A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Győr [XXVI. rész]

64 varmegyeMagyarország dunántúli részében, a Duna jobb- és csak igen csekély részében annak balpartján elterülő vármegye volt, területe 1381 km2. A vármegye legnagyobb része mély fekvésű lapály, melybe csak dél felől nyúlnak be alacsony dombsorok. A lapály, mely a Kisalföld része, a Duna mentén legmélyebb fekvésű, s ezt a részét három folyamköz, illetve sziget képezi. Legészakibb a Duna balpartján a Csiliz folyóig elterül a Csilizköz, tőle délre az Öreg Duna és a Mosoni Duna közt a Szigetköz, míg a Rábától és Rábcától körülfogott lapály a Tóköz nevet viseli. A Dunától és Rábától délre elterülő lapály általában magasabb fekvésű, s ezért szárazabb és termékenyebb. Dél felé a Bakony legészakibb tagját képező szent mártoni dombcsoport foglalja el, melynek legmagasabb csúcsai a Szent Pálhegy (318 m.) és a Magoshegy (315 m.). A vármegye talaja a Rába és Rábca közti vidéken alluviális völgytalaj, keleti felében a lösz uralkodik, melyet helyenként homokos és tőzeges talaj vált fel.

    Folyóvizekben a vármegye túlságosan gazdagnak mondható. Főfolyója az Öreg Duna, mely északnyugat-délkelet irányban hasítja a vármegye legészakibb részét, Gönyőnél veszi fel a rendívül kanyargós folyású, de egységes medrű Moson- vagy Kis-Dunát, mellyel a szigetközt képezi, míg baloldal felől már Szőgyével szemben ömlik belé a Csiliz. A Kis-Dunába Győr város területén ömlik bele a Rába, mely Ó-Malomsok táján éri el a vármegye határát. A vármegyét északon a Rábca határolja. A három folyó összeszögelléséből keletkezett folyamközökben fekszik maga Győr városa. A Rábába Ikrényen alul ömlik a vele párhuzamos folyású Marcal, mely A Sokoróaljának s szentmártoni dombvidék vizeit, a téti Bakonyfolyás, a Bakonyér, a Sósosér veszi magába, míg a vármegye keleti részének patakjait, a Pánzsaér és két Bakonyér részint a Rábába, részint a Dunába ömlik.

    Győr vármegye Pest után hazánk legsűrűbben lakott vármegyéje volt, 1891-ben 115 787 lakossal. Nemzetiség szerint 112297 (96,8 %) magyar, 2823 (2,4%) német s néhány száz egyéb nemzetiségű lakta, tehát hazánk legmagyarabb vármegyéi közé tartozott. A népesség főfoglalkozása a földművelés és állattenyésztés, kisebb mértékben az ipar és kereskedelem volt. Az ipar legjelentékenyebb ágai a malom-, szesz, élelmiszer-, fa-, bőr-, és kályhaipar. A legtöbb iparvállalat Győr városában volt, említendő még a vármegyében a győrszigeti olajgyár, az enesei gőzmalom, s a malomsoki gazdasági szeszgyár. Ipartestület Győrött és Győrszigeten, alsófokú kereskedelmi iskola Győrött, alsófokú ipariskola Győrött és Győrszigeten volt. Győr városa egyúttal a kerületi kereskedelmi és iparkamara székhelye is volt. A kereskedelem főtárgyai az állatok, a gabona, a gyümölcs, a liszt, a bőrneműek, a faáruk, s az iparvállalatok készítményei voltak. A kereskedelem egészen Győr városában összpontosult. A kereskedelem emelésére alakult 1863-ban a Győri Lloyd-kereskedelmi társulat. Az üzleti életet szolgálja Győrött az osztrák-magyar bank fiókja, 2 takarékpénztár, 1 hitelbank, 2 hitelszövetkezet, Győr-Szent-Mártonban 1 takarékpénztár, valamint a vármegyében volt még 41 posta- és távíróhivatal is.

    Közlekedésének főeszközei a vasutak voltak, melyek Győr városában összpontosultak, s azt a Dunántúl legélénkebb forgalmi pontjává tették. Fővonala a magyar királyi államvasutak budapest-brucki vonal, melybe itt a győr-szombathelyi vonal, valamint a győr-sopron-ebenfurti vasút végződött. Jelnős volt továbbá a dunai gőzhajózás is, a hajóforgalom tekintetében Győr városa mellett még Gönyő játszott nagy szerepet.  

    A vármegyében a közoktatás magas fokon állt, a 22145 tanköteles gyermek közül 20120 (89,3%) járt iskolába. A 6 éven felüli lakosságból írni és olvasni nem tudott 19% férfi és 25,8 % nő. A vármegye területén volt összesen 137 elemi iskola, 1 polgári iskola Győrött, 1 tanító- és tanítóképző iskola és 7 szakiskola ugyancsak Győrött, 2 papnevelő (Győr és Pannonhalma), továbbá 1 börtöniskola, 10 kisdedóvó, és 2 árvaház.

    A szellemi élet központja Győr városa volt, ahol az iskolákon kívül számos népoktatási, közművelődési és tudományos egylet és intézmény összpontosult.

    Győr vármegye 3 szolgabírói járásból (Győr, Győr-Szent-Márton és Tét) és 1 szabad királyi városból állt. A községe közt volt 14 nagy- és 75 kisközség, a puszták száma 330 volt. A községek középnagyságúak voltak, 2000 több lakosa 7 községnek volt. Legnépesebb Győrsziget, Tét és Győr-Szent-Márton volt. A vármegye székhelye Győr városa volt. Volt a vármegyében pénzügyi bíróság, királyi közjegyzőség és ügyvédi kamara. Hadügyi szempontból az egész vármegye a pozsonyi hadtestparancsnokság területéhez, valamint a Komáromban székelő felülvizsgáló bizottsághoz tartozott. Győrött volt a csendőrségi szakaszparancsnoksága, pénzügyigazgatósága, adóhivatala s pénzügyőrsége, fővámhivatala, kereskedelmi és iparkamarája, államépítészeti hivatala, erdőfelügyelősége, állami állatorvosa. A vármegye területén öt gyógyszertár is volt.

    Története

    A vármegye területe már az őskorban is lakott vidék volt. A kelta őslakóknak jelentékeny városuk volt a Győrváros helyén fekvő Arrabona, mely a római uralom alatt még inkább kifejlődött. A rómaiak négy hatalmas utat építettek a vármegye területén (Flexum, Bregetium, Sabaria, és Cimbriana felé) s ez utak mentében virágzó római telepek keletkeztek. A népvándorlások alkalmával a hunok, longobárdok, majd pedig az avarok laktak a vármegye területén. Az avarok gyűrű alakban, egymástól bizonyos távolságra, nagy sáncokat készítettek a vármegyében, s e körtanyában volt a khagani székhely. Ez avargyűrűből származtatják a Győr elnevezés eredetét, mely a régi okmányokban Gewr, Girew alakban fordul elő.

    A honfoglalás alkalmával Árpád személyesen vezette hadait e vidékre, s a vármegyének egész területét fejedelmi birtokká tette. Szent István a vármegyei szerkezet megalkotásakor szervezte a győri várispánságot is, s annak székhelyévé Győrt tette, hol püspökséget is alapított. Szent István győrmegyei családi birtokaiból jelentékeny területeket ajándékozott a győri püspökségnek és káptalannak, kivált pedig a pannonhalmi apátságnak. Az Árpád-házi királyoknak a németekkel való gyakori viszálykodásai alatt sokszor volt háború színhelye a vármegye. 1043-ban III. Henrik császár a vármegye nyugati részét feldúlta s közte és Aba Sámuel között Ménfőnél volt a döntő ütközet. 1051-ben ismét a vármegyében voltak a németek s a Rábca folyónál nagy csatát vívtak. A tatárjáráskor Pannonhalma kivételével az egész vármegye elpusztult. 1273-ban Ottokár cseh király a vármegye több helységét felégette s Győr városába német őrséget helyezett, mely folytonos rablásaival dúlta a vármegyét. IV. László általános felkelést rendelt el a csehek ellen és személyesen ment Lóránt nádorral ellenük. A vármegye egész nemessége fegyvert fogott ekkor s a cseheket kiverték a vármegyéből. 1443-tól kezdve néhány éven át III. Frigyes császárnak a Győri várban tartózkodó német és cseh zsoldosai rabolták a vármegyét. A mohácsi vész után a vármegyei nemesség egy rész Szapolyaihoz hajolt, de nemsokára Ferdinánd adományaival a vármegye főbb nemeseit pártjára hódította. A Bécs ellen induló török hadak gyakran megsarcolták a vármegyét, Buda eleste után pedig határvonal lett az a török hódoltság és az önálló országrész között. A vármegye keleti része már 1543-ban török hódoltsági terület lett, s a fehérvári szandzsákba lett beosztva. 1593-ban Pannonhalma, s a következő évben a vármegye székhelye is elesett, s ekkor a szigetközi rész kivételével az egész vármegye török terület lett. A törökök annyi adóval zaklatták a népet, hogy sokan elhagyták lakóhelyüket s különösen a szent-mártoni járás annyira elnéptelenedett, hogy egész pusztává lett. A törökök elűzése után a győri várban levő német és rác katonaság zsarolásai miatt a vármegyei nemesség az 1687. évi országgyűlésen is panaszt emelt, 1700-ban pedig a Herbeville-ezred katonáival véres összeütközése volt. A Rákóczi-felkelés alkalmával Heister tábornok Forgách Simon kuruc vezért Koroncónál legyőzte, a falvakat kirabolta, néhányat pedig teljesen felégetett. 1809-ben a nemesi felkelőserege leverése után a franciák a vármegyének a Rábáig terjedő nyugati részét az országtól elszakították, ideiglenesen francia katonai kormányzás alá vetették. A vármegye elfoglalt részét egészen kifosztották s a lakosok minden marháját elhajtották. Az 1848–49-es szabadságharc alatt is több ütközet volt a vármegyében.

    A vármegye lakossága a honfoglaláskor betelepült magyarokból állott. A vármegye nyugati részében besenyő telepek voltak, kiknek az Árpádok alatt sok ideig külön bírájuk volt. A vármegye a legnépesebbek közé tartozott már a mohácsi vész előtt is, s területéhez képest igen nagy volt a nemesek száma. A törökök elűzése után az elpusztult helyekre németeket és horvátokat telepítettek le. Gyűléseit a nemesség többször a győri vár őstornyának tágas termében tartotta, míg a megyeházat a múlt század végén szerezte. A vármegye a XVII. századig valamivel nagyobb területű volt. A mohácsi vész előtt 1 vár és 7 kisebb erődítmény volt a vármegyeében, a falvak és kisebb-nagyobb puszták száma 130 körül volt. A török utalom alatt elpusztult falvak közül 27-et később sem építettek újjá, hanem helyettük új nevűeket hoztak létre. A vármegye északi és nyugati része a Kis-Duna és a Rába áradásaitól sokat szenvedett. A védőtöltések készítése nagy terhet rótt a vármegyére, és sok viszálykodásra nyújtott alkalmat a XVII. században a szomszédos megyékkel. Győr vármegye már az 1687-es országgyűlésen is szorgalmazta a Duna szabályozását és a védőtöltések kiépítését, mindez csak a XIX-XX. században történt meg némileg.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményei ásványországból nincsenek.

    A növényvilág elég változatos. A fölművelés a vármegye déli, magasabb fekvésű részeiben és a Rábca folyó kiszárított nagy ingoványai helyén nyert gazdag talajon folyt. Legjelentékenyebb a búza, rozs, árpa, zab, köles, kukorica és burgonya termelése, de volt vetve lucerna és lóhere bükkönykeverékkel s muharral. Természetes kaszáló is volt. A szőlőművelés, a vármegye déli részében volt jelentékeny. A mezőgazdaság szolgálatában állt a Győr vármegyei gazdasági egyesület, a Győr-vidéki gazdasági egylet, a Csanak-ménfői szőlőbirtokosok egylete, továbbá a Rábaszabályozó társulat és a Csilizközi belvízlevezető társulat.

    Az állatvilág emlősökben kevéssé volt változatos. A állattenyésztés elég fejlett volt. Volt magyar és nem magyar fajtájú szarvasmarha, ló, sertés, juh és birka, némi bivaly, szamár és öszvér valamint kecske. A szárnyasok közül a legjelentősebb a tyúk, a lúd, a kacsa és galamb, de volt még pulyka is. Említést érdemel a méhészet is.

      

    Jelentős települések    

    Győr

    Szabad királyi város Győr vármegyében, a Kis-Duna jobb partján, a Rába és Rábcának torkolatában fekszik. A várost a folyók több, külön városrészre osztják. A Dunától és Rábától délre a magyar királyi államvasútig terjedő rész a Belvárost képezi, melyben ismét megkülönböztetik a Dunától a Rábáig, Tűztorony- és Harangöntő-utcáig terjedő tulajdonképpeni Belvárost, a Tűztorony-utcától a vasútig terjedő Ferdinándvárost (V. Ferdinánd 1839. évi látogatásáról elnevezve), s a Harangöntő-utcától keletre, a Dunarét felé elterülő Ferencvárost, melyet 1820-ban csatoltak hozzá. A vasúton túl dél felé elterülő városrész a Nádorváros nevet viseli, míg a Rába és Rábca közt az Újváros terül el. Ezzel szemben a Rábca partján Győrsziget fekszik, mely közigazgatásilag külön községet képez, de közgazdaságilag éppen úgy Győr részének tekinthető, mint a Duna balpartján elterülő Révfalu és Pataháza községek. A várostól külön áll, de közigazgatásilag Győrhöz tartozik Győr-Szabadhegy.

    A város központját a Belváros képezi, mely egyenes, szabályos utcáival, dísze magán- és középületeivel, élénk üzleteivel az idegenre kedvező összbenyomást gyakorol. Győr nemcsak a Dunántúlnak, hanem egész hazánknak egyik legélénkebb városa volt. 1891-ben 22795 lakossal, melyből 21083 (92,5%) magyar, 1253 (5,5%) német, 129 tót és 89 szerb. A polgári lakosságon kívül 882 katona élt ekkor Győrött.

    Székhelye volt a vármegye törvényhatóságának, a tósziget-csillizközi járásnak, továbbá a győri püspökségnek, káptalannak és szentszéknek, a dunántúli evangélikus egyházkerületnek, pénzügyigazgatóságnak, királyi ítélőtáblának, pénzügyi bíróságnak, királyi törvényszéknek és járásbíróságnak, közjegyzőségnek, királyi tanfelügyelőségnek és tankerületi főigazgatóságnak, ügyvédi kamarának, kereskedelmi és iparkamarának, csendőrparancsnokságnak, a 19. hadkiegészítő kerületnek. Volt itt államépítészeti hivatal, fővámhivatal, állami állatorvos, pénzügyőrviztosítási állomás, vasúti és gőzhajóállomás, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár, telefonállomás. Tanintézetei: püspöki líceum (papnövelde), bencés főgimnázium, állami főreáliskola, evangélikus algimnázium, katolikus tanítóképző intézet, állami tanítóképző iskola, alsófokú kereskedelmi iskola, polgári leányiskola, számos elem iskola, árvaház, óvodák. Győrben van több könyvtár (püspöki, líceumi stb.), múzeum, 4 könyvnyomda s a közművelődés szolgálatában álló számos egyéb intézet és társulat. Itt jelentek meg a következő lapok: Győri Közlöny; Dunántúli Hírlap; Győri Hírlap; Őrangyal (gyermeklap); Tanügyi Értesítő; Borromeaeus, katolikus hitszónoklati folyóirat; középiskolai Mathematikai Lapok; Magyarországi papi imaegyesület Értesítője.

    Győr város ipara és kereskedelme a millennium idején igen élénk volt. Kereskedelmének főcikkel voltak a gabona, a bor, disznózsír és szalonna, nyers bőrök, gyapjú, toll, tojás. Igen élénkek voltak a marhavásárai és sertéskereskedelem.

    A győri gőzhajózási társulat Budapesttel közvetíti a forgalmat, bár Győrre csak kisebb hajók közlekedhettek, az összes árukat Gönyőn át kellett rakni. Győr élén vasúti közlekedés csomópontja volt már ebben az időben is: a magyar királyi államvasutak budapest-bécsi vonalából itt ágazik ki a győr-szombathely-grazi vonal, s itt van a győr-sopron-ebenfurti vasút végpontja.

    A város ipara is fejlett és élén volt. Volt 2 gőzmalom, 2 gőz-darálómalom, 1 margaringyár, tésztagyár, bőrgyár, gyufagyár, hamuzsírgyár, légszeszgyár, téglagyár, gőzfűrész, gépgyár, gép- és épületlakatgyár, takaréktűzhely-, réz- és ércöntöde. Volt vízvezetéki részvénytársasaág, szeszgyár és finomító-részvénytársaság, ipartestület.

    Volt osztrák-magyar bank fiókja, győri I., városi és megyei takarékpénztárak, győri általános hitelbank, városi kölcsönsegélyző-egylet, és városi és megyei önsegélyző-egyleti szövetkezet.

    Győr a római Arrabona, utóbb Jaurinum helyén fekszik. A magyar királyság kezdetén nevezetes város volt, melyről a vármegye is nevét kapta. Hajdani várát a II. és III: Henrik elleni hadakozásokban megerősítették, de később a tatárok pusztítása alkalmával II. Frigyes ausztriai herceg bevette, mire a magyarok ismét elfoglalták, s a német őrséggel együtt elpusztították, majd újból felépítették. 1443-ban Frigyes császár a várat megváltotta. Ferdinánd a város erősíteni kezdte, de 1539-ben Enyingi Török Bálint felgyújtatta, azután az erődítés éveken keresztül folyt, míg végre 1567-ben a bécsi birodalmi gyűlés támogatásával fejeződött be. A vár 1594-ben parancsnokai, gróf Hardeck és Perlin árulása folytán a törökök kezébe került, kiktől Schwarzenberg herceg és Pálffy Miklós 1598-ban visszafoglalták. 1743-ban lett Győr szabad királyi város. József császár a várost 1784-ben az erősségek sorából kitöröltette. A francia háború alatt erődítéseit újra helyreállították, de a franciák július 14-én János főherceget és a magyar felkelőket legyőzték és a várat elpusztították. 1820-ban kezdték a Belvárost övező bástyákat lebontani s azokon kívül a Ferdinánd- és Ferencváros építeni. A magyar szabadságharc idején sáncokkal erősítették meg a várost, de az osztrákok azokat 1849. június 28-án elfoglalták.    

    Győrsziget

    Nagyközség a vármegye tótsziget-csilizközi járásában 1891-ben 4967 magyar lakossal. A községet csak a Rábca folyó választja el Győr városától, melytől közigazgatásilag a millennium idején még önálló volt. Itt volt a magyar-angol biscuitgyár részvénytársaság székhelye, valamint volt itt olajgyár, ipartestület, iparostanonc-iskola, könyvnyomda, több templom. Itt termelték ki a győri vár építéséhez szükséges agyagot, melyből téglát égettek.

    A Rábca és a Kis-Duna közti alacsony fekvésű térség, a Tákó-rét ebben az időben a győriek kedvelt sétahelye volt.

    Győr-Szent-Márton (Pannonhalma)

    Nagyközség a vármegye pusztai járásában, annak székhely 1891-ben 3059 magyar lakossal. Volt a településen járási szolgabírói hivatal és járásbíróság székhely, takarékpénztár, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. Határában van Pannonhalma bencés apátság.

    Pannonhalma (Mons Pannoniae, Mons Scer, Mons supra Pannoniam, Mons Sancti Martini), nevét a halom tövében állt Pannonia nevű városról vette, melynek közelében született Szent Márton, Tours híres püspöke. A szent tiszteletére a halmon állítólag Nagy Károly építtette az első kápolnát. Anonymus szerint a halom tetejéről a honfoglaló Árpád is gyönyörködött a vidék szépségében, Géza vezér pedig a halomra monostort kezdett építeni, melyet Szent István fejezett be. Szent Istvánnak 1001-ben kelt kiváltságlevele eredetiségét sokáig kétségbe vonták, eredetiségét Fejérpataky László bizonyította be. A pannonhalmi a benedek-rendiek hazánk első és legnevezetesebb kolostora. Itt alapították Magyarország első főiskoláját, mely már Szent István idejében jeles magyar hitszónokokat nevelt, ugyanakkor iparosok is nagy számban éltek itt, mely a műveltségnek központja lett. 1047-ben az idegenek és keresztények ellen kitört forradalomban a kolostort is feldúlták, szerzeteseit megölték. I. András azonban helyreállíttatta a kolostort s megerősítését is valószínűleg ő kezdete meg. Szent László idejében újra megnyílt a főiskolája, melynek rendelkezésére 72 kötet könyv állt. Szent László idejében épült királyi palotában találkozott a király IV. Henrik császárral, Kálmán pedig Bouillon Gottfrieddal. A kolostor nemsokára leégett, de Dávid apát újra felépítette, s a felavatáson II. (Vak) Béla király is megjelent. A XII. második felében adományok és hagyományok következtében nagyon meggazdagodott a kolostor. Az újból leégett és helyreállított kolostort és templomot 1225-ben II. András király jelenlétében nagy fénnyel avatta fel Uriás apát. A várat a tatárok nem tudták bevenni, de javait elpusztították. IV. Béla a veszteségekért dús ajándékokkal kárpótolta a kolostort, amely azonban az Árpád-ház kihaltával és a pártvillongásokban újra sokat szenvedett. Az iskola és tudomány művelése mellett Zsigmond korában 50 lándzsást tartottak Pozsonyban, és a XV. század végén fél bandériumot az ország védelmére. az 1529-i hadjárat után Pannonhalma várjelleget nyert, s mindinkább elszegényedett, 1567-ben leégett, és csak nagy erőfeszítéssel lehetett helyreállítani. 1593-ban Hasszán basa 5000 emberrel elfoglalta Baranyay Pál főapáttól, de Miksa főherceg már 1597-ben visszafoglalta, a kolostort III. Ferdinánd csak 1638-ban állította helyre, és az ausztriai kongregációhoz csatolta, önállóságát Sajghó Benedek főapát 1722-ben szerezte vissza. Ez idő alatt kétszer is leégett a kolostor, mely azonban 1701-ben mégis nagy fénnyel ülte meg alapításának hétszázadik évfordulóját. A XVIII. századtól fogva a kolostorban ismét a régi tudományos szellem és tevékenység honolt. 1786. november 14-én II. József császár eltörölte a szerzetet, s azt I. Ferenc csak 1802. április 25én állította helyre, 3 más kolostort és 10 gimnáziumot rendelvén a főapát vezetése alá. A székesegyház belsejét 1868–1872-ig stílszerűen állították helyre. A kolostor egyik legnagyobb kincse a több mint 50 000 kötetből álló könyvtár.      

    Gönyő

    Más néven Gönyű, kisközség a vármegye pusztai járásában 1891-ben 1508 magyar lakossal. Ebben az időben élénk forgalmú hely volt, mely Győr forgalmát a dunai nagy hajókra közvetítette, s így Győr kikötőhelyének volt tekinthető. Volt gőzhajó-állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára, valamint Győrrel telefonösszeköttetése.

    Első említése 1241-ben történt, mikor IV. Béla király a báró és gróf Cseszneky család ősének, bána nembéli Cseszneky Mihály főlovászmesternek adományozta a gönyűi udvarnokok földjét, melyre azonban a pannonhalmi apátság is igényt támasztott. 1400-as években a Hédervári család tulajdonaként, várral rendelkező mezővárosként emlegetik. Az 1850-es években a falu ismét fejlődésnek indult, mivel a Dunán megjelentek a gőzhajók.    

    Tét-Szentkút

    Téth nagyközség a vármegye sokoróaljai járásában, annak székhelye 1891-ben 3265 magyar lakossal. Volt itt járási szolgabírói hivatal és járásbíróság széke, posta és távíróhivatal, postatakarékpénztár, valamint malom és tíz egyesület működött a településen.

    Már a kőkorszaktól lakott hely volt. A római korban a veteránusok villája, a honfoglalás után a nyugati gyepű harmadik vonalának fontos őrhelye, ahová a XI. században a besenyők települtek. A település határa több helységből keletkezett. Az Öreg Tét elnevezés 1209-ből ismeret, amikor is „villa veteris Thet” néven szerepel az oklevelekben. A település nevét valószínűleg első birtokosairól a Thet törzsnemzetségtől kapta. Első okleveles említése IV. Béla adományleveléből, 1269-ből származik, és ugyanekkor – tatár pusztítás után – adományozta a király Poky Tamás királyi ajtónállómesternek. A falu birtokosa 1228-ban Teth Demeter comes. Ezután a Téth nemzetségről nincs több ismert adat.

    Tét legnagyobb földesurai a Pokyak voltak egészen a XVII. század végéig. István tiszteletére monostort alapítottak, ennek romjait várromnak nézték, és tévedésből nevezték el Pokvárnak a dombot. A monostor pusztulásának ideje nem ismert.

    Egy 1609-es összeírás a töröknek behódolt területnek írja le. A kegyetlen sanyargatás elől a lakosság elszökött, a település 1643 és 1646 között teljesen elnéptelenedett. A török és a keresztény magyar földbirtokosok 1646-ban egyezségre jutottak, ekkortól kezdtek a lakosok visszatérni. 1690-ben a Leslie-féle ezred elpusztította a falut, de 1697-ben már saját pecsétje volt. 1710 körül német telepesek érkeztek.

    Szentkúton 1726-ban katolikus templom épült.

    1770-ben a postát Gyarmatról Tétre helyezték át. A következő évtől a község a Sokoróaljai járás székelye lett. Ekkor Győr után az akkori vármegye második legnagyobb lélekszámú települése, lakóinak száma 1786-ban 2063 fő.  

    Az evangélikus templom és a falu egy része 1777-ben leégett. A királyi rendelet megengedte a torony nélküli evangélikus templom építését, melyet Mária Terézia személyes engedélyével építettek újjá barokk stílusú kőtemplomként.

    Győr 1809-es francia megszállása után itt tartották meg a megyegyűléseket.

    A katolikus templom 1818-ban épült meg. Az országos kolerajárványnak itt is sok áldozata volt 1831-ben.

    A járásban csak Tétnek volt országos marhavásártartási joga, melyet évente négy alkalommal tartottak meg. A téti takácsok ipartársulata 1882-ben alakult meg. Deutsch Simon és Poll Manó 1889-ben alapította meg a község első gyárát, a szódagyártó üzemet. Ugyancsak ők egy vagyon kapacitású gőzmalmot építettek 1898-ban. Tét 1908-ban nagyközségi rangot kapott, ekkor rögzítették hivatalosan a „h” nélküli Tét írásformát.

szozattv


szozat a tiszta hang szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf