Vasi Szabó János: Orbitsville avagy a kettészakított-világ effektus*

Philip K. Dick emlékére

Tökipompos Zsombor az Egyesült Energetikai Zrt informatikusa a fejére húzta a szájberketyerét, ujjait beleillesztette az érzékelőkkel átszőtt kesztyűbe, oldalára ragasztotta a büntitapaszokat –ha elrontott valamit a játék során, ettől harminc Volt feszültségű áram csípte meg a bőrét. A cégnél az egésznapos hajsza és megalázkodás után jó volt kicsit tombolni az iraki – líbiai? szíriai? afgán? gázai?... – fronton. Kedvence az FGM-148 Javelin antitank keresztben állt a hátán, a Gepárd M6 Hiúz (hogy a nemzeti érzés se maradjon ki) az oldalán lógott, a pisztolytáskában egy Beretta a jobb lábát verdeste, baloldalon a tokban a kommandóskés. A valóságban lépni se tudott volna ennyi teher alatt…

Letelt az egy óra dzsihadista-gyilkolászás, az okosteló csengőhangja jelezte, hogy ideje befejezni a mókát. A barátnője, Ecsedi Kitti megígérte, hogy felugrik hétórára, egy laza menetre. (Nem mondhatta le, a lány fél évig dolgozott Utrechtben, múlt héten jött haza nyári szabadságra, azóta – ha rajta múlik - le se szállt volna a fiú derekáról.) Ahogy kilépett a lövöldözős virtuális játékból, a zajszint az állandó értékre csökkent a lakótelepi szoba-konyhás bérleményben. (Az EEZ biztosította a vidéki kollégának.)

Balról Farizéknél állt a szokásos bál; a kebabos, Abdul Fariz pofozta az asszonyt. Szerencsétlen nőnek most épp a fejkendője csúszott le a közértben, nem sietett visszahúzni, amúgy is izzadhatott rendesen a sűrű hollófekete hajkorona alatt, délben harminckilenc fok volt árnyékban a flaszteren. Pechjére Abdul unokaöccse a bolttal szemben dílerkedett: első dolga volt jelenteni Fatima illetlenségét.

Jobbról Radics Pista bá’ bejárónője vinnyogott. Két éve halt meg a felesége, Sárközi Mari – ötvenes, kövér asszony - járt föl hozzá főzni és takarítani, s mivel az öregúrnál hetven felett is keményen állt a cerka, ellátta az egyéb asszonyi-teendőket is. A baj csak ott volt, hogy Mari néni azon nők közé tartozott, akik nem tudtak csöndben maradni gyentülés közben.

Bimbambimbam szólt a csengő - utálta ezt a hangot, de a céges bérleményben nem cserélhetett ki semmit -: Kitti állt az ajtóban, a sudár nyírpazonyi lány. Fél fejjel volt magasabb Zsombornál- ez mindig zavarba hozta a srácot-, amúgy darázsderekú, feszes mellű, szénszemű csinos nő, közel a harminchoz.

- Cső, Zsombi! Az évfordulónkra - elfeledted ugye…- hoztam valami meglepit, egy új cuccot a ketyerédbe. Kinn ez a legmenőbb játék, teljesen élethű, azt mondják. De ennek ára van ám, tökikém… Hűtöttél be Amstelt ?

Kilencig kavartak, aztán letusolt a lány és elsietett a barátnőjéhez, Cintiához. Este tízre kaptak időpontot a műkörmöshöz a belvárosi plázában. A szexen kívül csak a kozmetikus és a szolárium hozta lázba Kittit. (Bár Zsombor nem értette, minek a csokicső-függés egy kreolbőrű nőnek?)

A fiú darabig szemezett a pendrájvval, aztán előkereste a szájberketyere alkatrészeit. Késő volt ugyan, de a kíváncsiság ördöge – és a játékszenvedély – nem hagyta nyugodni.

A szokásos promóciós anyag képsora zúdult a retinájára: JÁTÉKFÜGGÖ VAGY? NEM JUTSZ HOZZÁ A NAPI ADAGODHOZ? A HELLIS GAME SZAKEMBEREI BIZTOSÍTJÁK A KELLŐ DÓZIST! LETÖLTHETŐ DEMÓK, FILMEK, PATCH-EK EGY CSOMÓ SCREENSHOT: BEBÖKNI! DIKTÁLUNK! ELLENŐRIZD: http:// www. hellisgame.eu

Aztán végre a játék logója is összeállt: ORBITSVILLE: DE VERDEELDE WERELD EFFECT

 

 

Három férfi feszeng a félhomályos, szűk helyiségben. Ezüstszínű egyenruhát viselnek, vállukon fekete csík a rangjelzés. Ketten szőke, tejfehér bőrű, délceg ifjak. A harmadik őszes hajú, markáns vonású, sovány, de izmos férfi. Vállán a három vörös stráf élesen elüt ruhájának fémesen csillámló szövetétől. Pah százados barna szemét a megszeppent beosztottjain legelteti. Keskeny szája mosolyra húzódik.

– Csak semmi izgalom, Joh és Enh ! Még két percig ereszkedünk, s azután kitárul előttetek is az Ajtó és az ismeretlen világ, amit eddig csak a monitorok üvegén keresztül láttatok. Mikor először jártam ott, sok éve, elbódultam az ámulattól; úgy izgultam, mint a Vizsgabizottság előtt álló kisdiák. Tehát, nyugalom fiúk!

A fény árnyakat fest a falra: két hórihorgas, gyér ruházatú, barna bőrű, fekete hajú férfi kétdimenziós vetületét. Árnyékkarjukból jól kivehetően mered elő a kések foltja. A ritkás levélzet mögött rejtőznek, biztosak a dolgukban: az áldozatnak erre kell jönnie.

Lih szinte repdes a boldogságtól. A legszebb ruháját öltötte magára. Frissen mosott haja vidáman lobog a szemből jövő légáramlatban. Formás, bronzszínű lába szaporázza lépteit. Keblére szorítja kézfejét. Türkizkék szemében a szerelem és megmagyarázhatatlan imádat fénye csillog. A csodálatos fényárban tündöklő, ezüsthajú és ruhájú istenség elé siet! Aki meggyógyította a kishúgát és a falu többi betegét, akinek az erős férfikezéből itta a Bluewady hűs vizét, s kit immár hét napja tiszta szívéből, a falu főterén lobogó tűznél forróbban szeretett!

Ahogy előbukkan a tompán szürkéllő műanyag szikla mögül, a két leselkedő férfi összenéz. Véreres szemükben mohó vágy szikrája lobban. Hangtalanul nyílik szét a bozót, s a mezítelen talpak suhannak az áldozat után. A lány kifinomult hallása az utolsó pillanatban észleli az egyik apró kavics roppanását. Hátranéz; néhány másodpercig földbe-gyökerezett lábbal áll. Amikor a támadók – látván, hogy fölfedezte őket - ordítva rohanni kezdenek feléje, feloldódik a dermedtsége, sarkon fordult és sikoltva szaladni kezd előlük. A gazella termetű lány kecses futása, ha lehet, még inkább felhergeli az üldözőit. Vadul rázva a késeket csörtetnek utána. Szűk ösvényen tart a hajsza. Lih szíve a torkában dobog.

Lassul a futása. Közelről hallja üldözőinek lihegését. Csak a Mennyei Kaput érje el! Ez minden vágya, addig legalább kétszáz méter kapaszkodó van hátra. Megcsúszik az itt tükörsima talajon. Térdre esik, rögtön talpra áll, s maradék erejével szalad tovább. Egy lépés távolság sincs köztük. Szőrös kar kapkod utána. A dagadó izmok megfeszülnek. A vastag ujj szinte érinti a bőrét. A lány felér a Jelenés Helyére. Mint a nyíllal sebzett antilop szökell egy utolsót, a fémfal előtt elterül. Diadalmas vigyor ragyogja be az üldözők arcát. Lelassítják léptüket, s megállnak az eszméletlen nő mellett.

Egyikük lehajol, hogy lehúzza a ruháját, amikor. . . félelmetes hang tör elő a falból! A szellemek ármádiája surrog, majd a férfiak rémületére szétnyílik a szikla, s a félhomályból három istenség lép elébük. De, ez már sok a hadfiak idegeinek! Fegyverüket, s minden magukra aggatott, rabolt holmit elhajigálva eszeveszetten menekülnek le az ösvényen. Egymást taposva, a síkos földön elvágódva gurulnak alá.

Lih fejfájásra ébred. Érezi: homlokán hűsítő kötés feszül. Miután összeszedi magát, felemeli a fejét, s körülnéz. A Jelenés Helyét nem látja. Kopott akác-ligetekkel gyéren benőtt, másfél mérföld széles szavanna terül el körötte. Itt-ott moha lepte különös formájú fém és műanyag dombok emelkednek ki a síkságból. Baljóslóan magasodik fölébe a koromfekete Égmennyezet íve. Bizonytalanság és a félelem lesz úrrá a lányon. . . Az „Isten” karját érinti meg az ujja! Rémülten elkapja a kezét, föltérdel, s az előtte guggoló lény felé hajlong. Ő egészen emberi nevetést hallat, vállánál felemeli, s amikor a lány tekintete összeforr a barátságos pillantásával – megszólal:

–   Tudom, mit akarsz mondani! Azt hiszed, Isten vagyok? Nem igaz. Szólíts Pah-nak!

–   Uram, Istenem. . . –földöntúli boldogság ragyog a lány arcán. Megszólította őt.

Megtörtént álmainak, vágyának beteljesülése!

A Pah ruhájából szüremlő fény koszorút fon a lány alakja köré. A férfi jól látja: Lih

szeméből csillogva szaladnak le a könnypatakok, tűzpiros ajkánál találkoznak, s a belőlük áradó folyam tovább hömpölyög az egészségesen telt, érzéki állán és a nyakánál több ágra szakadva elhal keblének bronzszínű dombhajlatai közt. Ősi erő vonzza a lányt az „Isten” markáns arca felé. S ajka összeforr az ajkával, teste eggyé válik a testével, lelke összeolvad a lelkével.

 

 

- Ez meg mi a szar? - Tökipompos Zsombor úgy kapta le a szájberketyere - modern hegesztőpalást és infra-kamerás távcső klónjára emlékeztető - fejrészét, mintha áram futott volna át rajta. – Jól kicseszett velem a tirpák csaj, bünti az elfelejtett évfordulóért!

 

A strukturalista és determinisztikus antropológia diadala

 

Tökipompos Zsombor hajnalig a világhálón lógott. A gyorséteremből hozott hamburger ehetetlen masszává esett szét a mikróban, olyan szaga volt, mint az égett bakelitnek… Undorodva dobta a szemetesbe. A sör elfogyott, nem ártott volna az agytompító: a fészbúkon egy nyugger nyomta a szentbeszédet, mennyire nem ártana a mai fizikálisan nulla, drogoktól elhülyített fiataloknak pár hónap katonai kiképzés. A két éve elhunyt apja jutott eszébe; fiatalon focizott valamelyik őrségi csapatban, mesélte, hogy a seregben, az alapkiképzés utáni lazább hónapokban tíz kilót hízott, a leszerelést követően külön atlétikai tréninget kellett végigcsinálni, pedig a magyar foci akkor se a játékosok futómennyiségről volt híres.

Kitti oldalára szörfözve újabb bosszúság: annak a levakarhatatlan pakisztáni muszlimnak a sokadik virágcsokor megosztása gördült elé. Hónapok óta zaklatta a barátnőjét. Nem értette, Kitti mért nem törli a fickót az ismerősei közül?

Dühösen kapcsolt át az InterGalaktika honlapjára. Korábbi kritikán akadt meg a szeme, szerette a sci fit, a szerző érdekes képekkel illusztrálta mondandóját, ám nem sok öröme telt benne: „A jövő morális kisembereinek kiképzése a jelen iskoláiban folyik. Mit is tenne Ebenezer helyében a tévé felnevelte, semmiféle erkölcsi érzékkel nem rendelkező, semmilyen valódi értéket befogadni nem tudó ifjúsági massza valamelyik egyede? Nem érezné különösebb szükségét a cselekvésnek, ugrani főleg nem ugrana, hiszen Niki csak a munkáját veszítette el, nem pedig az ülőhelyet akarja előle a buszon elfoglalni. Mit tenne? Pontosan ugyanazt, amit mindig; bambán bámulna, rágógumit csámcsogna, nyomkodná a mobiltelefonját, miközben sivár, rossz zene csörömpölne zagyván a fülhallgatójából.” * *

Ez a fickó is a fiatalokat szapulta, itt minden a baj az „Y-generáció” bűne…

Akaratlan került kezébe a szájberketyere, a világhálós marhaságnál az a szirupos Orbitsville-játék is jobb volt.

Pah százados, az Első Parancsnok hívatja! – a férfi arca érzéketlenül fehérlik. A bő kabát takarja,ám Pah felfigyel a kidudorodó pisztolyra. Szótlanul követi a legfelső szintre. Az Első Parancsnok ajtaja fölött piros lámpácska pislog. A fotocellás érzékelő hangtalanul csúsztatja el a százados útjából az ajtót. Kísérője kint megáll, a folyosó falának veti a hátát.

Félkörben nagyképernyős vízorok, alattuk bonyolult klaviatúrájú műszerfal veszi körül az Első Parancsnokot. A sötétben annyit ki lehet venni, hogy köpcös testalkatú ember. A széke fölött kigyúl az erős xenon-lámpa. Az Első Parancsnok mereven nézi a századost. Régóta ismeri Pah-t, egyidősek, a Parancsnok fejét kevesebb ősz hajszál borítja, mint az előtte feszengő férfiét. Halk, nőies hangon szólal meg:

– Pah, te megszegted az Utasítás 30/1 és 30/8, valamint 52/3 – as pontjait! Engedély nélkül, két ízben is megjártad a Másik Világot, beleavatkoztál a történelem folyamatába.

Tetteid beláthatatlan következménnyel járhatnak! Milyen indokot tudsz felhozni a mentségedre?

–   Uram! – Pah főhajtással köszöni meg a válaszadás lehetőségét – Tettemet - miszerint

HLB2-es antibiotikumot adtam be a lakosság egy részének -; a Másik Világ 11 –es körzetét sújtó járvány végzetes következményeivel tudom megindokolni. Ez drasztikus népesség csökkenéssel járna az említett körzetben és a szomszédos szektorokban. A járvány pusztítása természetesen a katonai erőviszonyok felborulását jelenti. A térség meggyengülése felkeltené a 106-os és 121-es körzetek klánvezéreinek figyelmét, s azt nem kell részleteznem, hogy micsoda katasztrófa lenne most egy fegyveres konfliktus az egészségügyi szempontból labilis térségben.

–   A magyarázatod elfogadom. De, nem válaszoltál az 52/3 – as pont alapján felvetett vádra?

Összefutnak a ráncok az ősz férfi arcán. Sokkal idősebbnek tűnik a koránál. . .

–   Az 52/3 ?

–   Nem is sejted, százados? – kigyúlnak a képernyők az Első Parancsnok mozdulatára.   Dimbes-dombos vidéket mutat a kamera. Falut a 114–es körzetből. Egyre közelebbi felvételeket látnak: sárból tapasztott, nádfedeles, kör alapú házakat; a falu főterét a közepén lobogó máglyával. A tűz körül rongyokba öltözött emberek ácsorognak. Előbb csak az alakjuk, később különböző testrészeik lesznek kivehetőek. S már felismerhetőek az arcok is: a természet viszontagságaival dacoló emberek ráncok-barázdált ábrázata. A képernyő egy ősz hajú asszonyt mutat, aranyszőke, kék szemű teremtés áll mellette. Lih! Pah szeme furcsán fénylik.

A kamera végig pásztázta a lányt: a szemét, az ajkát, a vállát, a keblét, a derekát

– itt megáll, a kép kimerevedik. A karcsú derék, ami a férfi emlékezetében él,

eltűnt: kigömbölyödött! A lány édes terhet hord a szíve alatt. A férfi térde

megroggyan.

–   Pah százados! Ismered a Törvényt? Választhatsz: letöltöd a kiszabott. . .

–   Parancsnok! Itt nincs választás: apa vagyok!

 

Lih boldogan hajtja fejét a csontos vállra. Bár az „Istene” nem öltötte fel többé az ezüstszínben csillámló ruháját. Ha kérdezték nem tudott másról beszélni, csak a szomszédos királyság Harmandia széles sztyeppéiről, s Iwron szeles, hideg bérceiről. Mégis elhozta számára azt, amire kislány kora óta vágyott: a békés családi tűzhely melegét és egy bolyhos-szöszke gyermek minden kincsnél többet érő látványát.

 

Tompán világító, ovális lámpákból vánszorog elő a fény. Pergamenszínűre festi a helyiséget. Az asztal körül tizenkét komoly-komor ábrázatú férfi ül. Az asztalfőről az Első Parancsnok szemléli a Parancsnokok Tanácsának tagjait. Amikor elhal a székek közt a suttogás, szólásra emelkedik:

–      Tisztelt Parancsnoktársaim! Az esemény, ami miatt összegyűltünk, régóta vajúdó

problémája az Első Szint vezetőinek. Ám eddig – humánus okokra hivatkozva – szemet hunytunk fölötte. Hagytuk, hogy elfajuljanak az események. Önök tudják, miről akarok szólni! A Másik Világba levezető, mára egyetlennek megmaradt „út” , az alfanégyes felvonó lezárásáról. A döntésünk nagy horderejű, évszázadokra kiható következménnyel jár. Mielőtt határoznánk, kérem, hallgassuk meg új Parancsnoktársunk, Enh rövid történeti összefoglalóját.

Enh, egyike annak a két ifjúnak, akik néhány hónapja Pah-al szálltak alá a Másik Világba, elnehezülő nyelvvel kezd a bemagolt előadásba:

   –   2459. január 11. Föld. A „kivándorlás” kezdetének időpontja. A Tíz Csillaghajó indulásának napja. Ötvenezer lelket szállító, hatalmas űrgépek hagyták maguk mögött a kozmosz első millió kilométereit. A galaxis távoli, NTC 3-as jelzésű csillagának bolygórendszere felé tartottak. Az út sok-sok év, ám a hajónként ötezer főnyi legénység inkább vállalta a kockázatot, mint az életet a Földön megalakult „Világállam” diktatúrájában. A csillaghajónk, a Prometheus a hetedik ebben az egymást csak a kozmikus lokátorokkal „látó” karavánban. A harminckettedik „földi” év múlt el, a Prometheus a megadott koordináták szerint haladt, amikor közeli csillagrendszer vonzásából kiszabadult üstökös raj keresztezte útját. Az egyik üstökös magja túl közel került a komputerek irányította űrhajóhoz. A Prometheus védőernyője részben megsemmisült. Ezzel egy időben robbanás rázta meg a Központi Energiatovábbító-blokkal szomszédos szektorokat. Leállt a hét fénymotorból három, majd további kettő. Az automatikus vészjelző rendszer megkezdte a legénység ébresztését. Az ötezer űrhajós önfeláldozó munkája révén sikerült megakadályozni a robbanások láncreakcióját. Keserves munkával üzembe tudták helyezni az egyik hibás fénymotort. Ez kevés volt a csillaghajó eredeti sebességének az eléréséhez. A szükséges gyorsulásnak csak a töredékét sikerült elérni. Ilyen körülmények között értelmetlenné vált az asztronauták újbóli hibernálása, hisz ezek a készülékek nem működtek volna addig, amíg a Prometheus új, lelassult tempójával eléri az NTC 3-as csillagot. A helyzet kritikus volt, ám Newman György – később, az első Első Parancsnok – vezetésével társadalomtudósokból, orvosokból, ökológusokból és mérnökökből alakult kutatócsoport kidolgozta a Túlélés, az NTC 3-tervet. Ez nagy vonalakban a következőkből áll: a jövőben a csillaghajó irányítása a legfelső szint szuperkomputereinek és szűk körű – száz-százötven fős – tudós-technikus csoportnak a feladata lesz. Ez a csoport az évtizedek, évszázadok alatt folyamatosan megújul, kicserélődik. Méghozzá a Prometheus további öt szintjén létrehozott, mesterséges bioszférával kitöltött Másik Világ emberanyagából. A Másik Világ létrehozását két megoldhatatlannak tűnő probléma indokolta.

Először: ez a„világ” a jövőben az NTC 3-as bolygót meghódító telepesek kinevelője lesz. Persze, csak demográfiai értelemben. Miért? Erre ad választ a Newman Utasítás második pontja. A közvetlen katasztrófa elhárításának pillanatában 4937 fő volt a legénység. Ez a szám, a kikerülhetetlen szaporulat hozzáadásával, már tarthatatlanná hatványozódna úgy ezerötszáz év múlva. Ennyire becsülték az út időtartalmát, amíg az űrhajó lelassult sebességével eléri az NTC 3 rendszerét.

Másrészt, számolni kellett az űrhajósok többségében kialakult, vészhelyzetet is okozható pszichikai hatással. Ami az életre szóló összezártság, s a megérkezés reménytelen távlatokba tűnésnek következményei voltak. A második pont ennek a konfliktushelyzetnek a drasztikus megoldását javasolta. Az indulástól számított 33. évben szavazásra bocsátották, s a legénység viták után elfogadta. A több ezer férfi és nő önként hozzájárult ahhoz, hogy ők és utódaik az út végéig ezen öt, speciálisan kialakított szinten éljék meg a történelmüket.

De nem spontán társadalmi fejlődés során létrejövő történelmet, hanem az első szint által irányított másfél évezredet. Ezt az irányítást – immár négyszáz éve - úgy érjük el, hogy az elsőket is beleszámítva a Másik Világ minden egyes tagjának az agyában egy bizonyos tudati-emlékezet visszacsatolást hajtunk végre. Aminek következtében a lakosság intelligencia, tudás és tapasztalat-szintjét kora vaskori állapotban tartjuk. Ez a humánusnak nem nevezhető cselekedet azért szükségeltetik, mert még egy oly izolált közösség sem képzelhető el bizonyos természetes fejlődés nélkül, mint a mi Másik Világunk. Az első önkéntesek kései leszármazottai előbb-utóbb végigjárnák a nagy utat, a civilizáció fejlődésének lépcsőfokait. Azt elképzelni is nehéz, mi lenne ezer év elteltével annak az eredménye, ha környezetszennyező masináik sokasága árasztaná el csillaghajónk hatalmas, mégis korlátozott méretű belsőterét. Ez a másként megoldhatatlan probléma szükségelteti ma is a” zárlatot”, amit minden másik világbéli újszülött elméjében kénytelenek vagyunk végrehajtani.

A „műtét” eleinte orvosaink „Istenek” alakjában történő látogatásával, körülbelül száztíz éve telepatikus úton van végrehajtva. A „visszacsatolás” nem egyoldalú, visszafordíthatatlan folyamat – akkor teljesen értelmét veszítené -, azt szükség esetén fel lehet oldani. Így teszünk a legtehetségesebb gyermekek esetében is, akik felkerülnek hozzánk az Első Szintre, s a kötelező sterilizálás után, akár Parancsnokok is válhatnak belőlük. Az Első Szint munkatársai közt akadnak olyanok, akiket mentális és egészségügyi okból nem sterilizálhatunk. Velük a legutóbbi időkig nem volt probléma. Az elmúlt évtizedben több nemzőképes tudósunk tett „magánkirándulást”a Másik Világ biológiailag termékeny asszonyai közé. A gyermekeik többsége, kideríthetetlen okból, mutációval született, s minden mutánst – mert agyuk nem irányítható – annihilálnunk kell! A baj megelőzéseként felmerült az utolsó, az alfanégyes felvonórendszer lezárásának terve. Ezentúl csakis szintünk utánpótlását biztosító emberanyag felhozatalakor használnánk. . . Parancsnoktársak, megköszönöm a figyelmüket! Befejeztem a beszámolót – a férfi letöröli homlokáról a verejtékcseppeket. Az Első Parancsnok szigorú pillantása söpör végig a székek közt.

–   Parancsnoktársak, ne húzzuk tovább az időt, szavazzunk! Ki van a lezárás mellett?

Tizenkét kéz emelkedik, rövidebb-hosszabb habozás után, a magasba.

–   Köszönöm! Azt hiszem, ezzel a döntéssel megalapoztuk az Útból hátralévő ezer esztendő harmonikus történelmét. Még egyszer köszönöm. Az ülésünket berekesztem. Parancsnokok!

Föl, vigyázz! Pihenj, folytassák tovább. . .

 

A fény élesen tűz Pah szemébe. Miért zavarja az aranyszínű ragyogás? Társainak: Lih-nek, s a kis Enh-nek meg se kottyan. S nem ért még néhány más dolgot sem. Ám, ha ezekre gondol, szörnyű fejfájás hasít az elméjébe. Olyan erős, hogy még a Bluewady hűs hullámai sem tudják kitörölni azt onnan.

Szombathely. 1989-2015.

 

* A cím tisztelgés Bob Shaw Orbitsville trilógiája és Brian W. Aldiss Non stop (magyar kiadásban: Amíg világ a világ) című regénye előtt.

** Részlet Pete László Miklós Gyilkos szatíra Jean Ignace Gérard képeinek modorában című kritikájából

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf