Jankovics Marcell: A költemény és a próza

Mik vagytok ott fenn, fényes csillagok?!
Ti rendületlen, hangtalan nagyok…

leonardoOh, én tudom! magános éjszakánkon
Érezve értem és megértve látom,
Mit nappal nem tudok kimondani:
Ti vagytok Isten gondolatai…
Tudom, mik vagytok, égő csillagok:
Mérhetlen fényes, nagy gondolatok!

S mikor az ég aranypalástot ölt,
Mit a szerelmes hajnal sző reá,
Új kérdés ébreszt: – és mi vagy te, föld?
S a hajnalt kérdem, hogy megmondaná,
Mi vagy te, napimádó földteke,
Világűr bolygó Ahasverusa,
Forrongás lombja, összhang remeke,
Gyalázat pokla, szépség trónusa…

Az ébredés köröttem várva hallgat…
S ne szólj pitymallat!
Tudom, mi vagy, föld:
Sárból és fényből írt nagy költemény,
Mit Isten írt. Hisz ennyi csodaszépet
Csak a nagy Isten maga költhetett…
Harmóniává írt száz tündérképet,
S keretnek hozzá azúrkék eget…
Eszméül vette a nemest, igazt,
Ritmust varázsolt a remegő fénnyel,
S refrainnek szánta a bűvös tavaszt
A visszatérő, bimbózó reménnyel…

És?
Ahogy a költők költője megírta
A földet, az énekek énekét,
Valami bú megtépte ihletét,
Mert fájú könnyét óceánná sírta…
S csalódhatott, mert minden sziklaormot
Csalódás dermedt jegével takart…
S haragja – Isten szent haragja rontott:
Leküldte a vad, romboló vihart,
Hímport, rügyet, vetést, gyümölcsöt elver…
Ez akkor volt:
Midőn először hervadott a rózsa,
Mert itt a földön megjelent a próza:
        A z   e m b e r !

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf