Törőcsik Attila: Értekezés a civilizáció és a kultúra mibenlétéről 2. rész

A kultúra

Értekezésünk első részében a civilizáció tárgykörét jártuk körül, jelen írásban a kultúra, mint emberi szerveződés és értékteremtés, -megőrzés jelenségét vizsgáljuk. Tesszük mindezt abból a célból, hogy eloszlassuk azokat a félreértéseket, melyek jellemzik e két társadalmi struktúra közötti összemosódásokat. A civilizáció és a kultúra ugyan hordoz hasonlóságokat, átfedéseket, azonban észrevehetünk figyelemreméltó eltéréseket is, ezért most mélyebben belemerülünk a kultúra vizsgálatába.

A kultúra definiálásában - hasonlóan az információ meghatározásához - a mai napig nincs konszenzus az erre szakosodott tudósok között. Először fogalmi szinten tegyük a helyére a kultúra helyzetét a társadalomtudományok között, majd a számunkra érdekes mozzanatait vegyük górcső alá.

A kultúra evolúciója

Ahhoz, hogy a kultúrát megfelelően értelmezni tudjuk, az ilyenkor kötelező kronológiai történeti leírás mellett valóban érdemes visszatérni a gyökerekhez, mert csak ennek ismeretében világítható meg az a folyamat, ami napjainkig, és tovább az emberiség létének végeztéig végigkíséri a fejlődéstörténetünket, meghatározza mindennapjainkat gyakran felülírva a genetikai adottságainkat.

A genetikai evolúció alapja a hasonlóságon alapuló, de nem 100%-os replikáció, mely nyitva hagyja a mutáció eshetőségét is, mely során az utódban olyan változás mehet végbe, mely kedvezően befolyásolhatja túlélését és szaporodási esélyeit (a kudarcba fulladt mutációt nem részletezzük, mert a szelekciónak köszönhetően nem maradnak fenn).

Szemben az állati és növényi fejlődéssel az emberi evolúciónak nem csak biológiai, genetikai aspektusa létezik, hanem szellembeli, gondolati vetülete is. A folyamat a gondolkodás, az absztrakció megjelenésével kezdődött, mikor elődeink racionálisan és intenciózusan kezdték megszervezni életüket. Az eszközkészítés képessége döntően befolyásolta a túlélést, azonban a megfelelő tárgyak elkészítéséhez az ismétléses cselekvés adta az ötletet: addig finomították a szerszámjaik „generációit”, míg létre nem hozták a számukra legoptimálisabb eszközt. Egy használati tárgy elkészítése viszont rendkívüli agytevékenységet követel meg, a legnagyobb pazarlás lett volna, ha ezt a tudást az eszközkészítő magának tartotta volna meg. A kommunikáció segítségével emberelődünk már sikeresen átadhatta az információt társainak, akik újabb ötletekkel gyarapíthatták az egyre sokasodó eszközök számát és javíthatták azok minőségét. Az így készített istrumentumok abban különböztek a természetben megtalálható egyéb használható objektumoktól, hogy megmunkálásukkal egy bizonyos célt szolgáló speciális tárgyra tettek szert, a reprodukció azonban olyan műveletek egymásutániságának ismeretét kívánta meg, melyek továbbfejlesztették az ember biológiai adottságait, így fejlődhetett együtt a genetika és a tudás. Az egyes csoportok között azonban szembeötlő különbségek kezdtek megjelenni, bár genetikailag alig volt köztük eltérés, a kulturális tudás birtoklása már annál nagyobb ellentéteket szült.

A gének és a kultúra koevolúciója (Csányi, 2007: 224) az embercsoportok közötti versengést eredményezte, ezért a nehezen megszerzett tudás nem kerülhetett az evolúció süllyesztőjébe, csak úgy maradhatott fenn, ha ezeket megosztják egymással a csoporton belül, ez viszont a közösségen belüli szabályok, normák és hiedelmek kialakítását tette szükségessé. A létrehozott szabályokból kiforrott az igaz-hamis ítélet, mely a törvények geneziséhez vezetett.

Az igaz-hamis mellett a jó-rossz ellentétpár is dominanciát nyert. Egy szerszámot lehetett használni vagy használhatatlan volt, a megbízható eszközöket értékesnek, szépnek találták, a tökéletleneket pedig értéktelennek, csúnyának. Ez a fajta esztétikai megkülönböztetés elődeinknél a gyakorlatiasságra épült, egy tárgyat nem azért kedveltek, mert gyönyörködtette a szemet, hanem azért mert használni lehet vagy valamilyen misztikus erővel bírt (Gombrich, 1972). A természet meg nem zabolázott elemei gyakran keltettek (keltenek ma is) félelmet őseinkben, ehhez párosult a „honnan jöttünk?” kérdés válaszának bizonytalansága, ezek együtt olyan képzeteket generáltak, melyek túlmutattak a megismerhetőség határain. Ezek a nem megfogható, nem hasznosítható jelenségek hiedelmeket hoztak létre, melyek a közösségek közötti világnézeti különbségeket tovább szélesítette, ehhez társult a már kialakult nyelvek differenciáltságából adódó közösségi tudat.

Az emberek területfoglalása újabb életformákat alakított ki, a gyűjtögetést felváltotta az állattartás és a föld megművelése, ez a javak gyarapodását eredményezte, melynek következtében az élelemszerzésre fordított idő nagy része felszabadult, így az emberek szabad idejükben kiegészítő tevékenységeket is űzhettek. Az eszközkészítés mellett olyan cselekvésekre is sor került, melyek nem kapcsolódtak közvetlenül a munkához. A népesség ugrásszerűen megnőtt, az ugyanazon területen élők társadalmakat alkottak, melyeket a civilizáció szabta normák, törvények tartottak egyben. Ekkora népességet irányítani kell, ezt pedig olyan képességeket vindikál, melyek megkülönböztetett bánásmódot igényelnek. A vezetőket más módon is meg kellett különböztetni, társadalmi szerepüket egyéb jelképek is tükrözték az öltözködésükben, lakóhelyükön, használati tárgyaikban és szokásaikban. A szimbólumhasználat fontos tényező lett a közösségekben.

A társadalmak, majd a városok kialakulása korában már oly sok tudásanyag gyűlt össze, hogy művelői specializációra szorultak, hiszen az ember elméjének kapacitása behatárolt, továbbá genetikai adottságai és a társadalom többi tagja is döntöttek afelől, hogy a csoport egyes tagja milyen tevékenységet végezzen vagy végezhet. A vezetők nem túrták a földet, ők a város (polisz) problémáin fáradoztak (politika), mások szerszámokat terveztek, alkottak, megint mások spirituális rituálékat vezettek le (szakralitás), bonyolult számolási feladatokat végeztek, tanítottak, énekeltek, kereskedtek és még ezernyi dolgot műveltek.

A természet emberek általi megzabolázása és értékeinek kinyerése létrehozta a nem-természetes javakat vagyis művi dolgokat és az ezekhez kapcsolódó cselekvési folyamatokat.

A kultúra fogalma

A kultúra a latin cultura a colere a „művelni” igéből származik, eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra etimológiai megjelenésének kezdetei a régmúltba nyúlnak vissza, persze nem feltétlenül e megjelölés használatával. Kr.e. I. században már Cicero (Kr.e. 106-43) is említést tett a Tusculanae Disputationes című művében a kultúráról, a „cultura animi ... philosophia est” annyit tesz, hogy a filozófia a lélek művelése.

Augustinus (354-430) szintén a „cultura” szót használja Sermo című művében, amikor Istennek az emberi lelket gondozó tevékenységéért - melyet egyébként a szántóvető tevékenységével állít párhuzamba - cserébe, számunkra kötelezőnek tartja „kultúráját” szívünkben megőrizni. Itt érhetjük tetten a „cultura” jelentésének azon átalakítását-átalakulását, melyet ma a kultusz terminus takar. A középkorban egyébként gyakran használták a „cultura Christi”, „cultura Dei”, „cultura Demonorum” kifejezéseket is.

A XVII. században Bacon (1561-1626) a De Dignitate et Augmentis Scientiarrum (1605) című írásában már „georgica animi”-nek nevezi az etika azon részét, melynek a lélek művelésével kell foglalkoznia, valamint a „cultura” kifejezését tárgyának - ti. az elmének - külön megnevezése nélkül használja. Ez annak fényes bizonyítéka, hogy a köztudatban a „cultura” már az elme kiműveléséhez - a nevelés és az önművelés értelmében - tapadt használatában, miként addig csak metaforikus használatában volt jellemző.

Az elsőként említett, ókori megfelelője szerint agri cultura, mint neve is mutatja, latin eredetű; a „kultúrpolitika” kifejezés azonban először egy német pedagógiai lapban, a Pädagogischer Revue-ben szereplő cikk címében jelent meg 1840-ben és e században született a „nemzeti kultúrák” kifejezése is.

A kultúra kifejezés általános értelemben egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összességét vagy a szűkebb meghatározás takaró ún. „magas kultúrát” értjük. Más megfogalmazásban: a kultúra az ember által létrehozott szellemi és anyagi javak összessége. A még több tucatnyi definíció felsorolását mellőzve abban egyetérthetünk, hogy kultúra alatt valamilyen magasabb intellektusú tevékenységet értünk, mely továbbmutat a pusztán ösztönös cselekedetektől, inkább tudatos megnyilvánulásokat feltételez. Ebben benne foglaltatik a tudás megszerzésének folyamata, az ebből eredő információ tárolása és továbbítása egyrészt a kortársak tájékoztatása, másrészt a jövő generációk számára a tudásanyag konzerválásának céljára.

A kulturális antropológia meghatározása szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A kultúra alapján tudunk eligazodni abban, hogy mit tartunk a fontos értékeknek és betartandó normáknak az életben.

Stuart Hall Representation című könyvében a következőképpen határozza meg a kultúrát:

„A kultúra elsősorban egy társadalom vagy csoport tagjai között lévő jelentések létrehozásával és cseréjével foglalkozik. Ha két ember ugyanahhoz a kultúrához tartozik, az azt jelenti, hogy hasonlóan értelmezik a világot (Hall, 1997: 6).”

Tylor szeint a kultúra „… komplex, egész, amely magában foglalja a tudást, a hitet, a művészetet, a jogot, a szokást és mindazon egyéb képességeket, amelyeket az ember a társadalom tagjaként elsajátít” (Tylor, 1924: 1).

A továbbiakban mellőzzük a kultúra fogalmának definiálására tett kísérleteket, helyette más aspektusok vizsgálata célszerű.

A kultúra rendszerszintű elemei

Az társadalmi fejlődés kitermelte a kultúra különböző területeit magába foglaló kategóriákat, ezek szétválását a felhalmozott tudás, tapasztalat és hiedelem nagysága indokolta. Az ókorban a kultúra egysége még magától értetődőnek tűnt, ezt igazolják a ma is használatos kifejezések, melyekkel a legkülönbözőbb tevékenységeket látták el: bronzművesség, földművelés, művelődés, művészet, tehát valaminek a megművelése, művé alakítása. A különböző folyamatok művelői azonban nem mindig lelkesedtek, hogy más, esetleg lenézett ágazattal közösködjenek, ezért az autonómiára törekvés határozta meg az elmúlt kétezer évet. Hozzá kell tenni, hogy a kultúra ilyetén vizsgálata nem olyan régi keletű, a „hivatásos” gondolkodókon kívül elvetették az efféle okoskodásokat.

Mindegyik társadalmi létformára egyetemesen jellemzők olyan értékek, melyek kitermelődése már az emberré válás után szinte közvetlenül kialakult, ezek az igazságértékhez való viszony, az erény és normakövetés, a szépség, harmónia iránti vágy, valamint a hasznosság kérdése. Az ókori görögök ezt a logos, ethos, pathos és praxis fogalmakban találták meg (Rosengren, 2008: 73). A kultúra tehát négy fő területre osztható, melyek további szegmensekre osztódnak. Az igazság kutatása a humán- és természettudományokat hozta létre, a normatív értékorientációhoz a vallás és a politika tartozik, az expresszív terület az irodalom és a művészetek birodalma, végül az eszközök használata a technológiát és a gazdaságot foglalja magába.

A felsorolt legelemibb társadalmi intézmények újabb részterületeket tartalmaznak, most a teljesség igénye nélkül ezeket tekintjük át.

Tudományok

Az emberi agy fejlődésére a legnagyobb hatással a szimbolikus gondolkodás hatott. Ennek a képességnek a birtokában az ember modellezni tudta az őt körülvevő világot, megfigyeléseket végzett, melyeket összehasonlított más jelenségekkel, így jött rá a természet törvényszerűségeire, melyek a tudományban csúcsosodtak ki. A tudomány Thomas Kuhn definíciója szerint az általánosan elfogadott munkákban összegyűjtött tények, elméletek és módszerek halmaza. A tudomány célja, hogy a bennünket körülvevő világ törvényszerűségeit feltárja, azokat bizonyítsa, és a nyilvánosság elé tárja. Források tekintetében vizsgálhat absztrakt és empirikus jelenségeket, előbbihez a matematika, és a logika, utóbbihoz a természeti- és a társadalomtudományok, a bölcsészet valamint interdiszciplínák és multidiszciplínák tartoznak.

Vallás

A vallás a kultúra rendszerének legősibb alkotóeleme, megjelenési formája, Glasenapp valláskutató, a következőképpen határozza meg: „Vallásnak azt a - megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő - meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben. Az etikai fejlett vallások ezt a meggyőződést a világ erkölcsi rendjére vetett hittel kapcsolják össze; ez a hit a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre.” (Glasenapp, 1984). Mindegyik vallás közös nevezője, hogy egy vagy több természetfeletti entitás létezésében hisz, mely erő(k) hatalma meghalad minden olyan földi jelenséget, amelyet ismerni vélünk. A természetfölötti fogalma alatt a dolgok olyan rendjét kell érteni, amely meghaladja felfogóképességünket; a természetfölötti a misztérium, a megismerhetetlenség, az érthetetlenség világa (Durkheim, 2004). A vallás éppen megfoghatatlan és bizonyíthatatlan jellegénél fogva nem a tudomány kategóriáját gazdagítja, a kulturális organizmusban külön helyet foglal el. Credo, quia absurdum - Hiszem, mert lehetetlen! A mondás Tertullianustól származik és úgy értendő, hogy a vallás lényege a hit, anélkül, hogy a megértésre szükség lenne.

Összefoglalva: „A vallás szent, vagyis elkülönített és tiltott dolgokra vonatkozó hiedelmek és gyakorlatok összefüggő rendszere, amely a híveket az egyháznak nevezett morális közösségbe egyesíti.” (Durkheim, 2004)

Politika

Ha a politika jelenségéről akarunk értekezni, mindenekelőtt tisztázni kell azokat az erőtereket, melyben az testet ölthet. A hatalom megszerzésére tett kísérletek nem csak az emberi cselekvéseket gyarapítja, az állatok között is találhatunk rá bőven példát, hiszen ennek birtoklása nélkülözhetetlen velejárója a szaporodásnak és az élelemszerzésnek. Az emberek viszont – az állatokkal ellentétben - akarattal rendelkeznek, a hatalmat szándékaik realizálására használják. „Az emberek korlátlan kívánságai között a hatalom és a dicsőség vágya áll az élen” (Russel, 2004: 9). „A hatalom tehát az a viszony, mely birtokában a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalmának alávetett személyeket arra bírja, hogy szándékainak megfelelően viselkedjenek, akár egyetértenek ezen szándékkal, akár nem” (Andorka, 2003: 434).

Minél tovább bővül egy közösség, annál inkább szükségessé válnak olyan normák, szabályok alkalmazása, mely rendezi a hatalmi viszonyokat. A különböző társadalmi alakulatok jórészt olyan csoportosulások, ahol a vezetéssel járó uralom elfogadása önkéntes, azonban létezik olyan társulás is, mely kényszertagságból ered. A hatalom illetve uralom legfelsőbb intézményesített formája az állam, az a politikai intézmény, mely egy pontosan körülhatárolt területen egyedül alkalmazhat erőszakot (Max Weber). Az állam feladatai közé tartozik az alá rendelt társadalom életének szervezése, beleértve a gazdaságot, kultúrát és védelmét. Egy állam működését a jog szabályozza, mely egyaránt vonatkozik (demokráciákban) a hatalomra és a hatalomnak alárendeltekre. A jog alkotása, annak végrehajtása, esetleg kikényszerítése a politika hatáskörébe tartozik, mely céljai érdekében törekszik a hatalom megszerzésére, megtartására.

Irodalom

Az irodalmat nem a művészet kategóriájába soroljuk, mert önálló szegmenst képez a kultúrán belül. Ennek oka, hogy az irodalom alatt nem csak a szépirodalmat értjük, hanem mindazon írott szövegek összességét, melyeket az ember az információ rögzítése céljából állított, állít elő. Ide soroljuk az anyakönyvi kivonattól a halotti bizonyítványon keresztül a tudományos értekezésekig mindent, ami a rögzített verbalitás kelléke. Az irodalom is alkategóriákat tartalmaz, beszélhetünk tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalomról, továbbá dokumentációkról, utóbbiak funkciója az adatok szöveges rögzítése.

A tudományos irodalom, a természet, a társadalom és az emberi gondolkodás eredményeinek publikációit foglalja magába. Egy tudományos szintű gondolatmenet – ahogy erről más szó is esett – akkor nevezhető elfogadottnak, ha az bizonyítást nyer, eredménye adott körülmények között megismételhető, és élvezi a nyilvánosságot, vagyis publikus, mások számára is megismerhető. Az ismeretterjesztő irodalom a tudományos írások közérthető formában történő átadása főleg oktatási céllal. Ide soroljuk a tankönyveket, útikönyveket, almanachokat, értekezéseket, kritikákat, lexikonokat stb.

A dokumentációk vagy dokumentumok valamilyen tárgykörre vonatkozó anyagok irodalmi gyűjteménye. Főleg intézmények olyan írott anyagát értjük alatta, melyek archiválás, bizonyítás vagy tájékoztatás céljából készülnek. Az okiratok, oklevelek, igazolások, kivonatok stb.

A szépirodalom olyan művészi igényű, esztétikai orientáltságú kulturális ágazat, mely a nyelvi kódrendszert használva közöl verbális tartalmakat a szélesebb nyilvánosság számára, nem gyakorlati céllal. Erről Arisztotelész így ír: „A szavak művészete csak prózát vagy verset használ, s ez utóbbi lehet vagy vegyes formájú, vagy végig azonos versmértékű, de összefoglaló elnevezése máig nincs.” (Arisztotelész, 1997:10).

Művészet

A kultúrán belül a közvélekedés a művészeteket tekinti a legkiemelkedőbb, a leginkább a kutúrára jellemző ágazatoknak. A kultúrával való analógiája érthető, hiszen ennek a tevékenységnek az elnevezése áll a legközelebb a kultúra fogalmához, hiszen tartalmazza a höz, mint alkotáshoz való viszonyát.

Az ókorban a művészet tágabb fogalmat ölelt át, művészet alatt minden olyan tevékenységet értettek, ami alkotó jellegű. A középkor már cizellálta az „ars” fogalmat, megjelent a „szabad művészetek” kategóriája, mely a tudományok leválását eredményezte. A mai értelembe vett művészetek halmazának kovásza az esztétika volt. Paradoxonként hat, hogy az esztétika a tudományok közé tartozik, de „mentségéül szolgáljon”, hogy tárgya a műalkotások forrásaiból merít.

Technika, technológia

Az ősember számára a konstrukció és absztrakció képessége jelentette a kiugrást az állati sorból. Ez a két képesség olyan eszközök létrehozására késztette, melyek segítségével az ember nem csak karjának meghosszabbítását érte el (lándzsa, íj), hanem olyan feladatok elvégzésére is képessé tette, melyeket biológiai és fizikai adottságai nem tettek lehetővé. A folyamat persze lassú, hiszen egy-egy eszköz használhatósága több generációnyi időt is igénybe vehet, és az agy kapacitása sem nő napról-napra. Az emberiség életminőségének és a természetben elfoglalt helyének fokozatai voltak, melyek stációkat technológiai forradalmaknak tekint a ma embere. A technológia azonban nem magától lett, bár némely szóhasználatban úgy tűnik, mintha természetfeletti erőt tulajdonítanánk ennek a fogalomnak, amely egyáltalán megteremtett bennünket, embereket.

Szögezzük le, hogy a technika-technológia egy emberi képesség, a konstrukció terméke, nem pedig oka. A techné görög eredetű szó, mely az alkotás képességét jelenti, az antik korban a művészetnek is a szinonimájaként használták, tehát nem különböztették meg a tudománytól, ebből származott a technika szavunk, mely olyan módszerek, eljárások összességét jelenti, amellyel az ember a természet erőit a javára képes fordítani. A technológia ennek kiterjesztése, ebben a fogalomban már az eljárások eszközeinek ismerete tartozik, ami más kontextust jelent.

Gazdaság

Ha felidézzük a kultúra szó eredetét, rögtön világos lesz számunkra, miért foglalkozunk külön a gazdaságról. A kultúra eredetileg a művelést, konkrétabban a föld megművelését jelentette, további jelentését is innen kölcsönözte számtalan egyéb ágazat. A földművelést az agricultura szóból eredendően ma mezőgazdaságnak nevezzük, és máris célba értünk.

A kultúrák „összecsapása”

A kultúra további tagozódása függ a társadalmi csoportok földrajzi elhelyezkedésétől, érzelmi identitásától, gazdasági erejétől, a hatalom hierarchiájában betöltött szereptől és még ezernyi mástól, amit hely hiányában nem áll módunkban részleteibe menően ecsetelni. Elégedjünk meg annyival, hogy egy differenciált kulturális közeget nem tekinthetünk homogénnek, hanem több dimenzióban zajló folyamatnak. A kultúrák közötti kapcsolatban jelentős szerepe van a kultúraközi (interkulturális) kommunikációnak, mely több csatornán is folyhat. A kultúraközi kommunikáció hiánya, az információ félreértelmezése vagy a nem megfelelő csatorna számos konfliktus melegágya az emberiség történelmében, elegendő, ha a harmincéves háborút kiváltó katolikus-protestáns ellentétekre (bár a casus belli leginkább a hatalmi erőviszonyok megváltoztatása volt), a távolról egységesnek tűnő, de belső viszonylataiban eltérő kulturális meggyőződésből eredő és a napjainkig tartó törzsi, nemzetiségi viszályokra vagy a megművelhető (visszaköszön az agri cultura) földért folyó ádáz küzdelmekre gondolunk.

A kultúra ugyanakkor nem csak az ellentétek felszínre kerülésében játszik szerepet, éppolyan fontos eszköz lehet a konfliktusok elrendezésében is, a különbözőségek homogenizálásában. Erre egyik példa a „Pax Romana”, mely Augustus császár nevéhez köthető, aki a Római Birodalomban elhozta ugyan a békét, ugyanakkor uniformizálta a római kultúrát a provinciákon. Bevezették a latin nyelvet és a római szokásokat, elterjedt a latin műveltség és a jog, a közigazgatás római mintát követett.

Amit az ókori Róma ilyen „kulturális hadviselésével” elért, azt próbálja meg a jelenkorban az USA beágyazni politikájába. A Pax Americana nem csupán a világ „rendőrségének” szerepét hivatott betölteni, hanem a kulturális fölény eszközével befolyást szeretne elérni a lehető legtöbb társadalmi csoport, nemzet felett. Hollywood, a rock and roll, a Coca Cola és a hamburger interkontinentális sikere mind példája annak, hogy hogyan lehet fegyverek nélkül egy az amerikai kultúrától merőben eltérő kultúra felett befolyást gyakorolni, esetlegesen megsemmisíteni. A jazz zene immár kinőtte a gettókat, lassan globális komolyzenei babérokra tör, határokat nem véve figyelembe a jazz és a belőle eredő egyéb stílusok egy adott földrajzi térség hagyományait is felülírják, annak népzenéje háttérbe szorításával. Persze semmiképpen sem okolhatók a zeneszerzők sem a zenészek, egy globalizálódó világban ez elkerülhetetlen, ha nem is feltétlenül szükségszerű.

A tömegkommunikáció szintén a kulturális fölényért folyó küzdelem eszköze, hol beszélünk ma már falusi-urbánus ellentétről, mikor a média ad bőven közös témákat, továbbá segítségével az értékes lokális kulturális értékek válnak az enyészet martalékává, így már aligha beszélhetünk faluról. A kultúra értéke sokszínűségében rejlik, a kulturális monopóliumok ezt próbálják meg szűkíteni önnön önző érdekeikben.

Összegzés

Értekezésünk első részében a civilizáció mint társadalmi szerveződés bemutatását vállaltuk, a második, jelen tanulmány a kultúra témakörét járta körül. Ha a két írást egymás mellé tesszük, világossá válik, hogy az átfedések ellenére két, egymástól eltérő fogalommal van dolgunk. Míg a civilizáció egy direkt, nem egy esetben kényszerített organizmus, mely döntően a közös vallásra, illetve a hiedelmekhez kapcsolódó normákra épül (melyek a törvények illetve az élet egyéb területeinek szabályozásához vezettek), addig a kultúra jóval szélesebb területet ölel fel. Egy civilizáció – jelen esetben a Nyugat – számtalan kultúra összessége, melyeket hasonló normák, érdekek, jó esetben érték személetek kötnek össze háttérbe szorítva a benne lévő kultúrák autonómiáját. A jelenleg még magát dominánsnak valló Nyugat a multikulturalizmussal és a globalizációval próbálja (ki tudja meddig) összetartani civilizációját szemben az iszlám, a keleti (elsősorban a kínai) és az ortodox civilizációkkal, ám a nemzetállamok sajátos kulturális különbözősége belülről bomlasztja ezt a közösséget. Samuel P. Huntington jóslata a Nyugat bukásáról nem csak elgondolkodtató, hanem valós veszély is, mint írja: „Egy multicivilizációs világban, amelyben a kultúra alapvetően fontos szerepet játszik, az Egyesült Államok már csak rendhagyó példánya, utolsó csökevénye lehet annak a leáldozóban lévő nyugati világnak, melyben kizárólag az ideológia számít. […]

Ha az Egyesült Államok elveszíti nyugati jellegét, akkor a Nyugat lényegében Európára és néhány, európai bevándorlók lakta, kis létszámú tengerentúli államra korlátozódik. Az Egyesült Államok nélkül a Nyugat a világ népességének. Egyre fogyatkozó, aprócska része lesz csak, mely a hatalmas eurázsiai földtömeg szélén meghúzódó piciny, jelentéktelen félszigeten tengeti majd életét (Huntington, 2015: 529). Könyvének 1996-os publikálásakor Európát még ne veszélyeztette az agresszív iszlám betelepülés, ezért prognózisánál még sötétebb képet fest a jelen illetve a jövő.

Mi magyarok kivételes helyzetben vagyunk, mivel sikerült megőrizni ősi kultúránkat, ugyanakkor egy civilizációs szakadék szélén egyensúlyozunk. Jövőnk még bizonytalan, de ha értékeinket továbbra is ápoljuk, őrizzük és továbbadjuk, esélyünk lehet a túlélésre.

Irodalom

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába (Budapest, 2003, Osiris Kiadó)

Arisztotelész: Poétika (Budapest, Kossuth Kiadó, 1997)

Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés (Sanoma, Budapest, 2006)

Durkheim, Emile: A vallási élet elemi formái (L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2004)

Glasenapp, Helmuth von: Az öt világvallás (Gondolat, Budapest, 1984)

Gombrich, E. H.: The Story of Art (Phaidon Press Limited, 1972)

Hall, Stuart: Representation: Cultural Representations and Signifying Practices (London, 1997)

Huntington, Samuel B.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Budapest, Európa Könyvkiadó, 2015)

Rosengren, Karl Erik: Kommunikáció (Budapest, Typotex, 2008)

Russel, Bertrand: A hatalom. A társadalom újszerű elemzése (Budapest, Typotex, 2004)

Tylor, E. B.: Primitiv Culture (Brentano, 1924)

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf