T. Ágoston László: Szederlugas

Az öreg Vida a szederlugast metszegette és a kert fölött csivitelő madarakat figyelte. Derűs októbervégi délelőtt volt, már nyoma se látszott a hajnali ködnek, csak a fűszálakon csillogott néhány ottfelejtett harmatcsepp. Ilyen szép időben még akár horgászni is lehetne ‒ gondolta. ‒ A ponty talán már vermel, de a csuka biztosan megéhezik és ráharap mindenre, ami mozog. Hajdan, amikor még a Bálint gyerek is horgászott, gyakran lejártak a tóra így őszidőben szerencsét próbálni. Egyszer sikerült is fogni egy három kilós csukát. Becsülettel megküzdött az életéért, de végül is az erősebb, meg a nagyobb tudás győzött. Mármint hogy ő, meg a gyerek. Akkor volt vagy tizennégy-tizenöt éves a Bálint. Ő szákolta meg a ficánkoló, többször is kitörni próbáló fenevadat. Olyan tűhegyes fogai voltak, hogy csak hosszú csőrű fogóval merték kiszedni a torkából a horgot. Nagyon szerettek együtt horgászni. Az asszony, a Piroska meg olyan finom sültet készített belőle, hogy mind a tíz ujjukat megnyalták utána. A receptnek az volt a címe, hogy csuka csőben. Hogy miért éppen csőben, azt a fene se tudja, mert tepsiben sült, de hát ilyenek ezek a szakácsok, minden kreációjuknak igyekeznek minél hangzatosabb nevet adni, hogy csábítóbb legyen az étlapon. No, meg ahhoz szabják az árát is. Akkor evett utoljára csukát. A piacon drágán adják, a gyerek meg allergiás lett, abbahagyta a horgászatot. Egyedül meg kiül az ember a partra, aztán pontyozik…
    Hány éve is ennek? Lassacskán húsz, de lehet, hogy több is. Már egybefolynak az évek. Akkortájt szerezte ezt a néhány tő szedret is az egyik ismerősétől. Akkor is ősz volt, október körüli idő. Azzal dicsekedett a Feri, hogy egész nyáron ellátta őket ez a néhány szederbokor gyümölccsel. A felesége nemcsak tortához, meg süteményekhez használta, hanem még levest is főzött belőle. Nagyon finom gyümölcslevest. Aztán meg teli a mélyhűtő szederrel. Ha eszükbe jut, csak elővesznek egy-egy tasakkal, és másnap már főhet is a nyáridéző nedű. Neki is adott egy tasak mélyhűtött szedret. Megkóstolták. Nagyon ízlett. Erre azt mondja a Feri, hogy épp most metszi a bokrait, van néhány legyökeredzett ág. Kell-e? Már hogyne kellett volna. A kert végében volt egy kis szedertámnak való hely. Oda ültette. Megeredt, fölkötözte, a következő nyáron már termést is hozott. A gyerek segített az oszlopokat beásni, meg a drótot kifeszíteni. Nagyon jól megértették egymás munka közben is.
    Régen volt ez, nagyon régen. Abban az időben még az asztali telefon volt a divat, és lehetett interurbán is telefonálni. Mármint úgy, hogy a hívott fél fizette a beszélgetés költségeit. Az unokák már azt se tudják, mit jelent ez a szó. Akkor még kilencvennyolc csatornát se lehetett fogni a tévében, legföljebb ha hármat-négyet. Olyan idők is voltak, hogy hétfőn nem volt tévéadás. Olyankor mentek rokonlátogatóba, meg a barátokhoz. Most meg legföljebb a névnapokon fölköszöntik egymást. Lehetőleg a délutáni órákban, mert este hat órakor kezdődik a nyolcvannégyes csatornán a szappanopera következő része, amit nem lehet kihagyni. Igaz, hogy közben az ember agyára megy a sok hülye reklám, de nézni kell, mert a legutóbbi részben megígérte a lovászgyerek a szobalánynak, hogy feleségül veszi, mihelyt a fiatal úr megfizeti a kártyaadósságát. Igen, két hosszú reklám közt egy rövid szappanopera. A többit meg majd megbeszélik skypen, vagy lelevelezik a facebookon. No igen, de mióta egy nemzetközi orvoskongresszuson megállapították, hogy a mobil telefon súlyos agykárosodást okozhat, nem szívesen használja a modern kor e vívmányát. Különben is nevetségesnek tartja, hogy emberek mennek az utcán egymással szemben és egy harmadikkal perlekednek telefonon. Mi köze neki ahhoz, hogy éppen mit főz az nagykalapos felesége? A rádióban meg azt hallotta a minap, hogy már a nagyhatalmak államfői is lehallgatják egymás telefonját. Kínos dolog lehet mosolyogva ölelkezni valakivel, aki tegnap azt mondta rólad, hogy a világ legnagyobb barma vagy. Különben ő is tudja rólad, hogy te is tudod róla… Hiába no, bonyolult dolog ez a politika…
    Az orvoskongresszus megállapításait természetesen azonnal és hitelesen megcáfolta a mobiltelefon-gyártók világszervezetének szóvivője, és bejelentette, hogy a legújabb típusú okos telefonok már annyira okosok, hogy azok aztán végképp… És ha megveszik hozzá azt az aránylag olcsó kütyüt, amit most fejlesztettek ki, akkor még akár orvosi célra is… Ennek ellenére úgy döntött, hogy ha már elkerülhetetlen, inkább végezné az életét végelgyengülésben, mint agylágyulásban.
    A lugas mellett csinált egy kis szaletlit. Hasonlót, mint annak idején a nagyapja. Semmi luxus, csak négy oszlop egy kis hevenyészett tetővel, ami árnyékot ad. Nyáron oda vitte ki az öreg a nyugágyat, abban delelgetett ebéd után, meg ott fogadta az unokákat és mesélt, mesélt a régi időkről. Nem egyszer előfordult, hogy kétszer is elmondta ugyanazt a történetet, de elnézték neki, mert ő volt a családfő, a legidősebb Vida. A család doaenje. Volt is miről mesélnie, hiszen két világháborút is végigjárt a fogolytáborokkal együtt. Neki csak az utóbbi világháború jutott gyerekként, meg a forradalom. A katonaságtól is kiszuperálták. Ettől persze még mesélhetett volna, de az unokák már a kertbe se nagyon akartak kimenni, nemhogy az ő szaletlijébe. A csillagkapu, meg a világmegváltó transzformer érdekli őket. Ő meg nagy zavarában nem tud mit kérdezni tőlük. Legföljebb azt, hogy „no, mi újság az iskolában?” meg „Józsika! Hogy állsz a csajokkal?” Hogy állna? Biosz órán jött egy doki, megtartotta a nemi felvilágosítást és mindenkinek adott egy óvszert. Ki is próbálták. Nem ott az órán, hanem megfelelő időben a megfelelő helyen.
    ‒ És hol volt az a megfelelő hely és idő, Józsikám? ‒ érdeklődött a nagyanyja ájulás közeli állapotban.
    ‒ Te, papa! ‒ vigyorodott el Józsika szánakozó mosollyal az arcán. ‒ Eleve ilyen hülye kérdésekkel született a mama, vagy csak vénségére szedte össze őket?
    Szó bennszakad, hang fennakad, az apja összevonja a szemöldökét és keményen szól:
    ‒ Józsika! Két perc múlva kezdődik a tévében az űrzsaruk sorozat. Nem kellene már a nappaliban ülnöd?
    Józsika fellélegzik, bólint, előveszi az okos telefonját és kiballag a képből.
    ‒ Aztán ti hogy vagytok, fiam? ‒ kérdezi a mama.
    ‒ A szokásos hajtás. A főnök a vérünket is kiszívná, hogy jó legyen az ő főnökénél. A múlt hónapban két vasárnapot is bent kellett töltenem. Jó, megfizetik, ahogy megfizetik, de ha kiderül, hogy  valaki jobb nálad, holnap már akár kereshetsz is másik melót. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, mert odakint az unióban háromszor ennyit fizetnek ezért a melóért. Két hónap múlva abba kellett hagynom, mert nem volt időm bejárni a nyelviskolába. Anélkül meg gáz diplomával mosogatni.
    ‒ A Saci jól van? Régen láttuk őt is.
    ‒ Ne csodálkozzatok rajta. Ő is hajt, mint a güzü, hogy megtartsa az állását. Otthon meg mos, főz, takarít, a két gyereket hordja különórákra. A Józsikának külön angol, hogy már érettségi előtt meglegyen a nyelvvizsgája és angol egyetemen tanulhasson tovább. Tudjátok hogy van ez? Azért egy angol diploma mégis másképp fest nyugaton… A Veronikát meg művészi tornára hordja, meg valami szakkörre. És ha mindez megvan, elugrik tajcsizni, mert az állítólag fogyaszt. Tudom, azt mondjátok, hogy elég nagyok már ahhoz, hogy egyedül is el tudjanak menni, de óvodás koruk óta megszokták, hogy kocsi van a fenekük alatt. Inkább abbahagynák az egészet, ha naponta nem hordaná el őket. Majd ha megszerzik a jogosítványt, mennek a saját kocsijukkal.
    ‒ Ha jól meggondolom ‒ biggyesztette le az ajkát az öreg Vida ‒ én annak idején naponta öt kilométert gyalogoltam az iskoláig, meg vissza. Eszembe se jutott, hogy másképp is lehetne.
    ‒ Annak már alig több, mint száz esztendeje, ha jól emlékszem ‒ ingatta a fejét a fia. ‒ És ha azzal folytatod, hogy abban az időben még a rossz cipőt is megtalpalták, inkább elmegyek én is űrzsarut nézni. Apa! Vedd már tudomásul, hogy ezek a srácok nem hisznek a tündérmesékben. Ők írják.
    Szó bennakad, hang fennakad… a mama behozza a sóssüteményt. Aztán az ifjabb Vida az órájára néz, sajnálkozva bólint és búcsúzkodik. Sajnos mennie kell, várják a feladatok. Majd este, úgy a tévéhíradó után felhívja őket telefonon. Aztán ha netán valami gubanc lenne a számítógéppel, nyugodtan telefonáljanak. A Józsika seperc alatt gatyába rázza. Valóságos számítógép zseni ez a fiú. Isten ments, hozzá ne nyúljanak, a gyerek majd beállítja. Már saját programot is tud írni a gépre.
    A szomszéd Pistának is van számítógépe. Már hogyne lenne. Amikor az unokája tabletra váltott, megkapta a gyerek régi masináját. Ráírták egy cetlire, hol kell bekapcsolni, meg melyik izére kell kattintani, ha levelet akar írni nekik, melyik a skype, és mit kell csinálni, ha nem tudja elolvasni az apró betűket. Eleinte elkezdte kérdezgetni, hogy mi micsoda, mert hát azért a vénember is csak kíváncsi, de miután az unoka kinevette a buta kérdéseit, feladta.
    ‒ Tudod szomszéd ‒ mesélte a kerítésre támaszkodva ‒ figyeltem én piszkosul, ahogy a fiam, meg a kisunoka próbálgatják a gépet, és igyekeztem megjegyezni, amit mondtak. Hanem amikor azt mondta a gyerek, hogy „ figyuzz, apa, mert a pendrájd leszopja az alaplemezt”, föladtam. Ezt a nyelvet én már a büdös életben nem tudom megtanulni.
    ‒ Valahogy én is így vagyok ezekkel a bítekkel, meg bájtokkal. A minap meg fölugrottam a guglira, és olvasom ám, hogy a 3D-s nyomtatóval huszonnégy óra alatt el lehet készíteni egy családi házat. Tudod mit? Biztosan igazuk van, de én abba nem szívesen költöznék be lakni.
    ‒ No, én meg a nyáron, a gyümölcsérés idején mondom a gyereknek, hogy itt van a kertben ez a hatalmas meggyfa. Érik a gyümölcs. Én már így túl a hetvenen nem szívesen másznék föl a fa tetejére, de ha segítenének az unokák, akár be is főzhetnénk az asszonnyal azt a finom meggyet. Nekik is jól jönne a télen egy kis befőtt. Akár meggybort is csinálhatnék belőle. Azt mondja erre, hogy szívesen elfogadnák a befőttet, de ki megy föl a fára? Az ő gyerekei  nem csinálnak olyat! Így aztán amit tudtunk leszedtünk az asszonnyal a kétágú létráról, a többit meg elcsipegették a madarak.
    Ezért jobb a szeder. Ezért nem kell a fára mászni. Az ember olyan magasra ácsolja a támot, hogy kényelmesen elérje. Igaz, ettől is óvják a gyereket, mert ha az a fekete gyümölcs rápottyan a hófehér ingére, akár ki is lehet dobni. Nincs az a nagyhatású mosószer, amelyik képes lenne kivenni a foltot belőle. Az Aldiban meg a múlt héten is fél áron reklámozták a szeder konzervet.
    Az öreg Vida a szeder lugas utolsó ágait metszette, és a kert fölött keringő madarakat figyelte. Még fönt trónolt a Nap az ég peremén, de már bágyadtak voltak a sugarai. A nyár madarai már régen elrepültek dél felé. A téliek még csak szálláscsináló vendégként keringtek a fák csupaszodó ágai fölött. Még néhány nap, és jön a dér, lesodorja az elsárgult, maradék leveleket. Az erdő felől már hajnalonként behallatszik a varjak károgása. Különös őszi szín kavalkád készül. Az ő haja fehér, mint a dér, a varjak tolla meg éjfekete, mint a szeder bogyó.