Cságoly Péterfia Béla: Más nézetben a 95 éves trianoni országrablásról

Fordulj, kedvem
És ha leszakad az Ég is,
Marad magyar mégis-mégis
Ősi, szép és rémületlen.

/Ady Endre: Ad az Isten/

     

Ismét fordult egyet az idő kérlelhetetlen kereke, immáron 95 éve kell megidéznünk a trianoni békedekrétumot. S bár az új, az elektronikus Szózat havilap vezércikkeiben, eddig minden évben, számtalan nézőpontot vizsgálva, megemlékeztünk nemzetünknek a mohácsi vereséget is többszörösen meghaladó tragédiájáról, sietek leszögezni: sohasem beszélhetünk róla eleget…

    Az alábbi összefoglaló nem vádirat, hanem a tények, az események száraz felsorolása, bemutatása. Így fel kell világosítani mindenkit arról, Trianon nem sorscsapás, nem csak ellenfeleink mohóságának, bosszúvágyának, meggondolatlanságának műve. Így »az sem hasonlít a teljes igazsághoz, mikor sorsunkért csak másokat teszünk felelőssé, és beleéljük magunkat olyasféle kényelmes és olcsó vigasztalódásba, mint a háború [1914-18] után, sőt még a forradalmak után is, mikor minden szerencsétlenségünket hol háborús ellenségeink korlátlan gonoszságával, hol az októberi forradalom és a rákövetkező proletárdiktatúra bűneivel és mulasztásaival magyaráztuk.«(1) Ezért hiába jegyezte le Herbert Henry Asguit, volt angol miniszterelnök, 1925-ben: »Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye,« valójában ez a diktátum akárcsak Mohács, vagy a többi, a nemzet ellen elkövetett gaztett, mint társadalmunk jelenlegi szomorú szellemi állapota, a magyar oligarchia, a magyar politikát irányító elit bűne. Így ezt az aljasságot nem takarhatja el soha e napok erkölcsi értéke, súlyos magyar jelentősége. Örökös főszerkesztőnk, Bajcsy-Zsilinszky Endre, írja könyvében: (2) »a magyar birodalom összeomlott, de a sírásó vétkek tovább élnek;« és valóban tovább éltek 1945-ig, 1990-ig, napjainkig. A trianoni átokkal párhuzamosan mindig hangoztatni kellene, minden nemzetközi fórumon, közéletünk képviselőinek azt is, hogy kényszer hatása alatt 1947. február 10-én ismét aláírattatták velünk az ítéletünket. Hiába imádkozott e napon emberséges békéért Mindszenty József hercegprímás több ezer budapestivel a Szent István bazilikában, (3) visszaállították a Magyar Királyság 1920-as szétdarabolását, és ez, az ekkor aláírt második, trianoninak tekinthető párizsi diktátum, rekonstruálta az önkény szabta határokat úgy, hogy a csonkítás tovább folytatódott. Három falut - Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsun - át kellett adni Csehszlovákiának. Az un. »Párizsi békét,« a 68 évvel ezelőtt aláíratott feltétel nélküli békediktátumot, a győztes nagyhatalmak erőszakolták hazánkra, amely így magyar történelem egyik legtragikusabb időszakának lezárása, ugyanakkor a szétszabdalt Kárpát-haza elszakított területein a magyar »Endlösung«, a szovjet-kommunista megszállás bebetonozásának, és ezzel párhuzamosan a szellemi Trianon, a társadalmi közöny kiteljesedésének – nem csak az elszakított országrészek iránt – kezdete lett. » Mi elsősorban a magunk évtizedes hibáinak és mulasztásainak súlya alatt roppantunk össze.« (4) Tisztán látta ezt a torz, abszurd képletet Bajcsy-Zsilinszky mellett a magyar irredenta költészet egyik legnagyobb alakja Végvári, azaz Reményik Sándor (5) is:

Én nem kérdeztem: ki volt a hibás,
Én nem kérdeztem: hogy lett volna jobb
És hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem.
A szívem elvérzett a sok »miért«-en,
Csak félrefordulok – és zokogok.

Akárhogy is: Toldi estéje ez.
Önsírunk hantját hányja a lapát
És derékig a nyitott sírban állunk,
Se Istenünk, se hitünk, se királyunk. –
Vajon megleli még e nép magát?!

    Ma már világosan érzékelhető, tévesen értékelt Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924 szeptemberében, a trianoni diktátumról emlékezve: »ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába.« A második világégés végéig talán így volt, de 1945- 46-ban megérkezett a kommunista elme és szájzár. Majd 1990-től jöttek a rózsadombi paktumot megszervező, vélhetőleg szabadkőműves hovatartozású többséggel bíró »Ellenzéki Kerekasztal« bábfigurái, akik közt sajnos ott voltak a történelmi egyházaink vezetői is, valamint az SZDSZ kétszínű, többüknek ÁVH-s felmenőkkel rendelkező liberálszocialista politikusai. Emlékezzünk csak: Orbán Viktor és a Fidesz 1990. június 4-én kivonult a parlamenti ülésteremből a trianoni megemlékezés egyperces néma gyászszünete alatt. Vagy a saját bizalmasai által megbuktatott volt III/2-as besúgó miniszterelnök Medgyessy Péter, aki 2002. december 1-jén, Erdély elcsatolása évfordulóján, Budapesten pezsgővel koccintott a román Adrian Năstaséval. Ahol még megjelent a kommunista börtönéveiben besúgással vádolt, a csak »Patkánynak« becézett Göncz Árpád volt államfő, az ex kommunista Kovács László főkülügyér, valamint az RMDSZ több nemzetáruló politikusa, mint Verestóy Attila, vagy Kelemen Atilla képviselők. Vagy mint a 2004. december 5-ei, az MSZP és Gyurcsány Ferenc által hazugságokkal megbuktatott népszavazás, valamint a velük végig kollaboráló liberális, filoszemita média pribékjeinek hatása.

    A liberális ellenzék magyarországi fogalma a rendszerváltás óta teljesen félreérthetetlen, egyértelmű volt: szembenállás és ellehetetlenítés a keresztény-nemzeti, nemzeti radikális vagy konzervatív, jobboldali politikai törekvésekkel, a szociális piacgazdasággal és emberi értékekkel. Csodálkozhatunk-e hát – bár 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja június 4-e – az ország lakosainak, az utca embereinek többsége csak ránt egyet a vállán, közönyösek, már rég nem érdekli őket nemzetünk e nagy tragédiája. Szintén Bajcsy-Zsilinszky Endre vetette papírra könyvében: » A világháborús tapasztalatok birtokában szinte hihetetlennek tetszik, hogy a századfordulóhoz közeledő magyar politikus nemzedék nem vette észre: a kiegyezés műve is, az ország is lassan a hanyatlás lejtőjére kerül. Még hihetetlenebb és érthetetlenebb, hogy ebből a tragikusra forduló helyzetből vezető államférfiaink, kormányférfiak és ellenzéki vezérek, köztük igazán kiváló, nagy intelligenciájú, széles és mély műveltségű politikusok sem vettek észre a világon semmit; Holott ma már legfeljebb arról eshetnék vita: mikor következett be ez a fordulat. De ha a mikorra nem is lehet egész pontos időt mondani, annál könnyebb megtalálni a biztost választ a miértre. A lejtőre érkezés időpontját a múlt század 80-as éveinek derekára tehetjük… Félszázados múlt, onnan – máig. Milyen félszázad! Ámbár hiszen ki tudná pontosan megmondani, mikor, miben jelentkezik először kétségtelenül egy ország, egy nemzet, egy politikai rendszer hanyatlása? Döntőek e kérdés körül a szempontok: magam elsősorban külpolitikai vízválasztót keresek. A 80-as évek közepe táján hull hamvába a Deák- Andrássy-féle erősen magyar szellemű, szempontú, színeződésű dualista külpolitika, ezért számítom innen a rendszer hanyatlását. Ez az az időpont, amikorra kiég a magyar politikából a 48-as fényforrás, hőforrás…« (6) Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy: » Bizonyos csak az, hogy semmiképpen és semmi irányban sem volt rendben a szénánk; mikor megindult a világháború. Sem a Duna-völgye meghitt, ősien megszokott kereteiben, sem a dunai tér és Magyarország önállóságát nyugat és kelet felől fenyegető erőkkel szemben, sem a tulajdonképpeni Nyugat-Európával szemben. De még a magunk szorosan értelmében vett Magyarországának népi kereteiben sem.« (7) Ha a külső tényezőket félre is tesszük, a dualista monarchia immáron vezető államában, Magyarországon, sok minden nem volt belülről sem a helyére téve:

»1. megromlik a horvát-magyar viszony, és zátonyra fut a gyakorlatban a deáki „fehér lap” kezdeményezése;
2. megromlik a magyarság viszonya a szorosabb értelemben vett Magyarország nemzetiségeihez;
3. Deák 1834-es radikális parasztvédő és hitbizományellenes politikája a hitbizományi rendszer s általában a nagybirtok további megerősödésének, gazdaságpolitikai reneszánszának közös vámterületes, délkelet felé agresszív, a német birodalom felé érdektelenséget színlelő, valójában alázatoskodóan megalkuvó rendszerévé torzul, a kiegyezés keretének és formáinak körömszakadtáig való védelmezése közben;
4. s miközben a magyar parasztság rohamos elproletarizálódása és kivándorlása a neomalthasiánus bölcsesség természetes mentőeszméje fényében tündököl, egyetlen lépés nem történik valaminő józan földreform irányában; ellenkezőleg, a nagybirtok és vele gazdaságpolitikai szövetségben élő új, túlnyomórészt zsidó nagytőke a nagybirtok érdekeinek szolgálatában lemond az önálló vámterület természetes és önkéntelen iparvédelméről, illetőleg az erre való hajthatatlan törekvésről, viszont a nagybirtok – részben az új ipari, kereskedelmi, banki szervezetbe és érdekbe közvetlenül is bekapcsolódva – lemond az új kapitalizmus módszereinek, stílusának, erkölcsének szigorúbb vagy akár csak lelkiismeretes bírálatáról;
5. a szociális kérdés pedig úgy is, mint parasztkérdés, úgy is, mint ipari munkáskérdés, úgy is, mint a kisipar ügye, úgy is, mint a szellemi munkavédelme, a nagybirtok és nagytőke szövetségének árnyékában tengődik, s benne, vele a legtisztább, legtörzsökösebb magyarság…

Ez a korszak, amelyben a legtöbbet beszéltek a magyar állameszméről s legtöbbet vétkeztek ellene. A nemzetiségi törtvény rendelkezéseinek főleg apróhivatali – s ilyen színvonalú – megkerülése és a horvátkérdés kicsinyes kezelése éppúgy a magyar állameszme nevében történt, mint a népszerűtlen 67-es kormányok szolgálatában fölburjánzott és kitanult, az őszinte alkotmányosságot, teljes érvényű parlamenterizmust megcsúfoló, máig elpusztíthatatlan kortesszellem és apparátus kiépítése, a választójogi rendszer elavult és mélyen reakciós szelleme, mely legjobban mindig a nyakas és rendíthetetlenül 48-as „kossuthiánus” magyar parasztságot sújtotta. Sőt, a magyar állameszme nevében zárkóztak el az egymásra következő késői 67-es kormányok a szociális kérdés korszerű megoldása, helyes módszerei, főleg pedig minden kormoly birtokreform elől, valójában szűk körű csoportérdek nyers anyagi önzésének szolgálatában és a soha népszerűvé válni nem tudó 67-es kormányok uralmának pártpolitikai biztosítására.« (8)

    Valamint meg kell neveznünk még egy, Magyarországon az 1840-es évektől a II. világégés kezdetéig, folyamatosan keletkezett súlyos feszültségforrást, az askenázi zsidóság – főleg Galíciából, Oroszországból történt – egyre nagyobb létszámú magyarországi be és letelepedését. Ezek az emberek nemcsak az ottani zsidóellenes légkör és az egyre gyakoribb pogromok elől menekültek, hanem a hazai üzleti lehetőségek szűkülésével párhuzamosan kiváló terepnek látszott számukra – változatlan életmód mellett – a zsidókkal szemben minden tekintetben egyre toleránsabb Magyar Királyság. Különösen felgyorsult ez a bevándorlás az 1867. évi XVII. Az izraeliták egyenjogúsításáról polgári és politikai jogok tekintetében törvény beiktatásával, illetve az 1895:XLII tc. „Az izraelita vallásról" törvény hatásai miatt. A zsidók magyarországi letelepedését már az 1700-as évek végétől jelentős számban támogatta a kis, közép és főnemesség, a jobbágyokkal gazdaságtalanul működtetett birtokok kölcsönre és készpénzre mindig éhes tulajdonosai. Az ott termett gazdasági termékek közvetítéséből, és a vissza nem fizetett hitelek miatti, az ősi magyar nemesi vagyonból zálogként rájuk származtatott, ki nem váltott ékszerekkel alapozta meg a zsidóság jelentős része későbbi gazdasági karrierjét hazánkban. Sajnálatos módon, ezek a betelepedettek viselkedése, az ezeréves magyarországi kereszténységgel szöges ellentétben álló, ettől teljesen idegen, beilleszkedni még pillanatokra sem akaró szokások, a más vallásokat lenéző rítusok, különösen a keresztényeket zsigerből becsapó, kihasználó és megvető, őket-zsidókat szolgáló szamárnak tartó ortodox haszid szekta nagy aránya. Valamint az, hogy a neológ zsidóság tagjai túlzott módon vettek részt a csődök és egyéb pénzügyi ügyeskedésekben, találtak maguknak helyet a kereskedelem, a házalás és pálinkafőzés, a bankok, az uzsora, a pénzkölcsönzés tekintetében. [Ez a negatív életmód miatt, már a kiegyezést követően, különösen Pesten-Budán, valamint a Nyírség, Tokaj és Kárpátalja vidékeken jelentősen visszaesett a lakosság általános kereskedési és viselkedési morálja.] Ebből, az itt szerzett tőkéből, indult be beszivárgásuk a mezőgazdaságba, mert a zsidó gazdasági elitben a földbirtokok és a földbérletek igen fontos szerepet játszottak. Az 1910-es népszámlálás szerint az 1000 holdon felüli birtokkal rendelkezők már 20,6%-a, a 200–1000 holdas középbirtokosok 18,1%-a, míg a 100 hold feletti birtokokat haszonbérbe vevők 49,5%-a volt zsidó. Ugyanígy, vagy ennél nagyobb arányban zajlott a magyarországi gyáripar egyre fokozottabb ütemű zsidó tulajdoni részarányának fejlődése, amely időszakot, egyben a magyarországi vadkapitalizmus kezdetének és a magyarországi ipari és agrárproletáriátus megszületésének is tekinthetünk. Termelésük és bevételeik csak fokozódott az I. világháború alatt, majd fejlettségük és árbevételeik az európai összehasonlításban is az élvonalba kerültek az 1940 –es évekre. A helyzet az 1990. óta repatriált zsidók esetében sem változott. Minden tagadás ellenére, a magyarországi zsidóság nagy részének jelentős szerepe volt és van hazánk társadalmi békéjének bomlasztásában, a minimálisan elvárható társadalmi kiegyezés megszületésének akadályozásában, a holokausztban elszenvedett sérelmeik miatti jogtalan előnyszerzésben és nyerészkedésben. A itt élő zsidóság újbóli színrelépése 1990-óta egyébként is folyamatos fenyegetést jelent egy normális, keresztény értékrendet hordozó új, magyar, polgári demokrácia kialakításában. Egyrészt a hitehagyott zsidók az aberrált viselkedési formák [mint a homoszexuális házasság, vagy az un. Gender- elmélet] legfőbb szószólói. Másrészt, - napjaink abszolút tabuja a holokauszt mikéntje vagy valós számadatai, amelynek szentesítése érdekében a soá-bizniszben utazók, politikus vazallusaik segítségével, törvényesen bevarratták a másképp gondolkodók száját. Eközben a mellesleg Budapesten született askenázi zsidó Arthur Koestler azt állította »Az az ember, akinek nincs joga nemet mondani, csupán egy rabszolga.« Vagyis állampolgáraink rabnak, hazánk megszálltnak tekinthető, mert az egyébként szintén zsidó származású Spinoza szerint is »egy szabad államban helyénvaló, ha mindenki azt gondolja, amit akar, és mindenki azt mondja, amit gondol.« Azonban ismételten ki kell jelenteni, a hazai zsidóságnak a trianoni békediktátum létrejöttében a bűne nem kisebb vagy nagyobb, még a tanácsköztársaság nihiljében betöltött jelentős szerepük mellet sem, mint az öt pontban felsorolt probléma akármelyike.

    Vitathatatlan, hogy a trianoni tragédia utóhatásai közvetett és közvetlen módon máig érvényesülnek. Hely hiányában nem akarom részletezni a nyilvánvalóan hazaáruló, bűnös módon megkötött ukrán-, szlovák-, horvát-, szerb-, szlovén, román-magyar alapszerződéseket, amivel gyakorlatilag hazánk elvesztette minden mozgásterét a nemzeti kisebbségben élő magyarság védelmében. Közismert, a volt kisantant államok, még ezeket az alapszerződéseket sokalló, folyamatos magyarellenes intézkedései, mint például a kettős állampolgárság ügyében, ezért most ezeket nem is taglalom. Ki kell mondanunk azt is, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kizárólag főleg az erdélyi magyaroktól való szavazatszerzés, valamint a külföldi, magyar felmenőkkel rendelkező zsidók repatriálása érdekében hozta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényét. Sokan a kormánypárt nemzetvédő intézkedéseinek értékét Tusnádfürdő, vagy Orbánnak az Európai Unióval való bősz kakaskodásával mérik. Ugyanakkor a magyar külpolitika és Orbán Viktor viszonyát az elszakított magyarsághoz mi sem bizonyítja jobban, mint az Egyesült Államok által kirobbantott ukrán belviszály magyar ügyeinek kezelése. Külügyminisztériumunk tehetetlenül hátrálva és válaszlépések nélkül szemléli, Oroszország, illetve a jogos orosz nemzetiségi törekvések miatt kirobbant harcok hatására hogyan eszkalálódott a feszültség Kárpátalján. Ukrajna belső menekültjeinek a száma immár elérte az 1 299 770 főt - írja az ENSZ a twitter oldalán, így vélhetőleg megismétlődik a vajdasági recept, ahol a betelepített boszniai és koszóvói szerb menekültek kiszorítják, elvándorlásra kényszerítik az őshonos, de már amúgy is többszörösen megtizedelt magyarságot. Miközben Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök nyilvánosan azt hazudja, hogyUkrajna ebben a csatában ma Európát, így Magyarországot is védi, egyre fokozódik a nyomás a magyar és ruszin lakosságon, harcra szólítanak fel az ukrán soviniszták. A kisebbségekhez való viszonyról azonban pedig hűen árulkodik Ukrajna elnöke, Petro Porosenko minapi nyilatkozata: »Ukrajnában csak egy állami nyelv volt és lesz, a mi ukrán nyelvünk. Már láttunk eleget ezeknek az önhatalmúlag kikiáltott nyelvvédőknek a manipulációiból, és az Európai Chartával való cinikus manipulációiból, de ezzel nem fogják tudni szétszakítani a társadalmunkat« – hangsúlyozta az ukrán elnök. Egy szélsőségesen nacionalista tömörülés kiképzőtábort üzemeltet Kárpátalján, ahol háborús körülményeket igyekeznek kreálni, hogy felkészítsék harcosaikat a kelet-ukrajnai katonai konfliktusban való részvételre. Emlékeztetőül: a Karpatszka Szics volt az, amelyik a gyalázatos falunévtábla-rongálások után leszámolással fenyegette meg a túlságosan nemzeti érzelmű magyar aktivistákat, konkrétan megnevezve a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Szerintük ezek a szervezetek és pártolói aláássák az ukrán állam tekintélyét írta minap a Kárpát- Hír. Ráadásul immár hivatalosan is az Ukrán Fegyveres Erők részét képezi a Karpatszka Szics. Mostantól pedig önálló egységként, teljes jogú részévé váltak az ukrán hadseregnek - számolt be a zakarpattya.net. A beolvadás azt jelenti, hogy harcosai katonakönyvet és fegyvert is kapnak. Parancsnokuk továbbra is Oleg Kucin marad, aki a szélsőséges Szvoboda kárpátaljai vezetője, s ő volt az, aki felgyújtotta a vereckei emlékművet. A Karpatszka Szics moráljáról, értékrendjéről sokat elárul, hogy leszámolással fenyegette meg a túlságosan nemzeti érzelmű kárpátaljai magyarokat. Feketelistát tettek közzé két magyar településről ismeretlenek, Makkosjánosiban és Mezőgecsében, a mozgósítást megtagadók névsorával. A kiragasztott listán azonban sehol sem találni semmilyen hivatalos pecsétet, aláírást. Az ukrán nyelvű szöveg a toborzásra szólít fel, továbbá leírja, hogy a hadköteles férfiak ne bujkáljanak és legyenek hű ukrán hazafiak. A listán egyébként szerepelnek a mozgósítást megtagadók nevei mellet az érintettek elérhetőségei is, ami az alapvető emberi jogok megtiprása, hisz fenyegetésre, zaklatásra buzdít. A lista valóságtartalmát senki sem erősítette meg hivatalosan. Az ukrán hivatalos hatóságok sem tagadják meg magukat, a magyarellenes táblarongálásoknál továbbra sincs gyanúsított. Eközben a kárpátaljai magyarok további jogainak csorbítására figyelmeztet a KMKSZ. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnöksége továbbra is kiáll az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett. Meggyőződésük, hogy a katonai hatóságok a mobilizáció során is kötelesek betartani az ország Alkotmányát és törvényeit. Tovább érthetetlennek és jogaik megtiprásának tartják, hogy elveszítheti önálló közigazgatási státuszát Kárpátalja. Tudni kell, a kárpátaljai községek összevonásáról tárgyaltak a legfelsőbb ukrán fórumokon, ráadásul Kárpátalja kapja a legkevesebb gázártámogatást. Ukrajna műállam, még a héja amerikai McCain szenátor szerint is minden bizonnyal szétesik, ezért hazánknak már rég jeleznie kellet volna, mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok felé, ha a jelenlegi ex-lex állapotok stabilizálódnak, hogy az érintett területeken élő magyar és ruszin kisebbség védelmében, akár egy népszavazással megerősítve, de érvénytelennek tekinti az Antall-Jeszenszky kettős által aláírt megengedhetetlen tartalmú alapszerződést, Kárpátalját ismét Magyarország részének nyilvánítja. Magától értetődően tehát már hónapokkal ezelőtt mozgósítani kellett volna a magyar légierő és honvédség hadra fogható részét, érdekeink alátámasztására.

    Beszélnünk kell még a bevezetőben felvetett szellemi Trianon hatásairól is. Legtöbb hazánkfia elutasítja a »cogito ergo sum« karteziánus elvét. Nem gondolkodnak – csak vannak. Törőcsik Attila barátommal közös vélekedésünk (9) szerint: »Hollywood mocska meghódította az egyre hitetlenebb Európát, virtuális világa részben maga alá gyűrte kétezer éves kultúráját, keresztény-értékeit, erkölcsét. A média hatalma erőszakosan beköltözött otthonunkba, velünk van, immár megszabadulni sem tudunk tőle. Árukat ad, álhírt, álhitet, álsikert.A gazdasági érdekek látszólag felülírják az erkölcsi normákat, e felől ne legyen kétségünk. Nekünk, keresztény embereknek azonban kötelességünk, hogy kiálljunk a lelki gazdagság, a szellem értékei és hitünk mellett, bármi-bárki veszélyeztesse ezeket. Ne feledjük, hogy a média nem lehet hatalom felettünk, amit látunk-hallunk, az még nem feltétlenül a valóság, csupán amit el akarnak velünk hitetni.« Hozzá kell még tennem, politikai akarat híján ez a szellemi és média terror egyre erősebb lesz. A ma Magyarországában, egy állítólagosan keresztény értékrendű polgári kormány regnálása alatt az ELTE filozófia szak oktatóinak példaképe és vezérfonala [ad abszurdum] lehet a nyolc generáción át zsidó rabbikat adó családból származó, baloldali identitású Émile Durkheim művei…

    Sajátos törvényeinknek köszönhetően, a parlamentarizmus lényege, vagyis a jó fiúk és a rossz fiúk párharca megszűnt, a kilóra megvett honatyák okán a politikailag korrekt vonalak marginalizálódtak. Egyébkén is régóta kiderült már, hogy az Európai Unióban hőn áhított modern demokráciák csupán gazdaságilag szabadelvűek, minden más téren viszont a jövő Majmok Bolygóját előkészítő kísérleti laboratóriumként működnek. Működni kezd immár a »Szép új világ« disztópia, az életmód, mely mindinkább uniformizált, a gondolkodás homogenizált, a levegő kondicionált, a víz tisztított – az emberek fejében lévő is. Minden globális folyamat a fajok, határok és hagyományok nélküli Új Világ, egy planetáris szabadpiac irányába vezet, ahol majd semmi és senki nem fogja akadályozni az áruk és szolgáltatások parttalan áramlását, a »minél többet!« jegyében zakatoló turbókapitalizmus igényeihez igazodva. Ugyanezen okból egy szemben álló szellemi irányzat csakis ünneprontó lehet a magyar »demokrácia« gulágján. Ez különösen érvényes a tabutörő szókimondást, a szellemi nyitottságot és a gondolati eretnekséget saját lételemévé tevő európai Új Jobboldalra, és ebben a cipőben jár a Szózat eszmeisége is, amelyet inkább csak a referenciái miatt nevezünk konzervatívnak, (10) mert az általunk vélelmezett eszmék »jelenleg ugyan a jobboldalon vannak, de nem szükségképpen jobboldaliak.« (11) A ma hazai és európai közbeszédében az ismert okok miatt a nemzeti radikalizmus és a keresztényszocializmus, a patrióta gondolkodás szitokszónak, szinte erkölcstelennek hat. Ugyanígy az emberiség szellemi felemelkedésének legfontosabb ismérvei, a tisztán látás, a műveltség, a hazaszeretet, az önálló gondolkozás, a szociális érzékenység és a társadalom tagjainak egymásiránti szolidaritásának, az erkölcs és a kereszténység fontossága – tiltott fogalmak. A rendszerváltás óta eltelt több mint huszonöt év egyik legnagyobb vétke, hogy a Kárpát-hazában élő nem magyar patriótákkal, de a revíziót támogató magyarsággal sem sikerült megértetni, többé már nem egymás ellenségei, hanem egymás potenciális szövetségesei vagyunk, mert a globalizmus egyformán fenyeget mindnyájunkat, közös tehát a cél: egy kiterjesztett Kárpát- Szövetség. (12) »Az Ideában ismerhetjük fel az igazi hazánkat. Nem a közös föld vagy a közös nyelv, hanem a közös Idea [a Kárpát-haza] köt össze,« írta Julius Evola.

    Ráhangoló soraimat Ady Endrétől idéztem, akit gyakran a magyar sors legheroikusabb és legtragikusabb látnokának, a halál lovasának is neveznek. Ezzel ellenkezőleg azonban Adyban a legcsodálatosabb a magyarság kori-történelmi sorsának-valójának megérzése és megértése.

Magyarok, öregek, nótásak,
Bakák, búsak: dacosan, hősön.
Puskaport még alig szagoltak,
De hősök már, mint hősön-holtak.

Így járnak a Végezés ormán
Ezer és ezer évek óta,
Mindig a Halálba loholtak
S el nem hagyta őket a nóta.(13)

    A mottóban, az »Ad az Isten« című vers részletében láthatjuk, az egyik legnagyobb magyar költőnk sohasem hitt a magyarság végső megsemmisülésében. »Ady a rettenhetetlen magyar önbizalmának igazolása, mely végül is győzedelmeskedik benne a pusztulás előérzetén.« (14) Ha figyelmesen végigolvassuk Bajcsy-Zsilinszky Endrének immáron lassan hetvenöt éves könyvét, (1) be kell látnunk, Trianon, a szellemi és területi Trianon a magyar oligarchia, a magyar politikát irányítók máig tartó bűntetteinek és bűnös mulasztásainak sorozata, nem elkerülhetetlen sorscsapás. Be kell látnunk, a »turáni átok« megszüntetése, helyünk és sorsunk alakulása önön kezünkben van…  

              

  1. 1.Helyünk és sorsunk Európában, 65. old. GERGELY R. KIADÁSA Budapest V., Dorottya utca 2, 1941
  2. 2.Ugyan ott, 69. old.
  3. 3.Mindszenty József „Emlékirataim”
  4. 4.Helyünk és sorsunk… 65. old.
  5. 5.Reményik Sándor: Sirató (Meghasadt szívvel ciklusból) 1921. október 26.
  6. 6.Helyünk és sorsunk… 31. old.
  7. 7.Ugyan ott52. old.
  8. 8.Ugyan ott 37. oldal
  9. 9.http://www.szozat.org/index.php/level-az-olvasohoz/20-level-az-olvasohoz-2013-7-ho
  10. 10.http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=2735
  11. 11.Alain de Benoist
  12. 12.http://www.corvinuslibrary.com/ruszin/kszovetseg.pdf
  13. 13.Nótázó vén bakák a Halottak élén, részlet (Halottak élén, 1918)
  14. 14.Földessy Gyula: Ady minden titkai, Budapest 1949.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf