Mécs László: Ballada az életről tücsök-zene mellett

Tikkadt május-alkonyatkor vastag bottal vándoroltam;
fűre fára a csönd csókolt harmat-ajkú hallgatást.
Ám a tücskök fittyet hánytak csöndre, éjre, hangicsáltak
s csöndet csúfolón zenélték; cip cirip, cip cirip, …
…Messze, messze görbe hátú, fáradt lábú vándorképpen
vánszorgott az égnek alján véres arccal már a Nap.
Tűzisten, mondd, hova lett a hegyre, habos fellegekre,
égtetőre szökve hágó táncos lábad ereje?
…Cip cirip, zenélt a tücsköm… bársonyos, aranyló lábbal
lépkedett a hajnalcsókos isten fönt a fellegen,
a felhőt megsarkantyúzta s az repült, mint vad vihar.
S lába tánca átszökött a jegenyékbe, gabonákba
s hogyha zúg a szél dudáján ördögtáncok ritmusa:
nagy kacéran a dudással játszanak csak s hajladoznak.
– Tűzisten, hol van szemednek életbűvölő tüze?
…Cip cirip… a ragyogását reggel óta pazarolta,
teletömte titkos tűzzel földünk minden zegzugát,
mint a gondos háziasszony cukrot fő be a befőttbe…
Nézz a pipacsok szemébe: ott leled a Nap tüzét
s nézz az édes orgonákra: lányos ajkuk hosszan itta
a Nap tűzborát: s lilácska álom lett virágfejük…
Bazsarózsa barna bíbort, nefelejcsek enyhe kéket
készítettek a tűzéből, mint boszorkás mesterek…
Gyűjtik már tüzét a birsek, a diófák és a szöllő
és ha jő a drága ősz és hogyha jő a Mikulás:
bugyborékol gyöngyözőn, mint gyermekajk pergő kacaja…
s gyermekszemben új formában fölragyog, mint szent öröm…
Most kapával vézna vállán, mint a méla vénség szobra
ballag búsan botorkálva egy kifáradt vén paraszt.
Mondd meg nékem kis zenészem, tudós-képű kis cigányom,
hova lett az ifjúsága, táncos lába hova lett?
Hova lett a szem varázsa, dombos melle dagadása,
fütty az ajkról s kalpagról a lánybolondító virág?
…Cip cirip… mind elvetette, barázdába boronálta,
ötven éve hogy kapál és barázdál és boronál…
Bevetette ifjúságát, táncos lába lendülését,
dombos melle dagadását, szemkacsintás kék tüzét
s ötven éve egyre nőtt a drága jó kenyér belőle,
nőtt a krumpli, nőtt a mák és nőtt az édes borsó, bab
s nőtt az ifjú, nőtt a lánya hetyke lábbal, dombos mellel
s lánya arcán még kalapja kis virágja is kinyílt…
Füttye újra hívogat lányt fia ajkán holdas este
s torkán az ő hangja kurjant pitypalattyos hajnalon…
…Arról tudsz-e kis cigányom, hogy mily széles lendülettel,
mint a jóság magvetője lépek át a falvakon
s dudva-verte parlagokba piros búzát tiszta szívből
telt marokkal szórok, szórok… mondsza, lesz-e új vetés?
…Cip cirip… hull a piros mag holt ugarra, az útszélre…
Egynéhány hull jó talajba s lesz belőle szeretet…
Cip cirip… oly mély az élet! Bár sekély a tücsökének,
tenger lesz, ha szívvel méred, el sem éred mélyeit:
mert ha lidérc-járta éjjel még a békák sem zenélnek
s a haláltól minden sápad: én zengem csak: cip cirip,
cip cirip, cip cirip…

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo