Tornai József: A költők
Mi se vagyunk
bölcsebbek, emelkedettebbek a többieknél,
kik itt ülnek a történelem
és a szellem folyótorkolatánál,
se önzetlenebbek
vagy előrelátóbbak, mint éneklésre
nem ítélt szégyen-társaink,
csalódunk, megöregszünk,
föltesszük babárkoszorúnkat, hátha
nem veszi észre senki, milyen
messzire ébredtünk álmainktól,
az állam oltárai
mögé bújva, ajkunk lekonyul s folyton
az égre nézünk, mintha megjöhetne,
csőrében zöld ágat hozva, a galamb,
azért születtünk a földre,
hogy megfejtsünk valamit a rejtelmekből,
amik most már, úgy látszik, örökre
csapdáikban tartanak.
Énekelni azt tudtok!
És most recsegve-ropogva lángol a paradicsom,
honnan annyi idő-ugrással Éva és Ádám után
most megint kitántorgunk.