Csernák Árpád: Bontás

A város szélén, kis tó — vagy tengerszem — partján állt az öreg ház, hulló vakolatával, omladozó falaival, vak ablakaival, rozsdás kopogtatójával, matt-zöld patinájú rézkilincseivel; bedőlt kapuja fölött porló lámpavassal. Kicsit ferdén állt, a tó felé — sőt, szinte fölé — hajolva, mintha nézné magát, és valóban kirajzolódtak a víztükörben sokat megélt vonásai.

Egy napon zajos gépek —dömperek és markoló — vonultak a tó partjára, kék overallos munkások lepték el a házat, és bontani kezdték. A szakemberek megállapították, hogy a víz túlságosan alámosta: meg kell semmisíteni.

Errefelé még zsombékos vidék volt: nádas és bozót; fészkek bújtak a lombok között, és madarak röppentek föl nagy csiviteléssel, de kissé távolabb már ott sorakoztak a panelházak szürke kockái. Morzsi kutyámmal erre szerettem sétálni, mert itt szabadon engedhettem, és vidáman futkározhatott a fák és bokrok között, a természetes szagok mámorában.

Ahogy munkához láttak a csákányos emberek meg a markológépek: az öreg ház falai a tóba dőltek, szinte hangtalanul megadva magukat lassan alámerültek, megzavarva a víz alatti világot, mert a vakolatszínűre mattult folyadékból egy iguana dugta ki a fejét, és rémült tekintettel szemlélte az eseményeket.

Én kicsit távolabb álltam, de amikor megláttam a gyík ijedt-szép gyermektekintetét, a házrombolókhoz léptem és — fejemmel az állat felé bökve — megkérdeztem: „Mi lesz vele?” — Csak a vállukat vonogatták. Volt aki vigyorogva azt felelte: „Betemetjük” — , volt aki azt: „Majd elmenekülnek.” A harmadik csak megemelte poros, sárga micisapkáját, letörölte homlokáról az izzadságot és köpött egy cementszürkét.

Az iguana kimászott a vízből és elindult a város irányába, amerre egyáltalán nem volt víz, se fa, csak beton, beton, és az építkezések után ott maradt hulladék, kifolyt szurok meg nejlonzsákok, szétdobált, törött sörösüvegek.

A bokrok közül előmászott két egymásba csimpaszkodó kölyke. Hasonlítottak az apjukra, csak a bőrük volt simább és világosabb. Aztán jött az anyaállat is; kétségbeesetten szemlélte mit művelnek kedvenc tavával, ősei vizével, otthonukkal. Az öreggel útközben találkozhatott, mert ő is vele volt. A kölykök is csatlakoztak hozzájuk. Beszélgettek.

Csodálkozva vettem észre, hogy értem a nyelvüket. Eleinte félve, óvatosan közelítettem, aztán, amikor kiderült, hogy nem bántjuk egymást, egészen közel merészkedtem. Morzsit pórázon tartottam, nehogy galibát okozzon meggondolatlan ugrándozásával. Elmagyaráztam az iguana családnak, hogy — sajnos — tovább kell vándorolniuk, de ne a város felé menjenek, hanem ellenkező irányba, ott, a fűzfák felé mocsaras a vidék, és arrafelé nincsenek emberek. Megfogadták a tanácsomat. Elindultak a füzes felé. Ahogy távolodtak: a zöld háttér lassan felszívta a négy bandukoló zöld testet.

A házat tovább bontották. Szerettem volna valamit megőrizni belőle: a rozsdás kopogtatót, vagy a lámpavasat, de mire visszaértem mindez a falakkal együtt alámerült.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo