Dsida Jenő: Miért borultak le az angyalok Viola előtt

/részlet/

ELSŐ FEJEZET
mely hangos szóval dicséri az erdőt, az ifjúságot és a szerelmet

Láttad-e már, milyen árnyas a sűrű monostori erdő?
Rengeteg, illatos, álmatag. Alja kirakva mohával.
Fent fényt paskol a légbe vidám-szabadon beleferdő
bükkfák zöld-puha lombkeze. Itt jártam Violával,
én egy kőre pihentem s lábam elébe hevert ő.

Tinti kutyám, okait szimatolva parányi neszeknek,
cserjék közt futosott: tán hogy ne legyen tanú pajzán
dolgoknál, mikor árnyfoltok bizseregve rezegnek
szép Violám kitakart testének hószínű rajzán
s ajkammal vonom útját száz finom árnyerezetnek.

Ó, nincs szebb a világon, mint a fehér, üde lánytest
lepletlen ragyogása a hullámzó levegőben,
lombkoronák résén mikor átüt aranyhalovány, rest
nyárnapi fény és combra, kebelre folyik le merően,
míg a sötét részekre olív reflekszet az árny fest.

Szó ami szó: sok furcsa esett meg az erdei pamlag
jószagú színes ölén. Ily cuppantó-zajú csókra
megrázkódott volna, ki félmérföldnyire ballag.
Elrezzentek a csókák. Könnyű ruhák lila csokra
ágon lengedezett s a kis ing is, mely csupa szalag.

Csók muzsikált, ölelés perzselt, forrón buborékolt
szánkon a kéj lágy sóhaja. Zsibbadt, húnytszemű mámor
ernyesztette karunkat a fűre pihenni. Elég volt.
Bokrok közt kacarászva kukucskált sok kicsi Ámor
s mint a selyem, suhogott a derűskék isteni égbolt.

Mily nagy ijedtség volt, mikor egyszercsak fura foltot
látunk s hát a fa mellől tarka tehénke tekinti
lombi tanyánkat. Odább léptek zaja: pásztora volt ott
s jött fütyörészve. Nagyot vakkantva szökött oda Tinti
s mindkettőt tovaűzte hamar. Violácska sikoltott.

Víg hahotára fakasztott engem a távolodó zaj,
néztem, amint Violám arcára is égi derű száll.
Már-már új ölelésre birizgált volna a hónalj
s combok közt csiklandva motoszkáló sima fűszál…
Ám halk, zönge harangdalt szűrt a sok alkonyodó gally.

Mennünk kellett. Várt a világ, gondjával a pénz és
számtalan otthoni nyűg. Mialatt segítettem a lenge
fodru ruhát Violára, csodálatos és meleg érzés
sustorgott ki szívemből, mintha damaszkuszi penge
gyors hasítása nyomán pirosan buggyan fel a vérzés:

Rossz lány vagy, Violám, csacsi és bizonyára parázna,
mégis telve tevéled a lelkem. Vallom a földnek
s rajta lakóknak, hogy sebeket bekötöző puha vászna
vagy te szívemnek. És ha a földnek hantjai födnek,
testem nélküled ott se találna melegre, de fázna.

Csókolja meg, szeretőm, búcsúzóul a messzi-magas-tág
mennybolt alkonyi sátra alatt, aranyos kicsi villi!…
Sajgó gondolatok foga tép kebelembe, harap s rág:
Mint e varázsló, tünde, parázsló, édes idilli
nap tovasurrant, úgy fut el egyszerre a szép fiatalság.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf