A történelmi Magyarország 64 vármegyéje + 1: Budapest[ LXV.]

A magyar állam fővárosa, mely a Duna mindkét partján fekszik. A magyar király székvárosa volt, ezt a címet 1892 óta viselte, valamint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye székhelye, szabad királyi város volt. A főváros ezen kiterjedését az 1872. XXXVI törvénycikk által nyerte, mely Pest és Buda szabad királyi városokat, valamint Ó-Buda mezővárost és a Margit Szigetet Buda-Pest név alatt egyesítette, azóta mindenütt, a törvényhozásban is, a Budapest alakot fogadták el. A főváros és határának egész területe 19.380,92 ha volt az előző századfordulón, melyből a Dunaterület 779,66 ha. A Duna észak-dél irányban, először nyugat felé, azután kelet felé kidomborodó ívben hasítja Budapest területét, s hossza itt 15,27 km, szélessége 300–800 m, mélysége 1,9–9 méter között változik. Budapest jobbparti részét a Budai hegység egyes csoportjai hálózzák be. E hegység egyfelől a Rózsadombbal, másfelől a Várheggyel és a Gellértheggyel közvetlenül a Duna medréig húzódik. A Várhegy és Rózsadomb közt nyíló lapály, melyet a Víziváros és Országút foglal el, nyugat felé a Hűvösvölgy és Ördögárok völgylapályában nyer folytatást. A budai hegységnek ezen fővölgye a hegység két csoportját – a Hármashatárhegy és a Jánoshegy-Svábhegy – egymástól elválasztja, s egyúttal a főbb vizek levezetőjéül szolgál. A Hármashatárhegy csoportjától keletre tágabb lapály a Gellérthegytől délre elterülő Kelenföld és Lágymányos, melyen a budai híres keserűvizek fakadnak. Ezt alacsony dombsor különíti el a budaörsi völgylapálytól, melytől délre a Kamara-erdő és a tétényi fennsík terül el. E hegycsoportok jelentősebb magaslatai a főváros területén a Hármashatárhegy 496m, Ujlaki hegy 418 m, Kecskehegy 382 m, Vadaskert 375 m, Gugerhegy 376 m, Nagy Hárshegy 458 m, Jánoshegy 529 m, Svábhegy 464 m, Gellérthegy 224 m és a Kamaraerdő 226 m. A Főváros balparti része alacsony fekvésű síkság, mely nagyrészt csak 8–10 méternyire emelkedik a Duna fölé, és csak a Teleki tér, Kálvária tér, Ludiviceum és Orczy út emelkedik magasabbra. A balparti alluvialis síkság 3–15 méter mélységig homokból és kavicsból áll, mely alatt helyenként 200 méterig vastagodó vízálló agyag terül el. A városligeti artézi kút fúrásakor kiderült, hogy a 15,53 méter vastag alluvium alatti harmadkori képletek vastagsága 901,5 m, mely agyag és homokkő folytonos váltakozásban, legalul kiscelli agyag található 325,42 méter vastagságban, s ezek alatt mezozoikus dolomitot találtak. A kőbányai dombokat neogén agyag, homok, kavics és szármát-mész alkotja. A jobbpart fő alkotó kőzete a triasz-korbeli dolomit és a rhäti Dachstein-mész, melyekre harmadkori rétegek – nummulit-mész, briozoa-márga, budai márga, helyenként homokkő s felette kiscelli tályog és Pectunculus-homok – ezekre kavicsból, homokból, mediterrán és cerithium-mészből, kongeria-agyagból, homokkőből és édesvízi mészből álló rétegek települtek, melyeket lösz és mésztufa takar.
Budapest területén világhírű ásványforrások fakadnak, melyek három csoportba oszthatók:
1. a Duna jobbpartján, a Gellérthegytől délre elterülő lapályon, Lágymányoson fakadó hideg keserűvíz-források;
2. a Duna mindkét partján, sőt magában a Duna medrében kiszámíthatatlan mennyiségben fakadó hévizek;
3. a Duna balpartján fakadó hideg vasas források.
A Lágymányoson fakadó keserűvizek fő alkotó része kénsavas magnézium és kénsavas nátrium, mely e vizeknek sajátos ízüket adja. E sók nem valami meglevő telepről lúgozódnak ki, hanem folyvást képződnek, mely vegytani folyamat a dolomitban és felső eocén márgában és tályogban – az előbb előforduló pirit bomlása folytán – megy végbe. E keserűvizek hőfoka változó, középhőmérsékletük 10,9 oC. A megnyitott kutak száma mintegy 50, s ezek három helyen csoportosulnak: Lágymányoson, Őrmezőn és Dobogó alatt. A Lágymányoson fakadó források közül a Szent István, Hunyadi Mátyás I., II., Széchenyi István, Deák Ferenc, Heinrich és Hildegerde egyesített keserűsós-források vize a külkereskedelembe budai királykeserűvíz néven került. Ezek egy része az Erzsébet-sósfürdőt táplálta. Jelentős forrás volt még az Aesculap-forrás. Az őrmezei források a Ferenc József, Árpád, Rákóczi György, Viktória, Rákóczi és Hunyadi László források, a budai keserűvizek közül ezek a legkoncentráltabbak. A leghíresebbek a Dobogó alatt fakadó Hunyadi János keserűvízforrások melyek vize az egész világon elterjedt.
A hévizek közül a József-hegy alatt levő Császár- és Lukácsfürdő, a Királyfürdő, Margitsziget forrása és a városligeti artézi forrás kénes hévizek, a Gellérthegy alatt fakadó Rácfürdői, Rudasfürdői, Sárosfürdői és Hungária-forrás vize földes meszes hévizek. Utóbbiakat már az Árpádok korában Alhévizeknek, a József-hegy körül fakadókat Felhévizeknek nevezeték. A források hőmérséklete igen különböző. A József-hegy alatti források kevés kénhidrogént is tartalmaznak, a Gellérthegy alatti források ellenben nem, a margitszigeti és a városligeti források szénsavat és kénhidrogént is tartalmaznak. A Duna jobb partján bugyogó források közül különös nevezetességű a városligeti artézi forrás, mely 950 méter mélységből fakad, 73,9 oC vize színtelen, hidrotion szagú és dús szénsavtartalma miatt csípős ízű.
Budapest flórája gazdag volt, termőhelyei változatosak voltak. A jobb parté hegyi, a balparté rónasági jellegű volt. Az erdő öve közül a tölgy és bükk fordult elő, a hegyi rétek, réti lápok, füves puszták és homoktérségek vegetációja szintén érdekes volt, szikes növényzet a keserűforrások körül, mocsaras flóra a Rákos patak mentén volt kifejlődve. A meleg vizek legnevezetesebb növénye a Nymphaea thermaluis volt. A filoxéra járvány előtt jelentős szőlőültetvények voltak, helyükre cseresznyét, mandulát, őszi- és kajszibarackot, meggyet, szilvát, diót, almát, körtét ültettek. A főváros környékén észlelt növényfajok száma 1634 volt.
Budapest faunája az ország többi vidékének állatvilágától több tekintetben eltért, változatos, jellegzetes és gazdag volt, mert a szárazföldi állatok mellett a vízi állatok is képviselve voltak. Legnevezetesebb állatja az Ablepharus pannonicus volt, mely kizárólag csak a budai hegyekben fordult elő, és rovarfaunája is igen gazdag volt.
Budapest alkotó részei a főváros egyesítésekor szervezett 10 közigazgatási kerület volt:
a) a Duna jobb partján, Budán: az I. kerület (Vár, Tabán és Krisztinaváros), II. kerület, Országút és Víziváros) és a III: kerület (Újlak és Ó-Buda).
b) a Duna bal partján, Pesten: a IV. kerület (Belváros), V. kerület (Lipótváros), VI. kerület (Terézváros), VII. kerület (Erzsébetváros) VIII. kerület (Józsefváros), IX. kerület (Ferencváros) és X. kerület (Kőbánya).
Az egyes kerületek különböző időben jöttek létre, azért jellegük is nagyon különböző. A főváros építészeti fejlődés leginkább csak egyesítése óta vett nagyobb lendületet. A törvényhozás az 1870. LX. és 1871. XLII. törvénycikkben az Andrássy út (akkor Sugár út) és a Nagykörút építését kimondta, a szükséges szabályozási munkálatok vezetésére pedig a fővárosi közmunkák tanácsát léptette életbe. Az általuk kiírt pályázaton Lechner Lajos tervét fogadták el némi változtatással az általános szabályozás alapjául. Ezen tervezet alapján jött létre az Andrássy-út és a Nagykörút, a Podmaniczky utcának a Váci-körútig való meghosszabbítása, a belső körút és a Külső-Váci út kiszélesítése, az építési szabályok kidolgozása, a főváros egész területének szabályozási és beosztási tervezete. Ezen kívül tervezet született egy külső korútra, mely a Margitsziget fölött indulna ki a Duna-parttól, és a Városliget külső határán elhaladva az egész várost megkerülné. Budán hasonlókép terveztek egy nagy körutat, mely a Margithídtól kiindulva, a Városmajor felől a Vérmező szélén húzódna el, és a Gellérthegyet megkerülve Kelenföldön, a Ferenc körúttal szemben éri el a Dunát. Ezen nagyszabású tervek megindítása óta a fővárosi hatóság és a kormány roppant összegeket fordítottak építkezésre, a főváros szépítésére. A főváros szabályozása által, különösen a Duna bal partján a jelentősebb utaknak egész hálózata jött létre. Valamennyi közül a legnevezetesebb az Andrássy-út (régebben Sugár-út), mely a Váci-körútból kiágazva északkelet felé a Városligetig vezet. Az Andrássy-utat az Oktogonon a Nagykörút keresztezi, ez a Margithídtól a Nyugati pályaudvar, az Oktogon és az üllői-úti kaszárnya érintésével hatalmas félkörben a Boráros-térig vonul, és egyes részeiben az átszelt közigazgatási területek nevét viseli. Ez volt akkor a főváros legszélesebb útja, előnye volt a kitűnő villamosvasúti közlekedés. A Belvárost környező körutak közül a közmunkák tanácsa a Váci-körutat, a Károly-körutat, a Múzeum- és Vámház-körutat 34 méterre szélesítette ki. A nyugati pályaudvar felé vezető Váci-körúton legszebb a Lipótvárosi bazilika. A Múzeum-körút Budapest legszebb részei közé tartozik, díszes magánépületei mellett hatását a Nemzeti Múzeum klasszikus épülete, a műegyetem, a természetrajzi intézetek és a Nemzeti Színház bérházának palotái emelték. A belső körútból a Kerepesi-út egyenes irányban a Keleti pályaudvar felé nyílik. Épületei közül a Nemzeti és Népszínház, a Rókus-kórház, több szálloda és díszes magánház vált ki. Az Üllői-út belső részének jelentősebb épületei többek közt az üllői-úti kaszárnya, a Stefánia gyermekkórház, a törvényszéki orvostan intézet, a külső részeiben a Ludoviceum, a fővárosi új közkórház volt, itt található az Orczy-kert és az egyetemi füvészkert. Az Alkotmány-utca a Váci-körútról egyenesen az új Országházra nyílik, a főváros egyik legdíszesebb utcájaként, melyben az igazságügyi, erdészeti palota, kereskedelmi akadémia palotái állnak. A jobbparton kivált a főherceg Albrecht-út, a budai körút. Budapest monumentális épületei nagyobbára az előző századforduló előtti utolsó évtizedekben létesültek. Budán kevés a jelentős középület, ilyen volt a miniszterelnöki (régebben gr. Sándor-féle) palota, a kis várszínház (1784-ig karmelita-kolostor), a császári és királyi főhadparancsnokság épülete, az országház (a millennium idején belügyminisztérium), a reneszánsz stílusú honvédelmi minisztérium palotája, az olasz reneszánsz stílusban épült királyi katolikus főgimnázium, az állami főreáliskola, a hazai I. takarékpénztár épülete. Figyelemre méltó a Császárfürdő feletti Rózsa-hegyen 1543–48 között Mohammed budai pasa építette török mecset, melyben Gül-Babának, a «rózsák atyjá»-nak sírj van. Középületekben sokkal gazdagabb a főváros pesti oldala, ahol az XIX. század utolsó évtizedeiben a többnyire reneszánsz stílusú épületek hosszú sora keletkezett. A teljesség igénye nélkül: a Belvárosban az 1844-ben Kasselik Ferenc által épült tornyos régi városháza, Zitterbart Mátyás által épített oszlopos homlokzatú megyeháza, és a Károly kaszárnya, valamint Steindl Imre tervezte 1869–75 között épült reneszánsz stílusú új városháza, melyben Lotz Károly freskói díszítik nagy üléstermét; a főposta- és távíró-palota, melynek homlokzatán Gastell jelképes alakjai vannak; Skalnitzky Antal tervei szerint 1873–76 között épült egyetemi könyvtár; a pesti hazai I. takarékpénztár kupolás épülete, udvarán Kahle által horganyból öntött kúttal és szabadon függő csigalépcsővel, részben üveggel fedett díszes Haris bazár, mely Feszty műve. A Lipótvárosban a Ferenc József téren és az új Országház táján csoportosulnak a legszebb középületek. Többek között a Magyar Tudományos Akadémia palotája, mely 1862–64 között Stüler Ágoston porosz építész tervei szerint épült, egyik oldalfalát Lotz Károlynak a magyar közművelődés történetéből vett három képe díszíti. A Ferenc József rakparton az új tőzsde-épület, mely 1872-ben épült, továbbá a Vigadó-téren a főbárosi Vigadó épülete, mely 1859–65 között Feszl Frigyes tervei szerint készült el. 1883-ban indult meg a Lipótváros északi részében az új Országház építése, melynek hossza 268 m, legnagyobb szélessége 118, magassága 27 m, területe 15.327 m2, és itt látható Munkácsy Mihály honfoglalást ábrázoló óriási képe. Terézváros legfényesebb épülete a magyar királyi dalszínház (Operaház), mely Ybl Miklós tervei szerint tiszta olasz reneszánsz stílusban épült 1875–85 között. Az itt látható képeket Lotz Károly, Székely Bertalan, Than Mór, Feszty Árpád, Vastagh György, Kovács Mihály és Keleti Gusztáv készítették, míg a szobrokat Donáth, Strobl, Szász, Feszler, Kiss és Brestyánszky. E kerületben található a műcsarnok, mely Lang Adolf tervei szerint 1875–1876 között épült, és a Zeneakadémia. A Váci-körút végét a Nyugati pályaudvar impozáns pályaháza jelölte. Az Erzsébetváros legdíszesebb épülete a New Xork biztosító társulat palotája. E városrész legjelentősebb középülete a magyar királyi államvasutak Keleti (régebben központi) pályaudvara, mely 308.000 m2-en létesült, és a pénztári csarnokot Lotz Károly festménye díszítette. Józsefvárosban a nagyszámú egyetemi épületek mellett legjelentősebb a Nemzeti Múzeum Pollák Mihály által 1837–47-ben emelt, 108 m hosszú, 70 m széles és 24 m magas, épülete, melynek homlokzata 8 hatalmas korintoszi oszlopon nyugszik és allegorikus alakok díszítik. A Nemzeti Színház, mely 1825–40 között Zitterbarth Mátyás épített klasszicizáló stílusban, 1876-ban átépítették. A Népszínház 1874–75-ben Fellner és Hellmer tervei szerint olasz reneszánsz ízlésben épült. Jelentős épület még többek közt a Nemzeti lovarda (1858. Ybl Miklós), a képviselőház, a Ludoviceum, a Stefánia-gyermekkórház, a Rókus-kórház.A Ferencvárosban a legkiválóbb épület a Fővámház, mely Ybl Miklós tervei szerint 1870–74-ben készült, mely 165 m hosszú, 53 m széles és 23 m magas, főhomlokzatát 10 óriási oszlop díszíti.
Buda várának dísze a királyi palota a várhegy déli végén, mely a török uralom alatt dőlt régi vár helyén Mária Terézi idejében 1748–77 között, Hillebrand József tervei szerint francia barokk-stílusban épült. A Dunára néző főhomlokraza 178 méter hosszú, nyugat felé patkóalakú nyílt udvara van, az északi oldalszárnyban a Szent Zsigmond kápolna. az 1849-es ostrom alatt megsérült középső részét a következő évtizedben háromemeletesre építették ki. A Várhegy oldalát József nádor alakította át kertté, teljes pompáját Ferenc József alatt nyerte el. Ő engedélyezte és anyagilag támogatta a várkert rendezését, az olasz reneszánsz-stílusban épült 310 m hosszú várbazár, a teraszok, lépcsők és melléképületek létesítését. 1883-ban elfogadta Ybl Miklósnak a királyi palota kibővítésére és részben újjáalakítására vonatkozó tervezetét, mely építés a millennium idején Hauszmann Alajos vezetésével folyt.
A főváros két partját a XIX. században három híd kapcsolta össze. A Lánchíd, melynek tervét Tierny Clark Vilmos készítette, építését testvére Clark Ádám vezette 1849. november 20-án adták át a forgalomnak. A Margithíd, mely a párisi Gouin Erdő és társa cég tervei szerint épült és 1876. április 30-án nyílt meg, és a (déli) összekötő vasúti híd, melyet Feketeházy János magyar királyi államvasúti főmérnök tervezett és 1873 és 76 között készült el. Ekkor már két újabb híd megépítése volt tervben a közvetkező évtizedben, a Vámház-körúti (Szabadsághíd), mely a millenniumra készült el és az Eskü-téri (Erzsébet híd), mely 1903-ban.
Megemlítendők még a temetők, melyek közül a legnevezetesebb a Kerepesi-temető Batthyány Lajos és Deák Ferenc mauzóleumával, valamint nemzeti nagyjaink síremlékeivel. Mellette található a zsidó temető. A krisztinavárosiban az 1848 – 49. évi szabadságharcban Buda falai alatt elesett honvédek sírja volt. Budán ezen kívül még a németvölgyi, vízivárosi s több kisebb temető volt található. A pesti oldalon az Újköztemető a keresztúri határban létesült, s több megszűnt régi temető is volt.
Budapest lakossága olyan rohamosan emelkedett, mint Európa egyik városáé sem. Budának a török uralom után 56.000 lakosa volt, de 1720-ban csak 8500-an lakták, míg Ó-Budát 1100-an. 1787-ben a népszámláláskor Budának már 24.873 lakosa volt, Pesten 22.417 lelket számláltak. 1810-ben Pesten 35.349, míg Budán 24.910-en laktak. 1891-ben Budapest összlakossága 506.384 volt, közülük szülőhely szerint 444.934 magyarországi, 36.059 ausztriai és 5678 külföldi volt. Nemzetiség szerint 326.533 (67,1%) magyar, 115.573 (23,7%) német, 27,126 (5,6%) tót és 17.439 (3,6%) egyéb nemzetiségű volt. A nemzetiségek között volt szerb, horvát, oláh, vend, cigány, rutén, örmény. Hitfelekezet szerint 313.537-en (64,4%) vallották magukat római katolikusnak, 29.086 (6,0%) ág. evangélikusnak, 102.377 (21,0%) izraelitának, 35.644 (7,3%) helvétnek és 6028-an egyéb vallásúnak. Az egyéb vallásúak között találunk görög katolikust, örmény katolikust, görögkeletit, örmény-keletit, unitáriust, anglikánt, mohamedánt, nazarénust és felekezeten kívülieket.
Budapest lakosságából majdnem 404 ezren értették a millennium idején a magyar szót, míg a németet csak 313 ezren, a tótot majdnem 67 ezren. A főváros lakosságának 72,6%-a tudott írni és olvasni, míg csak olvasni 0,9%-a, míg 26,5%-a analfabéta volt. A legkevesebb analfabéta a magyarok között volt. Az 1860-as évektől kezdve lendületet vett a közoktatás. 186o-ban Pest városa elrendelte, hogy a tanítás nyelve mindenütt magyar legyen, 1867-től pedig egy évi próbatanításhoz kötötte a tanítók alkalmazását. 1867. június 26-án Gerlóczy Károly főjegyző indítványozta új elemi iskolák létrehozását, iskolaépületek építését, a tanítók fizetésének emelését. A város 1868-ban a fizetésjavítást életbe léptette, ugyanakkor az iskolákat iskolaszékekbe osztotta be, új tantervet léptetett életbe, és megindította az iskolai építkezéseket. 1869. augusztus 14-én megalakult a törvény alapján felállított Budapesti tankerületi iskolatanács, mely 1876-ig állt fenn, továbbá megalakult 21 iskolaszék. 1872-ben alakult az országos közoktatásügyi tanács. 1876-ban alakult meg a fővárosi közoktatásügyi bizottmány, 1878-ban pedig létrejött a fővárosnak 18 iskolaszékre való felosztása. 1870-ben nyílt meg ez első polgári iskola, megszervezték az iparostanulók rajziskoláit és az ismétlő iskolákat, 1878-ban a középiskolákat, 1879-ben az iparrajziskolákat, 1886-ban pedig az ismétlő iskolák helyébe az ipariskolák és alsófokú kereskedelmi iskolák léptek. A főváros egyesítése óta az iskolák egységes szervezetet nyertek, az iskolák szám évről évre emelkedett. Millennium idején Budapest közművelődés minden ágában kitűnő szakiskolákkal dicsekedhetett. A népnevelés fejlesztése mellett a közép és magasabb oktatás terén is nagy haladás volt tapasztalható, ennek ügyét a főváros mellett különösen Trefort Ágoson minisztersége alatt az állam vette kézbe, az egyetemet és a műegyetemet a modern tudományos főiskolák színvonalára emelte. Budapestnek ebben az időben 10 gimnáziuma és 5 reáliskolája volt, 6 tanítóképző intézete, 16 kereskedelmi és iparostanonc-iskolája, 7 polgári iskolája. Művészeti tanintézeteink legjelesebbjei az országos magyar királyi zene- és színművészeti akadémia volt, valamint a nemzeti zenede, a budai zeneakadémia, a magyar zeneiskola, a magyar királyi festészeti mesteriskola, az országos mintarajziskola és rajztanárképezde és a magyar királyi üvegfestészeti intézet. A jótékonycélú intézetek közül a vakok országos intézete, az izraelita siketnémák országos intézete, a hülyék intézete (Frim), a főváros községi és a Klotild szeretetház, a Mária-intézet, a Margit leánynevelő intézet, Mária Dorottya tanítónői menedékház, 10 árvaház, 5 bölcsőde, a gyermekbarát-egyesület, a szünidei gyermektelep-egyesület említendő.
Hazánkban minden tudományszakma legkiválóbb gyűjteményei és elsőrangú intézetei Budapesten központosultak. A Nemzeti Múzeum – gr. Széchényi Ferenc által 1802-ben az országnak adományozott könyv-, régiség- és éremtárból alakult 1807-ben – mellett a Magyar Tudományos Akadémia – mely létrejöttét gr. Széchenyi István 1825-ös adományának köszönheti – a tudományos működés irányadója volt. Az országos képtár magvát herceg Esterházy híres bécsi képtára képezte. A tudományos gyűjtemények és intézetek sorában említendő többek között az országos magyar Iparművészeti Múzeum, a magyar királyi Technológiai Múzeum, országos tanszermúzeum, a magyar királyi földtani intézet, az országos levéltár.

Története
Budapest története a kelták idejéig nyúlik vissza. Krisztus előtt alapították a kelták Ak-ink (a. m. bővíz) várost, melyet Kr. u. II. században az itt megtelepedő rómaiak Aquincumnak neveztek el, mely Hadrianus alatt municipium, Septimus Severus alatt colonia rangra emelkedett, a Duna túlsó partján fekvő Contra-aquincummal hajóhíd kötötte össze, egyúttal határállomásul szolgált a birodalomtól keletre elterülő országok, népek ellen. A rómaiak uralmát a népvándorlás idejében a hunok, keleti gótok, longobárdok, és végül az avarok és szlávok váltották fel, kiknek korából valók a Buda és Pest nevek. A hunok a hagyomány szerint újból felépítették Aquincumot, s azt Etelvárának vagy Budának nevezték. A magyarok bejövetele előtt a mostani Pest és Buda helyén a két római város téglavető telepei és mészégető kemencéi voltak, innen az egyik németül Ofen, a másik szláv nyelven Pest nevet kapott, melyek mindegyike kemencét jelent. A magyarok a Buda és Pest neveket meghagyták, s alattuk mindkét város felvirágzott.
1046-ban a kereszténység ellen fellázadt pogányok a pesti hegyről (Gellérthegy) levetették Gellért püspököt. 1156-ban Buda már prépostság és társas káptalan székhelye, és királyi lak volt. Pest kezdettől fogva kereskedő város volt, kereskedelmét leginkább bolgárok tartották fenn. A tatárok sajói csata után Pest alatt temettek, a várost felgyújtották, s lakóit kegyetlenül lemészárolták 1241 áprilisában. A Duna feltartóztatta továbbnyomulásukat, de a folyó a rákövetkező kemény télen befagyott, így Buda is Pest sorsára jutott. A tatárjárás után IV. Béla király a mai várhegyet a támadások ellen szolgáló várrá alakíttatta át, az ott épülő új várat a magyarok Budának, a régi Budát Ó-Budának nevezték el. Ekkor lett a balparti Pestből Nagy-Pest, míg a jobbparti Pest (a későbbi Rácváros) a Kis-Pest nevet nyerte. A Várhegyen keletkezett új városban felépült a Boldogasszony temploma (Mátyás templom), a biztos menedéket szolgáltató Nyulak szigetén kolostorok jöttek létre, mely a domonkos-rendbe lépett királylányról, Margitról kapta mai nevét.
1250 körül a hegyen épült Buda már rektor (várkapitány) igazgatása mellett rendes várossá alakult, és lakói a III. Miklós pápa legátusa, firmai Fülöp püspök által 1269-ben egybehívott zsinatot, mivel a király jogait csonkítani merészelte, államcsínnyel feloszlatták. A város ezáltal megnyerte Kun László kegyét, aki 1286-ban Rákosra ez első országgyűlést hívta egybe. Az Árpád-ház kihalása után Buda Róbert Károly ellen foglalt állást, seregét szétverte, s ezzel a pápa egyházi átkát zúdította a fejére. 1307-ben azonban mégis meghódolt Róbert Károlynak, aki a mai királyi palota helyén az Istvánvárat építtette, s verette Budán az első aranyforintot. Nagy Lajos uralma jótékony hatással volt a városra, aki maga is gyakran lakott Budán. 1347-ben a király kiváltságlevelet adott lakóinak, s az árumegállítás jogával ruházta fel. Ó-Budát, az anyakirálynő lakóhelyét királyi várossá emelte, s egyik részét a káptalan gyámsága alól felmentette.
Nagy Lajos király halála utáni zavaros időkben Buda is sokat szenvedett. Zsigmond királyt pénzzavarából Pest városa segítette ki, s azt a jogot nyerte tőle, hogy a bírót és 6 esküdtet ne többé Buda adja a városnak, hanem a polgárság saját kebléből választhassa. Zsigmond korában francia építőmesterek által épült újjá a királyi vár, s Buda a német császár székhelye lett. Zsigmond halála után nemzetiségi viszályok törtek ki Budán, melynek következményeként ezentúl évenként felváltva magyar és német bírót, valamint 6 magyar és 6 német esküdtet választottak. Ugyanekkor pártviszályok dúltak az egész országban, ezek folytán Hunyadi Lászlót a budai Szent György téren 1457. március 16-án kivégezték.
Mátyás király alatt Buda és Pest virágzásnak indult. Buda vára fejedelmi székhellyé vált, melynek Pazar fényéről mesés leírásokat közöltek a kor történetírói. Az országgyűlések és a királyi udvar fénye sok főurat vonzott Budára, s egymás után épültek a főurak és főpapok palotái. 1478-ban Mátyás király a Zsigmond korabeli ó-budai főiskola helyébe Budán új főiskolát állított fel, tudósok, írók csoportosultak körülötte, könyvnyomda létesült, s a királyi könyvtár párját ritkította. A kereskedelem nagy lendületet vett, s általában ekkor élte Buda fénykorát.
Mátyás halála után Buda hanyatlásnak indult. 1541-ben Dózsa György hada fosztogatta Buda külvárosait, s Pestet is ostrom alá vette. 1526-ban volt az utolsó országgyűlés Rákoson. A mohácsi vész hallatára az özvegy királyné elhagyta Buda várát, a német és a magyar polgárság éj idején megfutamodott, és Szolimán szultán akadálytalanul foglalhatta el Budát. A szultán a királyi várat minden kincsétől megfosztotta, a polgári várost pedig felgyújtatta. 3 napig tartott a város égése, s utána romhalmaz állott a hajdani királyi székváros helyén. A törökök elvonulása után Szapolyai megszállta Budát, de Ferdinánd hadserege elől már 1527-ben kénytelen volt elvonulni. 1529-ben a szultán ismét elfoglalta Budát, és Szapolyai Jánosnak adta át, aki Pestet is elfoglalta, de Szapolyai halála után Ferdinánd hadai ellenállás nélkül foglalták el Pestet, ezért Szapolyai kisfiának gyámja Martinuzzi György ismét behívta a török hadakat, hogy Pestet visszafoglalja. Ferdinánd vezére Roggendorf 25.000 emberrel ostromolta Buda várát, melyet Martinuzzi csak 2400 fegyveressel védett. A beállott éhínség már-már arra késztette a polgárságot, hogy a várat titokban feladja, de a terv nem sikerült, az összeesküdt polgárok elmenekültek, többeket Martinuzzi kivégeztetett, s vagyonukat lefoglalta. Nemsokára megérkezett a török hadsereg, megverte a Pestre menekülő Roggendorf-féle sereget, és Pestet elfoglalta. 1541. szeptember 2-án csellel megszállta Buda várát, melyet a magyarok hősies elszántsággal védelmeztek. Szolimán nem tartotta meg ígéretét, hogy Budát János Zsigmondnak vissza fogja adni, s a főuraknak, a nemeseknek és a főpapoknak egy hét alatt ki kellett a várból takarodniuk, mely 1686-ig török kézen volt. Ez idő alatt Buda és Pest fejlődése teljesen megakadt. Előkelő és vagyonos lakosságát elűzték vagy kivándorolt, kereskedelme teljesen megszűnt, művelődésének minden nyoma elpusztult. A visszafoglalásra tett kísérletek alatt (1542, 1598, 1602 és 1684) a városok nagy része romba dőlt, s ami megmaradt, azt a gyakori tűzvészek és lőporrobbanások pusztították el. 1602-ben a keresztényeknek sikerült Pestet bevenni, de két év múlva ismét török kézre került.
1686. szeptember másodikán Lotharingiai Károly visszahódította Buda várát, s ezzel új fejlődési korszaka kezdődött a városnak. I. Lipót 1703-ban szabad királyi várossá emelte Pestet, de a Rákóczi-kor zavarai, és a pestis rettentő pusztításai annyira apasztották népességét, hogy 1710-ben csak háromszáz lakosa maradt. A város gyorsan kiheverte a nagy csapást. A vármegye hatósága visszaköltözött Pestre, III. Károly 1723-ban ide helyezte át a hétszemélyes és a királyi táblát, és a Károly-kaszárnya nagy épületét emeltette. Mária Terézia alatt épült a királyi palota, és az állandó hajóhíd. II. József 1784-ben Pestre hozta az egyetemet, és két évvel rá felépült a papnevelde, s messze a városon kívül az Újépület. Ebben az időben keletkezett a Lipótváros, 1796-ban a polgári (Rókus) kórház, 1799-ben a Városliget, és 1808-ban a szépítési egylet melynek hatása alatt Pest régi városfalait lebontották. A Pest felvirágzása a XVIII. század végén indult el József főherceg, Magyarország nádora kezdeményezésére és vezetésével. A XIX. század első évtizedeiben létesültek: a Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudós Társaság, a Nemzeti Kaszinó, a Nemzeti Színház, a Vakok intézete, a lóversenyek, a dunai gőzhajózás. 1838-ban rettentő árvíz pusztította Pestet. Az árvizet követő évtizedben ipar, kereskedelem, irodalom és művészet gyors fejlődésnek indult. Ekkor épült a Lánchíd, létesült a pesti hazai I. takarékpénztár, a Kisfaludy-társaság, a természettudományi társulat és az orvosegyesület. Ekkor vetették meg a későbbi műegyetem alapját a József-tanodában, ekkor létesültek az első vasúti vonalak Vácra és Szolnokra.
1848. március 15-én született meg Pesten a nemzeti óhajai kifejező 12 pont. Ekkor a pozsonyi országgyűlésen V. Ferdinánd személyesen hirdette ki a szentesített alkotmányos törvényeket, melyek a nemesi kiváltságokat eltörölték, Pestet jelölték ki az országgyűlés, s Budát és Pestet a kormány székhelyéül. Az első magyar felelős minisztérium Pozsonyból Pestre költözött, és július 5-én nyitotta meg István főherceg nádor a király nevében az első népképviseleti országgyűlést. Az eddigi békés reformmozgalmakat azonban csakhamar forrongás váltotta fel. Jellasics betört Magyarország területére, a nádor szeptember 25-én lemondott, a cs. k. bizottság kinevezett Lamberg Ferenc altábornagy pedig a Lánchídon szeptember 28-án a nép dühének áldozatául esett. E hírre Windischgrätz Pest felé nyomult, a készületlenül ért várost 1849. január 5-én elfoglalta, s az ostromállapotot kihirdette. Az e közben szervezett magyar nemzeti sereg közeledésére az osztrákok április 24-én a fővárosból kivonultak, és csak Hentzi vezérőrnagy maradt ott ezer emberrel a várban. Május 3-án megérkezett magyar hadsereg a Gellérthegyről és a Naphegyről támadták a várat. Ez alatt Hentzi a békés és védtelen Pestet lövette, a lakosságnak egy részét menekülésre kényszerítette. Görgey a május 16–17. éjjeli sikertelen roham után május 21-én újra megrohanta a várat, elkeseredett harc után a várat elfoglalta, Hentzi a bástyán esett el. A felszabadított Buda és Pest ismét a kormány székhelye lett, de csak rövid időre. Az oroszok betörése után július 13-án Buda vára ismét a császáriak kezére került.
A szabadságharcot követő katonai és rendőri uralom alatt a közélet minden ágában tespedés állott be: színház, irodalom, zene és jótékonyság képezték az egyetlen tért, melyen nemzeti törekvések érvényesülhettek. Az 1861. országgyűlésen lazulni kezdtek Magyarország békói, s az 1867-es kiegyezés, az 1867. június 8-iki koronázás Magyarország és a főváros történetének legújabb korszakát nyitotta meg. Az alkotmány visszaállítása, az országgyűlés színhelyének visszaállítása, az országgyűlés színhelyének Pestre való állandó áthelyezése, majd 1872-ben a három városnak a magyar állam fővárosává való egyesítése Budapest felvirágzásának alapítójává lett.
Budapest versenyre kelt a világ nagyvárosaival, mindenekelőtt Béccsel, és ezt a versenyt sikerrel kiállotta. Hatalmas építkezések zajlottak a magyar fővárosban, amelynek lakossága a korban páratlan ütemben gyarapodott. A dualizmus Budapestjének története a magyar történelem egyik ritka sikertörténete.

Gazdasági élet az előző századfordulón
Budapesten az ipar és kereskedelem nagy szerepe mellett a növénytermesztés csekély jelentőségű volt már a millennium idején is. Természetes kaszálók és legelők nagy kiterjedésben voltak a Gellérthegytől délre, az ó-budai lapályon, a Duna és a Rákos mentén. A konyhakertek legjobb termékei ekkor a káposzta, karalábé, saláta, hagyma, retek, répa voltak, és különösen bolgárkertészek termelték nagyban. A szőlőművelés a filoxéra pusztításai folytán jóformán megszűnt. A budai bor régóta híres volt, s az ország legjobb borai közé tartozott. 1878-ban még 3626 ha szőlő volt, a filoxéra után már csak 1133 ha. A szőlők kipusztulása után a gyümölcstermelés terjedt el. Ó-Budának majdnem kizárólag szőlősgazdából álló lakossága a filoxéra után már gyári munkával kereste kenyerét.
Az 1884. évi összeírás szerint a főváros területén 7673 magyar és 5852 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 908 bivaly, 11551 ló, 102 szamár, 85273 sertés, 1421 juh és birka, 201 kecske, továbbá 25587 tyúk, 1755 pulyka, 4912 lúd, 9255 kacsa és 11280 galamb volt, valamint 419 méhkas. Az állatállomány ekkor az előző évekhez képest jelentősen emelkedett. Az állattenyésztés legjelentősebb ága a sertéshízlalás volt, mely Kőbányán 1847–49-ben indult. Itt állandóan 100–130000 sertést hizlaltak, az évi felhajtás 6–700000 között mozgott. A sertéshízalás mellett az ökörhizlalás a nagy szeszgyárakban folyt, a hízott marhát Bécsbe szállították. Bár lótenyésztés a fővárosban nem volt, de azért Budapest a lónemesítés országos központja lett, melyre a lóversenyek jótékony hatással voltak. Jelentős volt még a fővárosban a kőbányai a modern baromfitenyésztő.
Az előző századfordulóra már az iparnak majdnem minden ága meghonosodott, és nagy iparvállalatok jöttek létre. Első helyen állt a malomipar, mely Budapest legrégibb iparága volt, a millennium idején a kontinens legnagyobb malomvárosává vált. Jelentős volt a szeszipar is, a sörgyártás a Dreher-féle kőbányai sörfőzőkben nagy mennyiségben készült.
A gépgyártás hatodfél ezer embert foglalkoztatott sok nagy és jelentős vállalatban, mint többek közt a Ganz-féle vasöntő és gépgyár, Schlick-féle vasöntő, államvasúti gépgyár, gazdasági gépgyár, csavargyár volt. Az államvasúti gépgyár 2226 emberrel dolgozott és évenként 100 mozdonyt épített. Jelentős volt a hajógyártás is, melyet a Dunagőzhajózási Társulat régi (1840) híres ó-budai hajógyárán kívül még két ipartelepen folyt, mint a villamos gépek és berendezések gyártása a Ganz-féle villamos gyárában. Az építőipar jelentősebb vállalatai az újlaki tégla- és mészégető, a kőbányai tűztéglagyár, a Drasche-féle téglagyár, a magyar építő és faipari részvénytársulat. Jelentős volt továbbá a z építéssel karöltve haladó asztalos-, lakatos-, bádogosipar és parkettagyártás. Jóhírűek a budapesti kocsigyárak, kékfestőgyárak, bőrgyárak, valamint a vegyészeti gyárak, mely enyvgyár, műtrágyagyár, olajgyár, stearingyár, kőolajfinomító gyár, légszeszgyára. A sokszorosító ipart nagy könyv- és kőnyomdák (államnyomda, egyetemi nyomda, Athenaeum, Franklin-társulat, Lloyd-nyomda, Pallas, Pesti részvénynyomda, Hornyánszky, Hungaria-nyomda; Posner, Légrády, Czettel és Deutsch kőnyomdái), a betűöntő és hangjegymetsző gyár képviselték. A dohány- és szivarkészítés 2 nagy állami gyárban folyt. Az élelmiszeriapr terén a tésztagyár, szalámigyárak, konzervgyárak, pezsgő- és konyakgyárak említhetők. A főváros területén még keményítőgyártás, gyufagyártás, aranyműves-, zománc-, majolika- és fajansz-ipar, lámpa- és fémárugyártás, vasúti kocsigyártás, távíró- és telefonkészülékek gyártása, fegyver- és tölténygyártás, jutagyártás, ruggyanta- s guttapercha-gyártás, fecskendőgyártás (Walser) honosodott meg. Az ipari vállalkozás általában véve a legjobb befektetésnek bizonyult, amennyiben állandóan 6–10%-ot jövedelmezett.
A kereskedelem tekintetében jelentős szerepe volt a millennium idején Budapestnek, mégpedig a Kelet és Nyugat közvetítőjeként a nemzetközi kereskedelemben. A főváros kereskedelmének fellendülésében első sorban a hajózás játszott nagy szerepet, de igazi fellendülést a vasúti hálózat kiépülése hozta el. A kereskedelem fő tényezője az áru és értéktőzsde volt, ez eredetileg, mint gabonacsarnok keletkezett, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy a gabonakereskedés súlypontja Győrből Budapestre átment. A kereskedelem egyik jelentős ága a marhakereskedés, az 1891-es budapesti marhavásárra 606 ezer ház állatot hajtottak fel. Élénk kereskedés folyt továbbá sertésekkel, lovakkal, baromfival, gyapjúval, disznózsírral és szalonnával is. Itt központosult Magyarország és a Balkán-félsziget gabonakereskedelme. Ezenkívül a kereskedés tárgyát képezte liszt, bor, borszesz, repce és lóheremag, dohány, kender, méz, viasz, állati nyers bőrök, épület- és tüzelőfa, kézműáruk is.
Az áruforgalom évről évre emelkedett, az előző századfordulón már a 40 millió q-t is meghaladta. Az áruforgalom legnagyobb részét a magyar királyi államvasutak bonyolítják, de megemlítendő még a Dunagőzhajózási társulat, a déli vasút áruforgalma, és a magánhajókon érkező áruk. A hitelszükségletek kielégítésére és a mindennapi forgalom lebonyolítására a pénzintézetek hosszú sora állt rendelkezésre. Itt székelt az osztrák-magyar bank főintézete, továbbá 7 nagy takarékpénztár, a magyar földhitelintézet és a kisbirtokosok országos földhitelintézete, továbbá 13 bank és jelzálogintézet. A budapesti pénzintézetek szolid vezetésüknél fogva jó hírnévnek örvendtek, ennek köszönhetik fényes üzleti sikereiket.