Mécs László: Vándor, mondd, hol van otthonod?

patakA patak szülőanyja nem a hegy.
A patak mindég vissza, hazamegy.

Nem bántja sem gát, se szerencse-kegy,
mindég biztos, mert mindég hazamegy.

Nemcsak biztos, de vidám harsogó,
ugródeszkája minden zuhogó.

Néhol feljajdul s tajtékkal kicsap,
könnyében szivárvány van s nincs iszap.

S mert nincs iszappal tele kebele,
ha hószínlábú lányka lép bele,

nem piszkítja be: pillanat alatt
piros csókot cuppant rá, s elszalad.

Bátran kacag, egészséggel jajong,
ha belehull korhadt ág, holt falomb,

rothadt vadalma s más élet-szemét:
a ritmusából nem veszít zenét.

Ha behajtják dolgozni a malomba,
ott is belékacag a fájdalomba.

Ha gyárba küldik: gépek csúnya piszkát,
munkások kormát mossa, s újra tiszták,

kifut, kövek közt hempereg, viháncol,
s víg gyónással minden szennyet kitáncol.

Így szép! Szívének így van igaza!
Pataklábbal én így megyek Haza.

Nem fontos, merre zúg a Tengerem.
Szebb emberségem hazaterelem.

S ha hazamegy. munkája, könnye, csélcsap
csatangolása, naplopása célt kap.

Ki hazamegy: barátja fűnek-fának,
tavasznak-télnek, csillagnak-csalánnak.

Ki nem megy haza: mint mocsár, halálig
poshad, s még gyöngye is iszappá mállik,

nincs mersze jajt, kacajt kiáltani,
unalom-lanton új húrt váltani.

Ki nem megy haza: mint a Szaharában
bukdácsoló folyó, teng-leng magában,

s beissza bánat-kétely és homok,
– Mondd, földi vándor, hol van otthonod?!

                                                         1940

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo