Török András István: Minden emberi kapcsolat alapja

Egy ismerős család egyetemista fia a nyári szünidőben elhelyezkedett egy cégnél. Örült, hogy dolgozik, hogy pénzt keres – de az első nap mégis kellemetlen meglepetés érte. Felettesei ugyanis közölték vele, hogy itt mindenki tegeződik, s ez őrá is érvényes. A köszönés pedig csak szervusz lehet.

   A huszonhárom éves, tanári pályára készülő fiatalembert megtanították felmenői az illemre, udvariasságra, hogy a buszon át kell adni a helyet az időseknek, s persze köszönni kell minden ismerősnek, szomszédnak, tanárainak, mégpedig illendően. Nem csoda, hogy már az első nap panaszolta otthon, milyen nehéz a folyosón szembejövő negyven vagy ötvenéves, addig nem látott nőnek úgy köszönni, hogy szervusz.

   Elgondolkodtató a jelenség, de másfél-két évtizede tapasztaljuk már ennek bizonyos jeleit. A rádió és televízió műsoraiból megismertük az úgynevezett laza stílust, a mesterkélt könnyedséget. A média valamikor legfegyelmezettebb, legpontosabban fogalmazó műsorában, a hírműsorban már évek óta halljuk, hogy egy munkahelyről ennyi meg ennyi embert rúgtak ki; egy közéleti műsorban azt mondják, hogy ezt elcsesztük (a számítógép zölddel alá is húzza az inkriminált szót). Tizennégy éve, hogy az RTL-klub Heti Hetes című műsorának egyik szereplője „leanyázta” műsorbeli beszélgetőtársát, dr. Grespik László ügyvédet; most, 2014 decemberében, amikor írom e sorokat, egy ismert zenész ezt mondja a televízióban: marha nagy lépés, hogy lenyomták az olaj árát. Naponta kapok több olyan e-mailt, amelynek feladóját nem ismerem – nem tudom, honnan tudják a címemet, semmilyen közösségi portálon nem vagyok fenn –, s ezek szinte mind tegezve kínálnak gyógyszert, olcsó üdülést, lehetőséget ilyen-olyan tanfolyam elvégzésére stb.

   A tegeződés meg a magázódás különbözősége emlékeket idéz fel bennem. A múlt század derekától tíz évig dolgozott együtt egy szerkesztő a titkárnőjével, majd úgy húsz évig továbbra is közös munkahelyen, de más-más szerkesztőségben végezték feladataikat – tegező viszonyba azonban sosem kerültek. Két és fél évtizede ismertem meg mindkettőjüket, s számos levelet váltottam velük. Nyelvezetüket, stílusukat nehezen tudnám megfogalmazni, de talán a kifinomult jelző illene rájuk.

   Hasonló tapasztalatokat szereztem huszonegy évvel ezelőtt egy újságíró tanfolyamon, ahol Benedek István professzor is tanított. Felesége gyakran elkísérte előadásaira, s az óraközi szünetekben, a közös kávézások alkalmával nem egyszer hallottuk, hogy magázták egymást. Bármilyen témáról is esett szó, ugyanaz a jól érzékelhető kifinomultság jellemezte őket.

   De mit is takar a fenti esetekben a kifinomultság szó? Alighanem valami nehezen meghatározható, parányi korlátozást vagy szűrőt, aminek mégis nagy a jelentősége. Példa lehet erre a következő, egy képzeletbeli férj szájából elhangzó mondat: „Szívem, ne költsön annyit a jövő hónapban.” Ez a mondat tegező viszonyban könnyen átformálódhat ekképpen: „A jövő hónapban fogd vissza magad a költekezésben!” Ebből a mondatból hiányzik az a kis korlát vagy szűrő, amely visszatarthatná a romboló, betegséget okozó, életet rövidítő mérget: azt, amely a mondat címzettjének idegrendszerére, szívére és lelkére zúdul. Mert a tegeződés, mivel megengedőbb, gyakran lehet nyers, esetenként durva.

   Igen, a kifinomultság az, ami hiányzik a mai, média uralta világból. S ez a hiány az oka, hogy a fiatalabb korosztály egy rétege, köztük az egyetemista fiatalember is, ódzkodik a már-már erőszakossá váló tegeződéstől és a szervusz általános használatától. A köszönés személyhez igazodó változatosságának nagy a jelentősége, különösen akkor, amikor két ember először találkozik. A jó napot, jó reggelt vagy jó estét kívánok, a kezét csókolom, kesz’csókolom, a csókolom vagy éppen a szervusz hangsúlyozása, hangereje, hanglejtése és a hozzá tartozó arckifejezés, testtartás sokféle lehet. Másképp köszöntjük a régen látott iskolatársat, s másképp a régi tanárunkat. Másképp köszön az, aki iskolai vagy munkahelyi felvételre jelentkezik, s másképp, ha a bankban akar valami iránt érdeklődni. Másképp köszönünk a naponta látott szomszédunknak, s másképp a messziről érkezett rokonnak. A jól megválasztott köszönés és az azt kísérő gesztus pontosan jelzi a viszonyunkat azzal, akinek köszönünk.

   Mit is jelent általában a köszönés? Jelzés, hogy észrevettem (észrevettelek), számon tartom (számon tartalak), tehát maga vagy ön is számíthat (te is számíthatsz) rám. A köszönés tehát, mint megszólítás, minden emberi kapcsolat alapja. A magyarban kiváltképpen az, mert jelentéstanilag rokonságban áll a felköszöntéssel, amellyel tiszteletünket fejezzük ki, de rokonságban áll a hálaadást jelentő köszönöm szóval is.

2014. december 29.

Török András István

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo