Gellért Sándor: Levél Anna-Maija Raittilának

/az első világháború katonadalairól, a doberdói harctér és Gyóni Géza költészetéről/
/részlet/

    Kedves Anna-Maija,

    nincs annál szomorúbb, mint mikor összeomlanak az ideáljaink. Mikor eltörnek reményeink, mikor megtudjuk, hogy a karácsonyfát nem az angyal hozza. Ez történt Gyónival. Reménykedik erősen, hogy hazajön, sohase teljesül. A kiéheztetett Przemyslben fogságba esik és Szibériába, Krasznojarszkba kerül, ott hal meg tüdőgyulladásban. Ezért sajnálom nagyon. Lassan rádöbben világnézete fonákságára (és, ahogy Bustya Endrétől tudom, Ady ellen se áll be kosnak). Meglátta, hogy nem „szabad népek” vagyunk, hanem rab népek, akik harcolunk egy másik rab nép ellen.

    Az irodalomtörténet az ő legnagyobb, reprezentatív versének a Csak egy éjszakára…címűt tartja. Az otthon vitézkedőknek, mellveregetőknek szól, akiket csak egy éjszakára küldenének ki a frontra.

    Mikor gránát-vulkán izzó közepén
    Úgy forog a férfi, mint a falevél;
    S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –
    Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

    Igaz, amit Gyóni ír, de mégiscsak inkább rétor ő ebben a versben, mint költő. Ugyanaz a tartalma a Tomori úr nagymiséje című versének. Csakhogy milyen másként van abban kimondva, hogy akik háborúba kergették a népet, otthon kuksolnak. Ez a „nagy vers”.

    Kedves Anna-Maija, tudja, ki volt Tomori Pál? Ő volt 1526-ban a magyarok vezére Mohácsnál. Egyébként a kalocsai érsek. Huszonöt püspök esett el vele a mohácsi csatában, s ki tudja, hány főúr. Kós Károly szerint, akik nem tudtak szépen élni, el kell ismerni, hogy szépen tudtak meghalni.

    Ült az érsek Kalocsában
    Aranycsipkés szent ruhában,
    Vágóhidra akkor indult
    Szerelmetes sok báránya.
    Vágóhídja akkor épült
    Ezerötszázhuszonhatnak,
    Kalocsai nagy templomba
    Nagymisére bekongattak,
    Nagymisére bekongattak.

    Tomori Pál kijelenti, hogy nagy misét a mohácsi csatatéren fog szolgálni.

    S ment az érsek... Hercegasszony
    És a grófok és a dámák
    Tomori úr nagymiséjét
    A templomban most is várják.
    Mert ha ment is vágóhidra -
    Nem ment a nyáj pásztortalan,
    Így volt szokás - (megkövetem)
    Ezerötszázhuszonhatban,
    Ezerötszázhuszonhatban.

    De nem így volt a szokás ezerkilencszáztizenötben és tizenhatban.

    Mi tetszik nekem legjobban ebben a Gyóni-versben? Az, ami az Ady szemléletmódjával is, és az én szemléletmódommal is egyezik: az idő korlátjának a felbontása, a történelem feletti történet-szemlélet. 1526-tal üt Gyóni 1926-ra, Tomori Pállal az otthon pirittyolókra, háborús uszítókra. Ez a szemlélet még szebben megmutatkozik a Ne szomorkodj, Bálint című versében. Azt kérdi Bálinttól, katonacimborájától jókedvű biztatásainak a végén:

    Ráismersz-e most már
    Jó kuruc komádra:
    Rákóczinak voltam egykor
    Az íródeákja.

    Ennek a versnek úgy a címe, mint az egész tartalma mélyen elgondolkoztató. Ezzel a verssel Gyóni elárulja, hogy milyen a világháborús katonák hangulata. Egyébként nem mondaná katonatársának: Ne szomorkodj, Bálint. Ő megpróbálja vigasztalni, biztatni. S mi lett a vége? Tudjuk. A vigasztaló is szomorúvá vált: a nép fiainak a meggyőződése őrá is ráragadt, igaz bánatuk lassan-lassan őt is beárnyékolja. Ezt bizonyítja a Csak egy éjszakára…és a Tomori úr nagymiséje. Az időtlen szemlélet szép a Ne szomorkodj, Bálint versben, csak nem jó a komparáció: Rákóczi kornétása nem azért mássza meg a lengyel hegyeket, amiért ő. Ezt a különbséget látta Ady, s ezt nem látta ő 1914-ben, a háború elején. De 1916-ban már tudta, hogy a szomorkodó katonatársát, ha netalán váradi püspöknek szülte volna az édesanyja, bizony akkor nem állana ott a „lengyel hegyek havas ormán”.

    Gyóni Ne szomorkodj, Bálint című versében, de költészete többi darabjaiban is lehetetlen észre nem vennünk egy másik dolgot, ami szintén közös Adyval, és velem is, ez a mellérendelő gondolkozás. A költő mindig oda állít valakit a versben maga mellé, illetve a hősei mellé. Az Őrségen című versében:

    Sötét felhők sűrűn esőznek.
    Szürke csuhát ölt a lengyel határ.
    Visztula hídján alkonyi csöndben
    Kongó léptekkel egy katona jár.

    A katona azonban nincs egyedül, a hazai tájra gondol s abban egy „mesebeli nőre”.

    Kedves Anna-Maija, nem szánja rá Magát néhány Gyóni-verset is lefordítani? Én ezeket ajánlanám: Őrségen, Vasárnap a sáncon, Magyar katonák dala, Levél a Gránicról, Ne szomorkodj, Bálint, Repülj már levelem. Ez utóbbi versben van egy szó: cserepár. Hogy idegen szó-e, nem tudom. Az apám azt mondta: két foglyot adtak cserébe egy magyar katonáért az első világháború idején. Ezek voltak a cserepárok.

    Milyen jó ilyen tanárnak lenni, akinek olyan tanítványa van, mint Anna-Maija Raittila. Viszont az is igaz, ha Magácska ír egy kiadós levelet, akkor úgy érzem, Maga a tanár és én vagyok a tanítvány.

Örök barátsággal
GELLÉRT SÁNDOR

1980.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo