A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Modrus- Fiume [LXIV.]

Modrus-Fiume vármegye a határőrvidék bekebelezése után 1886-ban a régi Modrus és Vinodol vármegyékből és az orgulini határőrezredből alakult. Területe 4879,09 km2. Földje egészében véve igen hegyes, melyet nyugati részében a Karszt-hegység ágazatai borítanak. északnyugati részében a krajnai hóhegyre támaszkodó Sneznik (1506 m.) és Risnják (1528. m.) emelkedik. Ezektől délkeletre a Nagy-Kapela hegyláncolata húzódik, mely a Bitoraj (1383 m.) ls Biela Lazica (1533 m.) csúcsokban éri el legnagyobb magasságát. E hegységek nyugat felé lépcsőzetesen ereszkednek a tengerhez, kelet felé egyes jelentékenyebb előhegyeik vannak, az ogulini Klek 1182 m., s hozzájuk csatlakozik a vármegye határát jelölő Kis-Kapela (1164 m.). A vármegye északkeleti része dombos, sőt a Kulpa felé csekély síkság is terül el. Legnagyobb folyóvize az északi határát képező Kulpa, mely itt a dél felől a Dobrát, Mreznicát és Koranát fogadja magába. A Karszt lapályán gyakoriak a búvó patakok, melyek helyenként eltűnnek, másutt ismét előtűnnek s ismeretlen helyen szakadnak a tengerbe. Éghajlata a dombos részeken enyhe, a Karszt fennsíkján s a hegyek között igen zord, a tengerpart mellett ismét délies jellegű.
A vármegye 8 járásra oszlott: Csabai járás, Delnicei járás, Novii járás, Ogulini járás, Sluini járás, Sušaki járás, Vojnici járás, Vrbovskói járás. A vármegyében egy rendezett tanácsú város volt – Szádrév (Buccari) – szabad királyi város címmel, 55 politikai község, 1340 község és 643 puszta és telep. A vármegye székhelye Ogulin volt.
Lakóinak száma 1891-ben 220 629 volt. A lakosok közt csak 347 magyar és 475 német, valamint 145 954 horvát (66,1 %), 71 435 szerb (32,4 %), és 2418 egyéb nemzetiségű lakos volt. Közművelődése az előző századfordulón komoly fejlesztésre szorult. A 6 éven felüli férfilakosságnak 67,8 %-a, a női lakosságnak 82,3 %-a nem tudott sem írni, sem olvasni, s a tanköteles gyermekeknek közel fele – 48,6 %-a – nem járt iskolába. A vármegye területén csak 136 nép- és 2 ipariskola volt, semmiféle más iskoláját nem működtettek. A lakosok többsége őstermelő volt.
Közlekedése elsődlegesen a magyar királyi államvasutak fiumei vonala volt, de kitűnő műútjai voltak már ekkor (Lujza-út, Rudolf-út, József-út), melyek a Karszt-hegységen több helyütt mennek keresztül. A part menti hajózás is élénk volt, jelentősebb kikötői Szádrév (Buccari), Portoré, Selce és Novi voltak a millennium idején.
A hiteligényeket az előző századforduló táján 2 takarékpénztár elégítette ki.

Története
A vármegye nagyrészt a régi modrusi vármegyéből keletkezett, mely már a horvát nemzeti dinasztia korában zsupánság volt, és a Kulpa folyó mentében, a Fiumara mindkét partján terült el. III. Béla király 1193-i kiváltságlevelével egész Modrus vármegyét Vegliai Bertalannak, a Frangepánok ősének, örökségi joggal adományozta. A vármegye székhelye az ősrégi Modrus vár volt, melynek neve először 1185-ben fordul elő oklevelekben. Ezen vár a volt ogulini határőrezredben, Ogulintól délre Modrus falu helyén feküdt és 1240-ben már civitasnak nevezték.
Miután 1460-ban Udbinje vára elesett, a korbáviai püspöki széket II. Pius pápa Udbinjéből Modrusra helyezte át. 1493-ban a modrus-korbáviai püspök a török elől a tengerparti Noviba szökött, ahol a püspökség 1590-ig maradt, mely évben a pápa a zenggi püspökséggel egyesítette. III. Béla király adományozásától kezdve a grófság végig a Frangepánok birtokában volt, és használták a modrusi ispán (comites Modussiae) címet. A Frangepánok 1123-ban királyi adomány révén Vinodol földjét is elnyerték, azaz a tengerpartot Szádrévtől Zenggig, és ezt is egyesítették modrusi grófságukkal. A XVI. század vége felé a Frangepánok a megye várait, azok nehéz védelmezetése miatt átadták a királyságnak. I. Ferdinánd király a várakat megszálló katonaságot a grazi kormányszék alá helyezte, de 1559-ben Lenkovic Iván ezredest a horvát-szlavóniai határvidéken önálló parancsnoksággal ruházta fel. Ebben az időben egyre nagyobb mértékű katonai telepítéseket foganatosítottak. A grófság minden javával az utolsó Frangepán, a Wesseklényi-féle összeesküvésben résztvevő Frangepán Ferenc lefejeztetésével a kormányra szállt, mivel a felségsértésre kimondott jószágvesztési ítéletet mondtak ki. Ezzel modrus és Vinodol vármegyék megszűntek létezni. Modrus vármegye 1682-ben névleg feltámadt, ekkor ugyanis Lipót király a vármegye örökös grófságát Oršic Jánosnak és Antalnak adományozta. A régi vármegye területe a XVIII. század végéig részint a katonai határőrvidékkhez, részint Zágráb vármegye jurisdictiója alá tartozott, megy utóbbi a XVIII. században egészen a tengerig terült el. 1765-ben a horvát rendek azt kérték Mária Terézia királynőtől, hogy a Tengermelléket vonják ki a határőrvidék igazgatása alól, s állítsák vissza Vinodol vármegyét. 1776-ban a királynő körrendeletben jelezte az ország törvényhatóságainak az új vármegye kialakításának szándékát egy új vármegye alakítására Fiume és Károlyváros közt. 1777. szeptember 5-én rendelettel hozták létre Szeverin vármegyét, melyben kimondták, hogy cserében a katonai kormánynak tett területi engedményekért, a fiumei kerület Fiume városában és kikötőjével együtt, a szádrévi uradalom, a Karolna-úttól jobbra első rész és Károlyvárosa közvetlenül Horvátországhoz tartozzon. A Kulpa melletti Szörény vármegye 1777. november 10-én tartotta első közgyűlését Mrkopoljban. A királynő 1778. április 10-én a vármegye területét újraszabályozta, mely alkalommal Fiume várost, Szádrévet, Buccarizát, Potorét a hozzá való területekkel, valamint Terszatot, Castrenat, illetőleg Dragat közvetlenül Fiume és a magyar tengermellék kormányzójának hatósága alá rendelte. 1786-ban II. József Szörény vármegyét eltörölte, mert jövedelme állítólag túlságosan kevés volt, Vinodol és a fiumei kerületből a «Litorale Hungaricum»-ot alakította ki, míg a Kulpán túli részeket visszaadta Zágráb vármegyének. A határőrvidék bekebelezése után a régi Modrus és Vinodol vármegyékből és az ogulini határőrezredből az új Modrus vármegye alakult, beleértve Szádrév városát, Fiume kikötővárost, mint corpus separatum-ot is.

Gazdasági élet az előző századfordulón
Terményei ásványországból jelentéktelenek, csak kevés kőszén és vas volt található itt a millennium idején.
Növényvilága az éghajlat változatosságánál fogva igen sokféle és gazdag. Földművelésre csak néhány völgy alkalmas, ezek közül legtermékenyebb a tengerparttal párhuzamosan húzódó s szépségéről ismert Vinodol (Borvölgy). Egyébként terményei nagyon silányak leginkább kukoricát és burgonyát termeltek az előző századfordulón, a nemes gabonából jóval kevesebbet. Csak a tengermellék szolgáltat nemesebb gyümölcsöket, fügét, narancsot, citromot, valamint nagyobb mennyiségű bort. Erdője igen sok van, s a fát kádármunkákra, építkezésekre és hajóépítésre használták.
Az állattenyésztés nem volt jelentős, a háziállatok közül a juh és kecske volt leginkább elterjedve. A szamarak és öszvérek, mint más hegyvidéken, úgy itt is teherhordásnál voltak úgyszólván nélkülözhetetlenek.
Az ipar fejletlen volt, a legtöbb kézműves ács, kádár és kőműves mesterséget folytatott. A tenger mellékén a legjövedelmezőbb keresetforrás a halászat és a kereskedés volt, utóbbinak fő cikkei a bor, gyümölcs, fa, élőállat és halak voltak ekkor.

Jelentős települések

Fiume
A magyar szent korona országainak részét képező önálló kikötőváros, Szádrévvel és a környező településekkel együtt a Magyar tengermelléket alkotta, amely a Szent Korona tagja, így a Magyar Királyság része volt. Fiume keletkezése több mint háromezer évre nyúlik vissza, midőn a föníciaiak az Adiria- és Közép-tenger partjai közt a közlekedés alapjait megteremtették. Kr. e. 28-ban Adriai-tenger és vidéke a rómaiak kezébe került, kik a tartományt kis autonóm területekre osztva találták, s ezt a felosztást «Civitates» nevezet alatt meg is tartották. Ezek egyike volt Civitas Flanates, melynek határát az istriai Arsas a Fiumét jelenleg Horvátországtól elválasztó Fiumara folyó képezték, mely utóbbit Strabo és Plinius Enea névvel említi. A gót birodalom feloszlása után a bizánci császárok szállták meg Dalmáciát és Istriát, később a VII. században a horvátok vándoroltak be, de a bizánciak a parti városok felett továbbra is megtartották az uralmat. A pólai püspök 1139-ben Fiumét, mint alhűbéri birtokot a Duino-grófoknak adta át. 1409-ben a velenceiek Angelo Trevisano alatt Fiumét felégették, s a városi levéltárat is elpusztították. 1466-ban került Fiume a Habsburg-család birtokába. 1525-ben Miksa császár a városnak a «leghívebb» (fidelissima) címet adományozta, 1530-ban I. Ferdinánd a város önállóságát és statutumait megerősítette, mely utóbbiakat csak 1836-ban töröltek el egészen. 1659-ben Lipót császár Fiume számára saját tengeri lobogót engedélyezett. 1723-ban VI. Károly császár a várost szabad kikötővé tette, s a Pragmatica Sanctio aláírására is meghívta. Mária Terézia 1776-ban Horvátországhoz csatolta, majd 1779-ben Magyarországhoz kapcsolta és szabad királyi várossá nyilvánítja. 1809-ben a franciák uralma alá került, majd 1813-ban az angolok szállták meg s a kikötőjében levő hajókat mind felégették. 1814-ben az osztrák kormány fennhatósága alá került, de 1822-ben I. Ferenc király ismét visszacsatolta Magyarországhoz. Az 1848–49-es szabadságharc alatt a horvátok szállták meg, és egészen 1868-ig közigazgatásilag Zágráb alá tartozott, mígnem a magyar törvényhozás az 1868. XXX. t. c. 66. §-ában kimondta Fiume város, kikötő és kerület a magyar koronához csatolt külön testet (separatum sacre regni coronae adnexum corpus) képez.
A város az Adriai-tenger északkeleti csúcsán levő Quarnero öbölben, a 40º 19’ földrajzi szélesség és 14º 27’ hosszúság alatt, a liburni Karszt-hegység déli lejtőjén fekszik. Északról kopár sziklaszirtek, keletről a Recsina-folyó, illetve a Fiumara-csatorna által Horvátország, nyugat felől Isztria, és délen a tenger közé van mintegy 4700 km hosszban beékelve. A nyílt tengertől az előtte fekvő Veglia és Cherso szigetek úgy elzárják, hogy az 14–16 négyzetmérföldnyi fiumei öböl e szigetek s az isztriai és magyar horvát partok közt csupán három hajózható és világítókkal kellően ellátott szűk tengerszoros, illetve csatorna által volt az Adriai-tengerrel összeköttetésben a millennium idején, úgymint Isztria és Cherso közt a 4,5 km széles Farasina, Cherso és Veglia közt az 5 km széles Caisole, s Veglia és a magyar-horvát part közt a helyenként csupán 0,5 km széles, némelyek szerint mesterségesen készített Maltepo nevű csatornák által.
Fiume éghajlata a tropikus felé hajló. Az esős napok száma sokszor az év 1/3 részét teszi ki, hó ritkán esik. Az uralkodó szelek: északi szél Tramontana; északkeleti szél Greco, Bora; keleti szél Levante; délkeleti szél Scirocco; déli szél Ostro; délnyugati szél Libeccio; nyugati szél Ponente; északnyugati szél Maestro közül a legjellemzőbb a Bora és a Scirocco.
Fiume forrásokban igen gazdag, számos kisebb forráson kívül 4 nyilvánoy forrása van: a nyugati forrás a Brajdában, a középső a Corso mellett, a keleti kettő pedig a gimnázium és a Fiumara-csatorna mellett folyik. Fiume keleti határán ömlik a tengerbe a Quarnero egyetlen folyója, a Recsina vagy Fiumara (Fiumera) folyó, mely a Recsina Draga és Vinodol völgyek nyugati szögletében körülbelül 300 m tengerszint feletti magasságban egy nagy földalatti barlangmedence túláradó vizéből ered, s végighaladva a Recsina szűk völgyén, a torkolatától nem messze, az ott beömlő Zvir nevű mészforrás vizét magába fogadva, a fiumei papírgyártól már tágabb völgyben folytatta útját, a tengerhez közel két ágra szakadt, s régi medre a Fiumara csatornát alkotta. A Recsina folyó évenként mintegy 700 millió köbméter vizet önt s mintegy 200 ezer köbméter kavicsot és iszaot rak le torkolatánál a tengerbe.
A tenger feneke a Quarneronak Fiume előtt elterülő öblén nem mély, inkább kissé hullámos, sík, melyből csupán néhány sziklagerinc emelkedik ki, kevés helyen mélyed 100–120 méternyire. A tenger talaja a part mentén sziklás, alább homokkal és iszappal, helyenként 10–30 méter vastagon is borított sziklamedence, végül egy sík fenék agyaggal vagy darával s conchilia-töredékkel fedve. A tenger színe igen változó, szélcsendes időben acélkék, majd indigókék, Scirocco után seladon zöld, száraz időjáráskor ultramarin, néha lilásfényű, sok eső után szürkészöld. Sótartalma 3,76 %-os. Apály és dagály naponként rendszerint csak egyszer áll be, s a kettő közötti különbség 0,4–0,6 méter.
A tenger halba s egyéb tengeri állatokban a fiumei öbölben elég gazdag volt. A tengeri hala közül legnagyobb tömegben az apró szardellák fordultak elő, de nagy mennyiségben halásztak makrélát, tonhalat, márnát- Előfordult még a partmenti iszapos fenéken a közönséges angolna, az arany márna falánk seregei gyakran még a sekély partokat is meglátogatták, nyáron a márna fajok szintén a part közelében kóboroltak, a hideg beálltával a tenger mélyére húzódtak vissza. Zsákmányt vadászva a nagy ragadozó halak, a delfin, a cápák (rókacápa, kalapács cápa, pörölycápa) tűntek fel. Ezeken kívül a kisebb-nagyobb rákfajok, skorpiók, kagylók, osztrigák és más különféle tengeri hüllők nagy mennyiségben fordultak elő.
Fiume talaja ugyanaz, mint az egész Karszt-hegység dél lejtőjéé, rövid hasadékú calcit-eres trias-mészkő szénsavas mésztartalommal, sok vasoxidos agyagfölddel, mely a kerti vetemények, a szőlő, füge, olajbogyó, valamint egyéb gyümölcs termelésének kedvezett. Fiume növényzete a művelés folytán elég gazdag, a bükk, cser, virágos kőris, a gyertyán- és égerfa, a piros bogyójú boróka, a veres gyűrű, kökény, mogyoró és barkóca mellett platán, hárs és juhar, fenyő és babér, valamint a kertekben a délszaki növényvilág gazdag flórája pompázott.
A város képe 1872 óta lényeges átalakuláson ment keresztül. Az óváros egymás hátára épített, zegzugos szűk sikátorok közt épült házain túl széles utcák mentén díszes, palotaszerű köz- és magánépületek emelkedtek. Az utcák albonai kövekkel és lávával voltak kövezve, a korzó aszfalttal burkolva, és az egész város csatornázva volt már az előző századfordulón. 1894-ben készült el a városi vízvezeték is, mely a Zvir forrásból látta el a város és a kikötőt kitűnő ivóvízzel. A Giardino publico (városi népkert) terjedelmes, árnyas ligetein kívül ott volt a Ferenc József-kert a színház előtt, az Erzsébet-kert a kormányzósági palota előtt, a Scoglietto a Fiumara folyó mellett, a József királyi herceg tropikus növényzetben gazdag parkja, továbbá a tengerészeti akadémia szép kertje, és sudár sötétzöld ciprusok zöldellnek a temetőben az olasz jellegű síremlékek mellett. A millennium idején 5 templom volt Fiuméban: a Chiesa del duomo, a katolikus plébániatemplom, a Benedek-rendi apácák temploma, a Chiesa di S. Girolamo, a kupolás S. Vito e Modesto-templom, mind az óvárosban, az újvárosban a görögkeletiek temploma állt. Társas-káptalan a zengg-modrusi püspöki megyéhez tartozott. Nevezetesebb középületei voltak a városháza, az 1885-ben megnyílt díszes színház, a városi takarékpénztár épülete, a kaszinó, a városi fiú- és leányiskola, az árucsarnokok, a magyar királyi tengerészeti hatóság palotája, a fővámház, a haditengerészeti akadémia, a császári és királyi gyalogsági kaszárnya, a magyar királyi honvédkaszárnya, a királyi kormányzóság palotája, valamint a korzón levő városi torony, mely maradványa annak a négy toronynak, melyek a város egykori erődítményéhez tartoztak. A tornyon a város címerén kívül egy kettős sas volt, melynek karmai egy feldöntött amforán nyugodtak, melyből víz ömlött alá, alatta Fiume jelszavával: «Indeficienter». Nem messze ettől álltak még II. Claudius római császár diadalkapujának maradványai.
A város lakossága 1890-ben 29494 volt, az utolsó tíz évben 40 %-kal emelkedett. Az itt lakók túlnyomó része olaszok (13012 44,1%), illírek (6995 23,7%), horvátok (3766 %) és vendek (2750 9,3%), a magyarok száma 1062 (3,6%), németeké 1495 (5,1%) a többi 69 tót oláh rutén és szerb lakos volt. Nagy gondot fordítottak a nevelés- és oktatásügy különböző ágaira. A nemeskéri Kiss Miklós kormányzó neje által 1850 körül alapított gyermekmenedékház, az árvaházzal kapcsolatos Mária-gyermekmenház, a gróf Zichy Ágoston kormányzó neje által 1855-ben alapított Klotild-menház, az 1892-ben megnyílt állami óvoda, a különböző állami, városi és felekezeti iskolák (az állami elemi és polgári fiúiskola, az állami elemi és felsőbb leányiskola, mindkettő magyar tanítási nyelvvel), az állami főgimnázium, a kereskedelmi akadémia, a tengerészeti főiskola (a kereskedelmi tengerésztisztek képzésére), mindhárom olasz tannyelvvel, az 1895-ben megnyílt állami gépipari és hajógépészeti iskola (ilyen irányultságban egyedi volt az országban), melynek tannyelve magyar és olasz volt, továbbá a városi elemi és polgári fiúiskola, a városi felső leányiskola, a városi 6 osztályú elemi fiúiskola, mindhárom olasz tannyelvvel, a római katolikus elemi leányiskola a Mária-árvaházban és a Szent Benedek-rendi apácáknál, és ugyancsak állami horvát főgimnázium horvát tannyelvvel. Külön említést érdemel a Ferenc József haditengerészeti akadémia 130 bennlakó növendékkel, német tanítási nyelvvel. Volt Fiuméban városi könyvtár és múzeum a fiúiskola palotájában, valamint a tengerészeti hatóság palotájában tengerészeti múzeum. Fiuméban megjelent három olasz nyelvű napilap, a La Bilancia, La Varieta és La Voce del Popolo, továbbá a Magyar Tengerpart című társadalmi és közgazdasági, és az Egészség című hetilap. Jótékonysági intézmények voltak: Mária-árvaház (alapította gróf Szápáry Géza kormányzó neje 1881-ben), szegények háza, kapcsolatban a város által fenntartott fiúárvaházzal, magyar vöröskeresztegylet, városi kórház, katonai kórház, Chevra Kadisha izraelita jótékonyegylet, az olasz jótékonysági egylet, kereskedők kölcsönös segélyegylete. A természettudományi társulat, irodalmi kör, tanító egyesület, francia kör, hazafias kaszinó, filharmonikusok egyesülete, magyar dalkör, iparegyesület, fiumei munkásegylet, horvát kaszinó, fiumei alpesi kör, fiumei magyar turista-egyesület, fiumei vadászegylet, lovagegylet, fiumei tornaegylet, Quernoro-csolnakegylet, fiumei evezősök köre, önkéntes tűzoltóegylet, hadastyánegylet, munkásházakat építőegyesület a város fejlettségéről tanúskodik.
A város közigazgatása autonóm képviseleti alapon volt szervezve, melynek élén 1872-ig egy elnök állt, ki ettől kezdve podesta elnevezést nyert. Fiume politikai hatósága élén a fiumei és magyar-horvát tengerparti kormányzó állt, s az ő kezében összpontosult az állami kormányzat minden ága. A várost magát a városi képviselőtestület kormányozta, élén a podestával. A tengerészeti ügyeket a kormányzó elnöklete alatt álló magyar királyi tengerészeti hatóság intézte, a tengeri hajózást, valamint a kikötői építkezéseket érintő ügyeket is. A tengerészeti hatóság hatásköre nemcsak Fiuméra, de az egész magyar-horvát tengerpartra is kiterjedt. A kikötőbeli rendre a magyar királyi révhivatal felügyelt, mely a tengeri hatóságnak volt alárendelve. A tengeri hatóság és a révhivatal hivatalos nyelve a magyar és az olasz volt. Ezeken kívül Fiume székhelye törvényszéknek (olasz tárgyalási nyelvvel), pénzügyigazgatóságnak, fővámhivatalnak, posta-, távírda- és telefonhivatalnak, tanfelügyelőségnek, császári és királyi térparancsnokságnak, hadkiegészítő parancsnokságnak, magyar államvasúti forgalmi főnökségnek, osztálymérnökségnek és műhelyfőnökségnek. Volt Fiuméban kereskedelmi és iparkamara, kereskedelmi börze, Kereskedelmi múzeum, magyar kereskedelmi társaság, osztrák-magyar bank, fiumei bank, fiumei hitelbank, magyar leszámítoló- és pénzváltóbank, városi takarékpénztár, népbank. Fiuméban volt a székhelye az Adria magyar királyi tengeri gőzhajózási részvénytársulatnak, a magyar-horvát tengeri gőzhajózási részvénytársulatnak, Quarnero tengeri gőzhajózási társaságnak, és az Orient magyar tengeri gőzhajózási társulatnak. Mintegy 25 éven át állott fent a városban az 1863-ban alapított viszontbiztosítótársaság fiumei hajók számára, mely az erősödő biztosítási verseny következében 1887 végén megszűnt.
A kikötő nemzetközi forgalmára való tekintettel az idegen államok kereskedelmi és politikai érdekeit Anglia, Argentína, Chile, Dánia, Franciaország, Németország, Észak-Amerika, Görögország, Hollandia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svédország és Norvégia, Szerbia és Törökország konzulátusai képviselték.
A vitorlás fahajók idején a tengerpart egész hosszában hajóépítő telepek voltak, de a gőzhajózás fejlődésével a partok feltöltésére épült nagy épületcsoportok foglalták el a helyüket, melyek Fiumének nagyvárosi és kereskedelmi jellegét megadták. 1841-től kezdve lendületesen fejlődött a hajóépítő ipar egészen 1856-ig. 1855-ben a Fiuméban épített hajók értéke meghaladta a másfélmillió forintot. 1862-ben még 12 hajógyár volt Fiuméban. 1833-tól 1882-ig összesen 640 hajó épült mintegy 220 ezer tonnatartalommal 20 millió forintot meghaladó értékben. Ezután a gőzhajózás terjedésével a fiumei hajóépítő ipar már csak kisebb vitorlásokat épített parti hajózás vagy halászat céljaira, és 1883-ban az iparág végleg megszűnt. 1894-ben a bergudi öbölben államsegéllyel épült nagy hajógyár és sikló, kapcsolatban a fiumei dokk-vállalattal, melynek óriási úszódokkja volt, lehetővé tette a nagyobb hajóknak is a fiumei kikötőkben való javítását és a hajógyárban a legmodernebb nagy tengeri hajók építését. 1915-ben itt készült az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb csatahajója a Szent István.
Fiume természeti fekvésénél fogva, és mint a magyar korona országai tengeri kereskedelmének egyetlen gócpontja sok híres gyárnak adott otthont. Ilyen volt többek közt az 1827-ben alapított Smith- és Meynier-féle papírgyár, mely Angliába és Amerikába szállított; a magyar királyi dohánygyár, melyben 1893-ban 2267 munkással 1 ¼ millió kg dohányt dolgoztak fel; a Withehead-féle torpedőgyár, mely a haditengerészetek részére a torpedók százait készítette; az 1882-ben létesített rizshántológyár, mely évenként mintegy 400 ezer métermázsa nyers rizst dolgozott fel, továbbá az 1883-ban felállított kőolajfinomító gyár, melynek termelése meghaladta évenként az 500 ezer métermázsát, az 1873-ban létesítet gázgyár, melynek évi termelése 20 év alatt megháromszorozódott.
Az elmúlt századokban a tengeri hajózás kezdetleges igényeit a kikötőül szolgáló Fiumara-torlolat s a természetes part is kielégítette, csupán a vesztegzár alá került hajók részére épült kikötő. A kikötő kiépítését 1847-ben István nádor főherceg kezdte meg, de az építkezés lassan haladt. 1870-ben a magyar kormány a fiumei kikötő átvétele után nagyszabású fejlesztést kezdett, hogy a modern kereskedelem és a tengeri hajózás legfejlettebb igényeinek megfelelően legyen berendezve. Az ország belsejével való összeköttetésre vasút építésébe kezdtek, 1874-ben elkészült és megnyílt a Károlyváros-fiumei vasút, 1871–72-ben feltöltött tengerparton az államvasúti pályaudvar, és már ugyanebben az évben a kikötő építése, melyre a törvényhozás 1871. XIX. tc.-kel 13120000 forintot engedélyezett. 1871 és 79 között megépítették a 170 m hosszú Szapary-rakpartot, a 65 m hosszú Sanita-rakpartot, a 150 m hosszú és 80 m széles Zichy-mólót, s feltöltötték a későbbi Stefánia-rakpart mögötti területet, kiszélesítették 12 m-re és meghosszabbították 725 m-rel a Mária Terézia-hullámgátat, kiépítették a haditengerészeti akadémia előtt az annak céljaira szolgáló naszádkikötőt. Ekor épült a Zichy-mólón a II. és III. sz. tárház. A kiviteli forgalom nagymérvű emelkedése a kikötő építésének továbbfolytatását követelte, melyhez 1880-ban Hajnal Antal akkori főmérnök által készített terveket. Az 1888 végéig folyamatosan folyó építkezés alatt kiépült a 250 m hosszú Stefánia-rakpart, a 160 ill. 200 m hosszú 80 m széles Rudolt-móló, s feltöltötték mintegy 90 m szélességben a későbbi Ferenc Salvator-rakpart hosszában egészen a naszádkikötőig, s onnan az államvasúti pályaudvar kibővítése céljából 850 m hosszban az 1883–84-ben épített kőolajkikötőig, mivel ebben az évben nagy kőolajfinomító gyár kezdte meg működését Fiuméban. Ugyancsak ebben az építési ciklusban készült a Fiumara-csatorna és a Recsina-folyó közötti u. n. Delta-terület feltöltése mintegy 100 m2 kiterjedésben, végül mintegy 300 m-rel meghosszabbították a Mária Terézia hullámgátat. Ekkor épült a tengerészeti hatóság palotája a Sanita-rakparton, továbbá a IV., V. sz. raktár a Zichy-mólón, a VI., VII., VIII. sz. hármas nagy raktár a Stefánia-rakparton, végül az államvasúti I., és II. sz. raktár a későbbi Ferenc Salvator-rakpart mögötti feltöltésen. Ekkor készült vasból a Mária Terézia-hullámgát végén a világítótorony, de a hullámgát meghosszabbítása miatt 1894-ben áthelyezték a pályaudvar és az országút szélére, ahol a déli vasút az országutat átszeli. A faforgalom rohamos növekedése miatt a Delta-farakhely kibővítésével a Fiumara-torkolat előtt megfelelő fakikötőt létesítettek 1889–94 között. 1894-ben tovább bővítették az államvasutak pályaudvarát. Ekkor épült a Rudolf-mólón a IX., X, és XII. sz. tárház, a magyar leszámítoló és pénzváltóban nagy elevátora a Ferenc Salvator-rakparton, egy kisebb raktár a Rudolf-móló tövén és egy a tengeri hatóság palotája előtt, egy 100 m hosszú és 50 m széles zárt fahangár a borraktározás céljaira a Mária Valéria-mólón, és a Ferenc Salvator-rakparton egy kétemeletes kávéraktár. Erre az időszakra esik a magyar királyi államvasutak új pályaháznak építése (1890), a kikötő és pályaudvar villamos világítási berendezésének (1892) és a városi vízvezetékkel kapcsolatos kikötőbeli vízvezeték létesítése (1894).
A kikötő 1894 évi állapota a következő: hullámok, rakpartok és mólók.
A) A nagy kikötőben:
1. A külső hullámgát az u. n. Mária Terézia-móló, mely az egész kikötőt védte a hullámzás ellen, s abban nyugodt vízállást biztosított, 12 m széles, 1419 m hosszú.
2. A Mária Terézia-móló tövén egy 18 m széles nyílás volt forgóhíddal, mely a nagy kikötőt összekötette a fakikötővel.
3. A keleti rakpart 170 m hosszal.
4. A Lido-rakpart 240 m hosszal és egy 40 m hosszú, 15 m széles kis mólóval.
5. Adamich-móló 61 m hosszú és 16 m széles volt.
6. A Szápáry-rakpart 180 m hosszban.
7. A Sanita-rakpart 14 m hosszú volt.
8. A Zichy-móló 150 m hosszú és 80 m széles volt, 12 ezer m2 területtel.
9. A Stefánia-rakpart 250 m hosszú volt.
10. A Rudolf-móló 210 m hosszú, 80 m széles volt, 16800 m2 területtel.
11. A Ferenc Salvator-rakpart 360 m hosszú volt.
12. A Mária Valéria-móló 120 m hosszú, 80 m széles volt, 9600 m2 területtel.
B) A naszádkikötőben 10 m. part, 80 m hullámgát volt.
C) A kőolajkikötőben 340 m rakpart, 251 m hullámgát volt.
D) A Baross Gábor-fakikötőben:
1. Hullámgát 430 m hosszú, 12 m széles volt.
2. Móló 110 m hosszú, 30 m széles volt, 3300 m2 területtel.
3. Keleti rakpart 180 m hosszú volt.
4. Északi rakpart 400 m hosszú volt, 24 ezer 2 területtel.
5. 2 záró gát egyenkint 65 m hosszú, 12 m széles volt. Ezen kikötő rakodóhelyül szolgált a Delta farakodóhely 142 ezer m2, s a Brajdica farakodóhely 45 ezer m2 területtel.
E) Fiumara-csatornában 970 m hosszú rakpart volt.
A nagy kikötő rakpartjai mellett (a hullámgát kivételével) elhelyezhető volt 23 nagy gőzös és 7 kisebb parti gőzös, valamint 40 vitorlás hajó. A kőolajkikötőben rakodhatott 6 hajó. A Baross Gábor-fakikötőben elhelyezhető volt 5 nagy gőzös és 6 kisebb hajó. A Fiumara-csatornában 80 parti vitorlás számára volt hely. A nagy kikötőben azonban szükség esetén még több hajó is elhelyezhető volt, 12 bója segítségével két sorban lehetett a hajókat felállítani, ezeken a belső bójákon felül volt még 7 a hajók műveleteinek megkönnyítésére. Az előkikötőben 10 bója volt elhelyezve.
A kikötő vízfelülete:
A nagy kikötőben 41,8 ha
A kőolaj kikötőben 1,9 ha
A naszád kikötőben 0,1 ha
A Baross kikötőben 6,5 ha
A Fiumara-csatornában 1,7 ha
Összesen 52,0 ha védett vízfelület volt, ezenfelül 15,5 ha. előkikötő.
Feltöltött terület összesen 44,1 ha volt. Az ebből nyílt rakodásra szolgáló területen elhelyezhető volt összesen 6000 vasúti kocsirakomány áru.
Az áruknak a hajókba való berakása, illetve az azokból való kirakása céljából 33 rakodóhíd állt rendelkezésre. Súlyosabb áruk rakodására 3 álló daru szolgált 1 ½, 2, illetve 10 tonna emelő erővel. Ezeken kívül volt a kikötőben egy nagy úszó gőzdaru 60 tonna emelő képességgel. A hajók vontatása és veszélyben levő hajók kisegítése végett két állami gőzös állt mindig készen a kikötőben, melyek egyike tűzveszély esetére tűzoltófecskendővel is fel volt szerelve.
A kikötő vízvezetéke 1894-ben létesült. Vizét az ugyanezen évben épült városi vízvezetékből kapta. Fel volt szerelve megfelelő csapokkal, közkutakkal és tömlőkkel a hajóknak vízzel való ellátására. A kikötő villamos világítását 1892 nov. 1-én helyezték üzembe. Az áramfejlesztő telep a pályaudvaron volt, s onnan vezették az áramot transzformátorok segítségével a lámpákhoz. A raktárak szintén villanyvilágítással voltak felszerelve. Ezenkívül a rakodó hajók belső megvilágítására 12 db hordozható izzólámpa szolgált. A világítótorony is villanyvilágításra volt berendezve, s a párizsi Lemonier cég által készített lencserendszerrel és forgószerkezettel 20 tengeri mérföldre világított.
1892. év végén a hawinjáratú magyar tengeri kereskedelmi hajók listáján 96 hajó volt 37081 tonna tartalommal, 1263 főnyi legénységgel
73 vitorlás 34495 tonna tartalommal, 780 főnyi legénységgel
23 gőzös 22576 tonna tartalommal, 483 főnyi legénységgel és 3960 lóerejű gépekkel.
Volt ezen kívül 1 nagy parthajózású vitorlás 148 tonna tartalommal és 6 főnyi legénységgel
144 kis parthajózású tengerihajó 4055 tonnával, 500 főnyi legénységgel.
Fiume tengeri forgalmában igen jelentős szerepet játszottak az ottani hajózási vállalatok, amelyek egyrészt a magyar kereskedelmet szolgálták, másrészt a parti hajózási szolgálatot láttak el. A világtengereken a magyar kereskedelmet elsősorban az «Adria» magyar királyi tengerhajózási részvénytársaság látta el, melyért államsegélyt kapott. A parti hajózást az ugyancsak állami segélyben részesülő «Magyar-horvát tengerhajózási részvénytársaság» látta el. A Quarnero-társulat egy nagyobb kerekes személyszállító hajóval, az «Eneo»-val a fiume-abbázia közlekedést tartotta fenn, a Schwarz-féle vállalat «Villám» és «Venezia» nevű gőzösei Fiume-Ancona és Fiume-Velence közt közlekedtek. Az Orient magyar gőzhajózási társulat «Orient» nvű nagy gőzöse a világtengereket járta, míg a kőolajfinomító gyár «Etelka» nevű tartályos gőzhajója a nyers kőolaj szállítására szolgált. A kikötők forgalma rohamos fejlődést mutatott az előző századforduló táján. Az összforgalomból 84 % esik a magyar és osztrák lobogóra, míg csak 16 % a külföldire, melyből Anglia és Olaszország vitorlásaival és gőzöseivel vett túlnyomóan részt. A kivitelben elsősorban a faneműek, a liszt, az árpa, a bab, a cukor, a cserzőanyagok, míg a behozatalban a legnagyobb mennyiséggel szerepeltek a bor, a kőolaj, a rizs, a kőszén, a juta.
A város fénykorát a Monarchia idején élte, azt a magyar korszaknak lehet tekinteni.