Bella István: Első és egyben utolsó ének
Ha föltárul egy bősz torok,
felgárgyulnak a lektorok,
s bár ujjuk nem szokott marokra,
csak marékra, sose murokra,
egyenest, s ügyesen a torokra
marnak, mintha bridzsre, tarokkra
mennének, úgy kelnek birokra.
Legszebbek a szép lektürök,
lektorognak a lektorok,
ha lektürt ír, lesz megtűrt, torokra
is hívják, joga van fintorokra,
nem kell labancra-törökre
mennie, mosolyhat örökre
a szent és halhatatlan karokra.
De ki a szállni-szép ragokra
vágyik, s nem holmi rögtönökre,
inkább a madárzó rögökre
bízza magát, mint kész egekre,
inkább a földre, mint Önökre,
s bár fonódhatna torkotokra,
tarik, Uraim, tarkótokra.