A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Trencsén [XXII. rész]

64 varmegyeA vármegye hazánk dunaparti részében feküdt, területe 4619,82 km2 volt. A vármegye területe túlnyomóan hegyvidék volt, amelyet középen a Vág folyó széles völgye osztott ketté. Jobb partján az északnyugati határláncolat emelkedik, fő gerincével legtöbbnyire egyúttal az ország határát is jelölte. Ezen láncolatnak főbb csoportjai a Lopenik, Lukov, az Oroszlánkői csoport, a Javornik, a Nyugati-Beszkédek és az Osszus. A Vág bal partján a Kis-Fátra hegyláncolatához tartozó csoportok emelkednek, melyek a Sztercsnói szoroson túl a folyó jobb partjára is átmennek. Ezen csoportok délről észak felé haladva: az Inovec csoportja, a Szrazsó, a Manin csoportja a híres Manin-hasadékkal, a Szulyói hegycsoport a szintén híres szulyói völggyel, majd a Rajcsanka vizén túl a Veterne hola vagy Rajeci havasok a Klak és Mincsol csúcsokkal. Ahol a Vág völgye a Kis-Fátra vonulatán áttör, ott a tulajdonképpeni Kis-Fátra hatalmas csoportja emelkedik, amelyben a vármegye legmagasabb ormai: a gyönyörű kilátású Kis-Kriván, a Sztoh, s a szaggatott Roszugyec emelkednek, köztük van a szépségéről ismeretes tyerhovai völgy. Az egyes hegycsoportok közt jelentékeny nyergek vannak és szorosok nyílnak: ilyenek a Vlára-szoros, a Lissza-szoros, a papradnói hágó, a styavniki hágó, a turzovkai szoros, a jablunkai szoros és a szkalitei szoros, melyek Morvaország, Szilézia és Galícia felé közvetítik a közlekedést, továbbá a facskói hábó, mely Nyitra vármegyébe és a tyerhovazázrivai, mely Árva vármegyébe vezet át. Folyóvizei közül a vág a legnagyobb, de egyúttal rohamos folyásánál és áradásainál fogva a legveszedelmesebb. Mellékvizei közül a Varinka, Kiszuca a Bisztricával, Belavoda, Vlára, Rajcsanka vagy Zsillinka és Teplicska a nagyobbak. Délkeleti részében Szvinna, Radisa és Bevrava erednek. Jelentékenyebb tava nincs, de ásványos forrásai nagy számmal, köztük legjelesebbek a trencsénteplici kénes hőforrások, a rajectürdői tiszta hőforrások, kevésbé jelentékeny volt a nagykulvai savanyúvíz.

    Éghajlata hegyes voltának megfelelően különösen az északi részében zordabb, délen enyhébb.

    Lakóinak száma 1891-ben 258 769, mihez még 1118 főnyi katonai népesség járult. Trencsén a középsűrűségű vármegyék közé tartozott. A lakosok közt volt 5082 magyar, mely a lakosok 2%-a, 10 267 német (4%), és 241 818 tót (93%). A lakosok 86,7%-a római katolikus volt a millennium idején, 8,3% evengélikus, és 4,8% izraelita volt. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés és állattenyésztés volt. Az ipar nem volt jelentékeny, a gyáripar legfontosabb vállalata a Löw-féle zsolnai nagy gyapjúáru-, posztó és takarógyár, továbbá egy cementgyár (Lédec), 2 botgyár, 1 faárugyár, 3 gőzfűrész, 1 papirosgyár, 1 műmalom. 50 szeszfőző, 2 ecetgyár, 2 sörfőző, 4 üveggyár (Zay-Ugróc, Szt.-Szidónia, Gápel, Zittna), és több bőrgyár (Rajec). A lakosság nagy mértékben űzte a drótos mesterséget, melynek központja Rovne, a zsindelykészítést, tutajozást, faárukészítést, sajt- és túrókészítést (brinza, ostyepka). A kereskedelem nem volt nagyon élénk. A hiteligények kielégítésére 5 bank, 3 takarékpénztár és 3 szövetkezet áll fenn.

    A közművelődés állapota nem volt fejlett, a 6 éven felüli férfinépességnek 38,9; a női népességnek 49%-a sem írni, sem olvasni nem tud és a tanköteles gyermekeknek 21,7%-a nem járt iskolába. Az iskolák száma 407 volt, ezek közt 2 gimnázium (Trencsén, Zsolna), 8 ipari és kereskedelmi iskola, 2 polgári, 1 felsőbb leányiskola (Trencsén), 1 felsőbb nép- és 373 elemi népiskola, 18 kisdedóvó, 1 börtöniskola és 1árvaház volt. A szellemi élet gócpontja Trencsén és Zsolna.

    A vármegye 9 járásra oszlik és van benne 1 rendezett tanácsú város (Trencsén), 10 nagy- és 388 kisközség. A községek általában véve kicsinyek, 2000-nél több lakosa csak 28-nak volt. Legnépesebb települések: Trencsén, Turzovka, Csaca és Zsolna.

    A vármegye székhelye Trencsén.

    Története

    A vármegye északnyugati kő- és bronzkori maradványok és régi földvárak voltak találhatók. Területének legnagyobb része ősidőktől fogva néplakta vidék volt, melynek első ismert lakói a markomannok és kvádok, kik a keleti gótok legyőzése után az I. században a szomszédos Morvaországot elfoglalták, azt az ország nyugati határával az V. századik uralták. Találtak a vármegyében két feliratos emléket a római hódítás korából, a trencséni várszikla déli oldalán máig is hirdeti a római fegyverek dicsőségét. A X. század utolsó éveiben itt folytak a leghevesebb harcok a honfoglalók, nevezetesen Huba, Zoárd és Kadosa vezérek alatt az ország északnyugati részét hódító hadak és a szláv törzsek között.

    Szent István a legnagyobb várat tette államszervező intézkedéseinek itteni középpontjául. Itt várispánságot alapított, mely az Árpád-ház kihaltáig királyi birtok maradt s azt a várról comitatus Trincin vagy Trinchin nevezi el. 1224-ben a szentbenedeki apátságot (Convetus sancti Benedicti de Rupibus) alapított Jakab nyitrai püspök. IV. Béla ide menekült a tatárok elől, Oroszlánkő és Trencsén ellenállt a vésznek, még a szomszéd vármegye menekültjeinek is oltalmat nyújtottak. Béla király Zamarócon 1241-ben erősíti meg a várjobbágyoknak Szent Istvánnak nyert szabadságát.

    A XIV. és a következő századokban a vármegye, mely a honalapítás első századaiban a királyság bástyája volt, a királyi hatalom hanyatlásával a legnagyobb fejetlenség és önkény színtere lett. A legtöbb várhoz fűződő emlékeket a néphagyomány hol regényes, hol pedig borzadályos színekben örökítette meg, melyekben a rettegett oligarkák és rablólovagok tipikus alakjai félreismerhetetlenek. Ilyenek voltak: Chák-nemzetség, akik Trencsén, Nyitra és Pozsony vármegyékben kis királyságot alapítottak, melynek központja Trencsén volt, Chák Máté 1319-ben bekövetkezett haláláig. A XV. században főképpen a lednici és vágbesztercei várakból intézik Bjelik és a Podmanin testvérek rablókalandjaikat, s számos várúr, mint Stibor, Telelessy, Thurzó kegyetlenkedéseikkel dicstelen hírnévre tettek szert.

    A huszita zavargások nagy csapást mértek Trencsén vármegyére, melynek legnagyobb vesztesei Bán, Illava és Zsolna. A pusztításoknak az Illava melletti csata 1432-ben vetett véget. A mohácsi vész után a vármegye egy része, a város és a vár, utóbbi mint János király tulajdona, 1528-ig a nemzeti király oldalán áll. Az ezután bekövetkezett török hódoltság idejében a XVI. és a XVII. század kulturális intézményei és igen sok család ide menekültek. Különösen Beckó a menekültek kedvelt helye. Lippay, majd Szelepcsényi esztergomi érsekek Trencsénbe és Zsolnára telepítik a Jézus-társaságot, amely 1630-ban Csacán templomot s plébániát épített. Ugyancsak Zsolnán tartja meg 1610-ben a dunáninneni evangélikus egyházkerület első szervezési ülését. Beckón, Pruszkán és Zsolnán a Szent Ferenc-rend társházakat emelt.

    A XVII. században nevezetes szerep jutott a vármegyében a Wesselényi-féle összeesküvésben, melynek színhelye a zsolnai járásban fekvő Teplicska nevű hely volt. A vármegye a Rákóczi-mozgalmakban részt vesz, de a császári hadak Rákóczi birtokait, nevezetesen a Thököly Imrétől öröklött Zsolnát 1701-től kezdve állandóan megszállva tartották. Ennek dacára megindulnak 1703-ban a vármegye északi részén a toborzás és kisebb csatározások. Előbbeni emléke egy máig is ismeretes magyar-tót szövegű toborzó dalban (az gajdával az huszlával Zsilinában jártunk…), utóbbiaké pedig a Zsolna mellett fekvő Chunetz községbeli élő néphagyományban (psohlavci) maradt fenn, mely a zsolnai ferencesek egykorú naplójegyzéseivel megegyeznek. Lednic vára II. Rákóczi Ferenc feleségének birtoka volt, közvetítette a fegyverszállítást, miért is Heister által 1706-ban felgyújtatta. A trencséni várat Rákóczi csapatai 1707–08-ban megszállták. 1708. augusztus 3-án volt az úgynevezett Trencséni csata (a turna-hamri-i völgyben), melyben Rákóczi lova a hegyi patak átugratása közben elbukott s a csatasort rendező vezér esése hirtelen oly zavart idézett elő, amely Heistert ütközet nélkül diadalhoz juttatta.

    Mária Terézia korára esik a jelenlegi vármegyeház építése 1760-ban. A királynő uralkodása idejében részt vett a vármegye a hétéves háborúban, s nagy költséggel lovas bandériumot állított fel. II. József idejében a passiva resistentia minden módozataival találkozunk. A főispán Illésházy János nem fogadja el a felajánlott udvari méltóságokat, s 1791-ben a császár intézkedéseire vonatkozó irományokat a szigeten nyilvánosan elégették. 1797-ben Trencsén vármegye ismét részt vett a nemesi felkelésben.

    A XIX. század politikai mozgalmai sem hagyták érintetlenül a vármegyét, mely az 1830. évi lengyel felkelést titokban támogatja. Borsiczky alispán kegyvesztett lett, s a mozgalmat elfojtották. A szabadságharc idején Trencsén vármegye sokat küzd belellenséggel, nevezetesen Hurbán fanatikus csapataival. 1848. január 2-án felgyújtja Götz osztrák tábornok Budatin várát. 1849. október 8áán Trencsén közelében, Kosztolna mellett elvész a vármegyei népfelkelő sereg Pongrácz Guidó vezérével együtt. J. M. Hurbán vezette, főként cseh önkéntes fegyveres, Freischeisen császhári alezredes csapataival együtt betört a vármegyébe. Csaca megszállása után december 11-én a budatini hídnál Beniczky Lajos alezredes 3000 részben fegyvertelen tót nemeztőrrel és Strobl Alajos vezényelte 4 ágyúval föltartóztatta Freischeisen és Hurbán 6000 fős seregét. Mivel a lakosság evangélikus része is a honvédséget támogatta a lázadók az 5 összecsapás elvesztése után kitakarodtak Magyarországból. A Bach-korszakban Pozsony, Felső-Nyitra, Alsó-Nyitra, Trencsén, Árva, Turócz, Liptó, Bars, Hont, Nógrád, Zólyom, Komárom vármegyéket a pozsonyi kerületbe osztották. A porosz-osztrák előzetes békemegállapodás után egy héttel, 1866. augusztus 3-án Klapka György – porosz katonai biztosítás nélkül – kb. 1500 fős légiójával betört a vármegyébe, de mivel a várt fölkelés elmaradt, visszavonult Porosz-Sziléziába. A kudarc siettette az osztrák-magyar kiegyezést.      

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményei az ásványországból agyagon, mészkőn, kvarcon kívül alig vannak.

    Talaja a Vár-bölcs déli részén lösz, egyébként szilikát és mészkőképződmények uralkodnak; talaja általában véve nem volt mondható termékenynek. Talaján terméketlenségénél fogva árpát és zabot termesztettek nagy mennyiségben, sokkal kevesebb rozs és búza terem, ellenben igen sok burgonya és cukorrépa. Termeltek még kétszerest, kölest, lent, kendert, hüvelyes veteményeket és takarmányrépát. A vármegye déli részén a szőlő megterem, sőt néhány helyen jó bort is szűrtek. Volt sok gyümölcse, kivált szilvája. Igen kiterjedtek a havasi legelők, melyek a juhtenyésztésnek kedveznek. Az erdőségeknek egy harmada fenyves, tizede tölgyes, a többi bükkös és egyéb lomberdő. Az erdőkezelés általában véve kevéssé volt kielégítő.

    Az állatállomány elsősorban szarvasmarhából, azonkívül lóból, szamárból, sertésből, juhból és birkából, valamint kecskéből állt. Nevezetesebb állattenyésztés Bánban volt, ahol a d’Harcourt-féle uradalomnak pinzgaui tenyészete volt. A lótenyésztés emelésére 7 fedeztetési állomást tartottak fenn. Legfejlettebb a juhtenyésztés volt, mellyel kapcsolatban a sajt- és túrókészítés is igen elterjedt volt. A méhészet a millennium idején emelkedőben volt.

    Jelentős települések    

    Trencsén

    Rendezett tanácsú város, a trencséni járás és a vármegye székhelye. A város a Vág partján épült, 1891-ben 5100 lakossal közülük 33,3% százalék magyar, 18% német és 47,4 % tót lakossal.

    A hatalmas várromoktól koronázott 320 méter magas várhegy tövében elterülő város széles főterének legjelesebb épületei a vármegyeháza, az egykori Illésházy-palota, a Huszár-ház (a XX. századfordulón állami felső leányiskola volt elhelyezve), a piaristák háromemeletes kolostora, főgimnáziuma és temploma, valamint a hajdani Széchenyi-konviktus (millennium idején kávéház), a városi torony és városháza. A város többi részeiben kiválnak a Marsovszky-ház, a nagy kaszárnya, több templom és magánépület. A város fölött emelkedő hatalmas várból gyönyörű kilátás nyílik a Vág völgyére.

    Trencsén a millennium idején a Felvidék egyik legvirágzóbb városkája, székhelye a vármegye törvényhatóságának, a Trencséni járás szolgabírói hivatalának, pénzügyigazgatóságnak, királyi törvényszéknek, járásbíróságnak, királyi ügyészségnek és közjegyzőségnek, államépítészeti hivatalnak, közúti kerületi felügyelőnek, állami állatorvosnak, a 15. honvéd gyalog- és 71. gyalogezrednek, valamint csendőrszárny- és szakaszparancsnokságnak. Volt királyi katolikus főgimnáziuma (a piaristák vezetése alatt), állami felsőbb postatakarékpénztára. Számos egyesülete közül kivált a Trencsén vármegyei természettudományi társulat. A város speciális bogárgyűjteménye, mintegy 50 000 darab. Itt jelent meg a Vágvölgyi Lap és Trencsén vármegye hivatalos közlönye. Lakói ipart és kereskedést űztek, jelentékeny volt az agyagipar és a borókaolaj-kivitel.

    Trencsén város régi neve az Árpád-kori okmányokban Trincin, Trincinium vagy Titin írásmóddal fordul elő, s különösen ez utóbbi elnevezés igen közel áll Ptolemaios Klaudios földrajzi művében említett, a Jazyges Metanastae vidékén a II. században ismert Tritton vagy Trisson nevezetű város nevéhez, s megerősíti ama adatokat, hogy Trencsén város a római hódító hadjáratok idejében már létezett s a honfoglalást megelőző századokban a Vág völgyében a morva-szláv birodalom egyik legerősebb vára volt. Vretiszláv és Ottó cseh fejedelmek eredménytelenül ostromolják az akkor már erős várat, melyben az 111. évi adatok nyomán Szent István várkapitányságot alapított. A tatár pusztítás idejében Bogomér várispán a menekülőknek ugyanott védelmet nyújt, s IV. Béla királytól jutalom fejében a szucsi és kiszucai völgyet nyeri. A vár az Árpád-ház idejében királyi birtok volt, mely mint ilyen 1275. évi adomány útján a Chák-nemeztségre s Chák Máté 1319. évi bekövetkezett halála után ismét a koronára szállott. A XIII. században Trencsén város is előtérbe jut, hol a máltai lovagrend a Szentlélekről címzett templomát alapította, mely a rend távozása után 1301-1528 a ferenciek birtokában volt. A város legrégibb meglevő privilégiuma 1324-ből való. Ebben Róbert Károly a polgárságot régi jogaiban megerősíti s a királyi adó alól is felmenti. Nagy Lajos, Róbert Károly és Mátyás király többször fordulnak meg Trencsén városában. Az 1344-iki fejedelmi találkozás emlékére ajándékozta Nagy Lajos a vártemplomban máig is őrzött szentségtartót, a középkori ötvösművészet ritka remekét. 1461-ben itt vette át Mátyás király jegyesét, Podjebrád Katalint. A vár rövid időre a Stibor vajdáé. Zsigmond nejének, Cillei Borbálának adományozza, de 1457-ben már ismét a Hunyadi család birtokában van. Mátyás király 1493-ban Szapolyainak adományozza, így a vár a mohácsi vész után János király pártján állt. A vár és a város sokáig dacolt Katzianer hadaival, mígnem a várban kiütött tűzvész és a városban jelentkező éhhalál minden további védelmet lehetetlenné tettek. Ekkor égett le a régi vártemplom is, melynek helyén a jelenlegi 1553–58 épült. A várőrség vezére Baracskay Pál 1528. június 24-én 14 pontban megköti a tisztességes átadásra vonatkozó szerződés feltételeit. Ferdinánd megbecsülte a város hűségét és vitézségét, s ugyanazon év november 28-án megerősíti összes kiváltságait, Baracskayt pedig várkapitánnyá nevezi ki. 1600-ban Illésházy István gróf nyeri a várat, melyet családja az örökös főispáni méltósággal együtt 1822-ig bírt.

    A Bocskay-féle felkelésben úgy a vár, mint a város egyaránt sokat szenvedtek a féktelen hadak dühétől. Bethlen Gábor kivonulása után 1622-ben Trencsén városában őrizték a Szent Koronát, a főtér 6 és 13 számmal jelzett házaiban. A Rákóczi-mozgalmakban a város Beregh Imre kuruc vezér, majd pedig a császári hadak hatalmába került. A szabadságharc idején Simonits osztrák vezér sarcolta meg Trencsén városát, ahová a kosztolnai ütközet után ellenállás nélkül vonult be. Az 1866-iki szerencsétlen hadjárat alkalmával Trencsén város nyújtott a menekülő osztrák hadnak oly nagylelkű segedelmet, melyről a kortársak bámulattal beszéltek.    

    Turzovka

    Turzófalu, nagyközség Trencsén vármegye csacai járásában. 1891-ben 7599 tót lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

    A község a Kiszuca partján fekszik, a Jablunkai-hegység és a Nyugati-Beszkidek vonulataitól körülfogva, 471 méteres tengerszint feletti magasságban.

    A Kiszuca folyó völgyének egyik legősibb településeként 1580-ban a vlach jog alapján „Iocus Predmér” azaz Predmér helyén alapították a falut, nevét az egykor a közeli Nagybiccsén birtokos Thurzó családról kapta. Első írásos említése 1592-ből származik, a nagybiccsei uradalomhoz tartozott. A település kiváltságait rögzítő alapító okiratát a település határleírási jegyzőkönyvével Thurzó György nádor írta alá 1602-ben. Története során „Turzovka, Turzofalva, Turzowa, Turzovilla, Turczowka” alakban is szerepel a különböző oklevelekben. Első evangélikus templomát is Thurzó György építtette 1614-ben. Thurzó György 1616-ban bekövetkezett halála után fia Imre a birtokot Eszterházi Miklósnak adta zálogba, majd 1649-ben Illésházy Gábor, majd 7000 aranyért a Berényi család zálogbirtoka lett. 1674-ben a Thurzók visszatértek a katolikus hitre, ezzel együtt a település temploma és lakossága is katolikus lett. 1866 augusztusában a porosz-osztrák háború előtt Bismarck porosz miniszterelnök engedélyével létrehozott magyar légió 1500 tagja Klapka György vezetésével a falu határáig nyomult előre, bízva egy új magyarországi felkelés kitörésében. A beérkező katonai csapatok miatt a légió a visszavonulás mellett döntött, nagy kerülő után Morvaország irányában hagyták el a magyar területeket.

    Zsolna

    Nagyközség a vármegye Zsolnai járásában, a járás székhelye a Vág mellett. 1891-ben 4117 lakossal, majd 1910-ben 9179 lakóból 25% magyar, 54% tót, 16% német volt.

    A község fő terét régi árkádos házak szegélyezik, ezen áll a jezsuita kolostor és templom. Zsolna a járási szolgabírói hivatalnak, járásbíróságnak és közjegyzőségnek széke, volt katolikus algimnáziuma, Wurum-féle püspöki árvaháza, apácazárdája, alsófokú ipariskolája, adó- és sóhivatala, hitelintézete, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Legnagyobb iparvállalata a Löw-féle gyapjúárú-, katonaposztó- és takarógyár, hazánk legnagyobb ilynemű vállalata volt. Itt jelent meg a Felvidéki Újság című hetilap.

    Zsolna régi neve II. Endre, IV. Béla királyok okmányaiban Sylna, a Hunyadiak korában pedig mint Zöldvár fordul elő, s azon vidékre esik, melyet a honfoglalás idejében Bors vezér hódított meg. A XIII. századbeli privilégiumok Szent István adományaira hivatkoznak, s Zsigmond király Zsolnát 1405-ben a szabad királyi városok sorába emeli, de a váors szabadalmainak nagy részét Szapolyai idejében elveszítik, sőt maga Zsigmond nejének Cillei Borbálának adományozza, majd a Hunyadi-család birtokába jutott, s Ferdinánd király ismét a Zodmainn testvéreknek adományozza, kik Zsolnát és Trencsén vármegye egész északi részét (zsolnai, csacai, kiszucai és vágbesztercei járást) a vármegye egységes területéről mintegy kiszakítják, s külön comitatus soluensist alakítanak. A XVI. században gyakran találkozunk ezen elnevezessel.

    Zsolna a XVIII. századbeli vallási küzdelmek főhelye. Itt alakul 1621-ben az evangélikus egyház dunáninneni kerülete. Ez azonnal egy nyomdát is állít, mely egy évszázadon át kizárólag az evangélikus egyházirodalmi termékeket terjesztette. Illésházy gróf és Thurzó György nádor befolyása alatt követte az egész vidék az új tanokat, s a század végén Zsolnának alig egy tizedrésze maradt meg a katolikus egyház kebelében, minek ellensúlyozásául az esztergomi érsekek 1678-ban a Jézus-társaság, 1704-ben pedig ennek helyébe a Szent Ferenc rend telepítéséről gondoskodtak. Wurum nyitrai püspök a feloszlatott társaság házában 1731-ben árvaházat alapított, melyet utóda Roskoványi 1881-ben apácakolostorral bővített. A város keleti oldalán álló Szent István kápolna hagyomány szerint ugyanazon király idejéből való.

    Zsolna a szabad királyi városok mintájára minden jogot gyakorolt, s külön törvényekkel is bírt. A városi bírák 1848., 1861., 1873. polgármester néven szerepelnek, de az új szervezés alkalmával Zsolna város nagyközséggé alakult. 1872-ben külön királyi törvényszéke is volt, amely 1878-ban megszűnt.

    A város közelében van Rajec-Teplic fürdő.

    Csaca

    Kisközség a vármegye Csacai járásban, a járás székhelye a Kisuca völgyében. 1891-ben 4360 tót lakossal. Szolgabírói székhely volt, járásbírósága és adóhivatala is volt, ekkor már volt vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára. Élénk fakivitele volt.

    A település akkor keletkezett, amikor a vlach jog alapján a XV. században román pásztorokat telepítettek erre a vidékre. Először 1417-ben említik a nevét Chacha alakban, mint Karásznő falu határrészét. 1535-ben Chathcza néven szerepel először Karásznő határában, mint pásztorok települése, mely a budatíni uradalomhoz tartozik. Az első hiteles okirat a falu létezéséről egy határvita kapcsán írt 1565-ben keletkezett német nyelvű oklevél Tczaczka alakban említi. 1608-ban a település leégett. 1637-ben említik a település vízimalmát. 1676-ban a Thököly Imre vezette kuruc felkelés harcai érintik a települést. 1735-ben felépült a Szent Bertalan templom, tornyát 1778-ban építették. 1751-ben történik az első említés a település iskolájáról. 1778-ban Mária Terézia Csacának városi rangot adott. 10828-ban 506 házában 4114 lakos élt, akik mezőgazdasággal, állattartással, famegmunkálással foglalkoztak. 1848-ban lakói közül sokan csatlakoztak a Štúr és Hurban által a magyar szabadságharc ellen szervezett tót önkéntes csapatokhoz. 1848. december 6-án itt adta ki a szlovák nemzeti tanács a szlovák nemzethez szóló csacai felhívást. A XIX. század végén posztógyárat és fűrészüzemet alapítottak a településen.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf