Tamás Lajos: Oszlopok

Se dísz, s e faragás, se festék nincsen rajta.
Maga a zordon természet, csupa erő
terméskövekből rakták össze,
Hogy erkélyt tartson,
Palotát tartson,
Templomot tartson
Mások helyett is görnyedő.

Az erkély ragyog a napfényben, csipkés vasrács
Övezi körül finom és úri homlokát.
Az erkélyen zene szólhat,
Virág nevethet,
Bankár heverhet.
Asszony sütkérezhet.
A váznak büszke külsőt ád.

Az erkély alatt ki veszi észre a két
Homályban meghúzódó, szürke oszlopot?
Pedig, ha egyszer elfáradnak,
Hiába varász,
Hiába függöny,
Hiába csipke.
Az erkély mégis a porba rogy.

Ilyen oszlopok tartják a rendet, nevük nincs,
Nem hősök, nem lovagok, csak dolgos emberek.
Kezük a munkától sokszor véres.
Ilyen a szolgáló,
Az írnok, a pincér,
Az inas, a béres.
Nélkülük erkélyen ülni nem lehet!