A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Pozsony [XXI. rész]

64 varmegyeA vármegye hazánk dunaparti részében feküdt, területe 4216,17 km2 volt. Földje legnagyobbrészt lapályos, de rajta délnyugat-északkelet felé a Kis-Kárpátok láncolta vonul végig, mely azt két részre osztja. A nyugati kisebb rész a bécsi medencéhez vagy a Morva lapályához (Morvamező) tartozik, míg a keleti sokkal nagyobb fél a Kis Magyar Alföldnek vagy a pozsonyi medencének része. A Kis-Kárpátok láncolata Dévény és Pozsony közt a Duna bal partján a Dévényi tetővel emelkedik s egy délnyugat-északkeleti irányú főgerincből áll, melyhez mindkét oldal felől rövidebb-hosszabb mellékágak csatlakoznak. Legmagasabb csúcsai az Ördöghegy (747 m.), Viszoka (754 m.) és Rachsthurn (746. m.), ezen hegység túlnyomó részét erdőségek borítják s rajta Bazin és Pernek közt törvényhatósági út is vezet keresztül. A hegységtől nyugatra elterülő lapály egészben véve termékeny, de helyenként futóhomok borítja. Északi részén terjedelmes fenyvesek (Búrerdő) és nagy vadaskertek voltak. Sokkal mélyebb fekvésű a Kis-Kárpátoktól keletre elterülő síkság: északi része Nagy-Szombat felé, a Mátyusföld név alatt ismeretes hullámos vidék; déli a Duna két ágától körülzárt, igen mély fekvésű, s helyenként mocsaras vidék a Csallóköz gabonatermő rónája. A síkság nagyobbára alluviális völgytalaj, melyet a Csallóközön terjedelmesebb homokos rész szakít meg.

    Folyóvizei legnevezetesebbike a Duna, mely Pozsonynál két ágra szakadva, a Csallóközt képezi; fő ága az Öreg-Duna délkeletre fordul, s számos kisebb-nagyobb ágra oszolva szigetvilágot hoz létre, mely szabályozás híján ekkor nem volt hajózható. A Kis-Duna számtalan kanyargással eleinte keletnek tart, azután délkeletnek fordul. Mindkét ágból kisebb mellékerek szakadnak ki, s ezek egyike képezi az Öreg-Dunával és Csilizközt. A Morva a vármegye második legnagyobb folyója, mely a vármegye nyugati határát jelöli, csak tutajozásra alkalmas. Keleten a Vág érinti a vármegyét, ezzel párhuzamos folyású a Dudvág, mely a Kis-Kárpátok összes keleti vizeit magába veszi. Ezen vízben bővelkedő vidéken több helyütt mocsarak is voltak, így a Szent-György melletti Súr. Ásványos forrásai közül a szentgyörgyi hideg kénes forrás, a bazini vasas forrás fürdővel és a Pozsony melletti Vaskút és Ferdinánd vasfürdő említendő.

    Lakóinak száma 1891-ben 331 370 fő (Pozsony városéval együtt), mihez még 5156 katona járult. Az utolsó 10 év alatt a népesség 6,6%-kal szaporodott. A lakosok közt volt 119 899 magyar (36,2%), 147 741 tót (45,2%), 55 903 német (16,7%), 1524 horvát (0,05%) és 4301 egyéb nemzetiségű. A magyarság a csallóközi és galántai járásban tömörült, a németség csak Pozsony városában van túlsúlyban. Hitfelekezet szerint a lakosok 83,9 % római katolikus, 7,3 % evangélikus, 2,3 % református és 6,4 % izraelita voltak. A lakosság legnagyobb része földművelő és állattenyésztő volt, leginkább a lapályos vidéken; jelentős volt az iparban, valamint a kereskedelemben dolgozók száma. Az ipar meglehetősen fejlett volt. Jelentékenyebb ipartelep volt a vármegyében: 3 gőzmalom, 17 gazdasági és 14 ipari szeszgyár, 8 ecetgyár, 2 sörgyár, 6 malátagyár, 3 nagy cukorgyár (Nagyszombat, Diószeg, Magyarfalu) 5 pezsgőgyár, 1 dohánygyár, 3 gépgyár, 1 lópatkógyár, 1 tű- és tűárú-gyár (Bazin), 2 rézhámor (Vöröskő, Borostyánkő), 1 elektrotechnikai műintézet, több téglagyár, 1 nagy vegyészeti gyár (Szomolány), 1 kénsav- és vasgálicgyár (Cajla), 1 nagy dinamitgyár, 1 gyufagyár (Nagyszombat), 1 tölténygyár, 1 len- és jutaáru-gyár és 1 posztógyár, 1 petróleumfinomító-gyár (mind Pozsonyban) voltak. Jelentős volt még a modori fazekas és a nagy-lévárdi késesipar. A kereskedelem leginkább Pozsonyban központosult, de élénkebb forgalma volt még Nagyszombatnak, Bazinnak, Galántának és Somorjának. A hiteligények kielégítésére 3 bank, 9 takarékpénztár és 4 szövetkezet szolgált. A közlekedést a sokfelé elágazó vasutak, az állami és törvényhatósági urak, továbbá a dunai hajózás és a Morva és Vág folyókon fennálló tutajozás biztosította.

    Közművelődés tekintetében Pozsony vármegye meglehetősen kedvező viszonyokat mutatott a millennium idején. A 6 éven felüli férfi lakosságnak 20,3%-a, a női lakosságnak 28,4%-a (Pozsony városában 11,2% és 19,7%) nem tud sem írni, sem olvasni. A tanköteles gyermekek 94%-a látogatta az iskolát. A vármegyében volt Pozsony városát is beszámítva 1 jogakadémia, 4 hittani intézet, 4 gimnázium (Pozsonyban 2, Nagyszombat, Szent-György), 1 főreáliskola, 1 vincellérképezde, 18 ipari és kereskedelmi iskola, közte a pozsonyi kereskedelmi akadémia. 1 hadapródiskola, 1 bábaképző intézet, 1 kisdedóvóképző intézet, 1 férfitanítóképző intézet (Modor), 1 tanítóképző, 1 felsőbb leányiskola, 10 polgári iskola, 3 felsőbb és 316 elemi népiskola, 29 kisdedóvó, 5 emberbaráti jellegű intézet és 1 börtöniskola, mindösszesen 3999 tanintézet, melyek közül Pozsony városára 64 esik. A közművelődést szolgálta ezenkívül Pozsony városában többféle tudományos társulat és múzeum. A szellemi élet központja Pozsony, továbbá Nagyszombat, Modor és Bazin.

    A vármegye 7 járásra oszlott és volt benne 1 szabad királyi város és 5 rendezett tanácsú város (Pozsony, Modor, Szent-György, Bazin, Nagyszombat), valamint 35 nagy- és 258 kisközség. A községek általában véve kicsinyek vagy középnagyságúak voltak. 2000-nél több lakosa 33-nak volt, legnépesebbek, Pozsony, Nagyszombat és Szered.

    Törvénykezési tekintetben az egész vármegye a pozsonyi királyi tábla és törvényszék területéhez tartozott. A járásbíróságok száma 7 volt. Pozsony városában sajtó- és pénzügyi bíróság és közjegyzői kamara volt, valamint királyi közjegyzőség 7 helyen. Hadügyi tekintetben az egész vármegye a 72-ik sz. hadkiegészítő parancsnokság s a 13-ik honvéd gyalogezred területéhez volt beosztva. Pénzügyigazgatósága alá 5 adóhivatal s 3 pénzügyőrség tartozott. Pozsony városa székhelye volt a kereskedelmi és iparkamarának, államépítészeti hivatalnak és posta-távíróigazgatóságnak. A gyógyszertárak száma 24 ebből Pozsony városában 8 volt.

    A vármegye székhelye Pozsony városa volt.

    Története

    Krisztus után II. században a Római Birodalom védelmi vonalát építették ki, és ekkor a Duna és a pozsonyi Várhely között Pannonia provinciát védő római őrhely állt. A Római Birodalom bukása utáni időkben a vandálok, a gepidák, hunok, és avarok is megszállták. 900-907 között a honfoglaló magyarok szállták meg a keleti részeket. Szent István korában határispánságként szervezték meg, majd rövid időn belül kialakult a vármegye szerkezete, tehát az egyik legöregebb vármegyék közé tartozott. Történelme során Pozsony igen fontos része volt a Magyar Királyságnak, a török hódoltságtól 1848-ig főváros, koronázási székhely is volt.

    1010 körül Boleszló lengyel herceg seregei, majd 1030-ban Bresztiszláv cseh király fia pusztította a vármegye területét. Az elűzött Orseolo Péter király III. Henrik német császár hűbéreseként, német sereggel a Garam folyóig pusztított, aminek I. András király vetett véget, aki megerősítette a nyugati határt. 1051-ben és 1052-ben betörtek a császári seregek, és 8 hétig eredménytelenül ostromolták Pozsony várát. A X-XI. században többször is dúlták a vármegye területét német és cseh seregek, és az átvonuló keresztes hadak.

    IV. Béla király a tatárok elől menekülve II. (Harcias) Frigyes osztrák és stájer herceg hívására 1241. májusában Pozsonyból Hainburgba ment, aki csak akkor engedte szabadon, amikor a megzsarolt Béla király zálogba adta Pozsony, Moson, Sopron és Vas vármegyéket. Május közepén a tatárok elérték a vármegye területét, de Pozsony várát nem tudták bevenni. 1242. május 16. előtt a bevonuló II. Frigyes herceg rablóhadát a Hont-Pázmán nb. Achilles serege visszaverte, a hazatérő IV. Béla király Éhellős pozsonyi ispánnal betört az osztrák földre és a kizsarolt vármegyéket visszavette. A XIII. század második felében előbb II. Ottokár cseh király, majd Albert osztrák herceg betolakodói ellene kellett megvédeni a vármegyét.

    III. András (az utolsó Árpád-házi király) feleségének, Habsburg Ágnesnek adományozta, ezért 1301-23 között osztrák uralom alá került, ami nem befolyásolta 1316 körül nemesi vármegyévé alakulását. A vármegyét I. Károly Róbert szerezte vissza, majd I. (Nagy) Lajos király biztosította a nyugati határt, és ezzel a vármegye zavartalan fejlődését.

    1385-88 között Zsigmond király elzálogosította a vármegyét unokatestvérének, Jodok morva őrgrófnak. 1431-ben cseh husziták törtek a vármegyére, de Zsigmond király kiszorította őket. Amikor 1440-ben Jagelló Ulászlót emelték a trónra, Pozsony, Nyitra, Sopron és Trencsén vármegyék Erzsébet királynét támogatták, ő jogai védelmét Giskrára bízta, aki huszita zsoldosaival Sáros vármegyéig biztosította Erzsébet uralmát. A zsebrákok garázdálkodását csak Hunyadi Mátyás törte meg, aki alatt a vármegye a virágkorát élte.

    1526 őszén Pozsonyba menekült Mária királynőt az udvar mellett követték a budai német polgárok és zsidó kereskedők is. 1526. december 17-én a pozsonyi ferences zárdában megválasztották I. (Habsburg) Ferdinándot Magyarország királyának. Bornemissza várparancsnok és a köznemesség nem hódolt, Báthory István nádor csak azt érte el, hogy a vármegye semleges maradt a Szapolyai János király elleni küzdelem kezdetén. 1527-ben Ferdinánd hadai Katziáner János vezetésével elfoglalták Dévényt és Nagyszombatot. A császári seregek folyamatosan rabolták a vármegyét és kegyetlenkedtek. A török terjeszkedés csak érintette a vármegyét, ezért ide, Nagyszombatba települt 1532-1821 között az esztergomi érsekség és káptalan is. 1529-ben és 1683-ban Bécs ostroma előtt raboltak a vármegye területén az átvonuló török és tatár csapatok. A császári seregek folyamatosan kirabolták a köznemességet és alsópapságot, a jobbágynyomor és a virágzó pénzhamisítás megbénította a vármegye gazdasági életét, és elősegítette a huszitizmus terjedését. A német rablásokat és elnyomást megelégelve kitört mozgalmakban Bocskai István erdélyi fejedelem 1605 novemberében az egész vármegyét elfoglalta, előle a német Pozsonyhoz több mint 20 ezer lovat és egyéb igás barmot hajtatott el seregével. 1619-ben és 1623-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem foglalta el, majd I. Rákóczi György erdélyi fejedelem Nyitra, majd Nagyszombat bevétele után az 1645-ös linzi békében a protestánsoknak szabad vallásgyakorlást biztosított.

    A Rákóczi-szabadságharc alatt folytak jelentősebb hadműveletek a vármegye területén, 1708. augusztus 3-i trencséni csatavesztéssel újra császári uralom lett a vármegyében.

    1720-ban a vármegye a Pragmatica Sanctio propagandájának központja. II. József (Kalapos) király 1784-es türelmi rendelete végrehajtását a vármegye megtagadta, a vármegyerendszert fölszámoló közigazgatási reformjával a király 1785-90 között Pozsony, Bars és Trencsén vármegyéket az (I.) nyitrai kerületben egyesítette. 1790-ban a vármegyéket az eredeti határaival állították vissza.

    1805-ben a francia seregek elérték a magyar határt, majd Goudin tábornok 3000 franciával megszállta Pozsonyt. December 26-án megkötötték a pozsonyi békét, és ezután 1806 januárjában kivonultak Pozsonyból, de 1809 augusztusától október 15-ig ismét megszállták. A nemesi felkelésben a szegény nemesek felfegyverzése és élelmezése, valamint a francia seregek eltartása és a hadisarcok hatalmas áldozatokat követeltek, a várost és a vármegyét több mint 2 millió Ft adósságba keverték.

    1832. november 15-én a vármegye kimondta a közteherviselés elvét. 1848. április 11-én a szentesített törvények jogegyenlőséget teremtettek, ellensúlyozásaként a bécsi kamarilla föllázította a nemzetiségeket. Amikor Jellasics átkelt a Dráván, Hurban hlubokai evangélikus pap november 11 és 18 között 4-500 tót pánszlávval, császári katonatiszttel és cseh önkéntessel Szenice táján betört Nyitra vármegyébe, fekete-sárga osztrák és tót zászlókkal a Pozsony vármegyei Szentjánoson át Malackára vonult. A vármegye nemzetőrsége az Óturára vezető úton rövid ütközet után szétszórta a pánszlávokat, akik a hegyek közé menekültek, Hurbán cinkosaival Morvaországba húzódott. 1848. december 14-én a császáriak győzelmével végződött nagyszombati ütközet után Görgey föladta pozsonyi állását, visszavonult, 18-án Windischgätz bevonult Pozsonyba. 1849. június 16-án a zsigárdi ütközetben Asbóth tábornok szuronyrohammal bevette a községet, az egyesült osztrák-orosz sereggel Perednél megütköző Görgey 3000 honvéd hősi halála árán sem tudta megakadályozni a túlerő előretörését. 1849 januárja és júniusa között a Haynau vezette haditörvényszék kivégeztette Petőcz György vármegyei másodalispánt. Mészáros Dániel plébánost, báró Mednyánszky László őrnagyot, Rázga Pál hitszónokot és 270 foglyot küldött osztrák börtönökbe. Az önkényuralom idején besúgórendszert építettek ki, és a vármegye önkormányzatát megszüntették, a vármegye határait megváltoztatták. A vármegye területén lévő szabad királyi városok közül Pozsony a Bach-korszakban is megőrizte önállóságát. 1867. április 12-én a vármegye első alkotmányos gyűlésén Bittó Kálmánt és Ollé Lajost választották meg alispánnak, akik a székhelyen kívül 4 rendezett tanácsú várost és 293 községet irányítottak, helyreállították az eredeti vármegyei határokat, csak Ligetfaluval egyesített Pócsfalu maradt Pozsony vármegyénél, bár jogilag Moson vármegyéhez tartozott. Az 1884. 7 tc. újabb módosításokat hajtott végre a vármegye határain. 1905. november 11-én a törvényhatósági közgyűlésén Pozsony vármegye kimondta, hogy a kinevezett darabont kormányt törvénytelennek tekinti, működése ellen tiltakozik, tisztviselőit eltiltja az adószedéstől és az újoncozástól.

    Pozsony vármegye helységneveit 1910-ben törzskönyvezték.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Éghajlata a rónán a magyar Alföld jellemvonásait mutatja, meleg nyárra kemény telet. A hegyes vidék éghajlata kevésbé meleg, de egyenletesebb.

    Terményei az ásványországból kénkovand (Bazin, Pernek, Cajla, Cseszte), mangán és arany (Cajla), ólom és réz (Cseszte), továbbá palakő (Máriavölgy), gránit (Dévény, Pozsony), homokkő (Dévény-Újfalu), márvány (Borostyánkő), mely utóbbiakat nagy kőbányákban fejtik, valamint mészkő (Bazin, Cseszte, Pila, Bikszárd, Dejte) és agyagföld.

    A növényvilág igen gazdag. A szántóföldek a vármegye területének csaknem felét teszik ki, és különösen a Duna és Vág lapályán, a Csallóközben és Mátyusföldén tűnnek ki termékeny talajuk és kitűnő termésük által. A mezei gazdálkodás fő termékei a búza, a rozs, az árpa, a zab és a tengeri voltak. A legkitűnőbb búza a Csalóközben termett, zab főleg a hegyes vidéken. Nagy mennyiségben termeltek továbbá, főleg a soványabb talajon burgonyát. Köles és hüvelyes növényeket szintén termeltek, a lapályon ezenkívül a cukorrépa és takarmányrépa termesztése emelendő ki. A malackai járásban a kender és len termelése is számottevő volt. Dohányt kisebb mértékben termeltek a felső-csallóközi járás néhány községében. A takarmánynövények közül a lucerna, baltacim, bükköny, lóhere és imitt-amott cirok és csalamádé is vettetik. A Csallóköz legkedveltebb takarmánya a mohar volt. A rétek és legelők művelését elhanyagolták. A legtöbb és legjobb széna a Csallóközön és a Morva lapályán termett. Nádasok a Duna, részben a Morva és Vág mellékein vannak. A szőlőművelés a Kis-Kárpátok keleti lejtőin igen jelentékeny volt. A Kis-Kárpátok lejtőin a szőlőn kívül jó gyümölcs (alma, körte, cseresznye, szilva, őszi és kajszibarack, dió és gesztenye) is megtermett, Pozsony és Dévény vidékén a legjelentősebb a ribiszke, pöszméte, eper, málna termesztése volt, melyeket Bécsbe és Németországba is szállítottak.

    Az erdőségek kiterjedése igen nagy, legtöbb erdő a Kis-Kárpátokban van, melyek túlnyomóan lombos fák (bükk, gyertyán, nyír, tölgy, jávor, hárs) alkotják, fenyvesek csak némely magasabb helyen találhatók. Gyönyörű fenyvesek vannak a Búrerdőben Lozornótól a nyitrai határig. A Duna és Vág lapályán kevés az erdő, ezek túlnyomóan nyár, fűz, kőris, éger és szilfa; a Duna szigetvilágában csaknem kizárólag füzesek vannak.

    Az állattenyésztés eléggé virágzott, lótenyésztés főleg a lapályon volt, emelésére 15 fedeztetési állomás szolgált. A szarvasmarha állománynak legnagyobb része színes fajtához tartozott, legnevezetesebb szarvasmarhatenyészetek voltak Korompán, Vedrődön, Nagyszombaton, Stomfán és Nobojszán. A marhatenyésztés terén kitűntek még Somorja, Vajka, Zsigárd, Nádszeg, Pattony és általában a Csallóköz községei. A juhállomány legnagyobb része nemesített fajhoz tartozott. Csekélyebb jelentőségű volt a sertéstenyésztés. Baromfiak közül nagyobb számban tyúkot, ludat, kevesebb kacsát és galambot, valamint pulykát tartottak. Baromfival a Csallóköz látta el nemcsak Pozsonyt, de Bécset és egész Ausztria felerészét is. A halászat nem nagy jelentőségű. A folyókban sügér, fogas, sérinc, ponty, kárász, compó, díszponty, fehérhal, jászkeszeg, pisztráng galóca, csuka, harcsa, menyhal, kecsege, vizatok és orsóhal fordult elő. A vadászat a Kis-Kárpátokban jelentős volt, az itteni vadaskertekben szarvas, őz, nyúl, vadkan és dámvad is lőhető volt. Ezenkívül előfordult az erdőségekben farkas, róka, borz, görény, hölgymenyét, nyest, mókus, ürge, vakond, hörcsög és denevér is. A madárvilágból császári sas, bagoly kuvik, sólyom, csonttörő sas, fogoly, fürj, fácán, sokféle vízi madár és éneklők voltak nagy számmal. A Feketevízben és a Dudvágban vidra is előfordult, a Morva folyóban a rák gyakori volt.  

    Jelentős települések    

    Pozsony

    Szabad királyi város Pozsony vármegyében a vármegye törvényhatóságának székhelye. A város részben a Duna bal parti sík részén, részben az ezt félkörben övező dombok lejtőin épült, és úgy fekvésénél, mint építkezésénél fogva egyike volt hazánk legszebb városainak. Legjellegzetesebb része a Duna partján meredekül emelkedő Várhegy. A millennium idején az egész ország egyik legjelentékenyebb városa, a politika, tudományos és üzleti élet gócpontja volt. Székhelye volt a vármegye törvényhatóságának és a Pozsonyi járás szolgabírói hivatalának, pénzügyigazgatóságának, államépítészeti hivatalnak, posta- és távíróhivatalnak, tankerületi főigazgatóságnak és királyi tanfelügyelőségnek, római katolikus főesperességnek, királyi ítélőtáblának, királyi törvényszéknek, sajtóbíróságnak, és pénzügyi bíróságnak, királyi járásbíróságnak, ügyvédi és közjegyzői kamarának. Volt itt továbbá kereskedelmi és iparkamara, több takarékpénztár és bank, magyar királyi erdőgondnokság, a nyitrai magyar királyi erdőfelügyelőség, állami állatorvosi felügyelő, magyar királyi folyammérnöki hivatal, felső-dunaszabályozási magyar királyi művezetőség, pénzügyőrség, sóhivatal, állami egészségügy-felügyelő, állatorvos- és belépő-állomás, fő vámhivatal, országos kataszteri határleírási osztály és két felmérési felügyelőség. A katonai hatóságok közül itt székel az 5-ik hadtestparancsnokság, a 4-ik magyar királyi honvéd kerületi parancsnokság, a 72. és 48. gyalogezred, az 5. huszárezred, 5. tüzérdandár és az 1. utász-zászlóalj, a 73. honvéddandár, 1. honvéd lovasdandár, állandó vegyes felülvizsgáló bizottság, csendőrtörzs-, szárny- és szakaszparancsnokság.

    Ipara és kereskedelme igen élénk; legnevezetesebb ipartelepei a nagy dohánygyár, lópatkószeg-gyár, 3 gépgyár, vasbútorgyár, elektrotechnikai műintézet, több pezsgőgyár, gázgyár, a város határában fekvő Nobel-féle nagy dinamitgyár, tölténygyár, posztógyár, len- és jutaárugyár, 2 paszománygyár, vattagyár, kocsigyár, több téglagyár, petróleumgyár stb.: jelentékeny továbbá a fa-, kender- és szövőipar; ismeretes a pozsonyi kétszersült, diós s mákos sütemény és borkivitele is tekintélyes. A kereskedelem emelésére szolgál a közraktár, s a nagy hitelintézetek, a pozsonyi iparbank, első takarékpénztár és II. ker. takarékpénztár. A millennium évei óta jelentékenyek a marhavásárai. Ipari és kereskedelmi tanintézetei közül említendő a kereskedelmi akadémia, alsó fokú kereskedelmi iskola, szövőiskola és tanműhely és alsó fokú ipariskola. Volt itt továbbá államilag segélyezett vincellériskola, szőlészeti és borászati felügyelő. Vasúti és gőzhajóállomás, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár, telefonhálózat. A Duna parttól az államvasúti indóházig villamos vasút közlekedett.

    Tanintézetei: a királyi jogakadémia, királyi katolikus főgimnázium, evangélikus hittani intézet és főgimnázium, állami főreáliskola, felső kereskedelmi iskola, állami felsőbb leányiskola, állami tanítónő- és kisdedóvónő-képző intézet, bábaiskola, Szent Imréről címzett római katolikus papnövelde, katonai gyalogsági hadapródiskola, 3 polgári, 2 felső nép- és 26 elemi iskola, 8 kisdedóvó és 3 árvaház. Volt itt továbbá múzeum, igen sok közművelődési és közhasznú egyesület. A pozsonyi Toldy-kör a társadalmi élet élénkítése, a közművelődés és a magyar nyelv terjesztése érdekében, a pozsonyi magyar közművelődési egyesület működése kiterjed a vidékre is, hol nagyobbrészt önállóan tevékenykedő fiókjai is vannak. A pozsonyi orvos-természettudományi egyesület, mely könyvtárral, természetrajzi gyűjteménnyel is rendelkezett és kiadott közleményeket. Több magyar hírlap és folyóirat jelent meg itt, úgymint: Nyugatmagyarországi Híradó, Pozsony vármegye hivatalos Közlönye, Pozsony vármegyei gazdasági egyesület Értesítője, Concordia, Kalauz a népiskolai nevelőoktatás terén és Katolikus Hitvédelmi Folyóirat.

    Lakóinak száma 1891-ben 52 411, ezenkívül 3637 katona. A három nyelv határán fekvő város lakosai közt volt ekkor 10 433 (19,9%) magyar, 31 404 (59,9%) német, 8709 (16,6%) tót, 205 (0,4%) horvát és 1606 (3,2%) egyéb nemzetiségű. Néprajzi tekintetben is fontos a város, amennyiben a magyar, német és tót nyelvhatár itt érintkeztek.

    Pozsony város fő fontossága 1000 éves kulturális viszonyaiban és múltjában keresendő. Már az Árpád-házi királyok és még inkább a vegyes-házakból származott fejedelmek alatt egyik gócpontja volt a szellemi és anyagi haladásnak. Pozsony 1536–1848-ig nemcsak a vármegye székhelye, de a Magyar Királyságé is, a mohácsi csata, 1526 óta az országgyűlések rendszeres székhelye, itt időzött az udvar, ha hazánkba jött, itt székeltek a legfőbb kormánytestületek. 1563–1830 között koronázó város, 1608–1790 között koronaőrző város is, mindezek kedvezően befolyásolták a fejlődését, az ipar, a művészet és a tudomány a XIX. századtól különösen a színház is virágzott.

    A pozsonyi vár alapításának pontos idejét és építőjének nevét homály fedi. Valószínű azonban, hogy a rómaiak a harcias bojok- és quádokra való tekintetből a pozsonyi várhegyen is emeltek figyelőhelyet. A nagy morva birodalom alakulása után újból megerősítették, és ebben az időben, a IX. század folyamán épült a pozsonyi vár is. A vár legrégibb rajza az 1358-ból származó Bécsi képes krónikában található. A vár az akkori német várak mintájára az alsó (elő) és a felső (vagy hátsó) várból állott. A hatalmas kockákból épült kaputorony ellenben Hunyadi Mátyás idejéből való. Említésre méltó a várkút is, melyet Rozgonyi várkapitány 1436. évben a sziklába vágatott és melynek feneke a tradíció szerint a Duna felszínéig ért. 1811. május 28-án a vár belsejében tűz támadt, mely vízhiány miatt a vár belsejét elhamvasztotta. Később Stephanie Adolf tervei alapján a várat újjáépítették és laktanyává alakították.    

    Nagyszombat

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város címmel igen termékeny és szép lapályon. A római katolikus egyháznak régóta igen nevezetes városa, mely számos templomáról Kis Rómának is neveztek, s felvirágzását a régebben gyakran itt lakott érsekeknek köszönhettek, kik sokat tettek a város érdekében. A XX. század elején a római katolikus társas káptalan székhelye volt. Volt itt továbbá katolikus papnevelde, több szerzetház és zárda, valamint esperesség. Volt a városban katonai, megyei kórház, szolgabírói hivatal, járásbíróság és adóhivatal, közjegyzőség, pénzügyőr-biztosi állomás, római katolikus tanítóképezde és római katolikus főgimnázium konviktussal. Millennium idején itt jelent meg a Nagyszombati Hetilap. Volt itt továbbá számos közcélú egyesület és társulat. Ipari vállalatai közül említendő a cukorgyár, továbbá volt itt gyufagyár s jelentős volt a malátagyártás is. Volt takarékpénztára és hitelintézete, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak száma 1891-ben 11 500 volt, ezek közül 1625 (14,1%) magyar, 3154 (27,4%) német s 6564 (57,1%) tót. A lakók kereskedelmet, ipart s bortermelést űztek.

    1238-ban kelt szabadságlevelében IV. Béla király Szombathelynek nevezte a várost. E levélben a király bíró és papválasztási jogokkal, továbbá – mivel kedves tartózkodási helye volt – Girrnich nevű faluval ajándékozta meg. III. László Zill falut adományozta a városnak, későbbi királyok alatt pedig Magyarád, és Razma helységek jutottak a birtokába. Nagy Lajos király lakosait a vámok alól felmentette, s itt halt meg 1382. szeptember 11-én. Zsigmond király sörfőzési, vásártartási kiváltságokkal ruházta föl. 1342-ben a várost a husziták kirabolták. A török háborúk alatt itt volt az esztergomi káptalan székhelye Ferdinánd, Rudolf és Miksa királyok alatt. 1547-ben itt tartottak országgyűlést.

    1561-ben a jezsuiták iskolát nyitottak, mely pár év múlva leégett. Telegdi Miklós állította föl itt az első magyarországi katolikus nyomdát mely 1635-től fogva a Pázmány által fölállított jezsuita akadémia tulajdona lett, mely Pázmányakadémia – Mária Terézia királynő által orvosi karral bővítve –, mint egyetem előbb Budára, majd Pestre költözött, és a nyomda is vele ment.

    1615-ben Bethlen Gábor és II. Rudolf német császár itt kötötték meg azt a békét, melyben az erdélyi fejedelmek függetlenségét elismerték, Erdély szabad választási jogot kapott, azonban a magyar koronához tartozott továbbra is.

    1619-ben itt alapította Pázmány Péter a Nemes ifjak nevelő intézetét (Pazmaneum), melyet egyetemi rangra emelt.

    1704. december 26-án a közelben zajlott II. Rákóczi Ferenc és Heisser császári generális közti csata, mely a császári csapatok győzelmével végződött.

    1848. december 14-én Guyon magyar seregét Simunich osztrák vezér seregei itt verte meg. Az elesett honvédeknek emléket állítottak.

    Modor

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város címmel a Kis-Kárpátok tövében. A város nagyobbára még kőfalakkal volt körülvéve a millennium idején, s régi kapuinak némelyike is állt még. Főterén állt a régies városháza, a székesegyház. A városnak legdíszesebb épülete a városon kívül álló állami tanítóképző-intézet volt.

    Volt itt állami tanítóképző-intézet, községi polgári fiú- és leányiskola, iparos-tanonciskola. Volt polgári kórháza, többféle egyesülete, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Vasútállomása a várostól távol esett.

    Lakóinak száma 1891-ben 4991, kik közt volt 184 (3,6%) magyar, 737 (14,8%) német és 4057 (81,3%) tót. A város lakói jelentékeny agyagipart űztek, 33 önálló fazekas dolgozott itt, a közönséges főzőedényeken kívül finomabb fajansz árút is készítettek. Működött itt agyag-ipariskola is, mely 1887-ben megszűnt. A lakók ezenkívül posztókészítéssel és bortermeléssel foglalkoztak.  

    1237-ben, mikor Ottokár cseh király a közeli Vöröskő várát elfoglalta, Modort is elpusztította. A város ezután a XV. század elejéig a pozsonyi grófok tulajdona volt, majd Stibor vajda kezére került, kitől az Országh-családra szállt. E család 1549-es kihalásával a koronára szállt vissza.

    Rudolf király szabad királyi várossá emelte.

    A város 1605-ben Bocskai előtt meghódolt. A későbbi zavaros időkben a város igen sokat szenvedett.

    1729-ben nagy tűzvész pusztított a városban.    

    Bazin

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város címmel a Kis-Kárpátok aljában. 1891-ben 4507 lakossal, melyből 250 (5,5%) magyar, 1748 (38,8%) német, 2471 (54,8%) tót volt. A várost ekkor kőfal vette körül 3 nagy kapuval. A Sur-láp vizeit felvevő Feketevíz futotta át a várost.

    Bazin a bazini járás székhelye, volt járásbírósága, takarékpénztára, alsófokú ipariskolája, tű- és tűárú-gyára, vaskovand bányája és vasgálic kénsavgyára. A régebben itt űzött arany- és ezüstbányászat megszűnt. Jelentős volt a gyümölcs- és bortermelése.

    A város eredetét homály fedi. V. István korában, 1223-ban V. Ottokár cseh király elfoglalta. A XIV. században a szentgyörgyi és bazini grófok birtoka, kihalásuk után Zápolya Jánosé lett. Tőle azonban I. Ferdinánd elvette, s híveinek adományozta. Utóbb Illésházy István tulajdonába került, a város lakói 140,000 tallérért ki akarták váltani, ami azonban nem sikerült.

    A város 1647-ben országgyűlési képviseleti jogot kapott szabad királyi városi címmel. A XVIII. század elején Pálffy István koronaőr zálogában volt. A várkastély, mely a város kerítésén kívül a nyugati oldalon áll, a Pállfy grófok tulajdonába került.

    A várostól nem messze volt a Bazini fürdő, melynek vize vasas savanyúforrás, melyet főleg női bajok ellen használtak.    

    Dunaszerdahely

    Nagyközség a vármegye alsó-csallóközi járásában. 1891-ben 4453 magyar lakos lakta. A községben volt a járási szolgabírói hivatal széke, volt királyi közjegyzősége, járásbírósága és adóhivatala, takarékpénztára, nőipar-tanfolyama, alsófokú ipariskolája, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára.

    Első írásos említése a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében található Svridahel alakban. 1297-ben Szerdahely a Héder nembeli Hernard fia Jakab mester birtoka volt. A XIV. században kialakult a város központi magja, a Szentfundusként említett városmag. A szó jelentse sérthetetlen vagy szent terület, mely a katolikus templom körül kőfallal elkerített területre utal, amelyen belül a temető is elterült. A falon kívül épült ki a település és zajlott a piacozás. A nép emlékezet az 1800-as évekig megmaradó kőfalat Szerdahelyi várként említi.

    1335-ben az okiratok vásárhelyként említik. 1429-ben Luxemburgi Zsigmond parancsában, mint mezőváros szerepel.

    Szerdahelyet 1599-ben az Erdődi Pálffy család kapta meg hitbizományi birtokul, akik egyben a templom kegyurai lettek. Ebben az időben újabb mesterségek is megjelentek a községben, úgymint csizmadia, kovács, kalapos, kádár, melyek céhekbe tömörültek.

    A Pázmány Péter-féle vizitációkban Szent Györgynek szentelt temploma, mint neves hely van megjelölve, s említik a templom mellett álló katolikus iskolát is.

    Az anyakönyvezést a plébánián 1673-tól vezetik rendesen.

    A Rákóczi-szabadságharc idején Szerdahely felügyelt város volt, környékén nem folytattak jelentős küzdelmet.

    A XVI. századtól a város rohamosan terjeszkedett. Kolerajárvány is sújtotta a várost. 1777-ben Szentháromság-szobrot állítottak, amely a pestisjárványokra emlékeztet. A XVIII. század végén a lakosok az Újfalu határában elterülő temetőbe temetkeztek. A pestisjárványok elkerülése érdekében Újfalun és Nemesszegen xenodochiumot (kórházat, ispotályt) építettek, ami 1869-ig működött. A templom köré temetkezést Mária Terézia rendeletére egészségügyi okok miatt fejezték be.

    A XIX. században lebontották a templom melletti kis kápolnát, majd a körülötte lévő falat is. Ebben az évszázadban három nagyobb tűzvész volt a községben (1842, 1865 és 1887). 1864-ben a csizmadiacéhből alapították meg a tűzoltóságot.

    Az 1848–49-es szabadságharc alatt már Duna-Szerdahely néven említik. 1861. január 16-i gyűlésen egyesítették Szerdahelyt, Nemesszeget, Újfalut és Előtejedet. Az egyesített városnak 7 vására volt: Márton-, Luca-, Piroska-napi, Virághéti, Keresztjárói, Magdolna- és László-napi. 1862-ben marhavész, majd 1866-ban fagykár és éhínség, két évvel később kolera tizedelte a lakosságot.

    A XX. századfordulón új községházát avattak fel. 1903-ban vezették be a telefont és a villanyvilágítást.    

    Szered

    Nagyközség a nagyszombati járásban a Vág mellett. 1891-ben 5227 tót, magyar és német lakossal. Volt a községben adóhivatal, takarékpénztár, alsófokú ipariskola, ipartestület, aszalógyár, gőzkeményítő-gyár. Rendelkeztek vasúttal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral is. Szered a Nyitra vármegyei Semptével szemben fekszik, igen élénk forgalmi pont volt.

    A Vág folyó mocsaras vidékének egyik szigetén már a IX. században vár állt, mely határvédelmi célokat szolgált. A középkorban a régi gázlók helyére fahidakat építettek, mely a főbb szigeteket kötötte össze. A legnagyobb szigeten épült fel a X. században Sempte fából és földből épített vára. A vár közelében létesült település 1313-ban bukkan fel először írott forrásban Zereth alakban. A vár mellett kifejlődött mezőváros neve a XVI. századra a várra is áttevődött. A Nyitra és Pozsony vármegye határán fekvő Szered jelentőségét emelte az itt átvezető Budáról Prágába menő kereskedelmi út. A Vág átkelőjénél alakult kereskedelmi központ állat- és gabonavásárai messze földön híresek voltak. Ide érkeztek a Vágon tutajon leúsztatott fa- és sószállítmányok. A városnak sóraktára is volt, a folyón hajómalmok működtek. Kereskedelmi jelentősége 1846-ban szánt meg, amikor megépült a Nagyszombatot Pozsonnyal összekötő vasútvonal. A vásárok hagyománya tovább élt, később időtől kezdve Keresztelő Szent János napján rendezték meg a szeredi vásárt és sörfesztivált.

    Az első szeredi iskoláról 1505-ben tesznek említést. 1746–47 telén a jég a hidat tönkretette, helyette komp járt. A várost nagy veszteség érte 1777. augusztus 2-án, mikor tűzvészben leégett a plébániatemplom. Helyette 1781-ben újat építettek. A XIX. században gyorsan fejlődött az ipar. 1845-ben cukorgyár később több feldolgozó üzem létesült. 1849. június 9-én a város határában lezajlott ütközetben a honvédség visszavonulásra kényszerítette a császári sereget. 1876-ban a települést elöntötte a jeges árvíz.      

    Szent-György

    Rendezett tanácsú város a Kis-Kárpátok tövében. 1891-ben 3048-an lakták, köztük 148 magyar, 1198 német és 1678 tót. A várost a millennium idején is még jobbára kőfalak és tornyok vetté körül. Ekkor volt katolikus algimnáziuma, többféle egyesülete, vasútja, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói jó bort termeltek. Közelében az erdő sűrűjében egy régi vár, Fehérkő romjai voltak. E vár hajdan hatalmas Bazini és Szentgyörgyi grófoké volt. A városon kívül a Súrerdőben kis fürdő volt, melynek vize hideg kénes-égvényes.

    A régészeti leletek tanúsága szerint a területen már Kr. e. 4 évezredben, a kőkorszakban is éltek emberek. Kr. e. 1500 körüli időből, a bronzkorból egy bronzkés, és a vaskorból is kerültek elő leletek. A IX. század második feléből egy morva erőd nyomai maradtak fenn.

    Fejlett volt már itt a korai időktől a szőlészet és borászat. Szent-György korán uradalmi központ lett. A Szentgyörgyi és Bazini grófi család 1209-ben szerzett birtokot a településen. A tatárjárás és Ottokár cseh király 1271 és 1273-as pusztítása után német telepesek érkeztek ide, és a település hamarosan korlátozott önállósággal rendelkező mezőváros rangjára emelkedett. A XIII. század végén felépült a város erődítménye, Fehérkő vára. A város többször szenvedett a hadak pusztítása miatt. 1386-ban Jodok és Prokop morva őrgrófok serege erőszakkal foglalta el a várat, melyet csak 1390-ban Luxemburgi Zsigmondnak sikerült visszafoglalnia. 1434. június 12-én a husziták felégették. 1448-ban Skola Máté és Tamás nemeseknek elzálogosították. 1543-ban a kihalt Szentgyörgyi és Bazini grófi család, és az uradalom ismét királyi birtok lett. 1468-ban a település Éleskő várának tartozéka lett. Az 1602-ig terjedő időszakban több nemesi család zálogbirtoka volt, így birtokosai voltak a Szapolyai, Serédy, Salm, Kruzsics és Illésházy családok. 1592-ben lakóit a török meglepte és nagy vérengzést vitt véghez. 1598-ban a király engedélyezte a városnak, hogy az Illésházyaktól megválthassa magát és szabad királyi város lehessen, az Illésházyak azonban megtagadták az átadást. 1603-ban Illésházy Istvánt az ellene lefolytatott hűtlenségi perben fej és jószágvesztésre ítélték, várait pedig – így Szent-Györgyöt is – császári katonaság szállta meg. 1606 és 1610 között ismét az Illésházyak zálogbirtoka, miután Bocskai visszaadta nekik, Rudolf császár pedig 1606-ban büntetlenséget biztosított számukra.

    1647-ben III. Ferdinándtól szabad királyi városi jogokat kapott Szent-György. 1603 és 1647 között kőfallal vették körül, melyet számos bástya erősített. Ennek ellenére 1663. szeptember 5-én a török elfoglalta és lakóit nagyrészt elpusztította. 1704-ben Rákóczi serege pusztította, majd 1728-ban újra leégett. Falait és kapuit 1711 után nagyrészt lebontották. 1840-ban Szent-György és Pozsony között megindult a lóvontatású vasúti közlekedés.  

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf