Vályi Nagy Géza: Látomás
Mint őszi köd a sárguló levélre,
Viasz orcádra gyász-lárva borul,
S csukott szemekkel, mozdulatlanul
Halotti maszkban vársz az ébredésre!…
Bánat-selyemből szőtt báb-kripta mélye
Ölel – s te némán álmodol, Magyar!
De élni vágyol, – büszke fiatal
Testet akarsz a régiért cserébe!…
Talán sorvasztó, szörnyű lesz az álmod!?
Ám sír sötétlő árnyain keresztül,
Mint égi jóslat hangja, messze-csendül:
Soká nem késhet nagy megújhodásod…
S én látlak is már… Bűvös látomásom
Elébem fest… amint tavaszsóvárgón
A gyász-lárváját szárnyadról lebontva,
Csapongó, tarka, színes pille módra
Lebegsz a fénylő, kéklő űrbe szállva,
Hogy átröppenj – az örök ifjúságba…