Németh László: Magyarság és Európa /7. rész/

3. Az új Európa

Az, amit mi XIX. századinak érzünk, s mint ilyet bírálunk, sosem kötött és jellemzett a század legsűrűjében sem mindenkit. Épp a legkiválóbbak egy része vonta ki magát alóla. Növő korok nagyjai részt vettek koruk szenvedélyében. Mint nagy konjunktúrakutatók szimatolták az időt, s verssel, szoborral, tudománnyal, politikai alkotással romboltak és építettek neki. Így tettek a XIX. század nagyjai is, a Darwinok, Bismarckok, Victor Hugók. Így, de nem mind, sőt igen sokan nem. A nagyságot szorongatta ez a növő Európa; a mélyember érezte kiterjedésében a sekélyesedést. Ez az oka, hogy a nagyság e században sokszor dühös ellentmondó készségnek látszik, melynek a korral futót kell megugatnia. Ha a középkor nagyja a szent volt, a reneszánszé a zavarosban szörnyetegörömmel lubickoló individualista, a XIX. századé (a hígítókkal együtt hígító propagátor mellett) a különc.