Somló Sári: Útközben
Peregnek lassan szomorún
Az esőcseppek – mint a könnyek
Szívünkben…
Ködbefúlt határ
És sóhajunkkal sírva jár
S dörömböz a bezárt kapun,
Szilaj viharban, téli szél…
Mint átok – a lélekre törnek
Az árvaságok, özvegységek,
Vesztett hitek, – győző gazságok,
A pert veszített igazságok,
A bűnnel megvádolt erények,
A pénzzel – bűnre csalt szegények
S hitelt találó hazugságok…
Mint átok égre felkiáltnak
Az öklüket szorító bátrak,
Az elszakított hitestársak
S a kenyeréért síró gyermek!
…Tört ablakok – kidőlt kapuk
És üszkös – rommá lőtt faluk,
– A fojtó – szűk – sötét – penészes
Börtönfenéken csörgő láncok,
A halálért imádkozók –
Az unokát elhantolók –
A rőt ugar – a parlag földek!…
…Peregnek lassan – szomorún
Az esőcseppek – mint a könnyek
Szívünkben…