egyik hétvégén ne az egri várat látni utazzon el családjával, vagy a hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe, hanem ide……ahol – a közelmúltban jártam ott – nincs semmi különös. Ha csak az nem, hogy egyetlen új házat nem láttunk, az iskola már régen nem működik, csak az épület végében lévő kis bolt és kocsma funkcionál.
A major egyetlen szembetűnő épületét, a templomot is magtárból alakították ki 1950-ben. Emberrel is kevéssel találkoztunk, egy férfi, aki a kocsma előtti lugasban bemutatkozott, a Rémiás nevet mondta. Az iskolaépület körüli park termetes fáiról hatalmas gesztenyék potyogtak a fűbe, s feltűnt, hogy a park közepén három zászlót lenget a szél. Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság lobogója mellett az enyhe szeptemberi fuvallat a Lengyel Köztársaság lobogóját is lobogtatja ott, Istvánmajorban, ahol talán százan, ha élnek, az anyatelepüléstől, Emődtől is távol, magányosan.
Istvánmajorba ellátogatni vagy Istvánmajorról tudni, talán ez utóbbi zászló kapcsán érdemes – gondolom én. Mert miért is leng ott lengyel zászló? Egyáltalán milyen falu ez az Istvánmajor? Ős régi település lenne? Ez utóbbi kérdésre mindjárt felelek is: nem az! Sőt, egészen fiatal. Alig öregebb, mint Tiszaújváros! Születési évszáma ugyanis: 1943.
Ugyanakkor mégis egy régi közösség hazája! Egy régi közösségé, amelyik századokon át, amíg nem költözött ide új házat, új hazát teremteni, máshol élt. Nos, a mi történetünk onnan, abból a másik hazából indul, amelynek területén oly sokszor, először - egészen pontosan emlékszem - 1977-ben jártam. Hű, de régen volt! Bizony elő kellett keresnem az akkor írt ,,naplómat”. Ez a ,,másik haza” északon, a szlovák határ közelében, Szögliget községtől északra, világtól elzárva leledzett egykor, s úgy hívták: Derenk.
,,Ahogy a vidomáji erdészháztól lefelé ereszkedve végre kiszökünk a gyertyánosból, először a szántóföldeket látjuk meg.
Pontosabban fogalmazva: a hajdan volt szántókat, mert ma már fűzöld végtelenségű a Berek. Harmincöt-negyven éve annak, hogy utoljára járt eke a sovány karsztos talajban. Ott feljebb, a szelíd dombhajlat egykori parcelláit már a cserje is benőtte. Itt lenn, az aljban még a gyep az uralkodó, a térdig érő szálfüvek katonás rendje. Manapság ritkán tapos benne nyomot a láb.
Az emberi alkotás első nyoma egy gémeskút, a szekérút jobb oldalán. Szemben vele, az út másik szélén szilvafák szaporodnak. Méretben, korban, és a szilva fajtáját illetően is hasonlóak. Feketekérgű, megvénült gyümölcshozók. Ugyan melyikük ültethette?
- Csak Bubenkó Laci lehetett. Az ő háza állt ott a szilvafák mögött. – Bobaly Pista bátyám, a szögligeti kísérőm mondja ezeket.
- Ismerte?
- Hogyne ismertem volna? És nem csak őt! Ismertem én mindegyiküket egytől-egyig.
- Hányan laktak akkoriban a községben?
- Közel hatszázan.
Már 1938-ban komolyan beszéltek róla, hogy Derenket ki kell telepíteni. Az első tervek Kompoltot jelölték ki a derenkiek új lakhelyéül. Később csak a lakhely módosult. Az, hogy Derenket el kell pusztítani, régen eldöntött tény volt. Horthy összefüggő, reprezentatív vadászterületet akart itt, többek között medvékkel, ahová Hitlert és Göringet is szerette volna meghívni vadászatra. A terv útjába egyetlen akadály állt: Derenk…” – igen, például ezeket írtam az élmény és a hallottak alapján 1977-ben.
Két lengyel kutató, Ewa Krasinska és Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Lengyel telepesek és utódainak története és kultúrája) című tanulmányát viszont minap lapozgattam:
,,A volt derenki lakosságot élénken foglalkoztatja az áttelepülésük története. A lakosság előtt ismeretes, hogy a két világháború közötti időben Andrássy gróf eladta az államnak a Derenk környéki erdőket, és ott vadaskertet alakítottak ki.”
A vadaskert szélén álló falu viszont sok konfliktus forrása lett. Egyrészt a vadak nagy károkat okoztak a falu által művelt területeken. Tönkretették a vetést és a konyhakerti növényeket. Másrészt a derenkiek tömegesen orvvadásztak a védett területeken is. Rendszeresen megszerezték a vendégeknek szánt trófeákat.
A falu lakossága szinte minden nap, olykor véres összetűzésbe került a vadaskert őreivel. A kormány a konfliktusok egyre fokozódó gyakorisága miatt úgy döntött, hogy kitelepíti Derenk lakosságát olyan helyre, ahol kedvezőbb körülmények között élhetnek és dolgozhatnak a mezőgazdaságban.
A kitelepítéssel kapcsolatos első lépések 1941-be történtek. A derenkieknek új letelepedési helyeket ajánlottak. Előzetesen minden gazda megnézhette a neki szánt földterületet.
Istvánmajort – ahová végül is 60-70 család települt át – egy földbirtokos zsidó családtól az állam vásárolta meg, és teljes egészében az áttelepültek rendelkezésére bocsátotta. A majorság területét egyenlő nagyságú földterületekre osztották fel, és a családok sorsolás útján kaphatták meg portájukat. Számukra kedvező volt, hogy Istvánmajorban nem csak jó minőségű földhöz jutottak, hanem a derenki területük másfélszeresét kapták meg, így átlagosan 15-20 hold földdel rendelkeztek, s a szomszédos emődiekhez képest tehetős gazdákká váltak. Ez bizony egy ideig konfliktus forrása is lett. A háború után pedig az istvánmajoriak többségét, az akkori rendszer kuláknak minősítette, s ennek megfelelő bánásmódban részesültek. De mindez ma már a múlté…
Egyébként Derenk egykori lakói és utódaik ma Ládbesenyőn, Sajószentpéteren, Büdöskútpusztán, Vattán, Mezőnyárádon, Tiszaújvárosban, illetve legtöbben mindmáig Emőd-Istvánmajorban élnek. Büszkén vallják, hogy őseik Lengyelországból kerültek hazánkba, az idősek beszédében még felfedezhető a dél-lengyelországi nyelvjárások megkülönböztető jegyei. S az eredetet őrzik a lengyeles hangzású nevek is: Rémiás, Bubenkó, Stefán, Zsubriczky, Babarcsik, Kusztván.
Ők úgy emlékeznek – őseik elmondása alapján –, hogy a tatárjárás után IV. Béla királyunk hívó szavára jöttek hazánkba, s települtek le Derenken, viszont akad olyan vélekedés is, hogy csak később, a XVIII. század elején, Rákóczi katonáiként kerültek ide, telepedtek meg, s kezdetben a szádvári vár erősítésén dolgoztak.
Szedegetem a gesztenyét az egykori istvánmajori iskola és a magtárból lett katolikus templom mellett, a néptelen park öreg gesztenyefái alól. A nyugalmat árasztó csendbe eszembe jutott sok-sok derenki kirándulásom emléke. Derenk, az elsodort falu, amit egy vadaskert terve miatt telepítettek ki. És persze eszembe jutott mindig hű kísérőm, az örök
vadászmezőkre azóta elköltözött Bobaly Pista bátyám is. Emlékszem, egyszer ott, a derenki iskola máig álló épülete mellett, miközben bámultam a télbe siető halott tájat, megkérdeztem tőle:
- Egyáltalán, vadászott itt Horthy Miklós medvére?
- Igen – felelte, sőt el is mesélt egy érdekes történetet. – Volt ezen a részen egy bekerített terület, ahol a medvéket tartották. Közöttük akadt egy hatalmas példány, s ezt az erdészek, vadőrök elnevezték Kázmérnak. Mindennap, etetés idején, Kázmért kiengedték a karámból, és az élelmét mindig ugyanazon az útvonalon helyezték el. A medve már jól ismerte a járást. Amikor aztán a helyiek megtudták, hogy jön a kormányzó úr vadászni, előtte három napig éheztették. Kázmért. A kormányzó úrnak pedig megérkezése után rögtön jelentették, hogy egy hatalmas medve kóborol az erdőben. Másnap reggel ki is ment Horthy vadászni. Vele volt a menye is, az akkor már özvegy Horthy Istvánné. A vadőrök (erről persze a kormányzó mit sem tudott) a bekerített részről ekkor kiengedték az éhes medvét, az pedig rohant a már ismert úton az élelméért.
Ott vártak rá Horthyék. Először a kormányzó úr lőtt. A lövés talált, de csak sebet ejtett a hatalmas vadon. A sebzett jószág elbődült, hátsó lábaira állt, és már-már támadott. Ekkor dördült el Horthy Istvánné fegyvere. Az a lövés már halálos volt, a medve holtan rogyott össze. Hát nem furcsa? Kázmért egy nő lőtte agyon…
Miközben e történetet magamban felidéztem, összegyűjtöttem ott, az istvánmajori parkban kétmaréknyi gyönyörű vadgesztenyét. El fogom ültetni valamennyit. Hogy miért? Mert az emlékeinknek olykor élő jelet is kell állítanunk!
Többek között ezt tanultam meg életem során.

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf