Hevessy Sári: Ady két asszonya

Léda és Csinszka…

A fény, mely a Költőből árad, őket is bevonja s ez a fény az idők távlatában mindig nagyobb. Ám lezárt halotti szemüket nem bántja ez a fényözön, – az öröklét messzelátó tekintetével elfogulatlanul néznek a halhatatlanság felé. Lemállott róluk minden, ami gyarlóság, hiba volt, – csak a szépség, jóság, a rendkívüliség és kiválasztottság aranyhímpora maradt meg rajtuk örökre.

Nagy volt Ady, nagy az ő két asszonya is: Léda és Csinszka. Két különböző női lény, – korban, külsőben merő ellentét, mégis közös nevezőre hozta őket a nagy Férfi szerelme.

A szerelem mindig érdekes tanulmány – máson. Híres emberek szerelme nemcsak mint tény érdekes, hanem mint írói téma is kifogyhatatlan.

Léda sorrendben az első. Nem a csókokban, ölelésben az első, – hanem az egyetlen igazi szerelem nagy fellángolásának elsője. Az első asszony, akit Ady észbontóan, mindenekfelett szeret s akiben nemcsak a férfi látja meg méltó szerelmi partnerét, hanem a költő fantáziáját, szíve izzó lángját gyújtja és táplálja ez az asszonyi tűzforrás.

Léda finom, ápolt, művelt, okos, nagyvilági nő, úri dáma, szenvedélyes, titokzatos, férjes asszony, Párizsban jómódban élő magyar honfitárs. Nem csoda, hogy Ady csapongó képzelete, magasan szárnyaló lelke beleszédül, belesodródik aranyhálójába.

Léda volt a tükör, melyben a Zseni megcsillogtatta tudásának, tehetségének, költészetének ezerszínű szivárványpompáját. Léda volt a csodás hangszer, melyhez azonban egy Ady kellett, hogy a legszebb költemények zenéje zsongjon felénk.

Ady beborította Lédát szerelmének halhatatlan palástjával s Léda is odaadott Adynak mindet, amit csak adhatott: kényelmes otthont, betegségében gondos ápolást, reményt, önbizalmat, – neki adta tudását, meglátásait, párizsi tapasztalatait, – zökkenő nélkül emelte át a hazai földből Párizsba és vezette vakon bízó hittel az elhivatottságban azon magaslat felé, melyen ma Ady áll.

Adyt nagy szerelme, Léda vitte, hajszolta, tüzelte, – nem mindennapi asszonyi egyénisége volt a titkos mágneses erő, mely kivirágoztatta, megérlelte Ady költészetének gazdag gyümölcsét.

Ez Léda irodalomtörténeti érdeme.

És ez a nagy szerelem, bármily magas, fenséges és mindenekfeletti volt, mégis magában hordozta más szerelmek azonos tragédiáját: a szakítást, az elmúlást. A szerelem Csimborasszóján Ady és Léda nem időztek sokáig, – szerelmük grafikonja ijesztő gyorsan leszállt. Jött Léda asszonyisága alkonyának idegessége, – jött Ady betegségének mérhetetlen szenvedése, mely nem tudott udvariaskodni, palástolni többé. Jöttek a nézeteltérések, bántások, két makacs ember megkötöttsége, veszekedése, – megjött Ady részéről a féltékenység, a nagy sértés a női becsületben s Léda megüti Adyt…

Megrázó drámai jelenet lehetett ez. Csak nagy, vad szerelmek törhetnek össze ily kegyetlenül, ily bántóan. Mi az a titokzatos erő és hatalom, mely határt szab a szerelem egekig csapó lángjainak s két embert, – akik oly közel voltak egymáshoz, – elválaszt és messze eldob egymástól?

A természet örök törvénye ez. Örökké csak az Istent lehet szeretni. Minden emberi véges, és sorsa az elmúlás.

Léda a szakítás után évekig gőgös csendbe burkolódzott, s gyászfátyolt borított szerelmére. Ady az «Elbocsátó szép üzenetben» visszaütött fájón, kegyetlenül.

Többé nem volt közeledés, bocsánat.

«S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.»

Ha egy gyönyörű katedrális összedűl, romokban, törmelékben ugyancsak van mit letakarítani!

Ady is, Léda is egy halálos szerelem soha el nem távolítható romjain döbbennek arra, ami elmúlt.

És a romok fölött Ady élete mégis szép lesz, mert végleg megjött a másik asszony: Csinszka.

Zárda neveltje, – Ady rajongó. Csendes révpart, akinél hálálnak eljegyzetten, Ady végleg kiköt.

Csinszka szerelme: áldozatok láncolata. Betegségtől roncsolt test, csalódott, fáradt, szomorú lélek a Lédától kapott örökség. Mégis vállalja ezt a kálváriás sorsot, mert szerelme Ady iránt végnélküli. Tulajdonképpen már csak ápoló-szerep jut neki, enyhítő orvosságot adni a betegnek, megigazítani a párnákat, virrasztani lázálmok felett, – szerető csellel hosszabbítani az életet: vizet önteni a borospohárba, elcsenni néhány cigarettát, hogy kevesebb legyen az ölő nikotin, stb. s tartani, vezetni a nagybeteg kezet, melynek béna izmai már a tollat sem bírják, ha csak nevet kell is aláírni.

Csinszka nem volt féltékeny Ady Léda – múltjára, tisztelte, becsülte azt az asszonyt, aki oly nagy szerepet vállalt férje életében, – felmérte értékét, – mely Ady életében csak pluszt jelenthetett s teremtésekor koszorút küldött koporsójára. Nagyvonalú gesztus volt ez.

Csinszka élete Ady mellett magasztos lemondás, hősies mártír-élet, mely minden elismerés, hódolatot megérdemel. Mégis sokan gáncsolták azért, mert «követte Szendrey Júliát, s eldobta az özvegyi fátyolt». Csinszka maga megvallotta barátainak, hogy Ady emlékéhez mindig hű maradt, Őt soha elfelejteni nem lehet, Ő marad neki a legnagyobb csoda, az örök «élmény» mindhalálig.

Léda és Csinszka, Ady két asszonya örökre elpihent, aminthogy a szeretett Férfi is régesrég a temető lakója már. Földi testük egyformán porladozik a díszes síremlékek alatt. Vajon lelkük odafönn az örök Hazában hogyan osztozik Adyn? Avagy mindhárman egyéolvadtak már az Istenség fenséges misztériumában s megbékélt közösen várják a legszebb költeményt, a nagy feltámadást?