A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Csík [LXI.]
Csík vármegye hazánk Királyhágón-túli, erdélyi részének egyik vármegyéje volt, és Erdély keleti határán feküdt. Területe 4493,22 km2 volt. Túlnyomóan hegyes vidék, leleti részét a Gyergyói és Csíki hegycsoport hálózza be, mindkettő túlnyomóan erdős, a magasabb hegység jellemvonásaival. Legmagasabb tetői a Nagy Hagymás (1793 m), a Tarhavas (1772 m) és a Lóhavas (1611 m). E hegycsoportoktól nyugatra három terjedelmes fenlapály terül el, egyik a Gyergyó lapálya a vármegye északnyugati részében a Maros mindkét partján. A Maros forrásvidékén emelkedő dombok (870 m) ettől elválasztják a Felcsík nevű kisebb lapályt, melyet ismét a csíkszeredai dombok különítenek el az alcsík síkságától. Mindkét síkság az Olt és mellékvizeinek mentén terül el, s régóta sűrűn van benépesítve. A Gyergyói síkság tengerfeletti magassága 700-780 m közt, a Felcsíkié 660-720, az Alcsíkié 648-680 m közt ingadozik. Gyergyót nyugaton a Görgényi-havasok, a Felcsíkot a Hargita hegység, az Alcsíkot az Erdővidéki-havasok szegélyezik, míg a vármegye legdélibb részét a Bodoki-hegység nyúlvaányai hálózzák be. Habár a vármegyét köröskörül hatalmas hegységek veszik körül bástyák gyanánt, mégis minden irányban átjárható. Kelet fel a Tölgyesi-, Békási-, Gyimesi- és Úzi-szoros, észak felé a Maros, dél felé az Olt és Kászon-patak völgye, nyugat felé a Kereszthegy-hágó (1154 m), Bucsin-hágó (1141 m), Tolvajos-hágó (975 m), Libán-hágó (1000 m) és Mitács-hágó képeznek természetes átjárót a hegyek között. Geológiai viszonyait illetőleg a Gyergyói-hegycsoport leginkább kristályos kőzetekből, részben gránitból, a Csíki-hegycsoport palákon és gnájszon kívül mészkőből áll, míg a vármegye nyugati határán emelkedő hegyeket leginkább trachit alkotja.
Folyóvizei közül a Gyergyói- és Csíki-hegycsoport keleti oldalán fakadó Kis-Beszterce, Békás, Tatros, Cuca, Csobányos és Úz a Szeretbe ömlenek. A vármegye közepe táján a Fekete-rez déli tövében a Maros ered, mely jobbfelől a Belkény és Orotva, balfelől a Somlyó, Kis- és Nagy-Borzon vizeivel garapodva, a gyergyói-lapályt öntözi, és Gyergyó-Salamáson alul Maros-Torda vármegye területére lép át. A Maros forrásától nem messze, a Fekete-rez északkeleti nyúlványaiból az Olt ered, mely útját délnek véve, Felcsík és Alcsík lapályait szeli át, és Tusnád-fürdőn alul hagyja el a vármegyét. Nagyobb mellékvizet csak kelet felől vesz fel: Szépvíz és Fiság. A vármegye délkeleti szögletében eredő Kászon-patak Háromszék vármegyébe lép át, ahol a Fekete-ügybe ömlik. Tavai közül nevezetes a Gyilkos-tó (979 m), melyből a Békás vize folyik ki, és a híres Szent Anna tava (951 m) a tusnádi-fürdő közelében a Nagy-Csomád hegyen. A nagyszámú ásványos források közül leghíresebb a nagy szénsavtartalma által kitűnő borszéki földes vasas savanyúvíz, továbbá a tusnádi égvényes konyhasós vasas savanyúvíz, a kászon-jakabfalvi jódtartalmú égvényes savanyúvíz, a csík-zsögödi savanyúvíz, a kászon, impéri répáti kedvelt égvényes savanyúvíz, és a Csík-Mindszent melletti (hosszúaszói) szénsavban és lítiumban gazdag égvényes savanyúvíz,l valamint a Csicsó mellett levő kénes timföldes barlangszerű mélyedéssel kapcsolatos ásványfürdő.
A vármegye lakóinak száma 1891-ben 114 110 lélek volt, melyből 98 891 (86,6%) magyar, 384 (0,3%) szász, 14 470 (12,7%) oláh volt. A magyar ajkú népesség a kizárólag római katolikus vallású székelyekből állt. Az oláhság zöme a gyergyói-tölgyesi járásban lakott. Élt a vármegyében csekély számú örménység is 1671 óta.
A közoktatás terén a millennium idején még sok volt a tennivaló. A vármegye 6 éven felüli lakói közül a férfiaknál 54,5%, a nőknél 64,2% sem írni, sem olvasni nem tudott, rajtuk kívül 9,4%-ban csak olvasni tudtak az itt élők. Ekkor a vármegye területén 103 népiskola volt, a községek mindegyikében volt iskola. Volt továbbá 4 kisdedóvó, 2 felsőbb népiskola, 3 polgári iskola, 1 katolikus főgimnázium Csík-Somlyón és egy gazdasági iskola. 20,520 tanköteles gyermek közül 5807 (28,3%) nem járt iskolába.
A vármegye ipara és kereskedése jelentéktelen volt. Egyedül a fa- és ásványvízkivitel volt számottevő a millennium idején. Híres volt a vármegyében szőtt szőnyeg, valamint az agyagipar és kőfaragómunka is régi keletű volt. Az agyagipar, mint háziipar Csík-Dánfalva, Csík-Madaras, Csík-Szent-Király, Gyergyó-Szent-Miklós, Gyergyó-Tekerőpatak és Gyergyó-Szárhegy községekben fordult elő. A vidéki fazekasok részben a helyi piacokon, részben vásárról-vásárra járva értékesítették a többnyire a köznép haszánlatára szánt készítményeiket. A gyapjú, len és kender feldolgozuása a ház körén kívül nem tudott tért hódítani, mivel a zord éghajlat és mostoha gazdálkodási viszonyok közt nem volt lehetőség nagyobb mennyiséget termelni. Jelentősebb volt a vas-és malomipar. A faipar kiszolgálására 125 fűrészmalom állt rendelkezésre, és a hangszerfa- és szitakéregszárítás fejlődésnek indult az előző századfordulón. Egyéb iparvállalatok közt említést érdemel a borszéki üveggyár, a csík-szeredai és gyergyó-szent-miklósi sörgyár. A mezőgazdaság céljaira szolgált a gyergyó-ditrói mezőgazdasági előleg-egyesület, a Csík vármegyei gazdasági egyesület, a gyergyó-szent-miklósi gazdakör, a gyergyó-ditrói mező- és kertészeti egyesület. A vármegye területén 5 takarékpénztár és a gyergyó-szent-miklósi hitel-részvénytársaság állt fenn a millennium idején.
A vármegyét 4 járásra osztották: Felcsíki, székhelye Csík-Szereda; Gyergyó-Szent-Miklósi, Gyergyó-Szent-Miklós székhellyel; Gyergyó-Tölgyesinek Gyergyó-Tölgyes; Kászon-alcsíkinek Csík-Szent-Márton volt a székhelye. A vármegyében volt 1 rendes tanácsú város (Csík-Szereda), A községek általában középnagyságúak voltak, 2000-nél több lakosa 17-nek volt. Legnépesebbek voltak: Gyergyó-Szent-Miklós 6104, Gyergyó-Ditró 5811, Gyergyó-Alfalu 5175, Gyergyó-Remete 4584 lakossal. A vármegye székhelye Csík-Szereda volt.
Az egész vármegye a marosvásárhelyi királyi ítélőtábla kerülethez beosztott csík-szeredai törvényszék alá tartozott, járásbírósága volt Csík-Szeredán, Csík-Szent-Máronban és Gyergyó-Szent-Miklóson, utóbbi kettő telekkönyvi ügyeekben bírói hatáskörrel volt felruházva. A vármegyére illetékes királyi főügyészség, pénzügyi bíróság s közjegyzői kamara Kolozsvárt, a bányabíróság Gyula-Fehérvárt, a sajtóbíróság és ügyvédi kamara Maros-Vásárhelyen volt az előző századforduló idején. Hadügyi tekintetben az egész vármegye a nagyszebeni hadtest- s a Székely-Udvarhelyt székelő 82. sz. hadkiegészítési parancsnokság, a Brassón székelő 24. honvédgyalogezred, s a Maros-Vásárhelyt székelő 9. hovádhuszárezred, a 79. és 80. sz. népfölkelői járáshoz tartozott, alakította a 79. és 80. sz. I. oszt. és a 175. és 176. II. oszt. népfölkelőzászlóaljat. Csík-Szeredán csendőrségi szakaszparancsnokság volt, mely a brassói szárny- és a kolozsvári törzsparancsnokság alá tartozott. Pénzügyi szempontból a vármegye a székely-udvarhelyi pénzügyigazgatóság területéhez tartozott, adóhivatala és pénzügyőri bizottsága Csík-Szeredán és Gyergyó-Szent-Miklóson, mellékvámhivatala Csík-Gyimesen, Gyergyó-Békáson és Gyergyó-Tölgyesen volt. Ipari és kereskedelmi ügyeit illetőleg a marosvásárhelyi kamara kerületéhez volt beosztva, államépítészeti hivatala Csík-Szeredán volt, a közutak tekintetében a nagyváradi felügyelői kerület, posta- és távíróügyekben a kolozsvári igazgatóság hatósága alá tartozott. Az állami kezelésbe vett községi erdők kezelésével a csík-szeredai erdőhivatal volt megbízva, mely alá a gyergyó-szent-miklósi erdőrendezőség volt beosztva. Méhteleposztálya csak Háromszék vármegye területén volt Sepsi-Szent-Gyögyön, állami állatorvos azonban volt Csík-Szeredán, ki a kolozsvári állategészségügyi felügyelő alá volt rendelve. Gyergyó-Tölgyesen és Csík-Gyimesen magyar királyi belépő állomások voltak. Kultúrmérnöki ügyekben a vármegye a brassói X. kerülethez tartozott. A vármegye területén 6 gyógyszertár volt a millennium idején.
A közlekedés az előző századfordulón komoly fejlesztésre szorult. A vármegyének vasútja nem volt, 103 km állami és 223 km megye útjai azonban jó minőségűek voltak, s minden irányban lehetőséget adtak a közlekedésre. A folyóvizek közül ebben az időben a Maroson és a Kis-Besztercén tutajozás folyt, a Békás-völgyben pedig csatornahálózat volt már ekkor létesítve, elsősorban az erdőségek kihasználására. A marosi tutajozás a korabeli okmányok tanúsága szerint már a XVII. században folyt.
Története
A vármegyét az 1876-os vármegyerendezéskor hozták létre az addigi Csík-, Gyergyó- és Kászonszékből a XXXIII. törvénycikk alapján. Csíkszék az Erdélyben lévő hét székely szék egyike volt. A székek végső formájukat a XIII – XIV. századra érték el. A Csík lenevezés eredete, valamint a vármegye területének a fejedelmek és az Árpád-házi királyok alatti története nagyrészt homályba vész. A legrégebbi írásos emlék Károly Róbert adománylevele 1324-ból, mely szerint 9 kászoni egyén jószágát magszakadás miatt eladományozza Opor Sándornak. 1332–1337-ig a pápai dézsmák regusztruma Csíknek, Udvarhelynek, Háromszéknek és Marosszéknek csaknem minden nevezetesebb községét említi. Az 1406-i okmány az Olt árkának szabályozására vonatkozik, de fő nevezetessége a papi bíráskodás. Ismert még Hunyadi Jánosnak 1442-ben kelt oklevele a somlyai zárdamellé rendelt 32 konfráterről, valamint Mátyás királynak Kászonszék részére adott szabadalmi levele 1462-ből. Több írott emlék is van, hogy a csíki székelység részt vett Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond oláhországi hadjárataiban, Hunyadi János és Mátyás király dicső csatáiban, és hogy e királyok intézkedései szerint kötelessége főképp a keleti határőrizet volt. A határőrzés mellett a székelyek ki-kitörtek, s 1553-ban Illés vajda alatt Felcsíkot a moldvaiak teljesen feldúlták.
1567-ben János Zsigmond nagy sereggel érkezett csíkba, hogy érvényt szerezzen akaratának, mely szerint Csík, Gyergyó és Kászon székely népét erőszakkal akarta unitárius hitre téríteni. A székelyek István gyergyóalfalvi plébános vezetésével pünkösd szombatján gyülekeztek Csíksomlyón. A Tolvajos-tetői ütközet alatt az asszonyok, a gyermekek és az öregek a csíksomlyói templomban imádkoztak. A hagyomány szerint a győzelem emlékére rendezik meg azóta is minden évben a Pündösdi búcsút.
1599. október 31-én a menekülő Báthory Andrást Csík-Szent-Domonkos határában egy székely, Balázs „Ördög” Mihály kegyetlenül meggyilkolta. A gyilkosságért VII. Kelemen pápa a községet átokkal sújtotta. Báthory András haláláért Básta is bosszút állt a védtelen lakosságon, majd 1604-ig kegyetlen rémuralomban tartotta a környéket.
1661-ben Ali basa egész Csíkot felégette, kifosztotta. 1694-ben Mirza kán alatt 12 ezer bucsáki tatár 5 napon át dúlta Fel- és Középcsíkot, de Nizet és Sántus Benedek alkirálybíró vezetésével a lakosság csúfos vereséget mért rájuk.
1690-ben Thököly seregei, majd a nyomukban járó labancok garázdálkodtak, fosztogattak. Csíkszék a Rákóczi szabadságharcot segítette, ezért komoly károkat is szenvedett. 1705-ben Gteaven, 1707-ben Acton császári tábornok garázdálkodott, az utóbbi Petky Dávid csíkcsicsói kastélyát foglalta el és romboltatta le úgy, hogy nyoma sem maradt.
1718-ban a lakosságot roppant nagy éhség és pestis tizedelte meg, marhaállományát pedig a dögvész csaknem teljesen kiirtotta. 1770-ben a gyimesi Ugra patakról kiindulva újabb két évig tartó pestis pusztított úgy, hogy a lakosság harmada kihalt.
1761-ben Mária Terézia Erdély katonai parancsnokává nevezte ki Adolf Buccow tábornokot, kinek fő feladata a határszéli katonaság megszervezése volt két román két székely gyalogezreddel, valamint egy vegyes székely-román huszárezreddel. A székely ellenállás miatt – mivel meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat és ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának – a toborzást Mária Terézia báró Siskovics József altábornagyra bízta, aki 1764. január 7-én megtámadta a Mádéfalvát, ahol az összegyűlt székely vezetők tanácskoztak. Mintegy 400 embert, köztük gyermekeket és asszonyokat mészároltatott le. Az életben maradt székely vezetőket elfogatta, és az erőszakos sorozást végrehajtatta. Ennek következtében kezdődött a csíki székelyek kivándorlása Moldvába, a csángók falvaiban találtak menedékre.
A siculicidium után Csíkszék lakosság részt vett az utolsó török háborúban, a napóleoni hadjáratokban, öntudatlanul és kényszerűségből a rastadti merényletben.
Az 1848–49-es szabadságharcban húszezren vettek részt Csíkból. A szabadságharc alatt jelentősebb ütközet csak a végén zajlott Csík területén. A kökösi ütközet hírére Lüders seregével visszafordult és benyomult Székelyföldre. Az 1849. július 5-én vívott nyergestetői ütközetben a cári lovasság átkarolta a magyar csapatok jobb szárnyát, és Gál Sándor székely hadosztálya Csíkszeredára vonult vissza. Az orosz-osztrák csapatok a kászonújfalui ütközetben augusztus 1-én döntő győzelmet arattak a magyar sereg felett. A Székelyföld ezzel a vereséggel teljesen az ellenség kezébe került. A szabadságharc utáni megtorlásban a csíki katonaság vezetői közül kettőt felakasztottak, 23-at bebörtönöztek, sokakat bujdosásra kényszerítettek. A császári önkény megfosztotta a székeket, így Csíkszéket is minden alkotmányos jogától, fő- és albizottságot állított fel. Az 1860-as években némi alkotmányos színezettel kevert abszolutizmust alakítottak ki az osztrákok. 1867-ben újból engedték felállítani a királybíróságot, a Gyergyói 3, a felcsíki 3, az alcsíki 2 és a kászoni 1 dulósággal. A törvénykezést elkülönítették a közigazgatástól egy királybíró vezetése alatt. A megszüntetett székek helyébe létrehozták 1876-ban a vármegyéket.
A csíkiek részt vettek a Makk-féle mozgalomban 1850-es évek elején, Olaszország egyesítésében, és a Sapieha-féle mozgalomban.
Gazdasági élet az előző századfordulón
A vármegye területén az ásványi anyagok közül említendő a nagymennyiségű mészkő. Jelentős mennyiségű márványt találtak Gyergyó-Szárhegyen, Tekerő-Patakon, Szent-Domonkoson, bár a márványbányák működése a vasutak hiányában komoly nehézségbe ütközött, és az előző századforduló körül szünetelt is. Feltártak még vasat, gazdag rezet, kevés aranyat, ezüstöt és ólmot is, találtak kőszén- és sótelepeket, és petróleumra is bukkantak.
A növényeknek a zord éghajlat nem kedvező. A kászoni halmos vidékien, a csikói és gyergyói tereken kevés búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát és bükkönyt termesztettek, de leggyakoribb a rozs termesztése volt. A térségek vizenyősebb és kövérebb részein szénát termeltek az állatok téli takarmányozásához. Termeltek még igen jó kendert, lent, here- és lucernafélét is. Erdőségei leginkább fenyvesekből állanak, a lombfák közül nagyobb területeken előfordul a bükk, nyír, tölgy, hárs, kőris, nyár és gyertyán is.
Állatállománya az 1884. évi összeírás szerint: több mint 65 ezer magyar és 88 nem magyar fajtájú szarvasmarha volt, 843 bivaly, 12 ezernél több ló, 3 szamár és öszvér, majdnem 28 ezer sertés, 113 ezernél több juh és birka, valamint 5618 kecske. A háziszárnyasok száma is jelentős volt, elsősorban tyúk és lúd, de sok kacsát, pulykát is neveltek, és majdnem 3 ezer volt a galambok száma. 8289 méhkasba gyűjtötték a méhek a mézet. A ragadozók közül gyakori volt a medve és farkas, ritkább a hiúz. A vármegye erdeiben sok volt az őz, róka, nyúl, vaddisznó, de kevés a szarvas. Vadászhattak még siketfajdra, császármadárra és fogolyra is. Megfigyelhető volt a sziklákon élő saskeselyű, kőszáli sas, számos vércse és bagolyféle, sólyom és az apró szárnyasok sok faja. A patakokban pisztrángé és galóca, folyóiban csuka, márna, ponty és más apróbb halfélék élte, melyekben a nagyon elszaporodott vidrák jelentős pusztítást végeztek.
Jelentős települések
Csík-Szereda
Rendes tanácsú város, 1891-ben 1789 magyar lakossal. Itt volt a vármegye törvényhatóságának, az adó- és királyi tanfelügyelőségnek, királyi törvényszéknek és ügyészségnek, telekkönyvi hatóságnak, államépítészeti hivatalnak, állami állatorvosnak székhelye. Volt itt járásbíróság, közjegyzőség, pénzügyőrbiztosi állomás, adóhivatal, csendőrszakaszparancsnokság, takarékpénztár, polgári leányiskola, gazdasági szakiskola, felsőbb népiskola, óvoda, közkórház, szövőipari tanműhely, sörgyár, többféle egyesület, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár. A millennium idején itt jelentek meg a Csíki Lapok, és a Gazdasági Értesítő c. lap is.
Csík-Szereda a korábban már létező Somlyó (1333), Taploca és Zsögöd (XII–XIII. század) települések szomszédságában, az északi-déli és kelet-nyugati irányokban haladó utak kereszteződésénél, a szerda napi vásárhely színhelyén alakult ki, innen származik a város neve is. Az első település a XV. század első felére tehető. Az első ismert hiteles okirat, amely Csíkszereda mezővárosi létét igazolja, 1558. augusztus 5-én keltezett, kibocsájtója – János Zsigmond erdélyi fejedelem édesanyja – Izabella királyné, aki a portának fizetendő adón kívül mentesíti a város lakosságát az adófizetés alól.
Várának építési idejét Szent László király korára teszik, de az akkori vár valószínűleg a gazdasági iskola telkén állott. A jelenleg is ismert várat gróf Hidvégi Mikó Ferenc Bethlen Gábornak a tanácsosa, diplomata és krónikaíró, Csík főkapitánya, 1623. április 26-án kezdte építtetni, mely a nevét viseli. A Mikó-vár jelenlegi formáját 1714-16 között Steinville császári tábornok vezetésével sorra kerülő újjáépítés során nyerte el. III. Károly alatt az első határőri ezred tisztikara lakott benne. Később részint laktanyául, részint megyeházául szolgált, s az előző századfordulón ismét laktanya volt.
A város első szakmai közösségei a 17. században jöttek létre, a csizmadiák céhét például 1649. november 4-én II. Rákóczi György szabadságlevele is említi. 1661-ben Ali temesvári pasa török-tatár hadakkal megtámadta és feldúlta Csíkot, mert a csíkiak részt vettek a II. Rákóczi György által, a porta beleegyezése nélkül indított lengyelországi hadjáratban.
1650-ben, 1665-ben, 1677-ben, valamint 1707-ben Csík-Szeredában általános székgyűlést tartottak, ahol a szék konstitúcióit és határozatait hirdették ki. Az 1707-es gyűlésen határozták el, hogy Csíkszék és Háromszék közös követet küld II. Rákóczi Ferenchez, a Habsburg-ellenes szabadságharc vezetőjéhez.
A város első általános iskolája 1751-ben létesült. Az 1721-es összeíráson 49 háztartást jegyeztek mintegy 250 lakóval, 1758-ban a város lélekszáma 450-re emelkedett.
Az 1848-49-es szabadságharc során Bem tábornok Gál Sándort a székelyföldi csapatok főparancsnokává nevezte ki, akinek főhadiszállása a Mikó-várban volt. A székely hadvezér több csíki zászlóaljat küldött Bem seregébe. 1849-ben Petőfi Sándor is felkereste a várost. A város első újsága 1849-ben jelent meg „Hadi Lap” címmel. 1851-ben kórház létesült. Az 1850-es összeírás már 229 házról tesz említést 961 lakossal.
A XIX.. század közepén Csík-Szereda megerősödött, hozzácsatolták a közeli Martonfalvát, 1891-ben pedig Csütörtökfalvát. A városon áthaladó vasutat 1897. április 5-én adták át a forgalomnak és ez eredményezte az első fejlettebb ipari egységek létesítését is.
Csík és benne Csík-Szereda hagyományosan a katolikus vallás egyik erdélyi fellegvára.
Gyergyó-Szent-Miklós
Nagyközség a vármegye gyergyó-szent-miklósi járásában, 1891-ben 6104 magyar (székely) lakossal, közülük 410 örmény katolikus. A település a Belény patak mentén, a Gyergyói-lapály szélén, a Gyergyói-havasok tövében fekszik. Lakói háziipar gyanánt már az előző századfordulón is űzték az agyagipart. Kereskedelme igen jelentős volt, marhavásárai élénkek, fakereskedése is nagy volt. Határa túlnyomóan erdőség.
Gyergyó-Szent-Miklós a járási szolgabírói hivatal székhelye volt, volt járásbírósága, közjegyzősége, adóhivatala és pénzügyőrsége, posta- és takarékpénztára. A nagyközség a járás legélénkebb és legvárosiasabb községe volt, volt benne a gyergyói I. takarékpénztár, hitelintézet, népbank, az osztrák-magyar banknak mellékhelyisége, ipartestület, polgári iskola, iparos- és kereskedőtanulók iskolája, továbbá állami gyermekjátékszer-tanműhely, mezőgazdasági szeszgyár és sörgyár.
A város keleti részében fekvő Both (Hiripné) vára maradványainál folytatott ásatások mutatják, hogy a várdomb már a IV – V. században védelmi célokat szolgált. A források már a VII – VIII. században szláv lakosságra is utalnak Gyergyóban és környékén. Egyes vélemények szerint az 1241-es tatár betörés utánra tehető az első települések létrejötte. Az első okleveles említés 1285-ből van, mint települést azonban csak 1332-ben említi a pápai tizedjegyzék, Georgio néven templommal rendelkező településként említik. A helység első települése, feltevések szerint, a Békény-patak felső szakaszán a György- és Csanód-patakok torkolatai között lehetett. A Gyilkos-tó felé vezető úton számos épületmaradványra bukkantak.
1607-ben Rákóczi Zsigmond fejedelem vásárjogot ad a településnek. Vérzivataros történelmében Apafi Mihály uralkodása hoz valamelyes enyhülést. Az ő uralkodása idejére tehető az örmények tömeges betelepülése Erdélybe és Gyergyószentmiklósra. A kereskedelemmel és kézműiparra foglalkozó örmények, nagymértékben hozzájárultak a település városiasodásához és polgárosodásához.
1716-ban a tatárok dúlták fel, 1719-ben pestisjárvány pusztított, 1808-ban pedig hatalmas tűzvészben 700 ház vált a lángok martalékává. A XIX. század második felében elkezdődik az iparosítás, fűrészgyárakat, sörgyárakat, malmokat találunk a városban és környékén.
Az étel nem is esik jól egy deci, „egy húzás” pálinka nélkül, mondják a helybeliek.
Csík-Somlyó
Kisközség a vármegye felcsíki járásában, 1891-ben 718 magyar lakossal. A település a Kis-Somlyó hegy alján épült, tetején a Salvator (népiesen Silátor) kápolnával, mely nagy búcsújárások helyszíne. Volt benne postahivatal és postatakarékpénztár. Már az előző századfordulón volt római katolikus főgimnáziuma és tanítóképző intézete, internátusa és konviktusa. Csík-Somlyón a ferencrendi kolostor már régóta igen becses, sok unikum magyar nyomtatványt tartalmazó könyvtárral büszkélkedhet, mely mindig kiváló szerepet vitt a vármegye történetében.
A katolikus vallású székelyek híres Mária-kegyhelye, búcsújáróhelye és szellemi életének több évszázados központja. Csíksomlyó a korai csíki települések közül való. Az első írásos említése 1333-1334-es évekből származik. Somlyó nevét a közeli hegyről kapta. 1444-ben IV. Jenő pápa az újjáépítendő, de még el nem készült templom javára adakozóknak búcsút engedélyezett. A későbbi búcsújárás kezdete a templomban található csodatevő szobornak köszönhető. Mária adott erőt és bátorságot a hitüket védő gyergyói és csíki székelyeknek, hogy 1567 pünkösd szombatján győzelmet arathassanak a protestáns hitet erőltető János Zsigmond seregei felett. A diadalt természetesen Mária csodatévő erejének tulajdonítva kezdődött a körmenet hagyománya.
A kegytemplom és a hozzá tartozó kolostor története a XV. században indul az ide telepedő ferences szerzetesek megtelepedésével és a gótikus stílusban emelet templom és hozzá tartozó kis kolostor építésével, melyet Sarlós Boldogasszony tiszteletére szenteltek. A meg-megújuló török támadások ellen erős kőfallal is elkerítették, ám az ostromokkal csak 1661-ig dacolhatnak védői, az ekkor bejutó oszmán felkoncolja a teljes védősereget, a lakosokat rabláncra fűzve hajtják le. A kicsinek bizonyuló templom helyett 1804-ben új neobarokk templomot terveznek a helyére, mely Konstantin Schmidt tervei alapján 1830-ra készülnek el a tornyok, az átadás 1876-ban történik a hajóépítés és a homlokzati munkák befejezése után.
Az évszázadok során zarándokhellyé lett kegytemplomban a XVI. században hársfából faragott reneszánsz 227 cm-es Mária-szobor valószínűleg a legnagyobb kegyszobor a világon. A misztikus hangulatú szobron Mária, a Napbaöltözött Asszony hármas koronát visel, fölötte 12 csillagból álló koszorú, jobb kezében királynői jogart, balban pedig a kisded Jézust tartja. A hagyomány szerint a szobrot Hunyadi János készíttette török feletti győzelmének hálajeléül az égieknek hálát adva. A hársfa-szobor a hagyomány szerint a későbbi időkben több ízben jelezte a közelgő veszedelmet, arca ilyenkor elborult, szemei könnybe lábadtak. Mária központi alakja mellett Szent István és Szent László királyok szobrai állanak.
Gyergyó-Ditró
Nagyközség a vármegye gyergyó-szent-miklósi járásában, a Gyergyó vize mellett, s a Gyergyó termékeny lapályának keleti szélén, a Gyergyói-havasok tövében, 1891-ben 5811 magyar (székely) lakossal. A millennium idején egyik volt Erdély leggazdagabb községeinek. Gyergyó-Szárheggyel együtt a borszéki fürdő tulajdonosa volt, melynek jövedelméből az összes adóját fedezni tudta, s feleslegét iskolákra s egyéb építkezésekre fordította. Határában nagyobbrészt erdők voltak, csak kis részben szántóföldek, tehát fában igen gazdag volt. Lakóinak fő foglalkozása a fakereskedés, barom- és juhtenyésztés volt az előző századfordulón. A Ditró és Tászok patak völgyében, nevezetesen a Piricske hegyen nagy mennyiségben előforduló ditroit nevű kőzet (nefelin-szienit) monumentális építkezéseknél megbecsülhetetlen jó anyagul szolgált.
Gyergyó-Ditrón volt polgári iskola, takarékpénztár, a kisbirtokosok országos földhitelintézetével szövetséges I. mezőgazdasági előlegegylet, kőszénkutató részvénytársaság, ipartestület.
A község alapítása a XIV. század második felére tehető. Egy oklevél 1567-ben Ditróként említi. Ditró a XVI. század második felében még egyike volt a medence legkisebb településeinek. az 1567-es portális adóösszeírás itt mindössze 26 jobbágyportát talált. A település fejlődését a tatárok 1658-as betörése akadályozta. Ekkor a szomszédos Szárhegyre visszavonuló lakosság, a környező falvak lakóival egyetemben a tatárok által felgyújtott Ditór község fényénél vívta meg elkeseredett és dicsőséges harcát. A porrá égett falu lakói azonban hamarosan visszaköltöztek és újjáépítették a községet. A XVII. században a helyi földesúri család, a Lázárok a területre idegen jobbágyokat telepítenek, így a lakott terület csaknem duplájára nőtt. Az 1716–1717-ben pusztító pesteisnek az akkori másfélezernyi lakos közül 700-an estek áldozatul. 1828-ban a község állandó heti- és négy országos vásár tartására nyert jogot, s ezzel egyidőben megkezdődött az iparral és kereskedelemmel foglalkozó örménység betelepítése. Az 1848–49-es szabadságharcban 19 ditrói honvédről van feljegyzés Bem erdélyi seregében. Az 1860-as években még állhatott a Borszék-, Tölgyesi-, Szárhegyi-, Remetei-kapu, mint a község négy nagy kapuja, melyek az országutak forgalmát szabályozták.
