Petrozsényi Nagy Pál: NYUSZI

Tulajdonképpen már májusban beköszöntött a nyár, és azóta hétágra sütött a nap. A hosszúra nyúlt tél után bizony jólesett a fény, meleg, lassan kizöldelltek a fák, mezők, megélénkültek az utcák, s az emberek feléledő reménnyel vágtak neki az újévnek. Újévnek? Igen, nem tévedés. Az újévnek igazából nem januárban, hanem tavasszal kellene kezdődnie, amikor szinte újjászületik a természet.
Éva rosszat sejtve várta, hogy kikapják a szünidőt.  Még egy hónap, és kiderül, megbukik-e angolból. Nemsokára megtudta: az a dilis Jenki bizony visszatapsolta, ehhez jött a ma¬tyika, hogy ne unatkozzék az „újévben”.
– Csigavér, még semmi sincs elveszve! – vigasztalta meg feleségét a basszus hangú közgazdász. – Majd leérettségizik ősszel, a szentségit!
– Kérlek, ne káromkodj! – fedte meg szelíden az ápolt, finom arcú asszonyka. – Na, de ha akkor is…?
– Elhasal? Hát elhasal. Legfeljebb egyetem helyett dolgozik. Épp szükségünk van takarítónőre, igazán nem nagy ügy.
– Hallottad? – fordult szemrehányóan Évihez, aki mindeddig némán hallgatta, miként döntenek a szülei. – Ajánlom, szedd össze magad, míg nem késő, hogy ne kelljen életed végéig seperni – keményítette meg a hangját komoran.
– Oké, megértettem! – ásított a szőke hajú, hegyes mellű tinédzser, azzal alig pihent két hetet, nekifeküdt a könyveknek, hogy egy angol- és matektanár irányításával behozza, amit elhanyagolt mostanság.
A Hidra-Tech kft főnöke elégedetten figyelte csemetéje buzgalmát.
– Csak így tovább, kisasszony! Még van egy hónapod, addig, remélem, minden két ismeretlenes egyenletet kapásból megoldasz. Mindenesetre most már nyugodt szívvel utazunk a Balatonra nyaralni.
– Jaj, de jó! Jaj, de jó! – repült apja karjába Évike. – Te vagy a világ legklasszabb apsija.
– Kösz, csak az az igazság, hogy… nos, te itthon maradsz, angyalom.
A lány meghökkenve nézett az apjára.
– Ezt… ezt, ugye, nem gondoltad komolyan.
– Nézd! – gyújtott cigarettára Kertész úr. – Ne haragudj, de az érettségi még hátra van. Elismerem, szépen haladtál, de a tanáraid szerint még tanulnod kellene.
– Miközben ti a Balatonban pancsoztok.
– Veled együtt, ha szégyenszemre nem buksz meg – tromfolta le idegesen. – Ettől függetlenül ne fogd fel büntetésnek. Ez, lányom, afféle szükségszerűség, amit figyelembe kell vennünk, amennyiben nem akarsz a pótvizsgán is megbukni.
– De nyomod a sódert, pedig valaha te sem voltál jobb a Deákné vásznánál! – emlékeztette Éva csendesen.
Ami igaz is volt egyébként. A szavaiban bujkáló megvetés azonban a férfinak is szólt egyúttal, aki jön, lát, győz, hogy utána diplomatikusan lelépjen. Mint ahogy az ő fiúja is tette vele legutóbb.
– De mit csináljunk a matek- és angoltanárral? – aggályoskodott Kertészné Szűcs Éva. – Hogy hagyjuk Évát felügyelet nélkül két hétig? Na, jó, a matektanár még megjárja. Öreg szivar, tőle hát nem tartok. Annál inkább a másiktól, aki amellett, hogy fess férfi, tíz évvel sem idősebb a lányunknál. Egy szó mint száz, úgy vélem, ezúttal ma¬radjunk itthon, Bandikám.
– Mit, ebben a melegben? – törölte meg a homlokát a jóképű cégvezető. – Nem is értem, te hogy bírod?
– Bírom, mert bírnom kell. Létezik ugyan klímatechnika, légkondicionálás stb., de mihaszna, ha a férjem uram nem csípi.
– Már megint az a légkondi! Hányszor mondjam, mennyire ár-tal-mas – szótagolta mérgesen. – Huzatot csinál, kiszárítja a szemünket, orrunkat. Mint az öcsémnek, aki már a kontaktlencséjét sem tudja viselni emiatt. Visszatérve Évire, ő azért más tészta, és valóban szerin¬tem sem hagyhatjuk egyedül – töprengett el hosszasan. – Levi! – derült fel az arca csakhamar. – Miért ne bízhatnánk Évit az öcsém fiára? Vagyis… , a kakas csípje meg, csak nem fordul egy MSZP-és holmi Fideszes kölyökhöz!
– Pillanat! – biggyesztette el az ajkát Kertészné. – Először is az öcséd, nem a fia Fideszes. Másodszor: nem értem, mi köze a pártoknak, kihez, miért forduljunk.
– Megmagyarázzam? – jött tűzbe a közgazdász. – Ezek a pojácák… Ugye, tudod, kire gondolok?
– Tudom, pedig csakugyan jól mondtad: Levire kellene bízni Évikét – siklott csendesebb vizekre a ház asszonya. – Tény és való, hogy nem egy izompacsirta, de már az is elég szerintem, ha jelen van ezeken az órákon.
– Ugyan mama, tudok én magamra vigyázni. Azt a nyálast meg ne lássam!
– Nono, az a nyálas színjeles tanuló – csúszott ki önkénytelenül Kertészből. – Még angolul is tud, a fenébe! Hű, hogy én milyen ökör vagyok! – Hiszen taníthatta volna akár ő is Évikét.
– Taníthatta? Taníthatja – kapott a szón Kertészné. – Fele annyi pénzért, vagy… akár ingyen is. Végül is rokon, tán még meg is sértenénk, ha óradíjat ajánlanánk arra a kurta két hétre.
– Okos, nagyon okos, egyedül az a bökkenő, hogy mostanában kissé elhanyagoltuk egymást az öcsémmel.
 – Egy okkal több, hogy meglátogasd, és, ha rám hallgatsz, legalább arra a pár percre elfelejted az MSZP-t, Fideszt, SZDSZ-t meg a többi pártocskát.
– Á, asszonyok, mit értesztek ti ezekhez!
– Kérlek, ahogy kívánod, de akkor, ismétlem: maradjunk itthon ezúttal! Víz, zuhany, kád van. Majd megmártózol benne, édesem, és a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.
 – Nem! Most már azért is elmegyünk! – bicsakolta meg magát a ház ura. – A politika nem számít. Első a család, Évike, és ez a leleményes szépasszony – csókolt kezet a feleségének gálánsan.
– Meg te, utána ismét te – gondolta Kertészné, de erről bölcsen hallgatott.
– Hát ezt jól kifundáltátok, annyi szent, de hogy én mit szeretnék, az senkit sem érdekel – fanyalgott Évike.
Anyja békítően ölelte magához.
– Ne beszélj zöldséget! Természetesen érdekel, hiszen eddig bármit kértél, megadtuk. Hál’ istennek, van miből, és ezután is megadjuk, ha…
– Átmész a vizsgákon – zárta le a vitát nyomatékosan Kertész úr, hogy, mint mindig, most is övé legyen az utolsó szó a családban.
Miután megbeszélte az öccsével, milyen szolgálatot várnak a fiától, továbbá ellátták Évát pénzzel, tanáccsal, bevágták magukat a kocsiba, és meg sem álltak Füredig.
Másnap, a matekóra előtt fél órával, félrefésült hajú fiatalember csengetett Évire.
– Hello! Megjöttem!
– Örvendek – borult el a lány arca; még bikiniben volt, keblei szinte átszúrták a tenyérnyi melltartót. – Gépfegyvert nem hoztál? Csak vicceltem – kuncogott Levi értetlen nézésén. – Menjünk a nappaliba! Mindjárt itt a Ká négyzet.
Leültek egy fotelbe, és egy darabig nem is szóltak egymáshoz.
– Szép helyen laktok! – köhintett a vékonydongájú gimnazista. – Azt hiszem, van vagy két éve, mióta utoljára jártam nálatok. Akkor is szép volt, de most még klasszabb.
– Mi, ez a vityilló? – mutatott körül megvetően Évike . – Hiszen még medence sincs a kertünkben. Az udvarunk keskeny, semmi edzőterem, szauna. Egyedül ez a tévé ér valamit, azonkívül csupa lim-lom, ez neked olyan klassz kégli?
– Bárcsak nekünk lenne ilyen lim-lomunk! – sóhajtott fel titokban a szegény sorsú tinédzser. – Digitális?   
– A tévénk? Te mit gondolsz? Plazmatévé ez, uncsikám, elől-hátul hangfallal, ahogy dukál, ugyebár.
– Ja, így az igazi. De azért az akvárium sem semmi – gyönyörködött el az üvegfalu medencében úszkáló aranyhalakban.  – Hanem a könyvek… Azokkal mi történt? Valamikor dugig volt velük ez a „vityilló”.
– Hát eladtuk. Ki gyűjt már könyvet manapság, amikor mindent, de mindent megtalálsz az interneten, hangos könyvben, DVD-n. Hozzak egy üveg sört? Látom, mindjárt pípet kapsz. De ha akarod, pezsgőt is hozhatok, vodkát, kisüstit… Szóval mit parancsolsz?
– Inkább egy üdítőt, ásványvizet, akármit, csak hideg legyen, ha kérhetném.
– Miiit? – meredt rá a gömbölyded, szexis maturáns.
– Ásványvizet.
– Oké, te tudod – lépett a bárszekrényhez csípőjét riszálva, hirtelen megtorpant, és visszanézett Levire.
A fiú tekintete megigézve tapadt a leány alfelére, és riadtan érezte, hogyan dudorodik ki elöl a nadrágja.
 – Nocsak, nem is olyan kölyök ez, mint gondoltam! – kacarászott a lány magában.
Csak ez a dolog az itallal nem ment ki a fejéből. Baptista ez vagy mohamedán?
– Tessék! Cigaretta? Picit ópiumos, de annál fincsibb, nem igaz?
– Thanks , nem dohányzom.
– Hohó, ilyen nincs! – nézett rá Évike, mintha most látná először. – De megváltozott ez a kis dugó! Nem piál, nem füstöl. Talán még csak nem is bigézik – terpesztette szét kacéran a lábait.
A fiú elpirult, s noha irtón szégyellte, sehogy sem bírta levenni tekintetét a bikini alól kigöndörödő fanszőrzetről. Hirtelen felberregett a kaputelefon.
– A tanár úr! – kapta magára ruháit gyorsan Évike, beengedte az öreget, azzal máris beültek a dolgozószobába tanulni.
Másnap ugyanígy, csak akkor már Levivel, viszont ezúttal sokkal több figyelmet szentelt a fiúnak. Kíváncsiságból? Is, másrészt egyszerűen uncsizott. A barátnői nyaraltak, egyik-másik melcsizett, akivel meg együtt járt, egyik napról a másikra bemondta az unalmast. Azóta fúj minden pöcsösre. De ez a Levi valahogy más, mint a többiek: intelligens, komoly skac. Csak hát rokonok, nem kezdhet ki vele, bármennyire is komálja.
– Take a seat!
Leültek. A lány térdei Levi térdeihez simultak. A fiú arrébb húzódott.
– Légkonditok nincs? – törölte meg izzadságtól gyöngyöző homlokát.  – Ha itt lenne a dresszem, becsszó, én is dresszre vetkőznék.
– Csak dresszre? – kacsintott rá Éva kacéran. – Ez megfelel? – ko¬tort elő a fiókból egy miniatűr ventilátort.
– Lejárt az óra. Holnapután ismét eljövök – pattant fel a fiú óra végén megkönnyebbülten.
– Lécci, maradj még! Olyan unalmas itthon most egyedül.
– Sajnos nem lehet. Tudod, én máshol is tanítok.
– Holnap? Megnézhetnénk egy-két filmet, hallgathatnánk zenét meg ilyesmi.
– Akkor sem. Legfeljebb vasárnap. Nincs rá időm, fogd már fel.
– Bezzeg azelőtt mindennap benéztél – jegyezte meg a lány merengve. – Emlékszel, hányszor fogócskáztunk gyermekkorunkban az udvaron? Akkoriban azt hittem. Eláruljam, mit hittem?
– Mit?
– Hogy szívesen belesnél a bugyim alá is időnként – vágta ki merészen, mert már kezdte cukkolni, hogy semmivel sem hat a fiúra, no meg persze azért is, hogy kitesztelje kissé a köcsögöt.
Levi torkán megakadt az ásványvíz.
– De már látom, tévedtem. Nem csíptél te engem soha igazán, különben még ma is együtt… kevernénk.
– Dehogynem csíptelek, hiszen olyan szép csaj vagy. De nem csak az, unokatestvérem is egyúttal. Ugye, érted mire gondolok?
– Nem egészen – rázta meg a fejét a bővérű fiatal hölgy. – Hacsak nem a faterod súgta meg, hogyan néz egy MSZP-s apa lányára.
– Á, politika! Lehet, hogy apádat érdekli, de az enyém fütyöl rá.
– Az jó. Bárcsak az enyém is fütyölne! Akkor holnap. Hozd magaddal a gitárodat is!
Levi nem vitatkozott vele, megígérte, és hat óra után meg is jelent az unatkozó rucinál. A lány énekelt, ő gitározott, míg rájuk nem esteledett.
– Most mennem kell. Köszönöm a sütit meg az üdítőt!
– Hova sietsz? Maradj még! Van itt egy DVD-m, olyan zenés, muris film. Valamikor nagyon bírtad ezeket.
– Majd… majd holnap, Évikém. Ebéd után, ha megfelel. Miután vasárnap van, ráérek. Társaság lesz, vagy csak kettesben tévézünk?
– Kettesben, többesben. Te hogy szeretnéd?
– Nekem almás, rád bízom. Háromkor itt leszek.
Mikor másnap betoppant, épp egy horrorfilmet bűvölt két leánnyal.
– Az osztálytársaim: Julcsi és Aranka. Ez meg Levi, a barátom – mutatta be őket Éva egymásnak.
Végignézték a filmet, utána dumcsiztak vagy öt percet, végül szépen leléceltek a barátnők.
– Dögös csajszik! – gombolta ki ingét a fiatalember. – De jó lenne egy kis zuhé, ennyi hőgutás nap után! Na, lássuk azt a DVD-t!
– Azonnal! – mustrálta végig Éva a polcokat. – Sajnálom! Van egy kis probléma: nem találom a filmedet.
– Blimey!  Mutass mást, csak aztán jó legyen!
– Naná! – villant a szeme az egyikre, betolta a tévébe, és sietve kihúzta a kanapét. – Dőljünk le, így sokkal kényelmesebb.
Pergett a film. Semmi különös. Tíz perc is eltelt, amíg rátértek a lényegre, amitől aztán még nagyobb melege lett a fiúnak. Egy pornófilm jelenetei peregtek tele bujábbnál bujább klipekkel. Félszemmel Évára sandított. A lány keze ütemesen mozgott a szoknyája alatt.
– Jó, mi? Csináld te is, ne bámulj!
– Igen, de…
A lány kéjesen és egyre sűrűbben sóhajtott, amíg eljutott a csúcspontig.
– Jaj, jaj! Bassz meg már, apafej! – sikoltozta extázisban, aztán pont, kielégült; akkor lekapcsolta a tévét, és elnyúlt a kanapén.
Levi tűzpiros arccal hallgatott.
– Van egy gyanúm, javíts ki, ha tévednék! Nem vagy te se mohi, se baptista, csak egy szerencsétlen biszexi – vonta le a következtetést a csábos testű diáklány.
A fiú engesztelően csókolta homlokon.
– Bocsáss meg, de emlékezz vissza, mit mondtam: te nagyon szép csaj vagy, beléd is zúgnék, esküszöm, ha nem lennénk rokonok.
– Igazán? – ült fel reménykedve Évike. – Azért te sem panaszkodhatsz – simogatta meg az ing alatt. – Vedd le, és a nadrágodat is! – kapott Levi derékövéhez.
– Nem hallottad, mit mondtam? – tolta el a fiú Éva kezét szelíden, de határozottan. – Kérlek, ne izélj. Amit nem szabad, azt nem szabad.
A leány kezdett kijönni a sodrából.
– Ne beszélj zöldséget! Ki törődik ezzel manapság!
– Én törődök, de van itt más is, amiért nem szeretnék neked puncsolni .
– Csak… csak nem vagy impotens? – ugrott a tekintete Levi sliccére.
– Csak szerelmes, és… Folytassam? Nem lenne fair, ha megcsalom – vallotta be a fiú őszintén.
– Vagy úgy! – lombozódott le a hosszú hajú, szőke bombázó. – Hogy hívják?
– Ivettnek – válaszolta Levi tétován.
– Micsoda, az a csontvári innen a szomszédból?
– Nono, azért nem olyan csontvári, és ha úgy vesszük, én sem vagyok éppen Arnold Schwarzenegger.
– De hát annak se cicije, se ringója! Idenézz! – rántotta le magáról Éva a pólóját. – Láttál ennél szebb a dudákat?
– Nem.
–Tapizd csak nyugodtan meg őket! Ugye, milyen kemények, formásak?
Levi szíve a torkában dobogott, miközben a lány tovább vetkőzött, végül anyaszült meztelenül feszített a srác előtt.
– Ez vagyok én. És ő? Láttad már Ivettet pucéran?
– Nem láttam.
– Neeem? Akkor nem is… ?
A fiú zavartan bólintott, mire Éva ismét tűzbe jött. Kigombolta Levi sliccét, és kezelésbe vette annak jókora dorongját.
– Jó?
– Á-állati!
Ekkor bekapta a szájába, és alaposan leszopta.
– Na, most sem akarsz megdugni?
– Nem, istenem, nem szabad. Ivett… Kérlek, bocsáss meg!
– A picsába, de makacs vagy! – esett újra saját testének.
Levi felizgulva folytatta, amit a lány elkezdett, s percekig duóban sóhajtott, nyögdécselt a két fiatal. Egyszerre váratlanul megreccsent a kaputelefon.
– Hogy az a… !
– Talán meg kéne nézni, ki csönget – tért magához a tinédzser.
– Ne törődj vele! Majd elmegy, ha elunja.
El is ment. De utána maga Levi is, akin ismét erőt vett a bűntudat. Hétfőn ismét találkoztak, és… semmi. A fiú óvatosan került mindenféle intimitást. Éva sehogy sem bírt beletörődni, hogy egy ilyen nyamvadt csaj, mint Tóth Ivett kiüsse őt a nyeregből.  Mindegy, az első csatát elvesztettem! – ismerte be fanyarul. Hanem a végső harc még hátra van. Ki is főzte csakhamar, miként szerezze meg magának, amit teste-lelke megkívánt.
– Holnap bulit rendezek – jelentette be sokatmondó hangsúllyal. – Remélem, maga is eljön, tanár úr.
– Aha! Nincs itthon a macska, cincognak az egerek.
– Köszi! – csókolta szájon Éva megkönnyebbülten. – Már megijedtem, hogy megint nemet mondasz.
– Se igent, se nemet. Még meggondolom, merthogy én dolgozom, nem érek rá bulizni.
– Szegény ember, nem ér rá bulizni. És ha kifizetném az órákat?
– Akkor sem! Ez olyan… megalázó. Majd máskor, amikor én is jobban ráérek.
– Oké! – futotta el a méreg a diáklányt. – De akkor, már most megmondom, tanárra sincs többé szükségem.
A fiú meghökkent. Ez bizony komoly érv. Talán mégis okosabb, ha nem köti az ebet a karóhoz.
– Hát… meglátom, mit tehetek.
– Kasa! Örülök, hogy ilyen figyelmes vagy! Tehát holnap három, nem, négy órakor. Vagy amikor ráérsz, csak itt legyél.
– Itt leszek – ígérte meg savanyú mosollyal.
Már javában állt a batyubál, amikor beállított egy üveg brandyvel. Éva kitörő örömmel fogadta, s már szaladt is… Ivettért.
– Ni, csak, téged is meghívtak? – villanyozódott fel a harmadikos.
– Igen, Éva volt olyan kedves és meghívott. Azt mondta, te is itt leszel, hát fogtam magam és átjöttem.
– Szabad? – kérte fel egy táncra, azzal faképnél hagyták Évikét.
A Kertész lány elborult arccal nézett utánuk. Ömlött a zene, a párok villanófényben táncoltak.
– Stop! – állította le a zenét hirtelen. – Ki akar zsugázni?   
– Én! Én! – kiáltoztak a vendégek.
Erre körülülték az asztalt, és nekigyürkőztek a csatának. Egyszerű kártyajáték volt azzal az apró különbséggel, hogy aki vesztett, annak teljesíteni kellett a győztes parancsát. Ez lehetett békaügetés, sztriptíz, akármi, amit teljesíteni lehetett.
– Én… én nem játszom – halványult el a szolid, rövid hajú diáklány.
– Én sem – szolidarizált vele Kertész Levi azonnal.
– Nyuszi! – szúrta oda gúnyosan egyik osztálytársa, egy orr- és fülklipszes aranyifjú.
Éva titokban elégedetten bólintott.
– Te meg hülye vagy – vágott vissza Levi sötéten. – Hogy lehet egy ilyen baromságba beszállni?
– Hogy hogy? Csak úgy, hogy nekem még van vér a pucámban.
A fiú elpirulva tekintett a lányokra. Azok diszkréten kuncogtak.
– Eh, smárold ki a…
 A folytatást lenyelte, de pontosan tudta, érezte, mit gondolnak róla a társai.
– Nesze, húzd meg! – tolt az orra alá Éva egy palackot, és lázítóan súgta a fülébe: rúgd már tökön, ne légy nyuszi!
Már megint nyuszi! – szökött a vér Levi fejébe. Mostanában egyre többen nevezik nyuszinak. Magyarán ezek azt hiszik, fázik, fél a bigéktől. Ha legalább egy tökös budi-bili  hívná így… ! De ennek a cérna Petinek csak nem fogja lenyelni – kortyolt Levi az italba, amitől persze még jobban begerjedt.
– Lécci, menjünk innen! – karolt belé Ivett lehangoltan. – További jó mulatást!
– Menj csak, én maradok – makacsolta meg magát a tinédzser, és villámgyorsan mellen ragadta a gúnyolódó bájgúnárt. – Elismételnéd, hogy hívnak?
– Na, tűnés! – lépett közbe egy felnyírt hajú, keménykötésű fazon, aki a sarokból figyelte a vitájuk. – Ha nem bírsz minket, lépj olajra, és kész! Megvagyunk mi nélküled is… nyuszikám.
Levi megrázta a fejét, és üres tekintettel bámult a fiúkra.
– Megyek. Hova menjek? – kérdezte végül furcsamód nyugodtan,
bár a nyuszi szó bizony harmadszor is elhangzott.
Éva szeme megvillant, s lopva összenézett a srácokkal.
– Jól vagy? – lepte meg Ivettet a gyors hangulatváltozás.
Azt értette, hogy begurult. Részben az italtól, részben a nyuszitól. Egyikhez sem szokott, természetes hát, hogy begerjedt. De ez a nyugodtság… ! Mi történt vele, hogy így lecsihadt?
– Most zsugázunk vagy dumcsizunk? – kiáltotta hátul valaki.
– Nyugi, jövünk már! Gyere te is, biztosítalak, izgis lesz – húzta Éva Levit az asztalhoz.
 A társaság mohón vetette magát a játékba, és alig telt el öt-tíz perc, már meg is született az első ítélet: Évának, merthogy ő veszített, le kellett vennie a pólóját. Szó nélkül levette, hiába, a szabály, az szabály. Természetesen nem viselt melltartót, így azonnal láthatóvá váltak jól fejlett, körte alakú mellei.
 – Hamm, mindjárt bekaplak! – kapkodott utánuk Peti mellette.
Éva a kezére vágott.
– Maradjon otthon, szomszéd!
– Hé! – lökte oldalba Petit fekete lakkos körmű, vörös hajú barátnője. – Én is itt vagyok, ha nem látnád – tapadt hevesen a fiú szájára.
Peti fuldokolva hadonászott, s mindketten a földre billentek. Osztálytársai hangos nevetésre fakadtak.
– Kurd meg! – bíztatta a felnyírt hajú.
– Nem á! – szerelte le őket a felnyírt hajú barátnője. – Akkor kivel zsugázunk? Csüccs vissza, és folytassuk!
Ivett megpróbálta észre téríteni a mindvégig bárgyún vigyorgó gimnazistát.
– Levi, Levi, kérlek, induljunk! Nem látod, hogy belőtték magukat? Mit akarsz te ezektől?
– Te mit akarsz, a picsába? – húzta fel szemöldökét a diáklány. – Ő jól van, igaz, tanár úr? – húzta Levi kezét buján a mellére.
Ivett reményvesztetten sietett az ajtóhoz. Zárva volt.
– Nyissátok ki!
Rá se hederítettek, bárhogy is húzta, rázta, dörömbölt.
– Leviii!
A fiú kéjesen játszadozott a formás cicikkel.
– Mit kevertél neki, te boszorkány? – vonta felelősségre Évát Tóth Ivett. – Ha én az apádnak ezt elmondom…
A házigazda unottan itta ki a poharát, és folytatták a játékot. Ezúttal Levi veszített.
– Baszd meg az uncsidat! – hozta meg ítéletét gyorsan a felnyírt hajú osztálytárs.
Ivett felsikoltott.
– Ejha! – füttyentett a bájgúnár. – Különben miért ne! – kapcsolt egyet a DVD-lejátszón.
Éva és Levi a szoba közepére sétáltak. Társai körülvették őket, és el kezdtek ütemesen tapsolni.
– Levi! Levi! Levi!
A fiatalember mintegy ködfátylon keresztül pislogott a nézőkre. A lány lehúzta Levi ingét, nadrágját, míg teljesen meztelenül nem állt előttük.
– Évi! Évi! Évi!
Levi tétován toporgott. Levetkőztesse, ne vetkőztesse? Levetkőzteti, ha már ilyen lelkesen bíztatják. Csúcs ez az Éva, miért ne lássa ismét meztelen. De nem csak ő, ezek itt mind olyan bűbájosak, kedvesek, hogy kedve volna mindűket sorban megölelni.
– Mozogj már, te fatökű! – türelmetlenkedett a bőrfejű Kis Máté.
A fiú derűsen nyúlt a leányhoz.
– Szabad?
– Éljen! – üvöltözött a galeri, amikor a fiú földre döntötte az elégedetten somolygó tinédzsert.
– Ne! Levikém, térj végre magadhoz! – rohant hozzá Ivett feldúltan. – Ő az unokatestvéred.
– Hát aztán! Vigyétek innen ezt a piszkafát!
Levi agyáról egyszerre eloszlott a ködfátyol. Fel akart állni, de a lány nem hagyta. Szerelme ejtette, Levi visszautasította, de a végén mégis ő győzött. A fiatalok üvöltve táncolták körül az összefonódott testvérpárt. Nos, diákok, házibuli! Ki akad fenn ma már effélén?
– Volnál szíves leszállni rólam?
– A picsába, ne légy már ilyen anyátlan, hiszen még a te csajszid sem olyan szent, mint képzeled. Álljatok csak félre, gyerekek!
– Ivett! – rikkantotta el magát Levi ezúttal, s borzadva meredt a sarokba, ahol a felnyírt hajú kefélt a leánnyal.
– Na, még mindig nem akarsz megbaszni? – fordult Éva a fiúra, és ő dugta meg a „tanárát”.
A fiatalember leforrázva oldalgott haza a buliról, s utána még sokáig ezek a képek kísérték. Ilyenkor azonnal felágaskodott a hímtagja, és riadtan figyelte, mennyire élvezi, élvezi.