A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Turóc [XXI. rész]

64 varmegyeA vármegye, előbb mint Turch, később Turuch valamint Turóc a Turuch, Turóc várról nyerte nevét.

    Turóc vármegye hazánk dunabalparti részében feküdt, területe ezeregyszázötven négyzetkilométer. A vármegye egy magas hegyektől minden oldal felől körülvett katlant képez, melynek csak északkeleten és északnyugaton van természetes nyílása, ahol ugyanis a Vág folyó a hegyövet áttöri. Északon a Kis-Fátra vagy Fátra-Kriván hegység emelkedik, mely a Kis-Kriván csúcsában 1711 méter magasságot ér el. Ezt a Vág Kralováni szorosa választja el a Nagy-Fátrától, melynek hatalmas hegytömege Turóc vármegyét Lipótótól és Zólyomtól választja el. Legmagasabb pontja Borisov (1512 m), Ploska (1533 m), Pusztalőja (1586 m), és Kriszna (1575 m). Délnyugaton jóval alacsonyabb a jóval alacsonyabb Zsgyár hegység (893) alkotja a határt Bars vármegye felé. Ezt a Gajdell és Znió-Váralja közti nyereg (521 m) választja el a veterne Hora vagyis a Rajeci havasok csoportjától, melynek legmagasabb pontjai a Klak vagy Orrkő (1353 m), Velka Luka (1477 m), és Mincsol (1364 m). Ezt a Sztercsnói szoros választja el a Kis-Fátrától.

    A vármegye egyetlen tutajozható folyója a Vág, mely kelet-nyugat irányban folyik. Ebbe ömlik Ruttkánál a másik nagyobb folyó a Turóc, melyet mindkét oldalról igen sok bővizű hegyi patak (Mossóci, Necpáli, Szklabinyai, Vrickói) táplál. A vármegye területén kisebb tavak és több szép vízesés (Suttó mellett) található, néhány ásványos forrás, köztük a stubnyai melegforrások.

    A vármegye két járásra oszlott: Stubnyafürdői járás, melynek székhelye Stubnyafürdő, valamint Turócszentmártoni járás Turócszentmárton központtal. A vármegyében 1 nagy és 95 kisközség van. A községek általában kicsinyek, 2000-nél több lakosa csupán ötnek van (Ruttka, Turócszentmárton, Felső-Sztubnya, Mossóc, Szklenó). Lakóinak száma 1891-ben 49 979 volt, melyből 2,7% magyar, 20,4% német, 75,9% tót és 1% egyéb anyanyelvű volt. Turóc a ritkábban lakott vármegyék közé tartozott. A 6 éven felüli férfilakosság 26,9%, a női népesség 32,4%-a sem írni, sem olvasni nem tudott. A gyermekek 30%-a nem járt iskolába. A vármegyében összesen 90 tanintézet volt: 3 ipari tanintézet, 1 tanítóképző intézet 2 polgári és 79 elemi népiskola, valamint 5 kisdedóvó. A vármegye lakói 41,7%-ban katolikusok, 53,7%-ban evangélikusok és 4,4%-ban az izraelita vallást gyakorolják.

    A vármegye szellemi központja Turócszentmárton.

    Története

    A vármegye már az őskőkorszakban is lakott volt. A turóci medencében bronzkori leletekre bukkantak. Érdekes maradványa volt a bronzkultúrának azon két erődítés melynek egyike Szucsánon, másika Priekopa és Kossuthfalva között, régi alakjának kivehető nyomaival még az előző századfordulón is látható volt.

    A honfoglaláskor jelentős eseménye a vármegye területén a várak keletkezése. Ezek Szklabinya, Blatnica és Turuch várai voltak. A XII. század második felében a szomszédos vármegyékből a bányák művélésére letelepített szászok egy részét átköltöztették erre a területre. A XIII. században a Forgáchok őse Ivánka kiépíttette Turuch várát még a tatárjárás előtt. Itt nyert először menedéket IV. Béla király a tatárok elől menekülve 1242-ben. 1252-ben IV. Béla király Znióváralján megalapította a premontrei konventet, és templomot és monostort építtetett, mely a mohácsi vész után elpusztult, javai világi kezekbe jutottak.

    A vármegye területe a XIII. században, mint királyi predium a vármegyék alakítása után Zólyom vármegyéhez tartozott, s mint annak függeléke, a zólyomi comeseknek volt alárendelve. Mint önálló vármegyei terület az önkormányzatot és törvényhatósági jogokat csak a XIV. század első felének utolsó évtizedében kezdte gyakorolni. A vármegye adminisztrációjának központja Szentmárton volt, amely a korponaiakéhoz hasonló szabadalmát 1340-ben Károly Róberttől kapta. Itt tartotta meg Bubek Imre országbíró 1391-ben a nemesi birtokok vizsgálatát. A vármegye területe ezen időben négy járásra volt osztva, melynek székhelyei a régi időkben Szklabinyán, Blatnicán, Mossócon és Znión voltak. A turóci vár gyakori tartózkodási helye az Árpád-házi királyaink (II. István, IV. Béla) után Nagy Lajosnak és Zsigmond királynak is.

    A vármegye viszontagságai a XV. század elejétől kezdődtek, midőn itt-ott Szentmiklósi Pongrác befészkelte magát Blatnica várába. Szentmiklósi Pongrác rettegett réme volt a felvidéknek, az ő fegyveres hordáihoz csatlakoztak a husziták, és együtt pusztítottak. Szentmiklósi 1449-ben békét köt Hunyadi Jánossal. Turóc vára a huszita harcok alatt a XV. században a husziták kezére kerül Hunyadi János Kormányzósága alatt. A turóci prépostság javait ekkor Neboysza Miklós bitorolja, a közelében erősítéseket emel, s ezen bitorlását Szentmiklósi Pongrác biztosítja Hunyadi Jánosnál. 1569-ben Szentmiklósi Pongrác Komorovszky Péterrel üldözik egymás s Szentmiklósi a dúlásaival Turócot egészen hatalma alá keríti, Herostratesi hírnevet szerez: Turóci királynak hívják.

    A vármegye törvényhatóságának pecsétjét 1638-ig a négy szolgabíró és alispán együttes magánpecsétje helyettesítette. 1639-ben azonban Turóc is vármegyei pecsétet kapott, melyet 1709-ig használt. 1709-ben új címert kap, mert az ónodi országgyűlésen két követét – Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristófot – megölték. A vármegye új címerét az Okolicsányi- és Rakovszky-család címerképéből állították össze, s a vármegye fennálltáig az volt használatban. E gyászos eset emlékére a vármegye tanácstermének asztala piros posztóval volt letakarva.

    Amint a várak urai változtak, aszerint fordultak a vármegye társadalmi viszonyai. Előbb a felvidéki dinasztiák, oligarchák dúlták, majd a huszita zsoldos hadak harácsolták, s bár az országos események színhelyétől távol esett a vármegye területe, s hazánk általános történetének jelentős mozzanatai alig érintették, Turóc vármegye társadalmi viszontagságai a nagy hadjáratok nyomorával felértek.

    Politikai belszervezetében változás alig fordult elő.  

   

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Éghajlata a magas, hegyes vidékének megfelelően meglehetősen zord, de egészséges, csapadékban bővelkedő. Foglalkozásra nézve kevés értelmiségi mellett

    Terményei ásványországból csekély számmal vannak.

    Földje a dombos részeken agyagos, a keleti hegyvidéken meszes, míg a nyugati hegyvidéken a szilikát-képződmények uralkodnak. A síkság alkalmas csak a földművelésre, a magasabb hegységekben csak kevés nemes gabonafaj terem meg, és a havasi legelők és erdőségek uralkodnak. Természeti viszonyainál fogva legtöbb a zab, kevesebb rozsot, burgonyát és árpát, valamint kölest, kendert, tatárkát és hüvelyes veteményeket is bőven termesztenek. Az erdők kiterjedése a vármegye egész területének felét teszi ki, ennek 2/3 része fenyves, zömben lucfenyő, 1/3 része bükk- és más lomberdő, és csak 57 ha. tölgyes.

    Állatállományából a legtöbb a szarvasmarha, de van a vármegyében ló, szamár sertés juh és birka, valamint kecske is. A vadállomány bőséges volt a hegységekben ebben az időben.

    Az ipar nem nagy, legjelentékenyebb ága a faipar és szeszipar, van 2 gőzfűrés, 1 hajlított fabútorgyár (Turócszentmárton), két kisebb rendű bőrgyár és 19 szeszgyár. Jelentős még a ruttkai államvasúti javító műhely is.

    Foglalkozásra nézve a kevés értelmiségi mellett sok az őstermelő és az iparral foglalkozó, néhányan kereskedelemből, közlekedésből, járadékból élnek. Jelentős a napszámosok száma a vármegyében.

    A vármegyében van 2 bank, 1 takarékpénztár és 5 szövetkezet.

 

    Jelentős települések

    Turócszentmárton

    Nagyközség a vármegye szentmárton-blatnicai járásában, a járás és vármegye székhelye, 1891-ben 2860 tót és német lakossal. A község a vármegye t örvényhatóságának, szentmárton-blatnicai járás szolgabírói hivatalának, királyi járásbíróságának, királyi közjegyzőségnek, királyi tanfelügyelőségnek, államépítészeti hivatalnak és erődfelügyelőségnek székhelye. Van a községben állami felsőbb kereskedelmi és polgári iskola, van takarékpénztára, Tátra-bankja, hitelintézete, kereskedelmi intézete, ipartestülete, adóhivatala, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Ipari vállalatai közül a hajlítottfabútor-gyár említendő, melyet 1888-ban alapítottak. Sörgyárát 1893-ban alapították.

    A községet az oklevélben 1264-ben említik először Zenthmarton néven. Károly Róbert 1340-ben városi rangra emelte. 1433-ban a husziták felégették. A rendszeres heti vásártartás jogával 1489-ben ruházták fel. A XVI. században lakosságának nagy része áttért az evangélikus hitre. Az ellenreformáció idején, 1639-ben az evangélikusok templomát és felekezeti iskoláját elkobozták. Ipara csak a város jelentősebb fejlődésével a XVIII. század közepén indult meg.

    A XIX. században a magyarországi tó központja. Az 1861. június 6-7-én itt megtartott gyűlés autonómiát, nyelvhasználatot és kulturális jogokat követelt.

    Itt jelent meg a Felvidéki Híradó című hetilap.

    Ruttka

    Kisközség a vármegye szentmárton-blatnicai járásában. 1891-ben 2933 lakosából 62% tót, 20,8 % német, 13,7% magyar, 5 román, 1 horvát és 94 egyéb nemzetiségű volt.

    Igen fontos vasúti csomópont volt, ahol a magyar királyi államvasutak egyik fő vonala a kassa-oderbergi vasúttal találkozott. Volt a vasútnak nagy javító műhelye, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Fakivitele élénk volt ebben az időben.

    A község területén a korai bronzkorban a lausitzi kultúra, majd a puhói kultúra megerősített települése állt. A terület a Ruttkay család ősi birtoka, akik a XIII. században a település birtokosai voltak. Ruttkát 1255-ben „Vrutk” alakban említik először – vrutok forrást jelent –, majd IV. László egyik oklevelében felsorolja valamennyi ruttkai lakost (a településen 16 család élt). 1271-ben „Vruthk”, 1312-ben „Ruthk”, 1340-ben „Wruthk”, 1363-ban „Alsó Ruhk, Alsou Ruth, Inferior Ruhk”, 1391-ben „Wrutok”, 1543-ban „Wrutek” néven szerepel a korabeli forrásokban. Felsőruttkát a XIV. században alapították Ruttka határában. Ettől kezdve a korábbi Ruttka Alsóruttka néven szerepel az okiratokban. Felsőruttka helyi nemesek birtoka volt. A XIX. század közepén egyesítették Alsóruttkával, és ezzel Ruttka újra egységes település lett.

    A XV. században Ruttka három meghatározó családja a Matus, Miklian és Dauko család volt. A XVI. században a település valamennyi lakosa nemes volt. 1560-ban Zegedinus Mihály vizitátor név szerint említi meg őket. A XVII. század viharos évtizedeiben a község sokat szenvedett a hadak dúlásaitól.

    Többször elöntötte az árvíz is a községet.

    A reformáció a XVI. században Ruttkát is elérte. A ruttkai templom 1560-tól az evangélikusoké lett, 1709-ben visszakapták a katolikusok. A katolikus iskolát 1779-ben alapították, de evangélikus iskola is működött a községben. A katolikus iskola 1870-ben állami népiskola lett.

    A község fejlődése a vasúti csomóponttá válásával indult meg. 1871-ben itt találkozott a Budapest-Fülek- Zólyom-Ruttka, valamint a kassa-oderbergi vasút. 1874-ben MÁV vasúti járműjavító üzem, 1887-ben MÁV oktatóközpont épült Ruttkán.

    1878-ban itt alakult meg Magyarország első munkáspártja, 1890-ben pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezete.    

    Szklenó

    Kisközség a vármegye mosóc-zniói járásában, Bars vármegye határához közeli település. 1891-ben 2058 német lakosa volt, melynek többsége katolikus volt. Erdeje, legelője igen nagy, de földjén inkább csak zabot termeltek.

    Volt a községben postahivatal és postatakarékpénztár.

    Mossóc

    Kisközség Turóc vármegye mosóc-zniói járásában. 1891-ben 2004 tót lakos élt itt. A községben volt postahivatal és postatakarékpénztár is.

    Első írásos említése 1233-ból II. András király adományozó oklevele, a „Majos comes”. A település Villa Mayus alakban 1264-ben, Mois néven 1293-ban szerepel az oklevelekben. Mossóc először királyi településként szabad önkormányzattal, a XIV. századtól kiváltságos városkaként a királyi Blatnica várának volt alárendelve. 1527-től a Révayak kezébe került, akik csaknem 400 évig uralták.

Mossóc a turóci kézművesség központja volt. Rendkívüli virágzást ért el, a településen 15 céh működött, legtovább a csizmadia és a szűcs céh maradt fenn. A falu gyógyolaj-árusai messze földre eljutottak.

    Stubnya és Stubnyafürdő

    Stubnya kisközség a vármegye mosóc-zniói járásában, 1891-ben 2225 német lakossal. A stubnya név a középfelnémet stube, azaz fűthető helyiség névből ered. Területén már a kőkorszakban és éltek emberek.

    Stubnyafürdő eredeti neve Lehota volt, amely kiváltságot, az adózás alól egy időre felmentett települést jelent. Később fürdőhellyé vált előbb Teplica, hévíz elnevezéssel, majd a közeli Stubnyáról Stubnyafürdő lett a neve. A kisközségben 1891-ben 143 tót, német és magyar lakos volt. A település a járási szolgabírói hivatal széke, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára volt. Stubnyafürdő egyike volt hazánk jelentékeny fürdőinek. Hat hőforrása megannyi tiszta földes hévíz 42 és 48ºC között változott. Volt népfürdő és uszoda, valamint kádfürdő is. A fürdőt leginkább gyomor-, bél- és hörghurutnál, epebajoknál, csúzos s köszvények bántalmaknál használták sikerrel. A millennium idején a fürdő tulajdonosa Körmöcbánya városa volt.

    A település melegvizeit már a XIII. században is használták. Első említése 1281-ben történt, melyben IV. László király a háji uradalmat benne a község területével Péter grófnak adományozza. 1351-ben „Thopolcha” néven említi az oklevél, míg 1399-ben „Tepliche”, 1402-ben „Therme Thurocienses”, 1502-ben „Therme STubnenses”, 1773-ban „Teplicza” alakban említik e korabeli források. 1412-ben Luxemburgi Zsigmond is itt gyógyította betegségét. 1502-ben A Majthényiek épületet emeltek a hőforrások fölé. 1532-ben Körmöcbánya város fennhatósága alá került, ekkor épült első vendégháza. 1549 és 1552 között felépültek a fürdő elő épületei is, melyet 1573-ban Miksa császár is meglátogatott. 1666. április 5-én itt között titkos egyezséget Wesselényi Ferenc és Zrínyi Péter a Habsburgok ellen. 1885-ben felépült ez első nagyobb szálloda, az Erzsébet szálló.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf