Dóczi Székely Gábor: SZENTENCIÁK

(részletek)

Fönn s benn, mindenütt: fényes Isten, add nekem világosságodat. Egy csillaggal küldd el nekem.

A szeretetben se működik: mindenki dudás és egy a csárda

Olykor a szeretetet is jól meg kell tudni ülni, különben leveti az embert és messze kóborol.

A nép(csoport), mely elutasítja a maga művelését (colere, cultura) – amelynek alfája és ómegája is a tanulás – nem hivatkozhat kultúrára. Ha mégis arra hivatkozik, az önellentmondás. Olyan, mint amikor Zénon azt állította, hogy mozgás nem létezik, s erre kollégája elkezdett előtte sétálni.

Az európai kereszténységet addig igazítgatták a mindenkori társadalmi-gazdasági realitásokhoz, míg teljesen ki nem kopott az életből. Fáj vagy nem fáj, legyünk legalább őszinték. A keresztény ember – a jézusi tipológia fényében - mára alapvetően kihalt. Alapvetően. S ezt nem cáfolja, hanem inkább erősíti, hogy vannak Teréz anyák, Böjte Csabák, anonim szentek.

Nagyhatalmak, kishatalmak: mindenik koncot akar más országból.

Akivel hosszú távon bizonyosan nem leszünk haragban, rövid távon sem éri meg.

Minden csizma - árkon bokron át - ragaszkodik az asztalhoz.

Álmodik a nyomor (Ady) ? Lehetne közös városokat (commun city) csinálni: ott van – első körben: Esztergom és Párkány (Sturovo), Komárom és Révkomárom (Komarno), Sátoraljaújhely és Tótújhely (Slovenské Nové Mesto); második körben: Kassa (Kosice) és Békéscsaba (Bekesska Caba), Losonc (Lucenec) és Szarvas (Sarvas), Pilisszentkereszt (Mlynky)  és Rimaszombat (Rimavska Sobota); harmadik körben: nincs megállás… teljes kétnyelvűséggel, önálló közjogi állással, és sajátos statútummal.

Az ostoba zéró toleranciák is a liberális fundamentalizmus gyümölcsei.

A józan belátás medrében nem minősülhet jogellenes elkülönítésnek, amennyiben egy közösség saját értékei, belső rendje, identitása és célja megóvása érdekében az általa jogszerűen támasztott magatartási szabályokat elutasító, azokkal nyíltan szembehelyezkedő személy közösségben való részvételét kizárja. Ez nem elkülönítés, ez elkülönülés!

Van, ahol a gyermekáldást szakmányban művelik. Sajnos mégse lesz belőle soha igazi áldás. Nem a kiművelt emberfők gyarapszanak a haza javára, hanem a semmirekellők. A barom barmot nemz, a rossz atya rossz fiat nevel (vö.: Pázmány Péter). Megállj-t kellene  parancsolni, különben a normalitás kipusztul és az eszeveszettség elárad. Ha nem telik tőlünk többre, csupán barmok nemzésére, és a csőcselék szaporítására, akkor inkább ne tegyük. És ezt a tartózkodást kellene  jutalmazza – a meg-nem-történtség segélyével -  az állam, hiszen az emberi nem söpredéke zsugorodott…

A tapasztalat akkor sem győzhető le, ha az előítélet köpenyét húzzák rá.

A magyarok elszoktak a nemzeti politikától. Ezért egy ideje, hogy fölfedezhetőek az állam életében a nemzeti érdekérvényesítés jelei, ez sokunknak katartikus élményt nyújt és elfelejtteti a szemmel láthatóan létező létrontási szituációkat. Holott itt is igaz: nem érdemelsz dicséretet szolga, hisz csak azt tetted, ami a dolgod.

 Seregnyi ember varázsolja a csodát. A csodaesélyek száma végtelen.

Kárpát-medencei nyelvválasz: az élet több, mint a nyelv. Cserélnem kell.

Egy nép bántalmazásának nem csak fizikai változata van. A mindennapi provokáció és az élet legapróbb dolgaiban is tapasztalható ellehetetlenítés ebbe a kategóriába tartozik. A nemzeti kisebbség ellehetetlenítése a népirtásnak csupán kifinomultabb alakzata.

Sok nép kiáltott már és követte csönd. De a XX. század legvisszhangtalanabb kiáltásai belőlünk, magyarokból fakadtak.

Az emberi (kisebbségi) jogok érvényesíthetőségének felső határa a nagyhatalmi érdek. Ez soha nem változik.

Az igazságosság mindig máshol. Aki nemes, az Istenből másol.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf