Tompa László: Minden fény húnytán
Most, most mutasd meg, mikor éjjeledik már,
Hogy mekkora hős vagy –: nem ijeszt a sötétség!
Csak nézel elébe rezzenéstelenül,
Várván, mikor fog egészen átölelni,
Mert könnyű ám addig játszani hősként
Sötétbe-bújósdit, míg egeden fény,
A fiatalság fénye lobog még
És hinni tudod, hogy valaki eljön
Érted is – – rádlel – – egymásra nevettek,
S a napra kilépve, úgy mentek tovább,
Mentek kéz-kézben, alkonyodásig –
Sőt azontúl is – – teretlen tereken –
Így könnyű zengeni is: ne félj, ne félj!
De bezzeg más, ha tudod: valóban az éjjel
Von árnyaival percenként sűrűsödő
Őrséget köréd, s nem vághatod át már –
Látod: hiába vártad, hogy bár legalább egy
Megcsúfolatlan öröm jusson ki neked is,
Melyet te dalolva holtodig ünnepelj…
Így hát az örömmel elmaradt ünneped is,
S te most, örökre szívedbe fagyott dalaiddal,
Csak mész tova egy sötétedő mezőn,
Hol utad elvesz, s magányod súlyosodik –
…Légy ilyenkor hős, aki csakugyan az,
Minden fény húnytával sem ismer tétovát –
Menj, római módon, végzeted, halálod
Elé, egy-kettő, előre, előre tovább!