A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Komárom [XXVII. rész]

64 varmegyeMagyarország dunántúli részében fekszik a Duna mindkét partján, mely a vármegyét kettévágja, terülte 2944 km2. A vármegye legnagyobb része lapályos, csak kelti és déli részében emelkednek magasabb hegyek. A Duna két partján elterülő lapály a kis magyar alföldhöz tartozik, magában foglalja a Csallóköz keleti részét, mely a Nyitra mellékével együtt nagyrészt mocsaras, árvizeknek kitett mélyföld. Déli részében hullámos dombvidékbe megy át, mely a Vértes-hegység felé lassankint emelkedik, maga a Vértes-hegység a déli határt alkotja, legmagasabb pontja a Körtvélyes-tető 481 méterrel. Ez a nagyobbára erdős és több várrommal (Vitány, Gesztes, Gerencsér, Szentkereszt) ékesített hegységtől az Általér völgye választja el a tatai hegység alacsonyabb dombvidékét. Az Általértől keletre, a Vértestől a gallai és a szaári völgyeken túl a Gerecse-hegyég emelkedik. Legmagasabb csúcsa a Gerecse 633 méterrel, mely a vármegye határának közvetlen közelében, de már Esztergom vármegye területén van. A hegységet kőbányák tették ismertté. A Duna balpartján emelkedő dombvidék a 287 méter magasságot nem haladja meg.

    Folyóvizekben a vármegye gazdag volt, a Duna nyugat-kelet irányban mintegy 60 km hosszúságban hasította ketté. Komáromnál ömlött bele az érsekújvári vagy Kis-Duna, mely Gutától kezdve, ahol a Vág ömlik belé, a Vág-Duna nevet viselte. Közvetlenül Komárom városa fölött ömlik belé a mocsaras mellékű, kanyargós Nyitra folyó. Jobb felől a Dunába csak kisebb vizek ömlenek, ilyen a Concó, Általér, azonban nagyobb számban vannak tavak, legjelentősebbek voltak a tatai Nagytó, a Mocsa melletti Kerektó, az Asszonytó és a Nagy-Igmánd melletti Majortó.

    A közlekedés természetes főere a Duna. A vasúti vonalak közül legjelentősebb a magyar királyi államvasutak budapest-(győr-)bécsi vonala, ezenkívül metszi a vármegye észak-keleti részét a budapest-(pozony-)bécsi vonala is. A vasúti vonalak hossza 135 km volt.  

    Lakosságának száma 1891-ben 159,504 lélek volt, ezenkívül 4812 katona, nagyobbára Komárom városában. A vármegye a középsűrűségűek közé tartozott. A lakosok legnagyobb része magyar volt (86,1%), ezenkívül voltak németek (8,5%), tótok (7,2%) és kevés egyéb nemzetiségű is. Közművelődés tekintetében a vármegye a kedvezőbb állapotú vármegyék közé tartozott, a 6 éven felüli lakosságból a férfiak 18,0, a nők 2,43%-a sem írni, sem olvasni nem tudott. A tanköteles gyermekek közül 93,1% járt iskolába. A vármegye területén volt összesen 2 gimnázium (Komárom, Tata), 4 ipar- és kereskedelmi iskola, 168 népiskola, 8 kisdedóvó és 1 börtöniskola. A szellemi élet központja Komárom volt.

    Közigazgatásilag a vármegye 4 járásra oszlott és területén volt1 szabad királyi város – Komárom, 60 nagyközség, 33 kisközség s 233 puszta és telep. A községek általában középnagyságúak voltak, 2000 több lakosa 22-nek volt. Legnépesebbek: Komárom 13076, Gúta 7088, Tata 6925, Ács 4495, Tóváros 4257 és Udvard 4174 lakossal.

    Törvénykezési szempontból az egész vármegye a győri királyi ítélőtábla kerületéhez tartozó komáromi törvényszék hatásköre alá tartozott. Volt 4 királyi járásbírósága (Komárom, Nagy-Igmánd, Ó-Gyalla és Tata), az utóbbi telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel felruházva, valamint királyi főügyészsége és pénzügyi bírósága Győrött, bányabírósága Budapesten, sajtóbírósága Győr székelt. A királyi közjegyzője Komáromban és Tatán volt. Hadügyi tekintetben a vármegye a pozsonyi hadtest- és honvédkerületi parancsnokság területének részét alkotta, 12. sz. hadkiegészítő parancsnoksága Komáromban székelt. Csendőrségi szárnyparancsnoksága Esztergomban, szakaszparancsnoksága Komáromban volt. Pénzügyi tekintetben az egész vármegye a győri pénzügyigazgatóság területéhez tartozott. Adóhivatal Komáromban és Tatán, pénzügyőrsége Komáromban, pénzügyőri szakaszok Tatán és Ó-Gyallán voltak. Ipari és kereskedelmi ügyekben a győri kamara kerületében volt beosztva. Államépítészeti hivatal Komáromban volt, közúti ügyekben azonban a budapesti kerületi főfelügyelő, posta- és távírdaügyekben a tatai és gesztesi járás a budapesti, a csallóközi és udvardi járás a pozsonyi igazgatóság kerületéhez tartozott. A magyar királyi folyammérnöki hivatal Komáromban székelt.

    A vármegye területén 16 gyógyszertár volt.  

    Története

    A vármegye területén az őskori népek számos maradványaival találkozunk. Az vármegye területén talált és összegyűjtött kőeszközök száma jelentős. A kőkori lelőhelyek közt legfontosabbak a naszvadi és halomdombi kőkori telep. Bronzkori lelőhely kevesebb van, ezek közt legnevezetesebbek a dunaalmási, zsitvatői, marcelházi és nagyléli urnatemetők. A rómaiak uralma előtt és alatt a vármegye dunántúli részén a kelták laktak. Székhelyük Brigetio (Ó-Szőny) és Azaum (Almás vagy Süttő táján) volt. A vármegye dunáninneni része Tiberius alatt a quád hűbérállam tartozéka volt.

    A magyarok bejövetele előtt és után a vidéken szlávok tanyáztak, erre utal Anonymus által említett Komárom várának szláv neve Szunyoghely, és az, hogy Tóvárosnak a XII-XV. században „villa Sclavonicalis” volt a neve. A vármegyében a legrégibb kulturális telep, amelyről már Szent László beszél, a Szent Péter monostora, ez a Képes Krónika szerint egy Tata nevű ember alapította, ezért a körülötte épült községet róla Tatának nevezték el. A tatárdúlás a vármegyét is érte, kivéve a megerősített Komáromot, ahová sokan menekültek. A tatárdúlás után Udvardon Ressul (Ressl) német lovag telepedett meg népével. Komárom várát és tartozékát a megszorul IV. Béla egy időre Henel nevű zsidó kamaragrófjának adta zálogul. IV. Béla 1263-ban a füzitői várnépeknek Sár nevű birtokot ad, hogy őt élelmiszerrel lássák el, midőn az almási puszta és Naszály közt elterülő „Királyszék”-nek nevezett dombokon ítélőszéket tartani jött a vármegyébe. Valószínűleg a XIII: század végén lefolyt pártharcok alatt építették a Csákok a Véresekben Oroszlánkő várát, melynek követi 1733-ban a majki zárda építésekor hordták szét, és a hatalmas gesztei várat, melyet 1333-ban említenek először az oklevelek.

    A XV. század elején két főispánja is volt egy szerre a vármegyének. A főszerepet Tata játssza, mely István nádorról 1411–1440-ig Zsigmond király kezére jut és vára királyi mulatóhelyül szolgál. Zsigmond 1415-ben erősíti meg Tatának valószínűleg anhou-kori városi szabadalmait. Mátyás király Bonfini szerint a tatai várban nagyszerű királyi palotát építtetett, a komáromi várat helyreállíttatta és új épületekkel bővíttette. A század vége felé, 1487-ben említik a Hyppolit-kódexek a perbetei érseki várat.

    A török világban Komárom vármegye területe, illetve joghatósága olykor a szomszédos, Pilis, Esztergom és Fejér vármegyék jelentékeny részeire is kiterjedt. Komárom vármegyének a mohácsi vész előtt időkben még fennállott helységei közül 92 pusztult el végleg, mert az Érsekújvár, Komárom és Tata közé eső végvárvonal táján örökös volt a harc és a dúlás, minek folytán a XVII. század végére a vármegye lakossága kb. 12 ezerre olvadt. Komárom vára 1527-ben félnapi ostrom után Szapolyai kezéről Ferdinándéra jutott, 1594-ben a török, 1621-ben Bethlen, 1683-ban pedig Thököly ostromolja sikertelenül.

    A Rákóczi-féle szabadságharcban gróf Esterházy Antal főispán vármegyéstül kuruccá lett Komáromot a német bírta, de innen a vármegye urai lassan kiszökdöstek, és gyűléseiket Konkolyi Thege László alispán elnöklete alatt Tatán, Udvardon, Érsekújváron és Bátorkeszin tartották. A németeknek se katonát, se élelmet nem adtak, de a magyar részre kivetett 10,111 forintott híven átadták Bercsényinek a kiállított magyar hajdúkkal együtt. Bottyán tábornok labancverő legderekabb ezrede a vármegyéből lett összetoborozva.

    A szatmári béke után gróf Esterházy József würzburgi, elzászi és Moson vármegyei németeket telepít a vármegye dunántúli részébe, az udvardi és részben a csallóközi járásba pedig tótokat telepítenek. Mária Terézia korában költöznek Komáromba a rácok, akik nagy lendületet adtak a vármegye kereskedelmének. II. József a gyakori földrengések miatt Komárom városát a Duna jobbpartjára akarta áttelepíteni, de erre a komáromiak a Vágon folytatott fakereskedés miatt nem álltak rá.

    1807-ben Csepy Zsigmond ügyvéd révén létrejött Komáromban a legelső hazai biztosító társulat, az úgynevezett hajókármentő társaság, mely Pesten, Mosonban, Baján, Monostorszegen és Török-Becsén állított ügyvivőségeket. A dunai nagy hajózás Komáromban kifejlesztette a hajóépítő ipart, mely a XX. század elejére kihalófélbe került. A XIX. század második felétől kezdve jelentékeny gabona- és épületfa kereskedés fejlődött ki a vármegye székhelyén.

    Az 1848–49-es szabadságharcban Komárom birtoklásáért 1849-ben három csatát vívtak. Az elsőt, melyet Görgey, Kossuth s mások a szabadságharc legfontosabb csatájának neveztek, mivel ennek következménye volt az oroszok segélyül hívása. Az április 26-i csatában a Győr felé visszavonuló osztrákokat futni hagyja Görgey – aki maga is „sztratégiai baklövés”-nek nevezte később – és Budát foglalta vissza. A második csata július 2-án volt, melyet Haynau fővezér és Schlick tábornok intézte a vár ellen. A harmadik csatát július 11-én vívták, s célja volt áttörni Haynau ostromzárát. A világosi fegyverletétel után az osztrák hadsereg Komárom bevételét tűzte feladatául, melyet Klapka tábornok védett. A meghódolásra vonatkozó alku a komáromi őrség által megfogalmazott 11 pontjából 9-et az osztrák hadvezetés elfogadott, és e föltételek szerint október 2-án kezdődött a kapituláció, a honvédcsapatok igazoló jeggyel ellátva elhagyják a várat és a várost, s azt egészen osztrákok szállják meg.

    A vármegye és székhelye fejlődésének hatalmas lökést adott a komáromi sziget és Új-Szőny közt épített állami híd, melyet 1892. szeptember 3-án adtak át a forgalomnak.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményekben a vármegye elég gazdag volt. Éghajlata egészben véve mérsékelt, a lapályokon melegebb, a hegyvidéken hűvösebb. A vármegye talaja nagyobbára lősz, alluviális völgytalajjal váltakozva, egészében véve termékeny, de a Csallóköz nagy része, valamint a Nyitra és Zsitva mellékei nagyrészt mocsarasak. Legnevezetesebb terményei voltak: a búza, árpa, rozs, zab, kukorica, továbbá burgonya, repce, köles, hüvelyesek, len, kender, dohány, cukorrépa, takarmányrépa, lucerna, lóhere s egyéb takarmány. Természetes kaszálókon bőven volt kaszálható a széna. A szőlőművelés a filoxéra terjedése folytán jelentékenyen csökkent. A legjobb bor Neszmély és Duna-Almás vidékén terem. Az erdők elsősorban tölgyerdők, bükkösök, valamint fenyvesek voltak.

    Az állattenyésztés virágzónak volt mondható. Az állattartás legfontosabbika volt a juh és birka, valamint a magyar fajtájú (erdélyi magyar fajta és pirostarka hegyi fajta is gyakori) szarvasmarha, de tartottak még nem magyar fajtájú szarvasmarhát, lovat, szamarat és öszvért, sertést és kevés kecskét. A szárnyasok között legtöbb volt a tyúk és a lúd, de tartottak kacsát, pulykát, galambot is. Jelentős volt a méhészkedés. A lótenyésztés tekintetében a kisbéri és bábolnai állami ménesek országos hírű intézetek voltak. Mindkét ménesbirtokon nagyobbmérvű tehenészet, juhászat és sertéstenyésztés áll fenn.

    Aránylag szegényebb az ásványország, mely a Gerecse-hegységben jó építőkövet (Almás, Felső-Galla), Vértes-Somlyón (előbb Zsemly) barnaszenet szolgáltatott.

    A vármegye ipara nem volt jelentékeny. Nevezetesebb iparvállalatai voltak az ácsi cukorgyár, az ászári keményítő- és szörpgyár, a füzitői dextrin-, burgonya- és búzakeményítő-gyár, az új-szőnyi fűrészgyárak, továbbá 12 gőzmalom és több téglagyár, melyek közül a legjelentősebb Tatán volt. A kereskedelem főcikkei a gabonaneműek, a bor, a fa és az élő állatok voltak. Központja Komárom, Új-Szőny és Tata volt. A hiteligények kielégítésére 5 takarékpénztár és 8 szövetkezett állt rendelkezésre.

      

    Jelentős települések    

    Komárom

    Komárom–Rév-Komárom, szabad királyi város és Magyarország legjelentékenyebb erőssége, a vármegye székhelye volt.

    A városban volt a vármegyei törvényhatóság, a csallóközi járás szolgabírói hivatalának, a dunántúli evangélikus, református egyházmegye és református püspök, királyi törvényszék és ügyészség, járásbíróság, adóhivatal, sóhivatal, államépítészeti és folyammérnöki hivatal, pénzügyőrség, királyi közjegyzőség, királyi tanfelügyelőség, a 12. sz. hadkiegészítő kerület, s álladó felülvizsgáló bizottság széke. Volt a bencés-rend vezetése alatt álló algimnázium, állami polgári leányiskola, iparostanonc-iskola, községi és katolikus elemi fiú- és leányiskola, 2 kisdedóvó, városi ispotály, katona kórház, protestáns szegényház. Volt itt továbbá történelmi és régészeti társulat, négy jótékony nőegylet, felsőmagyarországi közművelődési egyesület, valamint vörös- és fehérkereszt egylet fiókja, több betegsegélyező és temetkezési egylet, tűzoltóegylet, dalárda s több önképző és közművelődési egylet. Itt jelentek meg a Komáromi lapok; Komárommegyei Közlöny; Komárommegyei Értesítő; Gazdasági Közölöny; és Bírósági Végrehajtók közlönye. Volt a városban még 2 takarékpénztár, 1 szövetkezet, ipartestület, posta- és távíróhivatal, az osztrák-magyar bank mellékhelyiséget tartott fenn. Ekkor vasúti állomása a Duna jobbpartján Új-Szőnyben, gőzhajóállomása az alsó Dunasoron volt.

    Lakóinak száma 1891-ben 13076, melyből 93,1% magyar, 4% német, 1,8% tót. A hajdani nagyszámú dunai molnárok, hajóácsok (superok), hajósok és halászok a századfordulóra már kiveszőfélben voltak, a hajdan híres hajóépítés megszűnt, s akkor már csak kisebb dereglyéket, kompokat és ladikokat építettek.

    A vár két részből, ó- és újvárból áll. Az óvár négyszögalakú s körkörös kaszárnyákat, éléstárakat és sütőkemencéket foglalt magába, kívülről pedig egyrészt a Dunára, másrészt a Vág-Dunára támaszkodó sáncok, kő- és földbástyák övezték. Ez képezte alapját az ősrégi komáromi várnak, mely egészen III. Ferdinánd, illetőleg I. Lipót uralkodásáig ily terjedelemben állott fenn. Az új várat az előbbivel hosszú híd kapcsolta össze. A vár jóval tágasabb, nagy udvarát kaszárnyák s egyéb katonai épületek szegélyezték, közepén a várparancsnoki épület állt. A vár ezen részének építését III. Ferdinánd kezdet meg és I. Lipót fejezte be. A török háború kitörésének hírére a hiányzó műveket földből egészítették ki, majd 1664 után folytatták a tervszerű építkezést, a végleges befejezésre 1673-ban került sor. A gyakori földrengések okozta romlás következtében II. József a vár eltörlését határozta el, s 1785-ben a várat összes birtokaival a városnak ajándékozta. A napóleoni hadjáratok alatt a várat helyreállították, megnagyobbították 1808-ban. A tulajdonképpeni várhoz csatlakozott a Nádorvonal külműve, mely a várból kiindulva az egész várost s a hozzá észak felé csatlakozó vizenyős térséget nagy félkörben körülfogta egészen a város nyugati végén levő Duna-parti Pozsonyi-kapuig. A Nádorvonalból 3 hatalmas bástyakapun lehetett kijutni: nyugaton a Pozsonyi-kapun, észak-nyugaton a Gútai-kapun, északon az apáti szigettel szemben levő kapun. A tulajdonképpeni várból az angol sétatér melletti mély árkokon át volt kijárás a város felé. A várhoz ezenkívül jelentékeny előművek tartoztak: ilyen volt a Vág-Duna balparti hídfője mellett, mely az Ó-gyallai kijárást védte, továbbá a Duna jobbpartján Új-Szőny mellett levő Csillagerőd, a Dunától tovább eső igmándi erőd és a Duna partján levő hatalmas monostori erőd, mely a Pozsonyi-kaput védte s az egész Duna-sort uralta.

    A várost az elmúlt évszázadokban földrengések és árvizek sújtották. A földrengések közül a legnagyobbak 1759-ben, 1763-ban, 1783-ban és 1822-ben voltak, míg a legnagyobb árvízi kárt 1809-ben, 1850-ben mérték. Nagy tűzvészek is pusztították Komáromot 1767-ben és 1768-ban.

    A vár a legnagyobb szerepét az 1848–49-es szabadságharcban az úgynevezett Komáromi csatában és a kapitulációban megvédett honvédek érdekében játszotta.  

     

    Gúta

    Vagy más írásban Gutta nagyközség volt a csallóközi járásban, 1891-ben 7088 magyar lakossal, postahivatallal.

    A község határában már a vaskorban megtelepült az ember. Oklevelekben a települést először 1268-ban említik, mint Villa Gutta az esztergomi érsekség birtokaként. Nevének keletkezésére többféle magyarázat születet: guta egy betegség neve, amiben a helyiek szenvedtek, mások szerint az arab nyelvből származik és vizenyős, lapályos helyet jelöl; de származtatják a latin gutta szóból, melynek jelentése csepp és vízcsepp. 1551-en Gútát várossá nyilvánították, és különféle kiváltságokat kapott, többek között évente rendezhetett országos vásárt. A török hódoltság alatt a település elpusztult, a lakosság átmenekült a csallóközi oldalra, oda ahol Gúta város ma fekszik. A várat több alkalommal megerősítették, 1662 és 1664 között pedig barokk stílusban átépítették, korszerűsítették. 1669-ben törökök kifosztották és felégették, 1708-ban Bottyán Jánosnak sikerült bevennie a sáncokat és a várat. A várat ekkor lerombolták, a pusztítás után a kurucok gúnyosan „békavárnak” nevezték a maradványokat. A XIX. század végén és a XX. század elején a helyi lakosság élete minden terülten fellendült. 1886-ban hozták létre a Gútai Önkéntes Tűzoltóságot, felépültek az árvízvédelmi töltések.

 

    Tata

    Nagyközség a vármegye tatai járásában 1891-ben 6925 lakossal, melynek túlnyomó része magyar volt. Volt itt járási szolgabírói hivatal, járásbíróság, királyi közjegyzőség és adóhivatal széke, kegyesrendi szerzetház és algimnázium, vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. Tata a vele összeépült Tóváros nagyközséggel – melyet 1891-ben 4257 magyar lakta, vasúttal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A két község közt a tó partján emelkedik gróf Esterházy Miklós kastélya és a régi vár. A várban gazdag levéltár, acélmetszetgyűjtemény és képtár volt, a kastély egyik szobájában írta alá Ferenc király 1809. október 14-én a bécsi békekötés okmányát. Tata vidékén számos bővizű langyos forrás fakad.

    Tata helyén már a rómaiak idejében laktak. Géza alapította a tatai apátságot, Zsigmond koronabirtokká és állandó tartózkodási helyéül tette, az Altalér vizeiből a nagy tavat alakította s partjára várat építtetett. Mátyás király új palotát építtetett, II. Ulászló 1510-ben országgyűlést tartott itt. Szolimán 1543-ban a palotát és a várat feldúlta, de 1597-ben Pálffy Miklós visszafoglalta a törököktől. Rákóczi Ferenc hadai is elfoglalták, de 1707-ben az osztrákok visszavették, és bástyáit elrombolták. 1727-ben gróf Esterházy József vette meg.

   

    Ács

    Nagyközség a vármegye gesztesi járásában, a Duna jobb partján 1891-ben 4501 magyar lakossal, vasút-, távíró- és postával.

    A község területén már a római korban laktak, közelében két római katonai tábor állt: Ad Mures és Ad Statuas. A település a nevét az Árpád-korban letelepedett, a király szolgálatában álló ácsokról kapta. A neve az oklevelekben feltehetően 1138ban jelent meg Olt néven, de biztos adat csak 1297-ből van Villa Alch néven. Első ismert birtokosa 1346-ban nagymartom Simon fia volt. A törökök a falut kétszer is feldúlták., ezért 1590-ben mindössze 4 család élt itt. A teljes pusztulást követően csak 1628 után kezdett újra benépesülni. Földesurai kezdetben a Hathalmy, majd a Lengyel, a Kolos és Pogrányi csaldáok voltak, később a pannonhalmi főapátság és az Esterházy család szerzett jelentős birtokot Ács határában. Bél Mátyás már a XVIII. század elején nagy és gazdag faluként mutatja be Ácsot, s a század végére a gesztesi járás legnépesebb települése lett. 1809-ben Ács határában verte vissza a Vas vármegyei lovasezred a francia (napóleoni) csapatokat. 1489. július 2-án a komáromi csatában Ács mellett verte vissza Görgey Artúr parancsnoksága alatt a honvéd fősereg a Haynau által vezetett, túlerőben lévő osztrák csapatokat. A csata emlékére az ácsi erdőben – már Komárom területén – 1870-ban emlékművet állítottak. 1850-ben Ács legnagyobb része leégett. 1871-ben Patzenhofer Konrád cukorgyárat építtetett a községben. A vasútvonal közelsége miatt alapított üzem a századfordulón négy vármegye cukorrépatermését dolgozta fel.

     

    Udvard

    Nagyközség a vármegye udvardi járásában, 1891-ben 4174 magyar lakossal, vasúttal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral.

    Udvard vidéke ősidők óta lakott terület, a Góré dűlőnél római castellum nyomait találták meg. A faluban VII-VIII. századi avar temetőt tártak fel. Már 1075-ben kápolna állt itt Szent Márton tiszteletére szentelve. Ekkoriban királyi birtok volt, melyet a garamszentbenedeki apátságnak ajándékoztak, ez Udvard első írásos említése. 1228-ban itt tört ki Magyarország első jobbágylázadása. 1307-ben Tamás esztergomi érsek vezetésével egyházi zsinatot tartottak itt, ekkor rendelték el az esti harangszót és Boldogságos Szűz tiszteletére háromszor az Üdvözlégy elimádkozását.

    A gyorsan növekedő település 1429. október 2-án városi jogokat kapott, 1441-ben pedig a pallosjogot is elnyerte. 1462-ben járási székhellyé vált. A törökök 1530 és 1533-ban is megtámadták, majd 1550-ben és 1554-ben ismét nagy pusztítást vittek végbe. A török idők emlékét őrzi a falutól keletre emelkedő Török-domb, melyet a szájhagyomány szerint a törökök sajkáikkal hordtak össze. 1572-ben Udvard tartósan török uralom alá került, és 1663-ban a törökök innen irányították Érsekújvár ostromát. A község Érsekújvár visszafoglalásakor, 1685-ben szabadult fel a 113 éves török uralom alól. A lakosságot a fekete himlő is tizedelte (1655, 1678, 1685).

    Az 1800-as években a falu híres volt káposztájáról, de elsősorban szőlő- és bortermeléséről vált ismertté. 1866-ban csaknem az egész szőlőállományt újra kellett telepíteni a fagykár miatt. 1878 után a filoxéra pusztítása miatt 70 évre csaknem teljesen megszűnt a szőlőművelés.

    1878-ban alakult meg a községi tűzoltóegylet, és ekkor építették a tűzoltószertárat is. 1880-ban Simor János érsek 1000 forintot adományozott iskolaépítésre.

     

    Bábolna

    Puszta a vármegye gesztesi járásában, posta- és távíró-állomással. A puszta az itt levő állami ménesintézetről volt nevezetes. A bábolnai ménest 1789-ben alapították, túlnyomóan magyar, erdélyi és besszarábiai kancákkal, 1816 óta csak arab telivér és félvér lovakat tenyésztettek itt. A ménes tulajdonképpeni célja a keleti jellegű, de nagyobb testalkatú, nagyobb tömegű arab félvér lovak tenyésztése volt, az itt nevelt mének többségét az alföldi megyékben és Erdély sík részein alkalmazták. Jelentős volt a ménes tehenészete is, tenyésztettek itt berni szarvasmarhát tejelés és fiatal tenyészállatok nevelés céljából, azután gyapjútermő (fésűs merinó) és hústermelő (angolvérű húsjuhok) juhokat. Fenntartott a ménesbirtok saját területen egy népiskolát.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf