Szabó Pál: A parasztsághoz

Irtózatos keservek, hazugságok, gyötrelmek, tragédiák tengerén túl végre valóban szabad lesz a magyar föld.
    Fiatal lányok és fiúk, diákok, honvédek és munkások holttestei vetettek gátat annak az egyre jobban tobzódó őrületnek, amely a szocializmus nagy eszméje nevében börtönbe és kínzásra juttatta, s öngyilkosságba, kétségbeesésbe kergette az osztályharc címén a magyar parasztság legjobbjait. Az adott szó, törvény, vagy rendelet ezekben az években semmi volt, talán a törökvilágban se volt a parasztságnak ennyire gyilkos és kegyetlen a sorsa. Ha a parasztság elvész, akkor elveszett Magyarország: s már-már úgy volt, hogy sehol, sehol sincsen remény. De aztán csoda történt: a fiatalok védték meg az egyre inkább gyarmati sorba süllyedő hazát, az egyre reménytelenebb sorban tengődő parasztságot és ők hozták rendbe a butaság és a szadizmus által megzilált családi tűzhelyeket. Rettenetes ára van annak, hogy e sorokat írhatjuk, és hogy vagyunk: anyák keresik az örökre elnémult barikádlégiók között gyermekeiket, kicsi gyermekek keresik fiatal édesanyjukat, ennyi gyötrelemből, ha tudna, fájdalmában feljajdulna a föld. A nap vérbe borulna, az ivókutak vize vérré változna, és zokogva hullajtanák le leveleiket az őszi fák. S mi, még élők és öregek, nem tudunk semmi mást tenni a megholtak sírjára, mint hogy nevüket megőrizzük és átadjuk az örök emlékezetnek. Legyen áldott emlékezetük, amíg csak magyar embert hord hátán ez a föld.
    A hősi halált haltak a haza szabadságáért, a családi élet tisztaságáért, és az általános emberi szabadságért és boldogulásért haltak meg. Olyan szépen, olyan igazán, és olyan annyira hősien és tisztán, amilyet még eddig nem tud felmutatni a magyar történelem.
    Kegyetlen, s alig kibírható volt az elmúlt öt-hat esztendő, az apró kis falukat éppen úgy, mint a mezővárosokat, és az egész magyar életet elborította a hazugság, a terror, a brutalitás, és ebben a temérdek hazugságban és embertelenségben a tizenkétmilliónyi katasztrális hold szántóföldből egy barázda sem süllyedt el. A nép is kibírta, a föld is kibírta. Mi végre írott hát elő számunkra ilyen kegyetlen sorsot a történelem? Hogyan történhetett meg az, ami történt? A nagyon közeli idők már tisztázhatják ezt a kérdést, most erre se idő, se alkalom. Most csak annyit, hogy a falu értelmét és gerincét megtörte az eszmék és szavak és fogalmak meghamisítása. A falu saját testéből szakított ki a brutális hatalom olyan ékeket, mint ahogy a fát is saját darabjával hasogatják széjjel az erdőn. Lányaink és fiaink és asszonyaink hősiességéből nyilvánvaló, hogy a magyar falu, de általában a magyar nép végre tanul a saját szenvedésén. És soha, soha többé nem történhetik meg az, ami megtörtént. A nemzeti öntudat olyan erővel lobogott fel a magyar népben, aminek lángja szinte az égig ér, mi hát most a teendő?
    Első teendő az, hogy a nemzeti géniusznak ezt a világba lobbanó lángolását soha, egy pillanatra sem szabad hagyni kialudni. Mától kezdve legyen itt minden tett, minden gondolat nemzeti tett és nemzeti gondolat. A nemzeti gondolat jegyében forduljon az eke barázdáról barázdára, a nemzeti gondolat jegyében íródjon minden betű, a nemzeti gondolat jegyében álljunk szóba szomszédokkal és jóbarátokkal, ezentúl minden elhangzott szó legyen a nemzeté. Minden kalapácsütés a nemzet lelkiismeretén visszhangozzon vissza, soha ne engedjük meg többé a falu ősi erkölcsi rendjét szétszakítani, megzavarni. Nincs olyan erő, amely meg tudott volna bennünket gyötörni a múltban, ha idejekorán meg tudtuk volna fogni egymás kezét. Nem lesz olyan erő se ma, se holnap, ami szét tudná zúzni falvaink olyan nagyon meggyötört ősi rendjét, ha végre mindörökre való barátságra és testvériségre meg tudjuk fogni egymás kezét.
    Ma jobban, mint valaha, meg kell, hogy nézzük minden embernek az erkölcsi értékét, legyen az hivatalnok, adminisztrátor, vagy bármi és bárki, aki kérő vagy követelő szóval bejön a faluba. Ne higgyünk többé senkinek, akinek a szájából nem a mi szívünk szerint hull a szó. Ne higgyünk többé semmiféle jöttmentnek, a falu ismeri önmagát, a falunak kell kiválasztani saját embereit, hivatalnokait, a falu ismeri a határt, a földet, a munkát, a falunak kell kialakítani munkálkodási és gazdálkodási rendjét.
    Egy mindannyiunkért, mindnyájan egyért: ez a paraszti teendő.

Szabad Szó, 1956. okt. 31.

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo