Agócs Sándor: Széchenyi látomásai
Széchenyi István szobra Kecskeméten, az Aradi Vértanúk terén
Halálos csendjében áll,
megmerevítve a szív
és a száj még mozdulatlan –
Kart kinyújtva tapinthatod
kezét, fejét, s láthatod:
országa előtte, asztalra öntve,
feszítve feszületként!
ÍM A NEMZET ORVOSA VOLTAM,
MÁTÓL GYÓGYSZERE LENNÉK –
Fény villan a két kis üregben,
fátyolozott arca földerül,
nem könny: lélek ül a szemben –
Nézz előre, bámulva a ködben
a megsemmisítő, altató időt,
asztalán, e fémbe öntött tájon,
a lét véres látomássá nőtt!
Áll így, halálos csendjében
a szíve is megmerevítve, s
az Aradiak pár lépésre tőle:
vádolja és emészti magát,
látva a vért s e hazát előre –
MÁR CSAK IMÁT MONDHATOK ÉRTÜK,
MIKÉPPEN ŐK AZ UTOLSÓ NAPON:
„Oltalmazd meg Mindenható az én
különben is szerencsétlen hazámat
a további veszedelemtől!…
Áldd meg a szegény,
szerencsétlenségbe süllyedt
Magyarországot!”*
*Damjanich