Csata Ernő: Téves próféciák

Szabad-e számonkérni egy költőtől politikai próféciák be nem teljesülését? Azt hiszem nem, főleg olyan korokban, amikor az erre a feladatra választott vagy fizetett politikusok sem vállalják ígéreteik beteljesítését, sőt, még felelősségüket sem ismerik be, teljesen következmények nélkül politizálhatnak tovább.

1915-ben Ady Endre: Az oláh mumus című írásában még teljesen optimista, ami Erdély helyzetét illeti, pedig szabadkőműves barátai (elsősorban Jászi Oszkárra gondolok) megsúghatták volna neki, hogy a világ urai már rég előkészítették a Magyar Királyság szétdarabolását, sokkal az első világháború kirobbantása előtt.

„Az oláh mumus elszenvedhető, lebírható s Romániának nem kívánhatnék rosszabbat Erdélynél. Csak Kolozsvárra, Brassóra, Marosvásárhelyre s még néhány városra intek. Belepusztul az oláh, ha ilyen kultúrás helyeken el tudna helyezkedni. Szerencsére nem tud, mert Erdélyt akarjuk, tartjuk s meg is fogjuk őrizni. Az oláh mumus nem mumus s eszembe jut egy román fiskális, aki azt mondta: Isten ments, hogy Budapest helyett Bukarestbe kelljen mennem főtárgyalásra.”

Hát, nem mentett meg az Isten, már ott vagyunk, hogy száz éve Budapest helyett Bukarestbe járunk főtárgyalásra és nem pusztult bele a román ezeken a kulturá-lis helyeken elhelyezkedni, sőt nagy számban betelepedve meg is változtatta az etnikai arányokat, saját előnyére. Nem mindig súgnak jól az égiek, ezek a be nem teljesült próféciák arra figyelmeztetnek, hogy néha jó odafigyelni a földiek ármánykodásaira is.

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf