Márai Sándor: A gyilkos aludni akart
Délután érkezett meg és ajtó előtt letörölte a lábát
A portörlőbe, s egy adomával köszöntött be a szobába,
De mindenki a levesestálba rakta maga elé a lelkét
A tréfa megakadt a levegőben, s fejjel lefelé lógott mint a denevérek.
A legyek lassan meghaltak a légyfogópapíroson.
S a sertéskaraj lelke párát lehelt az ablaküvegekre
A szobában, ahol éppen vacsoráztak. Sorra nyekkentek
A megterhelt székek. A nagyapa fényképén elhasadt az üveg
A gyilkos leült egy sötét sarokba, és összefonta a hasán a kezét.
A füle viszketett, de máskülönben nem érzett semmi meghatódást,
Csak az ágy után kémlelt, mert gyalog jött a hegyeken át,
És tizenöt évig egy keményfapriccsen aludt a cellában.
És most aludni akart, aludni, aludni, aludni, aludni.
De mikor leszedték az asztalt, az anya mégis elment előtte
Két lépés távolban s a szoknyáját egyik kezével fölemelte kissé
S a másik kezével keresztet vetett. „Egy kis szalonnát” mondta „ha éppen akarsz
Mégis adhatok neked.” S hozott neki szalonnát és ecetes ugorkát,
És egy sercnit is adott neki, a kenyér úgynevezett végét, amit szeretett.
Aztán lefeküdt az anya az ágyba és hangosan imádkozta a rózsafüzért.
Nem így a gyilkos. Ő leült a kemence elé
És makaózni kezdett a tíz ujjával, ahogy ezt a fegyencektől tanulta
És nyert az Istentől 450.000 magyar koronát, 0.0075 zürichi kurzuson
Aztán boldog mosollyal elaludt. Egy pókereszkedett a szívére
A mennyezetről. S egy bolha a kezére ugrott. A macska leült a hasára.
Így aludtak el. De még sokáig hallani lehetett
A szél végtelen zúgását a fák között s az anya morgó könyörgéseit.