Kemény Gábor: A „harmadik Ukrajna” (II. rész)
Volosin másfél évtizeden keresztül magánosan képviseli a kárpátaljai ukrán gondolatot a prágai parlamentben. Az általa szervezett, nagyrészt értelmiségi mozgalom abban különbözik minden más ukrán területi mozgalomtól, hogy Volosin és kis tábora olyan Kárpát-Ukrajnáról álmodik, mely mint föderatív vagy független állam meg tudna állani az európai politika sodrában. A volt kárpátukrán miniszterelnök teát nem fogadja el teljes mértékben Konovalec nagyukrán szemléletét, hanem ezt a kárpáti ruszinságon belül képzeli el, annak ellenére, hogy pártja a négy parlamenti választáson egy alkalommal sem kap nyolcezer szavazatnál többet. A volosini kárpátukrán állameszme ezért volt életképtelen már születése pillanatában. Nem támaszkodott tömegekre, de megelégedett pár ezer bevándorolt értelmiségivel és nem számított a Kárpátokon túli ukránság beavatkozására sem. Volosin kétségtelenül túldimenzionálta azt az ellenzéki szerepet, a „Proszvita”14, az ukrán sajtó kis tábora és a huszti ukránbatárok köre együttesen sem bírták el azt a tehertételt, amit a volosini kísérlet a megvalósulás küszöbén jelentett. Gazdaságilag pedig a fára és sóra épült huszti potemkiáda fenntartása képtelenség lett volna a szállítani sehová nem tudó kisország költségvetését csak ideig-óráig lehetett külföldi anyagi támogatásra építeni15.
Volosin államkísérletét a közvetlen érdekelteken kívül három helyen kísérelték rendkívüli figyelemmel. A lembergi ukrán sajtó, a Dilo és köre mindvégig az ukrán nemzeti küzdelem előharcosának mondotta Volosin Ruszinföldjét, ahonnan kelet-európai „hódító” útjára indul az ukrán állameszme. Az amerikai ukránság az 1938. szeptember 4-én tartott new-yorki nagygyűlésen már 750.000 csehszlovákiai ukránról beszél és Konovalec emlékére fogadja16, hogy a saint-germaini szerződés értelmében megígért „kárpátukrán” autonómiát minden erejével támogatni fogja.
A beígért támogatás 1939 februárjában tettekben is megnyilvánult. Az amerikai és kanadai ukránok a Vöröskereszt útján 400.000 ruhát küldtek és 5.000.000 dollár kölcsönt biztosítanak Volosin Kárpátukrajnájának17.
Az amerikai ukránok szeptemberi nyilatkozatára az észak-amerikai rutének hivatalos szerve, az észak-amerikai kárpátorosz unió válaszolt18. A homesteadi nagytanács rendeletéből a világ ruszinságához intézett emlékirat 1938. december elején kijelenti, hogy Volosin kinevezését a világ ruszinsága nem ismeri el és „a csehszlovák kormánynak ilyen erőszakos tevékenysége világosan mutatja, hogy a már elismert autonómia valóságban nem létezik, az új csehszlovák-volosin típusú politika pedig a kárpátorosz nép nemzeti élete ellen való támadásnak számít”. Az emlékirat bejelenti, hogy az ukránokat és a ruténeket nemzeti felfogás, öntudat, nyelv és hagyományok választják el egymástól, és a jelenlegi helyzet megszüntetése érdekében az amerikai ruszinok alábbi követeléseiket terjesztik az illetékesek elé:
1. A Poprád, Hernád és Tisza folyók közötti területen biztosítsák a kárpátorosz nép szabad önrendelkezési jogát;
2. Az Amerikai Kárpátorosz Unió legmesszebbmenően támogatja Kárpátaljának autonóm keretben való csatlakozását Magyarországhoz.
3. Az amerikai ruszinság nevében tiltakoznak, hogy a kárpátalji területet ukrán célokra felhasználják, mert az ukránok – mondja az emlékirat – „nemzetünk ellenségei, a mi népünk sohasem volt és nem is óhajt ukrán lenni”.
4. Végül a kárpátalji nép kiszabadítását követelik jelenlegi tragikus helyzetéből.
Az amerikai ruszinok megkésett emlékirata élesen megvilágítja azt a nagyarányú küzdelmet, mely ezidőtájt a ruszin és ukrán irányzat között, az Egyesült Államok területén lezajlott. Történelmi nyilatkozat ez a memorandum, mert a független amerikai ruszinok nyilatkoznak benne, ugyanazok, akik 20 évvel ezelőtt Csehszlovákia kezére játszották Kárpátalját. Amikor tehát az amerikai kárpátorosz unió Magyarországot jelöli meg a ruszin jövendő zálogául, ez a nyilatkozat 1938 decemberében a kárpátalji ruszin nemzet történelmi állásfoglalásának számít.
A lembergi ukrán központon és az amerikai ukránságon kívül hathatósan képviseli Volosinékat a londoni ukrán szervezetek irodája is, mely 1938 őszétől kiadott kétheti sajtójelentéseiben „Kárpátukrajnát” állítja a világ ukrán mozgalmainak előterébe.
A „III. Ukrajna” elé Volosin uralomra jutása után olyan súlyos gazdasági, vallási, közigazgatási, kulturális és kisebbségi problémák tornyosultak, melyekkel a „kárpátukrán” kormány negyedéves uralma alatt nem tudott megbirkózni. Ha ezeket a kérdéseket közelebb ről megvizsgáluk, önkéntelenül is arra a megállapításra kell jutnunk, hogy az ukrán önkényuralom, minden külső behatás nélkül sem tarthatta volna magát néhány hétnél tovább.
Volosin Kárpátukrajnáját eleve halálra ítélte a ruszinszkói gazdasági helyzet. A bécsi döntés után megmaradó Kárpátalja legjobb számítás szerint is 80 százalékban mezőgazdasági termékek behozatalára szorult. Honnan szerezte be ezt a szükségletet? – ez volt Volosin egyik legsúlyosabb gondja. Magyarországgal, az egyre növekvő politikai feszültség miatt minden összeköttetés megszakadt, Lengyelország ugyanez okból nem szállít, Szlovákia 1938. november 2. után önmagát sem képes megfelelően ellátni. Ilyen körülmények között egyedül Románia jöhetett számításba. A londoni ukrán iroda karácsonyi jelentéséből tudjuk, hogy december második felében 40 vagon kukorica érkezett innen Kárpátaljára, de ezen a sokat emlegetett szállítmányon kívül egyetlen jelentősebb import-tételről sem tudunk. A tarthatatlan helyzet következménye a nyomornak olyan mérhetetlen fok lett, amit a dunai éléstárban lakók el sem tudnak képzelni. 1939. februárjában ugyan felállítják Huszton a Kiviteli és Behozatali Kamarát19, de ennek működéséről semmi adat nem maradt fenn. A kárpátalji hitelintézetek és szövetkezetek 1939. január 3-án tartottak először közgyűlést az új uralom alatt. A közgyűlés elnöke, Dr. Bacsinszky Ödön szenátor, megállapította, hogy a terület 194 hitelintézetéből csak 144, 180 szövetkezetéből 109 maradt meg, melyek csak lassan kapcsolódnak a megváltozott gazdasági vérkeringésbe. Azaz helyesebben úgy a hitelintézetek, mint az áruszövetkezetek tőke, hitel, vállalkozási kedv és árú hiányában szüneteltetik működésüket, aminek következtében Kárpátalján a Volosin-uralom alatt minden kereskedelmi tevékenység megszűnt.
Nem ennyire életbevágó, de a „kárpátukrán” rendszer konszolidálása érdekében épp ily elsőrangú probléma volt a vallási kérdés, mely Volosinnak szintén sok gondot okozott. Kárpátalja valláspolitikai fejlődésében kimutattuk annak a párviadalnak jelentőségét, mely ezen a területen évszázadok óta tart a görögkatolikus és görögkeleti egyházak között. Az ortodoxia újjászületése Csehszlovákia megalakulásával kezdődött. A cseh uralom a nemzethitű görögkatolikus klérussal szemben minden esetben segédkezet nyújtott a pravoszláviának, mely 1938-ban már közel 100.000 hívőt mutat ki Csehszlovákia területén. Az ukrán politikának viszont nem áll érdekében a keleti egyházat erősíteni a görögkatolikusokkal szemben. Nemcsak azért, mert a kárpátukrán kísérlet egyes vezetői, mint Volosin és Nyáradi a görögkatolikus klérushoz tartoznak, hanem mert Volosinék is belátják, hogy a keleti egyház kizárólag a nagyorosz eszmék szolgálatában áll, melyek merőben ellentétesek az ukrán irányzattal. Ezért a kárpátukrán egyházpolitika – ha ideje lett volna – minden eszközzel megkísérli az elmagyarosodott görögkatolikus klérus visszaszlávosítását, illetve elukránosítását. Erre vall, hogy Volosin paptárai20 1939. jánuár végén elhatározzák az ukrán vallási propaganda megindítását. Volosin személyi titkára, Rodács összehívott Husztra harminc ukránérzelmű görögkatolikus papot, akik ezen az ad hoc gyűlésen kimondták, hogy a görögkatolikus papság bekapcsolódik az ukrán szellemi, vallási és gazdasági munkaszolgálatba, melyet az ukrán görögkatolikus lelkészek társasága a Tuks (Tovaristva ukrainski katolicki sviascsenikov) készít elő. Ezzel kapcsolatban a Dilo úgy értesült, hogy az ukrán görögkatolikusok mozgalmát Nyáradi püspök személyesen írányítja21. Erről a Nyáradiról megjegyezzük, hogy a Volosin-féle „kárpátukrán” elgondolás egyik legfanatikusabb híve volt, amit előbb már azzal is indokoltunk, hogy egyházi műveltségét az ukránérzelmű lembergi metropolitától, Szeptickijtől nyerte. Nyáradi a klérus elukránosítását januári propagandakörútján kezdte el. 1939. január harmadika és tizenötödike között az összes jelentős egyházi központokat bejárta. Mindenütt erős ukrán politikai propagandát fejt ki, Nagyszőlősön például rábírja a görögkatolikus lelkészt, hogy a kozák leszármazottnak vallja magát a nép előtt22. Mivel november 2-a után a görögkatolikus teológusoknak nincs egyházi főiskolájuk, Nyáradi intézkedi, hogy a kárpátalji egyházmegye kispapjai ezentúl Olmützben folytassák tanulmányaikat, ahol Kalinec Miron ukrán rektor vezetése alatt külön szemináriumot állítanak fel számukra. Nyáradi február közepén elhatározza, hogy felkeresi a hazájuktól többszáz kilométerre tanuló ukrán kispapokat, de a bekövetkezett politikai események túllépnek tervén és az olmützi szeminárium kispapjai március végére visszatérnek Ungvárra. A felsorolt tények bizonyítják, hogy Nyáradi gyökeres átalakulásra akarta bírni a magyar életformához leghűbb réteget, a kárpátalji görögkatolikus klérust. Szándéka így nem kevésbé veszedelmes, mint a szocialista érzelmű Révajé, aki közigazgatási és kulturális téren igyekezett erőszakos eszközeivel helyet teremteni a „kárpátukrán” érdekeknek.
A Volosin uralom alatti Kárpátalján konszolidált polgári közigazgatásról beszélni képtelenség, de éppúgy hiányzottak a legszükségesebb törvényhatósági keretek is, melyekkel a közállapotok békés fenntartását biztosítani lehetett volna. Volosin helyzetét kétségtelenül megnehezítette az a körülmény, hogy 13.000 cseh tisztviselővel kellett számolnia, akik érezve közeli elbocsátásukat vagy áthelyezésüket, a huszti kormány minden rendelkezését szabotálták. Január 1-ig 10.000 cseh tisztviselő hagyta el Kárpátalját és nyomukban megindult a hátramaradottak átszivárgása Kelet-Szlovákiába.
A helyzetet Prchala tábornok váratlan kinevezése végsőkig kiélezte. 1939. évi január jó 21-én olyan súlyos zavargások rázzák a kis országot, hogy Révaj miniszter, miután Prágában ismételten hiába interveniál, a következő bejelentést küldi Ribbentropnak: „Prchala miniszterré való kinevezése elleni tiltakozásunkat Prága nem vette tudomásul. A mi tiltakozásunk ellenére Hácha köztársasági elnök Prchala generális esküjét elfogadta. Huszton a feszültség nagy. A lakosság el van keseredve. A cseh hivatalnokok és a pénzügyi alkalmazottak sztrájkkal fenyegetőznek. A cseh katonai hatóságok minden közlekedést leállította, a lakosság elnyomása nagy nehézségeket támaszthat. Ha Prchala Huszton elfoglalná hivatalát, a helyzet katasztrofális lehet. Úgy érzem kötelességem minderről a külügyminiszter urat értesíteni. Prágában még hivatalos információnkat is elkobozzák”23.
A közigazgatási és politikai kérdéseket a lakosság „arányszámának” megfelelően kívánta rendezni Volosin. Az a statisztika viszont, amit a prágai állami statisztikai hivatal nyomán a helyi ukrán sajtó közzétett példátlan meghamisítása a területi erőviszonyoknak. A népességi megoszlás a megmaradt Ruszinföldön 1939. februárjában így fest az ukránok szerint:
Kárpátalja területén él:24
Ukrán 413.481 (75,9%)
Zsidó 65.828 (12,1%)
Magyar 25.894 (4,8%)
Cseh és szlovák 17.945 (3.2%)
Német 8.715 (1,6%)
Román 13.268 (2,44%)
1938 karácsonyán a kárpátukrán belügyminiszter bejelenti az új közigazgatás tervezetet, mely szerint 16 kerületre oszlik az ország, melyek élén egy-egy kerületi admisztrátor fog állani. A kerületek népessége nem lehet kevesebb 30.000 léleknél. Ugyanez a tervezet ismerteti a cseh-szlovák állammal közös közigazgatási testületeket. A bejelentés szerint a külügyminisztérium, honvédelmi és pénzügyminisztérium közös, a brünni legfelsőbb bíróságnak külön ukrán bizottsága lesz és a közös hadseregen kívül a huszti kormány jogosult belpolitikai célokra területi milíciát szervezni. Így került sok a hírhed Szics-gárda létrehívására. Mielőtt ezt ismertetnők, felvázoljuk Kárpátalja ezidőszerinti közigazgatását, illetőleg azokat a hiányokat, amelyek következtében Volosin „Harmadik Ukrajnájában” állandó törvényenkívüliség uralkodott. 1938. december 17-én felállítják a huszti főkapitányságot, január elejétől hat helyen létesítenek belső rendőrségi szervezeteket és nyolc határőrséget. Összesen, tehát a határőrséget is beleszámítva, 15 helyen van ú. n. hatósági rendtartás, az ország többi területén féktelen anarchia ütötte fel fejét, amit a Szicsek beszervezése teljesen elmérgesít.
A Szicsnek25, azaz az ukrán gárdának 1939. január elején már többezer tagja van. A Szics-gárdisták egyenruhában járnak és fegyverhasználati engedélyük van. Osztagok szerint vannak beosztva és másfél hónap alatt annyira megnő a számuk, hogy amikor február 19-én Huszton orzságos gyűlést tart a szervezet, már tízezre Szics-gárdista vonul fel. Ezen a demonstráción megjelent Kurmanovics Viktor tábornok, az egykori kelet-galíciai ukrán hadtest főparancsnoka is. Az Egyesült Államokban megjelenő Amerika című lap a következő napon közli, hogy Volosin meghívta Kárpátaljára az emigráns kozákokat, hogy szervezzék meg a kárpátalji hadsereg alakulatait. Ugyanekkor Petljura volt ezredese, Szucsko Román különleges megbízatással New Yorkból Husztra igyekszik, mielőtt azonban elérné új állomáshelyét, már összedőlt az ukrán kártyavár.
A politikai élet a választásokkal indult meg. Az ukrán parlamenti választások február 12-én zajlottak le, s erre a kárpátalji nemzeti tanács egyetlen listát engedélyezett, az Uno (Ukrán nemzeti organizáció) listáját. Volosin lapja (Nová Szvoboda) január 28-án bejelenti, hogy a választásokon 32 mandátum kerül betöltésre, tehát átlag 20.000 szavazatra esik egy képviselő. A huszti parlament képviselői csak ülésenként kapnak illetéket, egyébként önzetlenül kötelesek ellátni tisztjüket.
A választások előestéjén Révaj miniszter rádióbeszédet intézett Kárpátaljához, melyben bejelentette, hogy ezentúl csak egy párt és egy vezér (Volosin) lesz Kárpát-Ukrajna földjén. A londoni ukrán iroda február 15-én közli Európa legnagyobb választási visszaélésének eredményét, mely szerint a kárpátukrán népszavazás 92–95%-ban Volosin javára dőlt, s ahol a szavazatok száma meghaladta a 95%-ot, fehér zászló díszíti a templomtornyokat. A huszti országgyűlésnek március 9-én kellett volna először összeülnie. A belső forrongás ekkor már olyan nagy, hogy a huszti „parlament” megnyitását néhány nappal későbbre teszik, s így a kárpátalji ukrán képviselők, számszerint harminc ukrán, egy román és egy német nem gyűltek soha egybe26.
Január 27-én Prchala bejelenti távozását, s ezzel néhány hétre, azaz február végéig kissé lecsillapodtak a kedélyek. Ebben a rövid időközben akarta Volosin rendezni Kárpátalja ukrán közoktatási ügyeit. Az Ungvár, Beregszász és Munkácsról átköltözött gimnáziumoknak Huszton, Nagyszőllősön és Szolyván biztosított helyet, majd az ukránnyelvű népoktatás számára kidolgozott egy különleges tanításirendet, melynek életbeléptetését már megakadályozta a történelem.
Az ukrán sajtóra nagy gondot fordított Volosin. Január v égén megjelenik a kárpátukrán kormány félhivatalos lapja, a Nová Svoboda27, ezenkívül még egy hetilapot és Karpato-ukrainska Svoboda28 címen Prágában ukránnyelvű havi folyóiratot adtak ki 1939 január közepétől. Február tizenötödike körül a Nova Scena29 című huszti ukrán színház is elkezdte működését.
Utoljára hagytuk a Volosin-kormány kisebbségi harcait a szlovák kormánnyal a nyugati ruszin (szerintük ukrán) nyelvterületért. A Dilo január 4-én „népszámlálási csalásnak” mondja a szlovák népszámlálás eredményét és bejelenti, hogy a „kárpátukrán” kormány soha sem fog beleegyezni a kelet-szlovákiai nyelvterület elszakításába. Ez alkalomból a Dilo hét szlovák járást követel Eperjessel együtt visszacsatolni, mire Szidor a Slovákban irredentizmusnak bélyegzi az ukrán követeléseket.
Töredékeket gyűjtöttünk az ukrán „Száznap” káoszából. A felsorolt jelenségek egyenként már érdektelenek, de összességükben – kivált, ha figyelembe vesszük az ukrán kísérlet titkos indítékait, ma is tanulságosak, figyelmeztetők és figyelemre méltóak. Sőt, ha kiemeljük a kárpátukrán kísérletet a ruszin keretből, aktualitásuk versenyre kél az európai színjáték nyitott kérdéseivel, melyektől élesen megkülönbözteti a véres misztikum, mely emberöltők óta kíséri a nagy ukrán drámát.
II. Ukrajnáról röviden ez a véleményünk:
Európa legválságosabb hónapjaiban, a Kelet-Európát minduntalan kirobbanással fenyegető nehézsorsú ukrán nemzet néhány elszármazott fia, nagyukrán álmok hajszolása közben – számára teljesen idegen területen – a sors különös szeszélyéből Potemkin-államot hozott létre. A vázolt körülmények megvilágították ennek az ingatag, külföldről élő államkísérletnek szerkezetét és kapcsolatait az Európát átfogó ukrán mozgalmakkal. Ez a kísérlet az ukrán nép százezreinek szemében Nagyukrajna első állomása lett volna. Akik így hitték Kaukázustól Nyugat-Galíciáig tévedtek. A nyomor szántotta kárpátalji földön idegennyelvű és szellemű népek féktelen elnyomására törekedett itt egy gondolat, melynek főcélja, hogy önmagát kiszabadítsa az elnyomatásból. Ez a körülmény kommentár nélkül is igazolja a kárpátalji kísérlet gyökértelenségét. A III. Ukrajnának nem itt és nem így kellett kísérleteznie, hanem az ukrán szabadság atyjának, Petljurának politikai végrendelete értelmében a vörös elnyomatás alatt szenvedő ukrán területeken, ahol bizton hisszük mi is, hogy kisarjad egyszer az ukrán szabadság virága.
A kárpátukrán kísérletet pedig elfelejtjük, mint utolsó megpróbáltatását a leghűségesebb népnek, mely a magyar szabadság napján tért meg rendeltetéséhez.
/14/ A kárpátalji ukrán közművelődési egyesület hivatalos neve. 1938-ban 70 ilyen ukrán kultúregylet működik a kárpátalji rutén nyelvterületen.
/15/ Volosin főleg Lemberg, a kanadai és amerikai ukránság támogatta.
/16/ Evhen Konovalec ezredest, mint ismeretes, 1938. május 23-án GPU terrorista ölte meg Rotterdamban. Emlékére Ukrajna függetlenségének 20. évfordulóján az amerikai ukránság nagyszabású emlékünnepélyt rendezett, melynek határozatait Walter Bokata adta közre The Ukrainian Cause (New York 1938. 23. l.) című füzetében.
/17/ Dilo 1939. II. 5.
/18/ Memorandum of Carpatho-Russian Union, North Amerika 2. I., A memorandumot John Popp, az unió elnöke és Dr. A. M. Smor, az unió főtitkára jegyezték.
/19/ Dile 1939. II. 7.
/20/ Pohiul, Pohoriljak, Popovics Dimitro, Szilágyi és Szokolovics.
/21/ L. Dilo 1939. I. 29.
/22/ Dilo 1939. II. 3.
/23/ Dilo 1939. I. 22. számában egész terjedelmében közli a történelmi táviratot
/24/ Ukrainian Bureau, London 1938. dec. 24.
/25/ Teljes neve Kárpátszká Szics. (Kárpáti lövészegylet).
/26/ A huszti parlament megnyitására a Dilo február 26-i száma szerint külön ukrán pénzérméket akart forgalomba bocsájtani a Volosin-kormány. A pénzegységek 50 sahi, 1, 3, 5 és 10 hrivni lettek volna, milyen értékben, nem tudjuk.
/27/ Új Szabadság
/28/ Kárpát-ukrán Szabadság.
/29/ Új színpad
A fenti írás első és második része az 1939-ben megjelent, a MEFHOSZ Könyvkiadó „ A ruszin sors könyve” egyik fejezete.
– vége –
