A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Komárom [XXVII. rész]

64 varmegyeMagyarország dunántúli részében fekszik a Duna mindkét partján, mely a vármegyét kettévágja, terülte 2944 km2. A vármegye legnagyobb része lapályos, csak kelti és déli részében emelkednek magasabb hegyek. A Duna két partján elterülő lapály a kis magyar alföldhöz tartozik, magában foglalja a Csallóköz keleti részét, mely a Nyitra mellékével együtt nagyrészt mocsaras, árvizeknek kitett mélyföld. Déli részében hullámos dombvidékbe megy át, mely a Vértes-hegység felé lassankint emelkedik, maga a Vértes-hegység a déli határt alkotja, legmagasabb pontja a Körtvélyes-tető 481 méterrel. Ez a nagyobbára erdős és több várrommal (Vitány, Gesztes, Gerencsér, Szentkereszt) ékesített hegységtől az Általér völgye választja el a tatai hegység alacsonyabb dombvidékét. Az Általértől keletre, a Vértestől a gallai és a szaári völgyeken túl a Gerecse-hegyég emelkedik. Legmagasabb csúcsa a Gerecse 633 méterrel, mely a vármegye határának közvetlen közelében, de már Esztergom vármegye területén van. A hegységet kőbányák tették ismertté. A Duna balpartján emelkedő dombvidék a 287 méter magasságot nem haladja meg.

    Folyóvizekben a vármegye gazdag volt, a Duna nyugat-kelet irányban mintegy 60 km hosszúságban hasította ketté. Komáromnál ömlött bele az érsekújvári vagy Kis-Duna, mely Gutától kezdve, ahol a Vág ömlik belé, a Vág-Duna nevet viselte. Közvetlenül Komárom városa fölött ömlik belé a mocsaras mellékű, kanyargós Nyitra folyó. Jobb felől a Dunába csak kisebb vizek ömlenek, ilyen a Concó, Általér, azonban nagyobb számban vannak tavak, legjelentősebbek voltak a tatai Nagytó, a Mocsa melletti Kerektó, az Asszonytó és a Nagy-Igmánd melletti Majortó.

    A közlekedés természetes főere a Duna. A vasúti vonalak közül legjelentősebb a magyar királyi államvasutak budapest-(győr-)bécsi vonala, ezenkívül metszi a vármegye észak-keleti részét a budapest-(pozony-)bécsi vonala is. A vasúti vonalak hossza 135 km volt.  

    Lakosságának száma 1891-ben 159,504 lélek volt, ezenkívül 4812 katona, nagyobbára Komárom városában. A vármegye a középsűrűségűek közé tartozott. A lakosok legnagyobb része magyar volt (86,1%), ezenkívül voltak németek (8,5%), tótok (7,2%) és kevés egyéb nemzetiségű is. Közművelődés tekintetében a vármegye a kedvezőbb állapotú vármegyék közé tartozott, a 6 éven felüli lakosságból a férfiak 18,0, a nők 2,43%-a sem írni, sem olvasni nem tudott. A tanköteles gyermekek közül 93,1% járt iskolába. A vármegye területén volt összesen 2 gimnázium (Komárom, Tata), 4 ipar- és kereskedelmi iskola, 168 népiskola, 8 kisdedóvó és 1 börtöniskola. A szellemi élet központja Komárom volt.

    Közigazgatásilag a vármegye 4 járásra oszlott és területén volt1 szabad királyi város – Komárom, 60 nagyközség, 33 kisközség s 233 puszta és telep. A községek általában középnagyságúak voltak, 2000 több lakosa 22-nek volt. Legnépesebbek: Komárom 13076, Gúta 7088, Tata 6925, Ács 4495, Tóváros 4257 és Udvard 4174 lakossal.

    Törvénykezési szempontból az egész vármegye a győri királyi ítélőtábla kerületéhez tartozó komáromi törvényszék hatásköre alá tartozott. Volt 4 királyi járásbírósága (Komárom, Nagy-Igmánd, Ó-Gyalla és Tata), az utóbbi telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel felruházva, valamint királyi főügyészsége és pénzügyi bírósága Győrött, bányabírósága Budapesten, sajtóbírósága Győr székelt. A királyi közjegyzője Komáromban és Tatán volt. Hadügyi tekintetben a vármegye a pozsonyi hadtest- és honvédkerületi parancsnokság területének részét alkotta, 12. sz. hadkiegészítő parancsnoksága Komáromban székelt. Csendőrségi szárnyparancsnoksága Esztergomban, szakaszparancsnoksága Komáromban volt. Pénzügyi tekintetben az egész vármegye a győri pénzügyigazgatóság területéhez tartozott. Adóhivatal Komáromban és Tatán, pénzügyőrsége Komáromban, pénzügyőri szakaszok Tatán és Ó-Gyallán voltak. Ipari és kereskedelmi ügyekben a győri kamara kerületében volt beosztva. Államépítészeti hivatal Komáromban volt, közúti ügyekben azonban a budapesti kerületi főfelügyelő, posta- és távírdaügyekben a tatai és gesztesi járás a budapesti, a csallóközi és udvardi járás a pozsonyi igazgatóság kerületéhez tartozott. A magyar királyi folyammérnöki hivatal Komáromban székelt.

    A vármegye területén 16 gyógyszertár volt.  

    Története

    A vármegye területén az őskori népek számos maradványaival találkozunk. Az vármegye területén talált és összegyűjtött kőeszközök száma jelentős. A kőkori lelőhelyek közt legfontosabbak a naszvadi és halomdombi kőkori telep. Bronzkori lelőhely kevesebb van, ezek közt legnevezetesebbek a dunaalmási, zsitvatői, marcelházi és nagyléli urnatemetők. A rómaiak uralma előtt és alatt a vármegye dunántúli részén a kelták laktak. Székhelyük Brigetio (Ó-Szőny) és Azaum (Almás vagy Süttő táján) volt. A vármegye dunáninneni része Tiberius alatt a quád hűbérállam tartozéka volt.

    A magyarok bejövetele előtt és után a vidéken szlávok tanyáztak, erre utal Anonymus által említett Komárom várának szláv neve Szunyoghely, és az, hogy Tóvárosnak a XII-XV. században „villa Sclavonicalis” volt a neve. A vármegyében a legrégibb kulturális telep, amelyről már Szent László beszél, a Szent Péter monostora, ez a Képes Krónika szerint egy Tata nevű ember alapította, ezért a körülötte épült községet róla Tatának nevezték el. A tatárdúlás a vármegyét is érte, kivéve a megerősített Komáromot, ahová sokan menekültek. A tatárdúlás után Udvardon Ressul (Ressl) német lovag telepedett meg népével. Komárom várát és tartozékát a megszorul IV. Béla egy időre Henel nevű zsidó kamaragrófjának adta zálogul. IV. Béla 1263-ban a füzitői várnépeknek Sár nevű birtokot ad, hogy őt élelmiszerrel lássák el, midőn az almási puszta és Naszály közt elterülő „Királyszék”-nek nevezett dombokon ítélőszéket tartani jött a vármegyébe. Valószínűleg a XIII: század végén lefolyt pártharcok alatt építették a Csákok a Véresekben Oroszlánkő várát, melynek követi 1733-ban a majki zárda építésekor hordták szét, és a hatalmas gesztei várat, melyet 1333-ban említenek először az oklevelek.

    A XV. század elején két főispánja is volt egy szerre a vármegyének. A főszerepet Tata játssza, mely István nádorról 1411–1440-ig Zsigmond király kezére jut és vára királyi mulatóhelyül szolgál. Zsigmond 1415-ben erősíti meg Tatának valószínűleg anhou-kori városi szabadalmait. Mátyás király Bonfini szerint a tatai várban nagyszerű királyi palotát építtetett, a komáromi várat helyreállíttatta és új épületekkel bővíttette. A század vége felé, 1487-ben említik a Hyppolit-kódexek a perbetei érseki várat.

    A török világban Komárom vármegye területe, illetve joghatósága olykor a szomszédos, Pilis, Esztergom és Fejér vármegyék jelentékeny részeire is kiterjedt. Komárom vármegyének a mohácsi vész előtt időkben még fennállott helységei közül 92 pusztult el végleg, mert az Érsekújvár, Komárom és Tata közé eső végvárvonal táján örökös volt a harc és a dúlás, minek folytán a XVII. század végére a vármegye lakossága kb. 12 ezerre olvadt. Komárom vára 1527-ben félnapi ostrom után Szapolyai kezéről Ferdinándéra jutott, 1594-ben a török, 1621-ben Bethlen, 1683-ban pedig Thököly ostromolja sikertelenül.

    A Rákóczi-féle szabadságharcban gróf Esterházy Antal főispán vármegyéstül kuruccá lett Komáromot a német bírta, de innen a vármegye urai lassan kiszökdöstek, és gyűléseiket Konkolyi Thege László alispán elnöklete alatt Tatán, Udvardon, Érsekújváron és Bátorkeszin tartották. A németeknek se katonát, se élelmet nem adtak, de a magyar részre kivetett 10,111 forintott híven átadták Bercsényinek a kiállított magyar hajdúkkal együtt. Bottyán tábornok labancverő legderekabb ezrede a vármegyéből lett összetoborozva.

    A szatmári béke után gróf Esterházy József würzburgi, elzászi és Moson vármegyei németeket telepít a vármegye dunántúli részébe, az udvardi és részben a csallóközi járásba pedig tótokat telepítenek. Mária Terézia korában költöznek Komáromba a rácok, akik nagy lendületet adtak a vármegye kereskedelmének. II. József a gyakori földrengések miatt Komárom városát a Duna jobbpartjára akarta áttelepíteni, de erre a komáromiak a Vágon folytatott fakereskedés miatt nem álltak rá.

    1807-ben Csepy Zsigmond ügyvéd révén létrejött Komáromban a legelső hazai biztosító társulat, az úgynevezett hajókármentő társaság, mely Pesten, Mosonban, Baján, Monostorszegen és Török-Becsén állított ügyvivőségeket. A dunai nagy hajózás Komáromban kifejlesztette a hajóépítő ipart, mely a XX. század elejére kihalófélbe került. A XIX. század második felétől kezdve jelentékeny gabona- és épületfa kereskedés fejlődött ki a vármegye székhelyén.

    Az 1848–49-es szabadságharcban Komárom birtoklásáért 1849-ben három csatát vívtak. Az elsőt, melyet Görgey, Kossuth s mások a szabadságharc legfontosabb csatájának neveztek, mivel ennek következménye volt az oroszok segélyül hívása. Az április 26-i csatában a Győr felé visszavonuló osztrákokat futni hagyja Görgey – aki maga is „sztratégiai baklövés”-nek nevezte később – és Budát foglalta vissza. A második csata július 2-án volt, melyet Haynau fővezér és Schlick tábornok intézte a vár ellen. A harmadik csatát július 11-én vívták, s célja volt áttörni Haynau ostromzárát. A világosi fegyverletétel után az osztrák hadsereg Komárom bevételét tűzte feladatául, melyet Klapka tábornok védett. A meghódolásra vonatkozó alku a komáromi őrség által megfogalmazott 11 pontjából 9-et az osztrák hadvezetés elfogadott, és e föltételek szerint október 2-án kezdődött a kapituláció, a honvédcsapatok igazoló jeggyel ellátva elhagyják a várat és a várost, s azt egészen osztrákok szállják meg.

    A vármegye és székhelye fejlődésének hatalmas lökést adott a komáromi sziget és Új-Szőny közt épített állami híd, melyet 1892. szeptember 3-án adtak át a forgalomnak.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményekben a vármegye elég gazdag volt. Éghajlata egészben véve mérsékelt, a lapályokon melegebb, a hegyvidéken hűvösebb. A vármegye talaja nagyobbára lősz, alluviális völgytalajjal váltakozva, egészében véve termékeny, de a Csallóköz nagy része, valamint a Nyitra és Zsitva mellékei nagyrészt mocsarasak. Legnevezetesebb terményei voltak: a búza, árpa, rozs, zab, kukorica, továbbá burgonya, repce, köles, hüvelyesek, len, kender, dohány, cukorrépa, takarmányrépa, lucerna, lóhere s egyéb takarmány. Természetes kaszálókon bőven volt kaszálható a széna. A szőlőművelés a filoxéra terjedése folytán jelentékenyen csökkent. A legjobb bor Neszmély és Duna-Almás vidékén terem. Az erdők elsősorban tölgyerdők, bükkösök, valamint fenyvesek voltak.

    Az állattenyésztés virágzónak volt mondható. Az állattartás legfontosabbika volt a juh és birka, valamint a magyar fajtájú (erdélyi magyar fajta és pirostarka hegyi fajta is gyakori) szarvasmarha, de tartottak még nem magyar fajtájú szarvasmarhát, lovat, szamarat és öszvért, sertést és kevés kecskét. A szárnyasok között legtöbb volt a tyúk és a lúd, de tartottak kacsát, pulykát, galambot is. Jelentős volt a méhészkedés. A lótenyésztés tekintetében a kisbéri és bábolnai állami ménesek országos hírű intézetek voltak. Mindkét ménesbirtokon nagyobbmérvű tehenészet, juhászat és sertéstenyésztés áll fenn.

    Aránylag szegényebb az ásványország, mely a Gerecse-hegységben jó építőkövet (Almás, Felső-Galla), Vértes-Somlyón (előbb Zsemly) barnaszenet szolgáltatott.

    A vármegye ipara nem volt jelentékeny. Nevezetesebb iparvállalatai voltak az ácsi cukorgyár, az ászári keményítő- és szörpgyár, a füzitői dextrin-, burgonya- és búzakeményítő-gyár, az új-szőnyi fűrészgyárak, továbbá 12 gőzmalom és több téglagyár, melyek közül a legjelentősebb Tatán volt. A kereskedelem főcikkei a gabonaneműek, a bor, a fa és az élő állatok voltak. Központja Komárom, Új-Szőny és Tata volt. A hiteligények kielégítésére 5 takarékpénztár és 8 szövetkezett állt rendelkezésre.

      

    Jelentős települések    

    Komárom

    Komárom–Rév-Komárom, szabad királyi város és Magyarország legjelentékenyebb erőssége, a vármegye székhelye volt.

    A városban volt a vármegyei törvényhatóság, a csallóközi járás szolgabírói hivatalának, a dunántúli evangélikus, református egyházmegye és református püspök, királyi törvényszék és ügyészség, járásbíróság, adóhivatal, sóhivatal, államépítészeti és folyammérnöki hivatal, pénzügyőrség, királyi közjegyzőség, királyi tanfelügyelőség, a 12. sz. hadkiegészítő kerület, s álladó felülvizsgáló bizottság széke. Volt a bencés-rend vezetése alatt álló algimnázium, állami polgári leányiskola, iparostanonc-iskola, községi és katolikus elemi fiú- és leányiskola, 2 kisdedóvó, városi ispotály, katona kórház, protestáns szegényház. Volt itt továbbá történelmi és régészeti társulat, négy jótékony nőegylet, felsőmagyarországi közművelődési egyesület, valamint vörös- és fehérkereszt egylet fiókja, több betegsegélyező és temetkezési egylet, tűzoltóegylet, dalárda s több önképző és közművelődési egylet. Itt jelentek meg a Komáromi lapok; Komárommegyei Közlöny; Komárommegyei Értesítő; Gazdasági Közölöny; és Bírósági Végrehajtók közlönye. Volt a városban még 2 takarékpénztár, 1 szövetkezet, ipartestület, posta- és távíróhivatal, az osztrák-magyar bank mellékhelyiséget tartott fenn. Ekkor vasúti állomása a Duna jobbpartján Új-Szőnyben, gőzhajóállomása az alsó Dunasoron volt.

    Lakóinak száma 1891-ben 13076, melyből 93,1% magyar, 4% német, 1,8% tót. A hajdani nagyszámú dunai molnárok, hajóácsok (superok), hajósok és halászok a századfordulóra már kiveszőfélben voltak, a hajdan híres hajóépítés megszűnt, s akkor már csak kisebb dereglyéket, kompokat és ladikokat építettek.

    A vár két részből, ó- és újvárból áll. Az óvár négyszögalakú s körkörös kaszárnyákat, éléstárakat és sütőkemencéket foglalt magába, kívülről pedig egyrészt a Dunára, másrészt a Vág-Dunára támaszkodó sáncok, kő- és földbástyák övezték. Ez képezte alapját az ősrégi komáromi várnak, mely egészen III. Ferdinánd, illetőleg I. Lipót uralkodásáig ily terjedelemben állott fenn. Az új várat az előbbivel hosszú híd kapcsolta össze. A vár jóval tágasabb, nagy udvarát kaszárnyák s egyéb katonai épületek szegélyezték, közepén a várparancsnoki épület állt. A vár ezen részének építését III. Ferdinánd kezdet meg és I. Lipót fejezte be. A török háború kitörésének hírére a hiányzó műveket földből egészítették ki, majd 1664 után folytatták a tervszerű építkezést, a végleges befejezésre 1673-ban került sor. A gyakori földrengések okozta romlás következtében II. József a vár eltörlését határozta el, s 1785-ben a várat összes birtokaival a városnak ajándékozta. A napóleoni hadjáratok alatt a várat helyreállították, megnagyobbították 1808-ban. A tulajdonképpeni várhoz csatlakozott a Nádorvonal külműve, mely a várból kiindulva az egész várost s a hozzá észak felé csatlakozó vizenyős térséget nagy félkörben körülfogta egészen a város nyugati végén levő Duna-parti Pozsonyi-kapuig. A Nádorvonalból 3 hatalmas bástyakapun lehetett kijutni: nyugaton a Pozsonyi-kapun, észak-nyugaton a Gútai-kapun, északon az apáti szigettel szemben levő kapun. A tulajdonképpeni várból az angol sétatér melletti mély árkokon át volt kijárás a város felé. A várhoz ezenkívül jelentékeny előművek tartoztak: ilyen volt a Vág-Duna balparti hídfője mellett, mely az Ó-gyallai kijárást védte, továbbá a Duna jobbpartján Új-Szőny mellett levő Csillagerőd, a Dunától tovább eső igmándi erőd és a Duna partján levő hatalmas monostori erőd, mely a Pozsonyi-kaput védte s az egész Duna-sort uralta.

    A várost az elmúlt évszázadokban földrengések és árvizek sújtották. A földrengések közül a legnagyobbak 1759-ben, 1763-ban, 1783-ban és 1822-ben voltak, míg a legnagyobb árvízi kárt 1809-ben, 1850-ben mérték. Nagy tűzvészek is pusztították Komáromot 1767-ben és 1768-ban.

    A vár a legnagyobb szerepét az 1848–49-es szabadságharcban az úgynevezett Komáromi csatában és a kapitulációban megvédett honvédek érdekében játszotta.  

     

    Gúta

    Vagy más írásban Gutta nagyközség volt a csallóközi járásban, 1891-ben 7088 magyar lakossal, postahivatallal.

    A község határában már a vaskorban megtelepült az ember. Oklevelekben a települést először 1268-ban említik, mint Villa Gutta az esztergomi érsekség birtokaként. Nevének keletkezésére többféle magyarázat születet: guta egy betegség neve, amiben a helyiek szenvedtek, mások szerint az arab nyelvből származik és vizenyős, lapályos helyet jelöl; de származtatják a latin gutta szóból, melynek jelentése csepp és vízcsepp. 1551-en Gútát várossá nyilvánították, és különféle kiváltságokat kapott, többek között évente rendezhetett országos vásárt. A török hódoltság alatt a település elpusztult, a lakosság átmenekült a csallóközi oldalra, oda ahol Gúta város ma fekszik. A várat több alkalommal megerősítették, 1662 és 1664 között pedig barokk stílusban átépítették, korszerűsítették. 1669-ben törökök kifosztották és felégették, 1708-ban Bottyán Jánosnak sikerült bevennie a sáncokat és a várat. A várat ekkor lerombolták, a pusztítás után a kurucok gúnyosan „békavárnak” nevezték a maradványokat. A XIX. század végén és a XX. század elején a helyi lakosság élete minden terülten fellendült. 1886-ban hozták létre a Gútai Önkéntes Tűzoltóságot, felépültek az árvízvédelmi töltések.

 

    Tata

    Nagyközség a vármegye tatai járásában 1891-ben 6925 lakossal, melynek túlnyomó része magyar volt. Volt itt járási szolgabírói hivatal, járásbíróság, királyi közjegyzőség és adóhivatal széke, kegyesrendi szerzetház és algimnázium, vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. Tata a vele összeépült Tóváros nagyközséggel – melyet 1891-ben 4257 magyar lakta, vasúttal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A két község közt a tó partján emelkedik gróf Esterházy Miklós kastélya és a régi vár. A várban gazdag levéltár, acélmetszetgyűjtemény és képtár volt, a kastély egyik szobájában írta alá Ferenc király 1809. október 14-én a bécsi békekötés okmányát. Tata vidékén számos bővizű langyos forrás fakad.

    Tata helyén már a rómaiak idejében laktak. Géza alapította a tatai apátságot, Zsigmond koronabirtokká és állandó tartózkodási helyéül tette, az Altalér vizeiből a nagy tavat alakította s partjára várat építtetett. Mátyás király új palotát építtetett, II. Ulászló 1510-ben országgyűlést tartott itt. Szolimán 1543-ban a palotát és a várat feldúlta, de 1597-ben Pálffy Miklós visszafoglalta a törököktől. Rákóczi Ferenc hadai is elfoglalták, de 1707-ben az osztrákok visszavették, és bástyáit elrombolták. 1727-ben gróf Esterházy József vette meg.

   

    Ács

    Nagyközség a vármegye gesztesi járásában, a Duna jobb partján 1891-ben 4501 magyar lakossal, vasút-, távíró- és postával.

    A község területén már a római korban laktak, közelében két római katonai tábor állt: Ad Mures és Ad Statuas. A település a nevét az Árpád-korban letelepedett, a király szolgálatában álló ácsokról kapta. A neve az oklevelekben feltehetően 1138ban jelent meg Olt néven, de biztos adat csak 1297-ből van Villa Alch néven. Első ismert birtokosa 1346-ban nagymartom Simon fia volt. A törökök a falut kétszer is feldúlták., ezért 1590-ben mindössze 4 család élt itt. A teljes pusztulást követően csak 1628 után kezdett újra benépesülni. Földesurai kezdetben a Hathalmy, majd a Lengyel, a Kolos és Pogrányi csaldáok voltak, később a pannonhalmi főapátság és az Esterházy család szerzett jelentős birtokot Ács határában. Bél Mátyás már a XVIII. század elején nagy és gazdag faluként mutatja be Ácsot, s a század végére a gesztesi járás legnépesebb települése lett. 1809-ben Ács határában verte vissza a Vas vármegyei lovasezred a francia (napóleoni) csapatokat. 1489. július 2-án a komáromi csatában Ács mellett verte vissza Görgey Artúr parancsnoksága alatt a honvéd fősereg a Haynau által vezetett, túlerőben lévő osztrák csapatokat. A csata emlékére az ácsi erdőben – már Komárom területén – 1870-ban emlékművet állítottak. 1850-ben Ács legnagyobb része leégett. 1871-ben Patzenhofer Konrád cukorgyárat építtetett a községben. A vasútvonal közelsége miatt alapított üzem a századfordulón négy vármegye cukorrépatermését dolgozta fel.

     

    Udvard

    Nagyközség a vármegye udvardi járásában, 1891-ben 4174 magyar lakossal, vasúttal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral.

    Udvard vidéke ősidők óta lakott terület, a Góré dűlőnél római castellum nyomait találták meg. A faluban VII-VIII. századi avar temetőt tártak fel. Már 1075-ben kápolna állt itt Szent Márton tiszteletére szentelve. Ekkoriban királyi birtok volt, melyet a garamszentbenedeki apátságnak ajándékoztak, ez Udvard első írásos említése. 1228-ban itt tört ki Magyarország első jobbágylázadása. 1307-ben Tamás esztergomi érsek vezetésével egyházi zsinatot tartottak itt, ekkor rendelték el az esti harangszót és Boldogságos Szűz tiszteletére háromszor az Üdvözlégy elimádkozását.

    A gyorsan növekedő település 1429. október 2-án városi jogokat kapott, 1441-ben pedig a pallosjogot is elnyerte. 1462-ben járási székhellyé vált. A törökök 1530 és 1533-ban is megtámadták, majd 1550-ben és 1554-ben ismét nagy pusztítást vittek végbe. A török idők emlékét őrzi a falutól keletre emelkedő Török-domb, melyet a szájhagyomány szerint a törökök sajkáikkal hordtak össze. 1572-ben Udvard tartósan török uralom alá került, és 1663-ban a törökök innen irányították Érsekújvár ostromát. A község Érsekújvár visszafoglalásakor, 1685-ben szabadult fel a 113 éves török uralom alól. A lakosságot a fekete himlő is tizedelte (1655, 1678, 1685).

    Az 1800-as években a falu híres volt káposztájáról, de elsősorban szőlő- és bortermeléséről vált ismertté. 1866-ban csaknem az egész szőlőállományt újra kellett telepíteni a fagykár miatt. 1878 után a filoxéra pusztítása miatt 70 évre csaknem teljesen megszűnt a szőlőművelés.

    1878-ban alakult meg a községi tűzoltóegylet, és ekkor építették a tűzoltószertárat is. 1880-ban Simor János érsek 1000 forintot adományozott iskolaépítésre.

     

    Bábolna

    Puszta a vármegye gesztesi járásában, posta- és távíró-állomással. A puszta az itt levő állami ménesintézetről volt nevezetes. A bábolnai ménest 1789-ben alapították, túlnyomóan magyar, erdélyi és besszarábiai kancákkal, 1816 óta csak arab telivér és félvér lovakat tenyésztettek itt. A ménes tulajdonképpeni célja a keleti jellegű, de nagyobb testalkatú, nagyobb tömegű arab félvér lovak tenyésztése volt, az itt nevelt mének többségét az alföldi megyékben és Erdély sík részein alkalmazták. Jelentős volt a ménes tehenészete is, tenyésztettek itt berni szarvasmarhát tejelés és fiatal tenyészállatok nevelés céljából, azután gyapjútermő (fésűs merinó) és hústermelő (angolvérű húsjuhok) juhokat. Fenntartott a ménesbirtok saját területen egy népiskolát.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf