Petrozsényi Nagy Pál: KÖZMONDÁSOK

    A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint elvet, tapasztalati igazságot, (vélt) életbölcsességet kifejező, mondatértékű szólásmondások. Ezek egy része idővel természetesen módosult, más része elveszítette érvényességét, illetve kommentálásra szorul, íme, néhány példa az ismertebb „bölcsességek” közül:

    Mindent lehet, csak akarni kell.

    Lehet. Nekem eddig még nem sikerült. Gyermekkoromban hadvezér akartam lenni, aztán még bakának sem kellettem, mert már a sorozáskor kiszuperáltak. Egyszer egy nagyon magas fa tetejéről szerettem volna a Holdba ugrani. Szerencsére még idejében meggondoltam maga­mat, ami talán másképp alakul, ha történetesen eszembe jut, miszerint mindent lehet, csak akar­ni kell.

    Néma mesterektől sokat lehet tanulni.

    Nono, és akkor ezt, hogy kell érteni: néma gyereknek anyja sem érti a szavát?

    Addig tanulj, míg időd van.

    De mivel az idő pénz, ezt így is lehetne mondani: addig tanulj, míg pénzed van.

    A lovat nem ostorral, hanem abrakkal kell megindítani.

    Mert intelligens állat. Próbálnád meg csak ezt egy szamárral. Annak aztán ígérhetsz fűt-fát, meg sem moccan, ha egyszer megmakacsolja magát. Szegény szamár! Így persze sosem lesz belőle például politikus.

    Ha paraszt nem volna, kenyerünk sem volna.

    Hacsak az urak nem kezdenének el ásni, kapálni. A kérdés csupán az, létezik-e még ilyen úr Magyarországon, ha viszont létezik, ki biztosít arról, hogy ugyanaz fog aratni, aki vetett is.

    Aki korán kel, aranyat lel.

    Hát nem túl gyakori jelenség, azért egyszer velem is előfordult, és csakugyan találtam egy aranygyűrűt – gondoltam én, aztán kiderült, hogy csak rézből van. Hiába, nem minden arany, ami fénylik. Ennek ellenére gondosan eltettem, mert aki a kicsit nem becsüli, a sokat nem érdemli.

    Segíts magadon, és Isten is megsegít.

    Más szóval nincs is szükség rá, mi több, nincs is Isten, ugyebár – értelmezik az ateisták. Az istenhívők olvasatában: Isten szívesebben segít az emberen, ha maga is megpróbál segíteni ön­magán. Önök szerint?

    Mindenki saját szerencséjének a kovácsa.

    No, ezt határozottan tagadom, mert ha így lenne, minden második, helyesbítek: valamennyi ember kovácsnak tanulna. Ettől függetlenül ilyen is akad egy-kettő: Kovács Ágnes, olimpiai úszóbajnok, Xavér Ábner, a hályogkovács, Selymesi Balambér, rímkovács. Bocs, ez utóbbiból több is van. Vagy tévednék?

    A türelem rózsát terem.

    Kivéve, amikor felszökik a vércukrunk, vagy fordítva: úgy lemerülünk tőle, mint az okos­telefonunk akkumulátora.

    A rest kétszer fárad.

    A nem rest viszont háromszor.

    Aki másnak vermet ás…

    Bizonyára sírásó.

    Az alma nem esik messze a fájától.

    Hacsak nem dombon nő.

    Sok az eszkimó, kevés a fóka.

    Még szerencse, mert ha több lenne, a fókák ennék meg az eszkimót.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf