Szilágyi Perjési Katalin: Macskagyilkos

Hét éves lehettem, mikor nagyanyám veres macskája eltűnt. Oszkár dús, rőt bundájával ikonikus tagja volt a családunknak. Télen mindig a hencseren szundikált, karikába forduló teste alól kikandikáltak rózsaszín lábujjai. Mint egy csecsemőnek, mondta nagyanyám és megcsiklandozta a talpát. Mire ő megfeszítve izmait, hanyatt vágta magát, majd másik oldalára fordulva begyűrte fél bajszát lába ölelésébe és aludt tovább. Fázós volt Oszkár, bármilyen kövérre hízott télre, ezért melegre húzódott. Nyáron, a lépcső hűvösén nyúlt el, mint egy nagy szőrös kígyó. Megdöglött a macskád, Mari, mondta nagyapám, és lábával óvatosan alányúlt. Oszkár feje ernyedten lógott, bajsza kuszán pöndörödött, szemei fennakadtak. Milyen kár, csóválta nagyapám a fejét, egy ilyen szép nagy macskáért. Alig használt, bólintott nagyanyám a teraszról és megkapargatta az ebédről ottmaradt tányért egy villával. Oszkár előbb odaért, aztán felébredt, majd panaszosan törleszkedett nagyanyám lábához. Zöld szemein még az álom fátyla, de sosem tapasztalt éhség gyötörte kínzóan.

Mikor Oszkár három napja nem jött elő, nagyanyám sorra járta a szomszédokat. Kinek van kotlója, galambja, megfogta-e valamelyiket ez a beste és elpusztították. Oszkárt senki sem látta. Kutya fogta volna meg, tűnődött nagyapám. Kövér volt, mint egy potyka, nem tudott az elfutni kutya elől, de nem is kódorgott sehova, motyogta nagyanyám mosogatás közben és csak beleperdült a könnye a mosogatóvízbe. Én meg átöleltem a derekát. A köténye ropogósra keményített volt és szappanszagú. Csak szorítottam szótlanul. Nem akartam, hogy szomorú legyen és sírjon. Szerettem nagyanyámat.
Aztán a kert végi szomszéd oldotta meg a rejtélyt. Esküvő volt náluk a napokban, és mikor vizet akartak húzni a kútból a mosogatáshoz, ott lebegett egy nagy sárga macska a vízben. Hát kútba esett az Oszkár. Biztosan ment a jó szagokra, felugrott a kút kávájára, aztán vége, tárta szét két karját nagyapám. Nagyanyám két napig siratta Oszkárt, a sárga kandúrt, mire nagyapámnak sikerült megvigasztalni egy háromlábú kismacskával, amit éppen agyon akartak csapni.
Nagyapám sofőr volt a helyi pártitkár mellett, és míg várta a főnökét, látott két gyereket, akik lóbáltak valamit a kezükben, meg dobálták is, aztán egyikük készült a földhöz csapni. De nagyapám elvette tőlük a háromlábú, szürke kismacskát, amit később nagyanyám Kleopátrának nevezett, gondolom ellensúlyozandó a kis szürke rútságát. Kleopátra zöld szeme ott világított nagyapám halálos ágyán, mikor elvitte az agyvérzés.

Abban az évben történt az is, hogy megismerkedtem egy kislánnyal a szomszéd utcából. Egyidősek voltunk. Tinkának hívták. Valahonnan faluról költöztek be, az anyja még kendőben járt a boltba és csókolommal köszönt a boltosnak. Szőke haja volt a lánynak, és copfba fonva hordta. Két suta szalag fityegett a copfok végén. Szürke volt a szalag, ahogy a harisnyája is. Mindig harmonikázott a harisnyája és folyton szipogott. Ezt nem szerettem benne. Ha nagyon fénylett az orra, a kézfejével törölt egyet rajta. Folyton ott volt egy takonycsík az arcán vagy a kezén. Eljártam vele játszani, legtöbbször a hídhoz.
Deszka híd volt, két oldalán acélsodrony kapaszkodóval. Itt széles volt a folyó, meg szép zöld, mély. Kis örvények játszottak a vízen. Voltak ott bokrok, meg mindenféle fűzfák. A nagyobb gyerekek, főleg a fiúk, bakaszivart szívtak a híd alatt. Meg lopott barackot ettek. Hát ide jártunk mi játszani. Mindenfélét, amiket a lányok csak szoktak. Fűztünk gubacsból nyakláncot, csináltunk sárból babákat meg mindenféle állatot. Ha kész volt, belehempergettük a homokba és hagytuk megszáradni a napon. Jókat játszottunk mi ott együtt. De nem szerettem Tinkát.

Mikor nálunk járt, csak egyszer, szipogva nézte nagyanyám díszes tányérjait a falon, a tálalón a porcelánokat és a könyveket. Ti gazdagok vagytok, mi, kérdezte, és elhúzta a taknyot az arcán. Nagyanyám paradicsomlevest főzött aznap és túrógombócot. Lassan ette, a gombócból kétszer vett. Aznap este nagyanyám észrevette, hogy eltűnt a pénztárcája. Nem a pénzért, de még nagyapádtól kaptam, jó kis bőrből volt, hümmögött. Talán a pékségben hagytam. De nem lett meg. Tinka akkor napokig nem jött iskolába, később meg elfelejtettem megkérdezni.
Volt, hogy, madarat találtunk, kis borzos verébfiókát, vizet csorgattam a csőrébe. Ő meg legyet fogott neki. Eldugtuk egy bokorban a hídnál, de másnap, mire mentem és megláttam a Tinka kezében, már nem élt. Billegett a kis feje és véres volt a hátán a toll. Meghalt, mire ideértem, mondta ő szipogva, de nem nézett a szemembe. Eltemettem a verebet, ő meg nevetett, hogy misét nem mondatunk érte? Utáltam.

Egyszer elhívott hozzájuk. Az anyja, csúnya, sovány kis asszony, éppen ebédet készített. Nagy, húsos paradicsomokat vágott fel, azt megsózta, így ették kenyérrel mártogatva. Száraz volt a kenyér, és piszkos a ruhája a hasán, ahogy magához szorította, míg szelt belőle. Sokáig turkáltam a paradicsomgerezdek között, míg a kenyérfalat megpuhult valamennyire. Kinn ettünk az árnyékban, valami elvadult lugas alatt. Törött lábú szék hevert egy piros lábos mellett, a vadul burjánzó rózsabokor alatt. Éreztem, hogy néznek. Nagy hasú, fekete macska dörgölődzött herregve a székem lábához. Cicc, szóltam neki halkan. Sárga szeme vad volt és esdeklő egyszerre. Egészen kicsi volt a feje és a lábai, csak a közepe dagadt, mint egy feszes, szőrös labda. Titkon kenyeret dobtam neki. Morogva habzsolta. Sicc, rúgott felé mezítlábas lábával Tinka. Itt hagyta az előző lakó a nyakamon, így az anyja. Mindig enne, fogjon egeret, a fene a belit. Mindjárt lefial, nem győzöm én etetni ezeket. Takarodj, vágott utána egy szakadt papucsot és a macska fájdalmasan felnyávogott.
Később a küszöbre ültünk játszani. A fekete macska egy bokor alól lesett, és mikor Tinka nem figyelt, óvatosan megsimogattam. Kemény, szőrös hasa vadul hullámzott az ujjaim alatt. És dorombolt. Sárga szemét lehunyta, míg óvatosan az állát vakargattam, majd finoman harapdálta a kezemet. Nekem nagyon tetszett ez a macska. Arra gondoltam, elkérem Tinka anyjától, ha nekik úgysem kell. Nagymama is örülne, a macskának is jobb sora lenne, méláztam, míg simogató kezem alatt elfeküdt. Aztán mit érne maguknak ez a macska, nézett rám ravaszul, körmét piszkálva az asszony, míg Tinka vadul szívta az orrát. Abban maradtunk, hogy megbeszélem a nagymamával és majd üzenek a lányával.

Két napig nem mentem feléjük. Aztán Tinka üzent, hogy vár a hídnál, macskát hoz nekem. Nem adunk pénzt macskáért, fiam, szólt utánam nagyanyám. Annyit vártam rá, hogy már azt hittem nem is jön. De aztán csak megjelent. Harmonikázó harisnyával, libegő szalagokkal, taknyosan, egy kis dobozt szorongatva a hóna alatt. Macskát hoz, nyeltem izgatottan. De a fekete nem férhet ebbe bele. Gyere fel a hídra, kiáltott felém, mutatok valamit. Leültünk a hídra, a gyalulatlan deszkák ontották a meleget. Idenézz, húzta szét a doboz tetejét. Négy, egészen apró, talán újszülött macskakölyök aludt ott, szorosan egymásba gabalyodva. Apró, tökéletes mancsaik cukorkarózsaszínen virítottak, fülecskéik bársonya akár a rózsaszirom. Lefialt a fekete, aztán anyám agyoncsapta, szívta meg orrát Tinka. Hoztál pénzt? Nincs pénz, nem adott pénzt nagyanyám, mondtam, és reszkető ujjam hegyével megsimogattam egy kis fejet.  Na, ha nincs pénz, nincs macska, tápászkodott fel Tinka és kivette a kezemből a dobozt.

A híd acélsodrony korlátja alatt áthajolva egyenként vette ki a macskakölyköket. Mit akarsz csinálni, suttogtam reszelősen, mert nem jött ki hang a torkomon. Nem nézett rám. Meglendítette a karját. Csobbant az apró test, kapálózott és sírt. Sorban jött a többi, és mire eszméltem, az utolsó is repült. Még sírtak ott egy kicsit, a víz felszínén evickélve, aztán csend lett. Megmondtam, nézett a szemembe Tinka, nincs pénz, nincs macska. Nem kaptam levegőt. Nagy volt a csend. Kicsit fújt a szél, borzolta a fűzfákat a parton. Szelíden öleltem át és nagyot löktem rajta a korlát alatt. Nem sokat kapálózott. Csak a madarak látták, milyen szépen lebegnek a szalagjai a víz színén.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf