Haraszthy Lajos

haraszthylajosHaraszthy Lajos, született Siklós, 1881. október 23. – elhunyt Kiskundorozsma, 1959. március 16. költő és újságíró. Nagyváradon, majd Debrecenben, Kolozsvárott, Szombathelyen, 1908-tól Budapesten újságíró. Egy ideig a Világ szerkesztőségének tagja, 1919-ben a Szózat munkatársa. Az I. világháborúig az Országos Monográfiának segédszerkesztője, majd a II. világháború végéig a Magyar Rádió dramaturgja. Versei jelentek meg a Hárman című antológiában [feleségének, Szederkényi Annának és Göndör Ferencnek prózájával], melyhez Ady Endre írt előszót [Kaposvár, 1906].

    Verseskönyvei:
    Virágfakadás (versek és elbeszélések). Nagyvárad, 1901.
    Hárman (két más íróval, Ady Endre előszavával). Kaposvár, 1906.
    Aki vagyok. Budapest, 1912.
    Egyedül a titokkal Budapest, 1933.

    Irodalom:
    Andrássy Antal: Ady Endre ismeretlen előszava egy kaposvári kötetben [Jelenkor, 1964. 9. sz.]


    Schöpflin Aladár így ír Haraszthy Lajos verseiről:
    Haraszthy nem a könnyű, gyors népszerűségre berendezett egyéniség, a lírának nem azok a hangjai szólalnak meg benne, melyek könnyen belopják magukat a lelkekbe és élénk, kedves visszhangot csendítenek meg bennük. A világa komor és nyomasztó, sötétek és szomorúak a képek, melyekben nyilvánul, nyomott és fojtó a hangulat, amelyben él. Lírája a zárkózottság, a magába zárt évődés lírája, ami a legritkább és legkülönösebb jelenségek egyike. Hiányzik belőle a könnyű, friss közlékenység adománya; versei nem önként, frissen, hirtelenül támadnak ajkán, hanem vergődve, szinte erőszakkal, valami belső kényszer erejénél fogva törnek fel, mintegy akarata ellenére. Mint minden magábasüllyedt ember, lefojtva hordja magában az érzést, az indulatot, míg azután olyan feszítő erőt kap, hogy magától, robbantva töri szét azokat a zsilipeket, melyeket a zárkózottság állít elébe. A megszólalásnak ez az akadályokon áttörő volta valami különös csikorgó energiát ad a hangjának, amelynek van szuggesztív hatása ott is, ahol a mondanivaló nincs teljes arányban a kimondásra tett erőfeszítéssel. Másrészt azonban épp e miatt nem mindig tudja teljesen kifejezni magát, azt sejteti, hogy több van benne a költőből, mint amennyit kifejez, s hogy ennek nem a kifejező erő fogyatéka az oka, hanem a saját pszichológiai állapota, befelé nyíló, kifelé bezárt természete. Az élettől kapott benyomás, melyet az igazi lírikus természet csak megforgat magában, önmagához asszimilál, formába önt és aztán kibocsát magából: ő nála befelé évődik és belesüllyed a lélekbe, úgy hogy csak nagynehezen tud mások számára is érzékelhető formában újra napvilágra jutni. Finom megfigyelő számára nagyon érdekes jelenség, pszichológiai szempontból is ez a fajtája a lírának, már csak ritkaságánál fogva is. A megnyilatkozás formáiban is felismerhető ez a zárkózott természete: a legritkábban áll a maga közvetlen valóságában előnkbe a költő, legtöbbször elrejtőzik a maga indulatával, belső izgalmával objektivizált képek mögé, – csak reflexiók diafragmáján át tudja közölni zárkózott érzését. Képeket rajzol s ezek mögé rejti, csak a nagyon figyelmesek számára észrevehetően, izgalmait, a kevésbé figyelmes olvasó talán csak a képek nyugtalan színein és izgatott vonalain sejti meg, hogy itt a látszatra objektív kép mögött több is van.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo