B. Palotai Boris: Naplójegyzet
1924. jan. 19.
– – – és széthull minden, örökre vége
a kiejtett szónak, betelt vágyak
hegyén megállunk, s kérdjük mivégre
e sok harc – – –
Mint repedt vakolat
pattannak rólam tegnapok
s csak azt tudom, hogy vagyok
talán ma estig, talán tíz-húsz évig
ha kérdik
mit csináltam egy hosszú élten át
– „én nem tudom,
jártam zsákutcán és jó úton,
voltam ellenség és jóbarát
rettegtem s félve-féltem,
éltem!”
jan. 21.
hull a hó
kezemen fényes fagybilincs
és nincs
kedvemen egy mákszem por se
ruhám csillog a téli napban,
én megmaradtam
záporban, szélben nagy gyereknek,
akit szeretnek fák és állatok – –
a komoly bánatot
a hulló hó már betemette
felette
egy nagy felhő
a szemfedő – –
Hull a hó és kavarog
és messziről valahogy
eszembe jut gyermekimám
„Én Istenem vigyázz reám
Ámen”.