Hankiss János: A béke katonája

1916-ban a krasznojarszki fogolytáborban írta Gyóni Géza ezeket a sorokat:

    SIRVERS

Hazai domb lesz vagy idegen árok
Bús sírom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teérted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.

    A sírvers időszerű volt. A Przemysl elestekor orosz fogságba került költő kétévi rabság után, 1917. június 25-én meghalt. Öccse halála megtörte maradék erejét; elborult lélekkel várta a szabadulást, - ha az élet felé elzárult az út, akkor hát a másik irányban.

    Az ilyen rövid vershez olyan félve nyúl hozzá az ember, mint a vízcsepphez, amelynek reszkető gömbölyűsége oly könnyen elomolhatik a kezünkben. De ha vigyázunk: a vízcseppben is egész világ tükröződik a szemünkbe.

    Van valami vízcseppszerű a nyolc sor formájában is. Nem részarányos; körvonalai szinte folyékonyak. Az 1. sor 11 szótagos, a megfelelő helyzetű 5. sor csak 9 szótagos. Ugyanígy viszonylik a 3. sor a 7.-hez. Úgy is fel lehet fogni ezeket a különbségeket, hogy a második szak, amely „műfajilag” is más, mint az első, más rajzú, mint amaz, erőteljesebb, nyugtalanabb, kevésbé simán folyó. Ha megkíséreljük ütemezni, ilyenféle képletet kapunk:    

    I.                         5+6=11                             II.                     5+4= 9

                              5+5=10                                                      4+6=10

                              5+6=11                                                      4+5= 9

                              5+5=10                                                      5+5=10    

    Ebből az látszik, hogy a második szak – maga a sírvers – páratlan soraiban 2-2 szótaggal is rövidebb az első szak megfelelő sorainál, míg a párosak szótagszáma végig ugyanaz. De ennél érdekesebb a sírfelirat 1., 2. és 3. sorának ütembeosztása. Az, hogy 4 szótagos ütemek is vannak bennük. Ez nyomatékot ad ezeknek a félsoroknak, mert a kevesebb szótagot lassabban, hangsúlyozottabban mondjuk ki: „teérted is”, „megszenvedett”, „véres harcok” csakugyan nyomatékosak, s ha az első kettőt egybeolvassuk, amint kell, különösen méltóságos eréllyel vésődik ki a sírfelirat egyik alapgondolata: „teérted is megszenvedett”.

    De már maga az is, hogy egy versszak négy sorának mindegyike más ütemezésű, nagy mozgalmasságot ad a versnek. Szó sem lehet elmosódott, dalszerű ritmusról: világosan kell tagolni minden szótagot s hol gyorsabban, hol lassabban, tehát mindig vigyázva menni előre. Nem az következik ebből, hogy döcög a vers, hanem az, hogy nagyon is tökéletes lesz, mert félő, hogy ha nem ügyelnénk, megbomlanék az egyensúlya.

    Kevés költeményre emlékezünk, amely ennyire eszményi középarányosa volna a szép versnek és a pallérozott prózának. Nem kétséges, hogy versben van írva, de a verselés nem kap sok engedményt. A sorok fele rímtelen, a szótagszám és ütembeosztás szabad. De a vers ad jogcímet a megszokott szórendtől való eltérésekre a 2. s talán a 6. sorban is. Viszont a próza irányába mutat, hogy az értelem átnyúlhat a sorhatáron:    

                                                                             teérted is

                                                    Megszenvedett…    

    és hogy a mondanivaló pontos kifejezésétől, a nyílegyenes országúttól alig-alig tér el a költő.

    Ennek versekben két fő oka szokott lenni. Az egyik itt nem jöhet számításba: az, hogy hiányzik az ihlet és a szókincs köznapi felszínén heverő, kifakult szavakat nem tudja feltúrni a fáradt kéz, hogy a mélyből ritkább színeket kapjon. Hogy nincs ereje a költő tehetségének, arra azért sem lehet gondolni, mert az ütemek tanulmánya kurucos, adys lendületre mutat.

    A másik ok, s itt az igazi: a mondanivaló nagyon lényeges volt. El kellett mondani a legegyszerűbben, ahogy csak költő elmondhatja, nehogy akárki is félreérthesse.

    Aki Gyóni Géza verseit ismeri, az tudja, hogy a háború váratlan fordulatot hozott az életébe. A pozsonyi teológián töltött évek után a papok ivadéka a század elejének forrongó, kételyekkel és izgalmakkal túlfűtött irodalmi életébe sodródott bele, Adyval párhuzamosan indult, városi és kozmopolita szellem ingerei vonzották. A háború egy csapásra megváltoztatta környezetét és viszonyát a világhoz. A nagy áldozat ténye kiemeli a lelket az idegek játékaiból, a nagy szenvedés a kevésbé ritka, de a többi szenvedőkkel közös érzésekben tömöríti a lélek életét. Minden egyszerűbbé és hatalmasabbá válik. A volt „entellektüel” meglátja, hogy a kávéházi és szerkesztőségi aprómunka hogy eltörpül a magyar földműves és a magyar művelt ember létharca mellett, hogy a kétes mecénások és a magyar néptől idegen „irodalomkedvelők” mosolya a lövészárokba invitált hadseregszállító szörnyű fintorává torzul és hogy a legnagyobb értékek talán örökre változatlanok.

    A költőből katona lesz és a Przemyslbe zárt hadsereg Tyrtaiosa. Harcra kell buzdítania testvéreit, hogy az áldozat ne szakadjon félbe s ne váljék hiábavalóvá. Véréből egy kehelynyit fel kell ajánlania Istennek, hogy a magyar rónán teremjen belőle egy áldott kalász. A vértől borzadó költőnek vért kell ontania s meg kell értenie és értetnie, hogy ez kikerülhetetlen.

    Nem csoda, ha a halál árnyékában, amikor sírverset készít magának, olyan fontos elmondania, hogy „csak a béke katonája volt”. Hogy nincs életében törés. Az ember és a végső eszmény nem változott. Ez a sírvers (jó értelemben vett) prózai világosságának mélyebb oka. Üzenet a síron túlról azoknak, akik maguk elé képzelik a költőt.

    Ezért is nem nagyon hasonlít ez a sírfelirat a műfaj nagy mintáihoz: a görög, a római, a magyar „epigráfokhoz”, amelyek rendszerint egy vagy két disztichonban, nagy tömörséggel foglalják össze a halott érdemeit    

Itt nyugszunk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

    De hiszen ez a mi sírversünk úgyis csak fejfára készül, nem márványba s a meleg, egyéni fára pingált, hamari kopásra szánt betűk beosztása is szabadabb, mint a kőbe mélyesztett betűké.

    A költő középponti élményei sűrűdnek össze ebben a versben. A „béke katonája” mellett a másért szenvedés magyar gondolata. Zrínyi és Petőfi gondolata: a többiekért küzdés, a megváltás. A katona férfiasan vállalja az áldozatot, de jól esik tudnia, hogy mások is tudják ezt. A „boldogok” számon tartják az értük vállalt boldogtalanságot, amely a „bús” sírban végződik.

    S a bevezető sorokban a legidőszerűbb élménye minden hadifogolynak: „hazai domb lesz vagy idegen árok?” A lázát vesztett honvágy kérdése ez s mi csak azzal felelhetünk rá, hogy itthon, a szíveinkben, a legmelegebb fészkekben tartjuk azt, aki katona volt és a béke katonája. Mint sok évszázad óta minden magyar katona.

                                                                                                                                  

1942

szozattv


szozat a tiszta hang Gaál plakat Életmű 30 Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo