Vasi Szabó János: Új tradíció felé?

  Varga Tibor: Magyar komédia

 
Varga Tibor nem ismeretlen az irodalomkedvelők körében, írásai megjelentek a Soproni Szemlében, a Művészet című lapban, az Agriában, a kanadai Kaláka folyóiratban, a Kapuban, a Kelet Felőlben és a NapSziget felületén. Főszerkesztő-helyettes az Élő Magyar Líra Csarnoka nevű internetes oldalon. Irodalomtörténeti értékű előadásai Tokajtól Kecskeméten át Pécsig számos helyen voltak hallhatók. Jelen dolgozatom a szerző eddigi leghosszabb munkáját, a Magyar komédia című - édesapjának emléket állító - kisregényét veszi górcső alá.

  A mű felvezetése szűkszavúságában is sokatmondó: a főhős az egyszerű parasztszülőktől olyan útravalót kap, ami tartalmazza Arany János és Komjáthy Jenő költészetének ismeretét is. Ez nemcsak életrajzi elem, hanem mélyebb jelentést hord, a tradíció két eszmevonalát érinti, Arany magyar mítoszokig, mondákig, népmesékig nyúló költészetét és a Komjáthy-féle elvontabb metafizikus lírát. Később nem jelzi, mégis ott lapul a szociografikus és dokumentarista elemekben bővelkedő szöveg mögött, mint az örök emberi értékek revelációja. 

  A Cselédkommenció történeti ideje a Horthy-korszak. Ma éles viták kísérik: a földi pokol egyik oldalon, egyfajta idealizálás a másikon. Varga írása nem ezeket a közhelyeket tükrözi; valóságfeltáró, a figyelmet hagyományos értékekre irányító, ám kritikai élű a cselédsors, a szegénység tényszerű leírása a kor valóságára reflektál és változtatást sürget, ám leírja a kisparaszti szorgalom, fifika létrehozta tisztes élet realitását is. A miliő, amit elbeszél, a világháború előtti falu: rendjével, a természeti környezettel, létesítményeivel, emberi viszonyaival, szokásaival, erkölcseivel és munkatevékenységével. Ez az anakronisztikusnak ható környezet az élményszerű nyelvi megjelenítés  során a mai olvasónak is hitelessé válik, a következő fejezetekben tárgyalt vérzivataros korhoz képest élhető békeidőnek tűnik a dolgos kisparaszt gazdának, Balla Dénesnek.

  Hideg napok jönnek: nyilasuralom és a világháború, majd a Rákosi korszak; olyan terjedelmet igénylő anyag ez, ami túlnő a kisregény keretein. Varga Tibor megoldása kitűnő: elválva főhősétől egy-egy sorstörténetet villant föl, ezekben zanzásítva ott az élet - szenvedés, remény, csalódás, elkövetett bűn és csöndes erény. Egyikük a hadifogolytáborból sok év után hazatért férfi, akit időközben elhagyott a felesége. Az új ura rátámad, mire a sorsverte hadfi mindkettőt megöli. Móricz Zsigmond a Barbárokban írja le hasonló erővel a háború lelket megnyomorító epiciniumát. A másik a zsidó származású doktor, aki az ötvenes évek elején felismeri a nagybeteg téesz-elnökben az egykori nyilas keretlegényt, ám a holokauszt-túlélő gyűlöletén felülemelkedik a hippokratészi esküt tett orvos tisztessége.

  A dokumentarista hitelesség itt-ott ránő a szövegre, az olvasó a fejét kapkodja a röpke pillanatokra feltűnő, néha csak pár szóval említett alakok során. A sokszereplős történetek főhőse mégis Balla Dénes és családja a Rákosi korszakban; a háborút követő nagyszabású tervek, a kulákprés elnyomatása, a kötelező téeszesítés, kiböjtölt, morzsányi szabadság, 56 néhány napja, melynek már nagyon lehet örülni, s amely mulandóbb, mint az első lopott csók öröme. Varga Tibor mindenek előtt lírikus és bizony az itt sorjázó 17 fejezet prózába oltott költészet, amit a kristálytiszta anyanyelv szavai keltenek életre. 

  Itt érhető tetten a szöveg egyik ironikus sziporkája:  Ballát a Koffán Dániel ellen kreálandó rendőrségi jegyzőkönyv felvétele végett idézik be, s a fejezet során kibontakozik a kihallgató rendőr nyelvi tudatlanságának rajza... (A korabeli kommunisták nyelvtani dilettantizmusából fakadt néhány „tudományos” dolgozat ; a pártfunkcionáriusok zavarba jöttek az igeragozástól, hát nosza nyelvész elvtársak: könnyítsünk rajtuk, támasszuk alá tudományosan a tudatlanságukat. Ez a célja Lőrincze Lajos az "Ikes ige, ikes iga" című cikkének.)

 Új szereplő cseperedik a történetbe, Balla Dénes fia, a kis Tamás.  Új látásmód egy olyan világban, ahol minden bizonytalanná válik, nemcsak az apa cselekedetei tűnnek ellentmondásosnak.  A külvilág, az 56 utáni megtorlások konspirációi azt a tévhitet sugallják: itt hazudni kell még azoknak is, akik igazak, a közösség összetartozását az érdekek alapján történt kitaszítás uralja, ám nem oly módon, ahogy a világháború vérzivataros éveiben, se nem úgy , mint az ávó-s idők  körömszaggató, Bauer-harangos brutalitása  idején.  Balla Tamás életének eseményeiből kisüt az erőteljes önéletrajzi utalás.  Itt lelhető föl utoljára a szöveg líraisága, eztán ropogóssá válnak a szavak, a szépirodalmi fikció a megtörtént esemény  hitelességének, a  rideg valóságnak az irányába halad.  

  Balla Dénestől a falusi „elit” meg kíván szabadulni, koholt vád alapján letartóztatják, bár maga sem hiszi, de útja a vérbíróság és a siralomház felé tart. Varga Tibor jellemábrázolásának  erejét mutatja, hogy a főhős kicsit deus ex machina – szerű megmenekülése egy meghasonlott kommunista, Regéczi Sándor tanúságának,a somfalvi pártszervezet titkárának köszönhető.

  A Mementó epilógusa nyilvánvalóvá teszi azt, amit az olvasó már addig is sejtett: valós szereplőkkel, korabeli dokumentumok alapján rekonstruált, megtörtént eseményekről szól ez az igencsak emberi és magyar komédia…


  Miközben a Magyar komédiát szemelgettem, megjelent Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye. Az irodalmi kánonba emelt szerzőről lévén szó, nem lepett meg a hirtelen recenziók özöne – az inkább, hogy mind dicsérő volt -, de ebből is kitűnik: nagyregénnyel van dolgunk. Ez a könyv a közelmúlt (azaz a hatvanas-hetvenes évek) magyar falujáról, a falusi élet zordságáról, a megnyomorítottság kilátástalanságáról szól, részben leránt egy a rendszerváltás óta ráborított nosztalgia-fátylat, a gulyásszocializmus első évtizedeinek, vidéki életének kíméletlen realizmusával. A könyv szociografikus interpretációja az idővel történő nagyobb rálátással módosult,  általunk is elfogadhatóbb az a kritikai habitus, amit Margócsy Istvánnak a Forrás folyóiratban megjelent írása sugall.  Két hosszabb részletet idézek belőle: „Borbély mindabban, amit bemutat, nem társadalmi, tehát elvileg megoldható, rendbe hozható problémát lát, hanem antropológiai meghatározottságot (és a vele szemben egyedül felhozható individuális szabad akaratot) pillantása és leírása nem a társadalomra, hanem az egyénre, a kiszolgáltatott és saját utat kereső egyénre – a gyenge és magát sem értő, de mindenkitől elkülönülő gyermeki egyéniségre irányul.” Másutt: „E könyv világa maga a megváltatlan Világ. Mivel semmiféle közösségi identitás-kötelék nem működik, mivel a világ a maga társadalmiságában nem más, mint a megtestesült hamisság, szinte kézenfekvőnek tűnik a transzcendencia sóvárgása: hátha egy másik Világ kínálna valamely alternatívát. S a regény következtetése e téren is végtelenül következetes és kiábrándult: az anya (és felszólítására a gyermekek is) folyamatosan várják a Messiást, aki – e világ törvényszerűségeinek tökéletesen megfelelően – mindig nem jön el. (…) A megváltatlan Világ mintha gúnyt űzne a Messiás-várásból is (a tetves ember éneke és a zsoltár egymásra hangolódik) – aki várja is, az sem tudja, mit vár, mit várhatna tőle.”

  A Magyar komédia szereplőit többször éri a sorstól direkt brutalitás, ám történetük mégsem tükrözi azt az a’ priori pesszimizmust, ami a Borbély műből árad. Varga Tibor másutt utal a származására: a királyok idejében a nyugati gyepűre költöztetett határvédő székelyek utóda. Ami a székely népről a köztudatban először fölviláglik: ragaszkodás a szülőföldhöz, az anyanyelvhez és a tragédiát, vészt egyenes derékkal, csöndes méltósággal elviselő állhatatosság. A magyar etnikum azon részét alkotják, akikben még él a pogány idők öröksége: akkor is kitartani, mikor veszni látszik minden, a reménytelenségben is reménykedni. Ezt sugallják a Magyar komédia főszereplőjének, Balla Dénesnek a tettei is.

  „Européerek" - és más idegenek - számára ez a lassan horgadó rezisztencia, békés nyakasság birkatürelemnek, ne adj’ Isten „genetikai alattvalóságnak” tűnhet, ám inkább a keleti ember sztoikusnak látszó nyugalmát tükrözi. Ami abból a képességből fakad, hogy minden testi-lelki atrocitás ellenére megőrzi – ha rejtve is – a belső szabadság lélekszikráját, azt a szubsztanciát, ami a teremtett embert különbbé teszi egy két lábon járó, eszközt használó, ha kell, ha nem-fogyasztó biológiai gépezettől.

  A Nincstelenek és a Magyar komédia két kiváló epikus mű, két szabad választás:

  „Nem haragszom rá, nem fáj. Megszoktam már” - önfeladást sugalló végzetszerű sorsa vagy a „Ne féljetek!”  minden bajon, bánaton és megaláztatáson átfénylő ígérete?

  Az irodalmi infrastruktúra erőltette posztmodern  vagy a történeti ballaszttól megszabadult új tradíció?

  Itt a választás ideje!

Ui.

Írásom születésekor kaptam a tragikus hírt: Borbély Szilárd író, irodalomtörténész, egyetemi tanár életének ötvenegyedik esztendejében elhunyt. Nyugodjék békében!

 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf