Herczeg Ferenc: Kisebbség és revízió

herczegferencJól tudjuk, van kölcsönhatás a revíziós mozgalom és a magyar kisebbségek szenvedései közt. Minél több ellenszenv gyülemlik fel világszerte a kisantant-államok leleplezett kormányzati moráljával szemben, annál ádázabb bosszúvággyal vetik rá magukat a kezükbe adott magyarságra. A revíziós mozgalom sikereiért könnyekkel és vérrel fizetnek testvéreink túl a trianoni határokon.

    A brit parlamenti csoport megalakulása, gróf Bethlen és Eckhardt Tibor angolországi szereplése, sőt Gömbös miniszterelnök római tárgyalásai is, valóságos terror-hullámokat váltottak ki a szomszéd államokban. Úgy látszik, a semmiféle jogérzet és szeméremérzet által nem fegyelmezett kisebbségi politika nem egyéb, mint a jövőtől való félelem kitörése.

    Kínos és fájdalmas érzés azt tapasztalnunk, hogy a mi revíziós munkánk is fokozza magyar testvéreink szenvedéseit. Elvétve már hangokat is hallottunk, nem volna-e jobb, ha beletörődnénk a „történeti helyzetbe” és ezáltal lehetőséget adnánk a kisantant-kormányoknak, hogy emberségesebben bánjanak magyar kisebbségeikkel. Mert ha azok nem lesznek többé „veszedelmesek”, akkor magától le fog lohadni az üldözési düh. Hasonló megfontolások a török hódoltás idején is hallhatók voltak.

    Sajnos, a számvetés nem annyira egyszerű, mint hihetné az ember. Nem arról van szó, hogy taktikai téren engedményeket tegyünk és jókedvre hangoljuk a hódoltsági basákat és bégeket, hanem igenis arról, hogy akarjuk-e egyáltalában folytatni ezeréves nemzeti közösségünket, vagy inkább lemondunk magunkról és a jövőnkről. Arról van szó, hogy mi magyarok el akarunk-e széledni, mint a pásztorát vesztett nyáj, hogy bárányokká szelídülve éljünk abban az őserdőben, ahol rajtunk kívül csupa ragadozó lakik.

    A mai világrend mellett, ezt mindenki tudja, létjogosultsága csak olyan népnek lehet, amelynek fiai, közös célok érdekében, hajlandók magukra venni a szenvedést. Minden állami tekintély alapja: a polgárok áldozatkészsége. Hogy kétezer évvel Jézus hegyi beszéde után így van, az szégyen, de nem a mi, hanem az európai civilizáció szégyene. Mi egyáltalában nem választhatunk szabadon harc és béke, hanem csak győzelem és halál között.

    A világ tehát csak olyan népekről vesz tudományt, amelyekben megvan az élet bátorsága és ereje. Amely nép lemond önmagáról, az nyom nélkül elkallódik az időben. Más népek belátására, könyörületére, segítségére senki se számítson. Midőn Szovjet-Oroszországban milliókat lemészároltak és milliók éhenhaltak, az Európának csak szenzációs újsághír volt, semmivel sem több. Ha a magyar revíziós mozgalom több az újsághírnél, annak magyarázata, hogy a világ a mozgalom mögött megérzi egy férfias nép halálos elszántságát. Megérzi az egész magyarságot egyesítő akaratot, hogy a nemzet szellemi és erkölcsi erejét akkor és ott és olyan formában vesse latba, amikor és ahol és ahogyan azt a revízió érdeke kívánja. Abban mindannyian egyetértünk, hogy nekünk senki sem lehet barátunk, aki ellenzi és senki sem lehet ellenségünk, aki elősegíti a revíziót.

    Téved egyébként, aki azt hiszi, hogy a megalázkodásunkkal biztosítani tudnók a magyar kisebbségek helyzetét. A kisantant-államok a mohóságukban oly sokat ragadtak el nemzeti örökségünkből, hogy józan ésszel nem is hihetnek a magyarság megbékülésében. A mohóságuk arra kényszeríti őket, hogy bizalmatlanok legyenek, a bizalmatlanságuk szükségszerűen gyűlölködőkké teszi őket.

    Meggyőződésünk szerint a kisantant-államokat, mint nemzeti egységre törekvő alakulatokat, nem is lehet tisztességes és emberséges eszközökkel kormányozni. A cseh hazudozás, a román korrupció, a szerb vérengzés, ha különböző faji tulajdonságok termékei is, végeredményben ugyanannak az önfenntartó ösztönnek kétségbeesett megnyilatkozásai.

    Mindez nem politika, hanem több annál: élet és halál kérdése. A világháború, bár változott alakban, ma is folyik. A megszállt területeken élő testvéreink viselik leginkább a terheit és veszedelmeit. Ők ennek a szörnyű harcnak hősei és vértanúi. A szenvedéseikért feleljenek az Örök Igazság előtt azok, akik a Balkán határait előretolták a magyar Alföld közepéig és íróasztaluk mellett köztársaságot gondoltak ki, melynek Szobnál kezdődik a határa.

    Ha azonban meg akarjuk menteni testvéreinket, annak nem az a módja, hogy átengedjük őket sorsuknak, hanem olyan távolságot kell teremtenünk köztük és kínzóik közt, hogy ezek el ne érjék őket tüskés ostorukkal. A revíziós mozgalomnak pedig ez a célja.

1934. március

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo